Saját KB bal
Saját KB jobb

A gyerekek jobban értékelik az állatok életét, mint a felnőttek – egy új tanulmány szerint

Az Edinburgh-i Egyetem érdekes morális dilemma tanulmányt végzett gyerekek és felnőttek részvételével. A feladat az volt, hogy a résztvevőknek választania kellett, hogy egy játék vonat melyik irányba haladjon tovább. Az egyik sínpáron egy játék állatot, míg a másikon egy játék ember figurát ütött volna el.

Az etikai dilemmák kutatása nem újdonság. Az egyik legismertebb ilyen kísérlet az úgynevezett gyógyszerész dilemma, mely Lawrence Kohlberg nevéhez kötődik. A történet arról szól, hogy egy férfi tudomására jut, hogy létezik orvosság, ami meggyógyíthatja rákbeteg feleségét. A gyógyszert ráadásul a helyi gyógyszerész készíti és árulja, de sajnos nagyon drága. A férfi csak az összeg felét tudja előteremteni. Elmegy a gyógyszerészhez, és megpróbál beszélni vele, de az hajthatatlan, nem ad a gyógyszerből. A kérdés: vajon mit tegyen a férfi? Meg kell-e büntetni, ha betör a gyógyszerészhez és ellopja a gyógyszert a feleségének?

Az erre a morális dilemmára adott válaszok a gyerekek és felnőttek erkölcsi gondolkodásának fejlődését mutatják. Eltérően felelnek az ovisok és az kisiskolások, ahogy a kamaszok és a felnőttek is. Hasonlóan az edinburgh-i kísérlethez, ahol a gyerekek és a felnőttek válaszai jelentős eltérést mutattak. Amikor szembesültek a kérdéssel, hogy a vezető nélküli vonat a kutyát vagy az embert üsse el, a 6 és 9 év közötti gyermekek nagyobb számban választották a kutya megmentését, mint a felnőttek.

Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy gyermekkorban még nem teszünk különbséget egy élet értékében aszerint, hogy melyik fajhoz tartozik az egyed. A „fajizmus”, azaz, az a koncepció, hogy egyes állatfajok egyedeinek élete többet ér, mint másoké, e szerint az elgondolás szerint tanult koncepció. A gyerekek a környezetüktől tanulják meg.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://plantbasednews.org/culture/ethics/children-save-animals-lives-study/; Kép: Photo by Lukas: https://www.pexels.com/photo/red-and-black-toy-train-3622563/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...