Saját KB bal
Saját KB jobb

Kiránduljunk kutyával! – Szolnok

A harckocsi vezetés kutyával határozottan nem szerepelt a bakancslistámon, és azt sem gondoltam, hogy egy repülőket, helikotereket, tankokat és egyéb háborús parafernáliát bemutató múzeum élvezhető – sőt, szórakoztató lehet kutyával is. Szegény Tatyi élete tele van kompromisszumokkal: éttermekbe, galériákba, kutyás találkozókra, túrákra és városnézésekre rángatom magammal állandóan. Ha viszont megkérdeznétek tőle, hogy érezte magát Szolnokon, biztosan lelkes farokcsóválással adná a tudtotokra, hogy Szolnok igazi kutyának való város. És Ő már csak tudja!

Reményteljesen és korán reggel indultunk Szolnokra, ahol engem inkább a belváros és a Tisza-part vonzott, míg a férjem egyértelműen egy céllal volt hajlandó az „órákig tartó és minden emléktáblát elolvasó, 16 000 lépés alatt meg sem állunk!” típusú városnézési tortúrának alávetni magát, mégpedig a RepTár Repülőmúzeum miatt. Indulás előtt a honlapon nem találtam információt arról, hogy kutyával látogatható-e a múzeum, de reméltem, hogy a hordozóhátizsákkal beengednek majd minket, hiszen nagyrészt szabadtéri a kiállítás. Szerencsére semmi gond nem volt, kutyákat is szívesen látnak, pórázon vezetve az étterem és a szimulátorok kivételével mindenhova bejárást kaptunk – mondjuk a 4D mozit kihagytuk, nem hinném, hogy kutyáknak való lenne. A Múzeum épülete gyönyörűen felújított, nagyon igényes és modern. Az egykori Indóházban, amelyet 1847-ben Wilhelm Sprenger tervei alapján építettek, a földszinten étterem, mosdók és ajándékbolt, az emeleten pedig az időszaki kiállítások kaptak helyet.

Egy, teraszon elfogyasztott, kávé után – Tatyit is megkínálták egy hatalmas tál friss vízzel – a szabadtéri kiállítással kezdtünk, ahol restaurált katonai repülőgépeket, vadászrepülőket és helikoptereket vettünk szemügyre. Az udvaron áll egy 100 méter hosszú csarnok, melyben régen a Tiszán szállított sót raktározták és szortírozták vagonokba, hogy innen szállítsák vasúti úton a környező városokba. Ebben az épületben kapott helyet a felnőtteknek (is) szánt akadálypálya, amely leginkább egy hatalmas játszóházra emlékeztet: van mászófal, kötélpálya, és az itt található kiállítási tárgyakra nyugodtan fel lehet mászni, lehet kapcsolgatni és játszani velük. Itt esett meg, hogy Tatyi is kipróbálta milyen lehet a kilátás egy harci járműből. A raktár után ismét a főépület felé vettük az utunkat, ahol újabb csodák vártak ránk. Repülőgép hajtóművek és motorok, repülős ereklyék és emlékek mellett nekem a legjobban az adott háborús korszakot bemutató részek tetszettek. Például egy II. világháborús német Messerschmitt repülőgép mellett állt egy ugyanebből az időszakból származó BMW motorkerékpár és még egyéb használati tárgyak, amelyeket nézegetve szinte megelevenedett előttem a történelem.

Mivel a RepTár 60 000 m2-en terül el, és bátran állíthatom, hogy hihetetlenül sokszínű és gazdag a kiállítási anyag, ezért a kiállítás végére alaposan elfáradtunk. Még beszereztük a kötelező katonai felvarrókat az ajándékboltban, és a belváros felé vettük az utunkat, hogy a szellemi táplálék mellett a testünket is feltöltsük.

A RepTártól kellemes, 10-15 perces sétával elérhető a belváros, útközben a régi ferences rendi templom és a volt zsinagóga épülete mellet, kellemes, fákkal szegélyezett út vezet. Kutyabarát szempontból az éttermek és kávézók tekintetében nem volt okunk panaszra. Több teraszon is blökik hűsöltek, szinte mindenhol vizestálakat is tettek ki a járda mellé az arra sétáló kutyáknak. Mindkét helyen, ahol fogyasztottuk kapott Tatyi friss vizet, sőt egyszer még pogácsát is… Gyors és finom ebéd után a „vizek városának” alaposabb felfedezésére indultunk.

Tiszavirág-híd, Tisza mozi, Tisza Szálló – Szolnokon sétálva le sem lehetne tagadni, hogy a Tisza határozza meg az itt élők életét. Régen megélhetést jelentett a halászat, majd a Tisza szabályozásával és a folyami teherszállítás fejlődésével Szolnok jelentősége is megnőtt. Az országban elsők közt épült ki a várost Pesttel összekötő vasútvonal, amelyen egyébként az 1849-ben az osztrákok elől menekülő magyar kormány is utazott. A szabadságharc után Szolnok elveszítette megyeszékhelyi rangját, amelyet csak a kiegyezés után kapott vissza. Innentől viszont a fejlődés töretlen volt, a lakosok száma a XIX. század második felében közel háromszorosára nőtt. A századfordulón Szolnok pezsgő kereskedelmi, hajózási és vasúti központ volt, valamint sokan éltek állattenyésztésből, mezőgazdaságból és halászatból. Az első világháborúval minden megváltozott, és Szolnokra nehéz idők jöttek. A Tanácsköztársaság idején a román hadsereg 134 napig tartotta megszállás alatt, majd a II. világháborúban az amerikai és brit csapatok is bombázták a várost. A támadások hatalmas károkat okoztak az épületekben, számos emberéletet követeltek, a túlélők pedig tömegesen hagyták el a várost. A bevonuló szovjet csapatok már csak pár ezer embert találtak.

A történelem viharának nyomait mára kiheverte a város. Az utcák rendezettek, az épületek szépen gondozottak. A Tisza jelentősége azonban töretlen, bár a mai Szolnoknak főleg kikapcsolódást és pihenést jelent. A szabadstrand és a folyóparti sétány népszerű a helyiek és a látogatók körében. Kutyás szemmel nézve pedig remek sétákra ad lehetőséget a rengeteg park, a folyópart és a belváros.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...