Utálta, ezért lelőtte a kutyáját Dél-Dakota állam kormányzója
A hölgy szerint teljesen jogos volt a tette
Erős támadások érik Kristi Noemet, aki jelenleg Dél-Dakota állam kormányzója, korábban pedig Donald Trump egyik legfőbb alelnökjelölt-aspiránsaként került a hírekbe. A közfelháborodás oka, hogy hamarosan megjelenő politikai memoárjában állatkínzásról vallott. A könyv a No Going Back: The Truth on What’s Wrong with Politics and How We Move America Forward címet kapta. Ez magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „Nincs visszaút: Az igazság arról, hogy mi a baj a politikával, és hogyan mozdíthatnánk előre Amerikát. Ebben az érdekfeszítőnek ígérkező műben Noem elismerte, hogy megölt egy 14 hónapos kutyát, akit „taníthatatlannak” nevezett.
A Guardian részletesen beszámol a történetről, amely úgy kezdődik, hogy Kristi Noem leírja, hogy fácánvadászatra vitte magával vadászkutyáját, Cricketet. Cricketnek, – állítólag – ekkor „elment az esze az izgalomtól, üldözte a sok madarat, és majd kicsattant az örömtől”. Később, miután Noem megpróbálta Cricketet egy elektromos nyakörvvel irányítani, Cricket megszökött. Ezt követően, megtámadta egy helyi család csirkéit, több madarat megölve.
„Gyűlöltem azt a kutyát.” – írta Noem. Úgy jellemezte Cricketet, mint aki „veszélyes bárkire, akivel kapcsolatba került” és „idomíthatatlan”.
Cricket vadászaton tanúsított viselkedése után Noem egy gödörhöz vitte a kutyát, majd pontot tett az ügy végére, és lelőtte. Ehhez nehéz bármit is hozzáfűzni.
Ha már így megnyílt az állatok lövöldözése kapcsán, egy másik sztoriról is beszámolt, melynek főszereplője egy kecske. De nem akármilyen, hanem egy „undok és gonosz” kecske. Aki, szerencsétlenségére, éppen Noem családjáé volt. Ráadásul, „undorító, pézsmás, fanyar szagú” volt, és üldözte a kormányzó gyerekeit. Noem elvitte a kecskét ahhoz a gödörhöz, ahol Cricketet megölte. A kecskét is le akart lőni, de rosszul célozhatott, mert a szerencsétlen állat az első lövést túlélte, ezért Noemnek újra rá kellett lőnie.
A két kiragadott részletből talán az átlag olvasó számára kevésbé világos, hogy hogyan jön mindez a politikához. Hacsak nem idézi fel a XX. században bevett gödörbe lövési módszerét egyes diktatúráknak. Mindenesetre, Noem a mások élete feletti döntést, legyen az az ösztöneire hallgató vadászkutya, vagy egy kecskeszagú kecske, úgy értelmezi, mint politikai felkészültségének bizonyítékát. Hajlandó olyan dolgokat is megtenni, amelyek „nehezek, piszkosak és csúnyák” – írta. Ez, a politikai életben, bizonyára egyedülálló virtus.
