Saját KB bal
Saját KB jobb

Az emberi verejtékben található fehérje védhet a Lyme-kór ellen

Az emberi verejtékben található fehérje védelmet nyújthat a Borrelia burgdorferi baktérium ellen. Ez a dallamos hangzású névvel bíró baktérium terjeszti az emberre és kutyára is veszélyes Lyme-kórt. A baktériumot a kullancsok terjesztik, a csípésük által jut be a szervezetbe. A Nature Communications című szaklapban megjelent cikk szerint, úgy tűnik, hogy vannak, akik természetes védelmet élveznek a Lyme-kór kórokozója ellen. Legalábbis, laboratóriumi kísérletek eredménye erre utal.

A laboratóriumi edényekben és egerekben az emberi verejtékben megtalálható fehérje fékezte a baktérium növekedését. Egyes embereknél azonban a fehérje mutálódott változata nem működik olyan jól, ami talán nagyobb fertőzésveszélyt jelent számukra.

„Amikor a Lyme-fertőzés kockázati tényezőiről beszélünk, általában a kempingezés, a golfozás, esetleg a kertészkedés kerül szóba.” – mondja Michal Tal, az MIT immunológusa. Hozzátette, hogy az olyan tevékenységeket, amelyek erős izzadással járnak, korábban sem tekintették olyan kockázatosnak a betegség terjedése szempontjából. Nem mindegy, hogy izzadunk-e, és az izzadságban van-e bármiféle védőfaktor.

Hogyan zajlott a kutatás?

Tal és munkatársai olyan géneket kerestek, amelyek egyes embereket fogékonyabbá tehetnek a Lyme-kórra. A csoport mintegy 620 000 olyan ember genetikai adatait elemezte, akiket Finnország és Észtország kórházaiban vagy ambulanciáin láttak el. Közülük több, mint 25 000 személynél diagnosztizáltak Lyme-kórt.

Az elemzés három jelölt gént fedezett fel. Ezek egyike kódolja a verejtékben a kérdéses fehérje megjelenését. Laboratóriumi kísérletekben a fehérje megállította a B. burgdorferi növekedését. Illetve, azok a kísérleti egerek, amelyekbe a baktérium mellett a fehérjét is befecskendezték, nem betegedtek meg.

A vizsgálatban részt vevő emberek 40 százaléka azonban a fehérje mutáns változatát hordozta. Az ezzel a változattal végzett kísérletekben kétszer annyi fehérjére volt szükség ahhoz, hogy a baktériumok növekedését laboratóriumi edényekben megfékezzék. A baktériumokkal együtt a mutáns változattal is befecskendezett egereknél pedig fertőzések alakultak ki.

A kísérleti eredmények ugyan bíztatóak, egyelőre még hosszú út áll a fehérje és a baktérium kölcsönhatásának pontos feltérképezéséig. Nem beszélve egy esetleg alkalmazható vakcina vagy készítmény kifejlesztéséig.

FONTOS: Kutyák esetében a Lyme-kór elleni védekezésre több hatékony módszer áll rendelkezésre, a kullancsokat távoltartó vagy megölő készítmények formájában. Emberek számára pedig elérhető védőoltás, amelynek beadása javasolt azoknak, akik sokat járnak a természetben.

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.sciencenews.org/article/lyme-disease-sweat-protection-ticks-bacteria; Kép: Photo by Erik Karits: https://www.pexels.com/photo/brown-tick-on-green-leaf-3757597/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...