Saját KB bal
Saját KB jobb

Az immunrendszer felkészítése a hidegebb hónapokra

Az immunrendszer alatt a szervezetnek azt a védekező rendszerét értjük, amely megvéd minket illetve kutyánkat a károsító baktériumoktól, vírusoktól. Sőt megvéd a szervezetünkben képződő káros anyagoktól, például a gyulladás és daganatképződést előidéző szabadgyököktől. Hasznos tanácsok a téli hónapokra a szakértőtől. 

A szabadgyökök egy összefoglaló név azon anyagokra, vegyületekre, amelyek károsítják a sejteket, sőt akár a génállományt is. Az immunrendszer nem egy egységes szervrendszer, mint például az izomzat, amely a mozgás szervrendszeréhez tartozik. Az immunrendszer számos kisebb egységből felépülő összetett „gépezet”. Vannak sejtes elemei, mint például a fehérvérsejtek, vannak konkrét szervei, mint például a mandula és a nyirokcsomók.

Ebből is látszik, hogy az immunrendszer erősítése összetett feladat. A legfontosabb, amit tehetünk az a megelőzés. Vagyis ne hagyjuk kutyánkat megbetegedni, tápláljuk egészségesen a neki legmegfelelőbb házi koszttal, vagy táppal. Ha kölyök, vagy idős, ne sajnáljuk tőle a kiegészítő vitaminokat, ásványi anyagokat. Biztosítsuk számára a megfelelő testmozgást. Ha hideg van, gondoskodjunk, hogy ne fázzon át, ne dideregjen. Lehet, hogy egyes anti-kutyások számára nevetséges a kiskabát, de ne velük foglalkozzunk. Számunkra a kutya legyen fontos.

A táplálkozással is tehetünk az immunrendszer erősítéséért. Legfontosabb szempont, hogy sok antioxidás tartalmú alapanyagot adjunk a kutyánknak. Az antioxidánsok a legjobb ellenszerei a fent említett szabadgyököknek. Ebben az összefoglaló táblázatban mindenki megtalálhatja saját kutyája számára alkalmazható módszert.

Immunerősítő

Hatása

Forrása

A-vitamin

antioxidáns hatású, még az elővitaminja is

máj, vese, sajt, tőkehalmáj

Vigyázat, könnyen túladagolható!!!

B-vitaminok

bakteriális fertőzés elleni

zöldség, tojás, gabonák,

D-vitamin

(Kutyáknál ritka a hiánya)

a kalcium anyagcserén keresztül védi az immunrendszert, csökkenti a gyulladást

Nagyobb adagban előnyös a légúti fertőzések kezelésére

a bőrben képződnek napfény hatására, de jó forrásnak számít a tojás, halmáj

E-vitamin

sejtjeinket védi a károsító szabadgyököktől, a támadó mikroorganizmusoktól

dió, tojás, hidegen préselt növényi olajok,


Konkrét alapanyagok illetve azok hatóanyagai is védelmet nyújthatnak:

– paprika: Természetesen kevés kutyát látni zöldpaprikát ropogtatva, de a paprika adagot pajtásunk megkaphatja az ételbe kevert kevés édesnemes fűszerpaprika felhasználásával is

– gyömbér: kevés is elegendő belőle az ételhez keverve, esetleg egy csipetet beletéve az ivóvízbe

– csipkebogyó: ha már édességet akarunk adni a kutyának, akkor ne csokoládéval, hanem egy kevés csipkeízzel, más néven hecsedli lekvárral kínáljuk. Ezt akár „álcázva” egy jutalomfalatra kenve is adhatjuk

– zöld tea: enyhe főzetét – ízesítés nélkül – kínáljuk ivővíz helyett. A rendszeresség megfogja hozni a kívánt hatást. A kutyateák egyre népszerűbbek

Ha egyénre szabott immunvédelmet akar kutyájának, keresse fel a www.kutyadieta.hu oldat!

Dr. Mák Erzsébet – Balogh Lívia

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...