Saját KB bal
Saját KB jobb

Gyász – Felkészülés és elfogadás

Elveszíteni egy kutyát olyan… aki veszített már el kutyát, az túl jól ismeri azt az érzést, amit nem érdemes szavakba önteni, hiszen minden szó csak eltörpül a fájdalom mellett. Elveszíteni egy kutyát valódi gyász. Időt kell adnunk magunknak, fel kell tudnunk dolgozni, és ez sokszor évekbe telik. Tudatos felkészüléssel segíthetünk magunknak, hogy könnyebben dolgozzuk fel a veszteséget.

Biztosan emlékszel még, amikor először hazahoztad a kutyádat! Lehet, hogy még csak egy apró szőrgombóc volt, de az is, hogy felnőttként hozott össze benneteket a sors. Most már kicsit megőszült, a járása is darabosabb, botorkál. Reggelente már nehezen kel fel az ágyból és a nap nagy részét alvással tölti. Talán már el is felejtetted, milyen, amikor fut. Ha hívod, nem hallja. Ha megsimogatod, megijed, mert nem látta, hogy közeledsz felé. Megöregedett.

idős kutya gyászHogy elszaladt az élet!

A halál az élet elválaszthatatlan része. Amikor kutyánk lesz, akkor azt is vállaljuk, hogy haláláig gondoskodunk róla, és ott leszünk mellette az utolsó percig.

Amikor szeretett társunk megöregszik, vagy súlyos betegséggel küzd, amelyből nincs kiút, ragadjuk meg az alkalmat és álljunk meg mi is egy kicsit.

Az elválásra való felkészülésben és a későbbi gyász feldolgozásában segíthet, ha tudatosan éled meg a kutyáddal az utolsó időszakot. Mi az, amire emlékezni akarsz? A közös sétáitokra? Az ugatása hangjára? Egy vicces szokására? Ragadd meg és örökítsd meg a pillanatot. Készíts róla fotókat, videót.

idős kutya gyászSzánd rá az időt, és gondold át, mit is jelent ő neked. Emlékezz a legjobb közös pillanataitokra – és tedd meg, amit mindig is meg akartatok tenni!

A gyászfolyamat során ezek az emlékek, közös élmények fognak segíteni abban, hogy átlépj a fájdalmon, és a jó dolgokra tudj emlékezni. Arra a csodálatos időszakra, amelyet együtt tölthettetek.


Szerző: Bujdosó-Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Képek: pexels.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...