Saját KB bal
Saját KB jobb

Kezdődhet a kerítésfelújítás! Vagy mégsem?

Aki családi házban él, az jó eséllyel nem ismeri az unalom fogalmát, hiszen ha a házban nem is, de a kertben mindig akad valami tennivaló. Legyen akármilyen évszak, olyan sosem fordul elő, hogy ne lenne valamilyen kerti munka. 

Ha azonban nem ad elég feladatot a veteményes és a virágágyások felásása, a növények elültetése és gyomlálása, a fák és a bokrok metszése, akkor még mindig foglalkozhatunk a kerítés felújításával is. 

Hogyan tartsuk karban a kerítést?

Akik fakerítéssel határolják körül az udvarukat, azok bizonyára jól tudják, hogy ez a típus bizony igényli a rendszeres törődést. A heves nyári viharok, a perzselő napsugárzás, a kemény téli fagyok bizony mind otthagyják a lenyomatukat a fából készült kerítésen. A festék lepereg, a lécek repedezettek és korhadtak lesznek. 

Ha azt szeretnénk, hogy kerítésünk újra teljes pompájában tündököljön, akkor évente rá kell szánnunk magunkat a felújításra. Ez magába foglalja a csiszolást, a faanyag lekezelését és újrafestését. Egy méretes udvar esetében ez meglehetősen nagy feladat, amely elveheti a pihenésre szánt időnk jelentős részét.

Azonban ne gondoljuk azt, hogy csak a fakerítést szükséges karbantartani, hiszen például a kovácsoltvas kerítést sem lehet elhanyagolni. Az időjárás és a környezeti hatások a vassal sem bánnak kíméletesen, így ennél a típusnál a rozsdásodás fog visszatérő problémát okozni. Az eljárás hasonló: először rozsdamaró segítségével megtisztítjuk a vasat, majd újból lefestjük az egész kerítést.

De mit tegyünk, ha nincs sem kedvünk, sem energiánk rendszeresen foglalkozni a kerítéssel, ám mégis azt szeretnénk, hogy az mindig szép és ízléses legyen?

Gondozásmentes kerítés, az innovatív megoldás

Fémkerítéseket ma már nem csak az ipartelepeken használnak, hanem egyre több családi háznál is. Ha most meglepődött, elárulunk egy titkot: ezek a kerítések olyan ügyesen “rejtőzködnek”, hogy ránézésre meg sem tudná mondani, miből készültek! A Nívó Kerítés acélelemei ugyanis kívülről megszólalásig hasonlítanak a fából készült lécekre. 

A famintázatú festékréteg alatt azonban könnyű, de strapabíró acéllemez lapul, amely ellenáll az UV-sugárzásnak, a csapadéknak, nem vetemedik vagy repedezik, és teljes egészében gondozásmentes. Hogy ez mit jelent? Pontosan azt, amit a név sugall: nincs szükség gondozásra, azaz nem kell sem csiszolni, sem festeni! 

Ezek a típusú kerítések egyesítik a fa esztétikusságát az acél tartósságával. A kerítés még évek múlva is ugyanolyan szépen mutat majd, mint a felszerelése napján. Ha pedig már a szerelésnél tartunk: az egyedülálló KLIKK technológiának köszönhetően a kerítés telepítése sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mintha falécekkel dolgoznánk. 

Az elrendezésben pedig csak a fantáziánk szab határt: lehet vízszintes vagy függőleges, hézagos vagy teljesen zárt. Egy biztos: a kerti teendők közül ezúttal nyugodtan kihúzhatjuk a kerítés felújítását.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...