A Johns Hopkins University kutatói olyan kísérletet végeztek, amelyben a majom következetesen „nyomon követte” a nem létező gyümölcslevet és szőlőt. Az eredményeket a rangos Science folyóiratban publikálták, és komoly vitát indíthatnak arról, mit is gondolunk az állatok belső világáról.

Láthatatlan gyümölcslé és képzeletbeli szőlő

A kísérlet során Kanzi egy asztalnál ült a kutatóval szemben. Az asztalon üres, átlátszó csészék és kancsók álltak. A kutató úgy tett, mintha gyümölcslevet töltene a poharakba, majd az egyikből „kiöntötte” az italt. Ezután megkérdezte: hol van a gyümölcslé? Kanzi legtöbbször arra a pohárra mutatott, amelyben a képzeletbeli ital maradt. Akkor is helyesen választott, amikor a poharakat megcserélték. Egy másik helyzetben valódi gyümölcslé is került az egyik csészébe. Amikor választhatott, egyértelműen a valódi italt kérte. Ez arra utal, hogy pontosan tudta, mi játék és mi valóság. Hasonló eredményt hozott a szőlős feladat is. A kutató eljátszotta, hogy egy láthatatlan szemet egy üres tálból egy befőttesüvegbe tesz. Kanzi ismét következetesen arra az üvegre mutatott, ahol a szőlőnek lennie kellett.

A képzelet evolúciós örökség?

A kutatók szerint a képzelet képessége akár 6–9 millió évre is visszanyúlhat, egészen az emberek és emberszabású majmok közös őséig. Ha ez igaz, akkor a képzelet nem hirtelen jelent meg az embernél, hanem evolúciós örökség. A témában megszólalt Christopher Krupenye, a Johns Hopkins kutatója is. Szerinte ez az eredmény alapjaiban kérdőjelezi meg azt a nézetet, hogy az állatok csak a jelen pillanatban élnek, és nem képesek elvont gondolkodásra.

A felfedezés nem csupán tudományos érdekesség. Ha az emberszabású majmok képesek elképzelni nem létező dolgokat, az gazdagabb belső világot feltételez, mint amit eddig tulajdonítottunk nekik.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forras: sciencedaily

The post Egy bonobó bebizonyította, hogy a képzelet nem kizárólag emberi képesség appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Sok gazdi órákat is képes eltölteni kedvence arcának csodálásával, és gond nélkül felismerik kedvencüket akár egy nagy tömegben is. De vajon a kedvencünk is ugyanígy felismerne minket? Egy kutatás szerint míg a kutyák szinte mindig azonosítani tudják az ismerős emberi arcokat, a macskák esetében ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű.

A kutatás

A Journal of Vision című tudományos folyóiratban 2005-ben megjelent tanulmányban 12 kutyát és 12 macskát vizsgáltak. Mindegyikük egy konkrét emberi gondozóval dolgozott együtt napi két órát, hat hónapon keresztül. Ez idő alatt az állatok megtanulták kezelni a kísérlethez használt eszközt: egy olyan rendszert, amelyben két képi inger közül kellett választaniuk.

A fél éves felkészítés után négy különböző párosítást mutattak nekik:

1. a gondozójuk arca vs. egy ismeretlen ember arca.

2. egy velük együtt élő állat arca vs. egy idegen állat arca.

3. egy korábban már látott természeti kép vs. egy ismeretlen kép.

4. két teljesen ismeretlen természeti kép (kontroll).

Mindegyik választás után jutalom járt, függetlenül attól, hogy melyik képet választották. Az egyes próbákat ötvenszer ismételték meg, hogy statisztikailag megbízható eredményeket kapjanak.

Az eredmények

A három utolsó feladatban a kutyák és a macskák hasonlóan teljesítettek. Az első – emberi arcfelismerést célzó – tesztnél azonban jelentős különbség mutatkozott. A kutyák az esetek 88%-ában felismerték gondozójuk arcát, míg a macskák csak 55%-ban, ami alig jobb, mint a véletlenszerű találgatás.

A kutatás megállapítása szerint „a kutyák képesek pusztán az arc alapján megkülönböztetni a gondozójukat egy másik embertől”, míg a macskák nem. Ugyanakkor a macskák ugyanolyan jól teljesítettek a más macskákkal kapcsolatos arcfelismerésben, mint a kutyák. Tehát nem a felismerés képessége hiányzik, hanem inkább az emberekre vonatkozó specializáció.

Mi lehet ennek az oka?

Bár a tanulmány nem fogalmazott meg végső következtetést, állatviselkedés-kutatók szerint az evolúció kulcsszerepet játszhat. A kutyák sokkal régebb óta élnek együtt az emberrel, mint a macskák – egyes becslések szerint akár 40 ezer éve. Szociális fajként a kutyák számára előnyös volt felismerni, hogy melyik ember barátságos, és ez a képesség a fennmaradásukhoz is hozzájárult. Idővel nemcsak az emberi arcokat kezdték felismerni, hanem az arckifejezéseinkből és gesztusainkból is képesek lettek érzelmeket kiolvasni.

A macskák háziasítása ezzel szemben csupán kb. 10 ezer éve kezdődött, és sokáig jóval távolságtartóbb kapcsolatot ápoltak az emberrel. „A macskák nem csoportosan éltek velünk, így evolúciós szempontból nem volt szükségük arra, hogy az emberi arcokat felismerjék – nem szolgált semmilyen túlélési célt.” – magyarázza Stephen Quandt, macskaviselkedés-kutató.

A macskák más módszerekkel ismernek fel minket

Bár a macskák nem az arcunk alapján azonosítanak minket, más érzékszerveik segítségével nagyon is képesek megkülönböztetni az embereket. Quandt szerint egy macska illat, hang, mozgás és testalkat alapján azonosítja gazdáját.

Rachel Geller, egy másik macskaszakértő megerősíti: a szaglás kulcsszerepet játszik. „A macskáknak rendkívül jó a szaglásuk, ez az elsődleges érzékszervük. Akkor is meg tudnak különböztetni minket, ha egy háztartásban több ember él, és az illatok részben keverednek.” – mondja.

A macskák hang alapján is felismerik a gazdit. Ezt egy 2013-as tanulmány, majd 2025 májusában egy újabb kutatás is megerősítette. „A macskák meg tudják különböztetni a gazdájuk hangját másokétól, emlékeznek a hangmagasságra, hanglejtésre, hangszínre és hangerőre is.” – mondja Geller.

A macskák látása sem ugyanolyan, mint az embereké. Míg kiválóan látnak sötétben és gyors mozgásokat is jól érzékelnek, a részleteket, távolságokat és színeket kevésbé látják. Emiatt kevésbé tudják értelmezni az emberi arcokat, különösen nappali fényviszonyok között.

A kapcsolat így is erős – csak más alapokon nyugszik

Bár a macskák nem az arcunk alapján azonosítanak minket, ez nem jelenti azt, hogy ne ismernének fel vagy ne kötődnének hozzánk. A saját, számukra természetes módjukon képesek beazonosítani bennünket és reagálni ránk – az illatunkra, a hangunkra, a viselkedésünkre.

Szóval, ha legközelebb úgy érzed, hogy a macskád nem értékel eléggé, mert nem néz rád „ismerősként” – ne aggódj. Pontosan tudja, hogy ki vagy. Csak nem az arcodat nézi, hanem azt, aki mögötte vagy.

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Forrás: https://www.kinship.com/cat-behavior/dogs-recognize-human-faces-cats-cant?utm_source=instagram&utm_medium=social-organic&utm_campaign=linkinbio&utm_content=www.instagram.com/p/DMLoUUyhzi- Kép: Alexander Grey: https://www.pexels.com/photo/photo-of-people-holding-siamese-cat-and-chihuahua-1909802/

The post Tanulmány: a kutyák felismerik a gazdájuk arcát – a macskák viszont nem. Miért van ez így? appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Egy izgalmas új kutatási projekt veszi kezdetét az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), amelynek keretében Faragó Tamás, az Etológia Tanszék tudományos munkatársa, az Európai Kutatási Tanács (ERC) Consolidator pályázatán elnyert 2,5 millió eurós (kb. 950 millió forint) támogatással egy új kutatócsoportot alapít.

A 2024 nyarán induló kutatásuk a kutyákat állítja a középpontba, mint új modellfajt, amely segítségével a vokális tanulás – az emberi nyelv egy alapvető elemének – evolúcióját tanulmányozzák. Az ELTE etológusai, köztük a tanszék vezetője, Miklósi Ádám, már több mint két évtizede foglalkoznak a családi kutyák kognitív képességeinek kutatásával. Faragó Tamás 2006 óta foglalkozik a kutyák vokális kommunikációjával.

„A vokális tanulás leegyszerűsítve az a képesség, ahogy módosítani tudjuk a hangadásainkat egy külső hangminta alapján. Ennek legösszetettebb formája a hangutánzás és olyan hangok produkálásának képessége, amik nem részei a veleszületett repertoárnak. „

Faragó Tamás az ELTE Etológia közleményében többek között azt is hangsúlyozta, hogy az ember legközelebbi főemlős rokonainál a vokális tanulásnak csupán néhány, egyszerűbb elemét figyelték meg eddig. Így ennek a képességnek az evolúciós megjelenése az emberben mai napig rejtély.

K9 VocLearn

A K9VocLearn projekt célja, hogy feltárja a kutyák hangrepertoárjának, hangadásaik egyedfejlődésének és vokális tanulási képességeinek titkait. A kutatócsoport külön figyelmet fordít majd a különböző kutyafajták közötti eltérésekre, valamint a domesztikációs szindróma jellemzőire, mint például a rövidebb, gömbölyűbb fejforma vagy a lógó fülek.

    „A következő öt évben többek között feltérképezzük a kutyák hangrepertoárját, és az egyes hangadások egyedfejlődését. Emellett megvizsgáljuk a vokális tanulási képességeiket, különös tekintettel a fajták és fajtacsoportok különbségeire. A cél az, hogy feltárjuk ez mennyire, és milyen módon függ össze a kooperációs képességekkel, a farkassal közös őstől való genetikai távolsággal, illetve az úgynevezett domesztikációs szindróma jellemzőinek előfordulásával, mint a rövidebb, gömbölyűbb fej, foltosodás, lógó fül, és kunkori farok. Az eredmények által többet tudhatunk majd meg a szelekciós hatások jelentőségéről, a vokális tanulási képességek evolúciójáról, vagyis az emberi beszéd kialakulásához szükséges képességek megjelenéséről” – részletezte Faragó Tamás.

A projekt részeként az ELTE kutatói többek között elektroenkefalográfiai (EEG), funkcionális mágneses magrezonanciás képalkotás (fMRI), és a még fejlesztés alatt álló, infravörös fényt használó HD-DOT technikát alkalmaznak majd. A Citizen Science keretében a kutatók hazai és nemzetközi szinten is bevonják az állattartókat az adatgyűjtésbe.

„Ennek a technikának a kutyán való alkalmazása még fejlesztés alatt van a tanszéken. Mindezek mellet a Citizen Science lehetőségeit bevetve szeretnénk az adatgyűjtésbe bevonni a gazdák széles körét hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Tovább erősítjük a tanszéki bioakusztikai kutatásokat, és új, gépi tanulásos módszerek bevonásával is bővítjük a lehetőségeinket” – összegezte Faragó Tamás.

Bohata Krisztina

(Kutyabarat.hu)

Forras: ELTE Etológia, MTI

The post Több millió eurós támogatást nyert az ELTE Etológia kutatója appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post A kutya bűnbánó tekintete valóban a szégyen jele? appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post A modern kutyafajták agya nagyobb, mint őseiké appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post A madár, amely már több mint 60 millió éve nem repül appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post Tudomány: a kutyák empatikusak és felismerik az alapvető érzelmeket appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post Egy kutatás segítségével jobban megérthetjük a kutyák evolúcióját appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Karen Lupo, a Washingtoni Állami Egyetem kutatója hasonló vizsgálatokat folytatott a Közép-Afrikai Köztársaság-beli Bofi és Aka erdők vadászó törzsei között. Ők dárdákkal, íjakkal, nyilakkal és hálókkal vadásznak, általában 10 kg alatti prédára. Bár a kutyák ebben az esetben minimális hatással voltak a vadászat eredményességére, a préda elejtéséhez szükséges időt azonban 41%-kal csökkentették (29 perc a kutyás vadászaton, 49,5 perc kutya nélkül). Minél gyorsabb a vadászat, annál kevesebb energiát emészt fel az emberek részéről. Ezeket a vadászkutyákat nem kezelték társállatként vagy kedvencként, és a kutató által hallott beszámolók alapján ezt az ötletet nevetségesnek találták a vadászok. Lupo egyébként ezért adta a „A kutya vadászatra való” címet a kutatási beszámolójának.

Tehát a kutyák háziasítása nyilvánvalóan növeli a vadászsikereket, a kutya és a préda méretétől függetlenül, és ez valószínűleg a paleolitikumban sem volt másképp. Ha tehát a neandervölgyieknek nem voltak kutyáik, a modern ember őseinek pedig igen, az elég egyértelműen billenti a mérleg nyelvét a fennmaradásért vívott versenyben.

Felmerül a kérdés, hogy a kutyák háziasítása vajon összefüggésben van-e a bekövetkezett anatómiai változásokkal és a fejlettebb kommunikációs képességekkel? A háziasítás kétirányú folyamat: az emberben például genetikai változások mentek végbe, hogy képessé váljon a tej megemésztésére. Ezek a mutációk számos alkalommal előfordultak eltérő csoportokban a szarvasmarhák háziasítását követően. Ehhez hasonlóan elképzelhető, hogy a következőkben leírt módosulás is hasonlóképpen jött létre.

Távol ülő szemek

Hiromi Kobayashi és Shiro Kohshima, a Tokyo Institute of Technology kutatói bebizonyították, hogy az összes emberelőd közül csak a modern ember rendelkezik a színes íriszt körülvevő, nagyfelületű szemfehérjével, illetve olyan szemhéjberendezéssel, amely a szemfehérjét láttatni engedi. A többi főemlős sclerája sötét színű, hasonló a szemet körülvevő bőr és a szemhéjak színéhez, ez, a japán kutatók szerint, arra szolgál, hogy elfedje, merre is néz az állat. Az emberek esetében a szemfehérje és a szemhéjak lehetővé teszik, hogy viszonylag nagy távolságról is látszódjon, merre nézünk, különösen, nagyjából vízszintes irányban. Az emberi szem ezirányú változása elképzelhető, hogy a tekintet kommunikációs szerepének erősödésére utal.

Michael Tomasello és munkatársai, a lipcsei Max Planck Intézet fejlődésantropológiai intézetének kutatói, ezt az ötletet felhasználva dolgozták ki a „kooperatív szem hipotézist”. Úgy gondolják, hogy az emberek közötti kooperációt az tette lehetővé, hogy őseink meg tudták ítélni, merre néz a másik. Úgy találták, hogy a főemlősök kevésbé követik a pillantást, mint a gyermekek, ráadásul, ha a fej iránya és a tekintet iránya ellentmond egymásnak, a főemlősök a fej irányát követik. A kutatók a vizsgált 14 csimpánz közül hármat ki is vettek a vizsgálatból, mivel azok egyáltalán nem voltak fogékonyak a tekintetre, és nem követték azt.

A fehér sclerát okozó mutáció az emberek körében univerzális, de alkalmanként főemlősök körében is megfigyelhető. A Gombe Nemzeti Parkban folytatott kutatásai során Dr. Jane Goodall megfigyelt két csimpánzt, valószínűleg testvéreket, akiknek fehér volt a sclerájuk, míg egy harmadik, nőstény csimpánznál felnőttként alakult ki látható szemfehérje. A mutáció azonban nem terjedt el, vagy tűnt fel újra a csoportban. Ebből is következik, hogy a szemfehérje kialakulása valami olyasmivel lehet összefüggésben, amelyet az ősi emberek gyakran, míg a csimpánzok nem, vagy csak ritkán végeznek. A csimpánzok ugyan kisebb prédára vadásznak, akár közösen is, de a hús mindössze az étrendjük 2%-át teszi ki. Ezzel szemben a paleolitikum emberei nagyvadakra vadásztak, amely a kalóriabevitelük jelentős részét fedezte. A vadászok számára a csendes kommunikáció nyilvánvalóan számos előnnyel járt – de rajtuk kívül még valakik tudtak olvasni a pillantásukból: a háziasított kutyák.

Téglás Ernő és kollégái, a budapesti CEU kutatói megfigyelték, hogy a kutyák akár egy videón is képesek követni az emberi tekintetet (ha előzőleg elnyerik a figyelmüket). Egy vizsgálatban, ahol a mozdulatlan beszélő pillantásának követése volt a feladat, a kutyák ugyanolyan jól teljesítettek, mint a gyermekek.

Miklósi Ádám és kollégái, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett kutatásaik során a farkasokat és kutyákat hasonlították össze. Azt találták, hogy a kutyák még a szocializált farkasoknál is sokkal inkább figyeltek az emberi arcokra. Bár a farkasok is remekelnek a tekintet követésével kapcsolatok feladatokban, ők nem várják az embertől az iránymutatást, ellentétben a kutyákkal. Miklósi és kollégái a háziasítás során alkalmazott szelektív tenyésztésnek tulajdonítják a megfigyelt viselkedést.

A látható szemfehérje univerzális elterjedése azzal is magyarázható, hogy így az emebrek nem csak egymással, de a kutyákkal is hatékonyabban tudtak kommunikálni. Annak köszönhetően, hogy a kutyák megtanultak a tekintetből olvasni, sokkal eredményesebb vadásztársakká váltak. Egyelőre nem áll rendelkezésre olyan genetikai vizsgálat, amely megerősítené, hogy a modern ember paleolitikumban élt ősei, illetve az ugyanebben az időszakban velük egy területen élt neandervölgyiek rendelkeztek-e már látható fehér sclerával, de ha a mutáció elterjedtebb volt a modern ősök között, az a kutyák háziasításának és az ember-kutya kommunikáció fejlettségének magasabb fokára utalhat. Genetikai vizsgálatok szerint a modern ősök és a neandervölgyiek keveredésére van bizonyíték, viszont a népességen belüli százalékos arány elenyésző, és elképzelhető, hogy a keveredés mértéke nem volt elégséges arra, hogy a fehér sclera elterjedjen a neandervölgyiek körében is.

Mi, emberek, a kutyák szemébe nézve olvasunk a gondolataikban, és a kutyáink is pont ezt teszik. Lehetséges, bár, még csak feltevés, hogy ez a kölcsönös kommunikáció segítette az emberi fajt a túléléshez.

A Szerzőről:

Pat Lee Shipman BA, MA, PhD., professzor emerita; a Pennsylvania-i Állami Egyetem nyugalmazott antropológia professzora. Szakterületei: paleoökológia, oszteológia, régészet, evolúció. Rendszeresen publikál, főbb kutatási területei között szerepel a kutyák háziasításának története, illetve a kutyák háziasításának az emberi evolúcióra gyakorolt hatása. 

A cikk eredeti nyelven az American Scientist-ben jelent meg: https://www.americanscientist.org/article/do-the-eyes-have-it

Források:

Germonpré, M., M. Lázničková-Galetová and M. Sablin. 2012. Palaeolithic dog skulls at the Gravettian Předmostí site, the Czech Republic. Journal of Archaeological Science 39:84–202.

Goodall, J. 1986. The Chimpanzees of Gombe: Patterns of Behavior . Cambridge, MA: Belknap Press.

Kobayashi, H., and S. Kohshima. 2001. Unique morphology of the human eye and its adaptive meaning: Comparative studies on external morphology of the primate eye. Journal of Human Evolution 40:419–435.

Koster, J., and K. Tankersley. 2012. Heterogeneity of hunting ability and nutritional status among domestic dogs in lowland Nicaragua. Proceedings of the National Academy of Sciences of the U.S.A. 109:E463–E470.

Lupo, K. 2011. A dog is for hunting. In Ethnozooarchaeology , eds. U. Albarella and A. Trentacoste, pp. 4–12. Oxford: Oxbow Press.

Ovodov, N. D., et al. 2011. A 33,000-year-old incipient dog from the Altai Mountains of Siberia: Evidence of the earliest domestication disrupted by the Last Glacial Maximum. PLoS ONE 6(7):e22821.

Ruusila, V., and M. Pesonen. 2004. Interspecific cooperation in human (Homo sapiens) hunting: The benefit of a barking dog (Canis familiaris) . Annales Zoologici Fennici 41:545–549.

Téglás, E., et al. 2012. Dogs’ gaze following is tuned to human communicative signals. Current Biology 22:1–4.

Tomasello, M., B. Hare and J. C. Lehmann. 2007. Reliance on head versus eyes in the gaze following of great apes and human infants: The cooperative eye hypothesis. Journal of Human Evolution 52:314–320.

Fordította: Bujdosó-Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Képek: pexels

The post Szemekbe zárt titkok – II. rész appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Kutatók egyenesen azt állítják, hogy a kutyák olyan arcizmot növesztettek szemük körül az evolúció során, ami segíti őket abban, hogy jobban ki tudják fejezni érzelmeiket és az emberrel bensőségesebb viszonyt alakítsanak ki.  Igen, ennek segítségével látjuk nap mint nap azt a bizonyos szomorú, szeretlek gazdi, adj még egy falatot és jaj nem is vagyok rossz tekintetet. Eddig is tudtuk, hogy milyen elképesztően kifejezőek a kutyaszemek, de hogy ezt egy direkt erre kifejlesztett izomnak köszönhetjük, na az igazi meglepetés.

A felhúzott szemöldököt is ezzel a kis izommal hozzák létre, amivel tökéletesen kifejezik az érdeklődésüket a gazdi felé, az adott feladat iránt. A szemük emberibbnek és nagyobbnak tűnik és így valóban emberszerűbb az „arckifejezésük”, ami arra ösztönzi az embert, hogy gondoskodjon róla, foglalkozzon vele.

A Portsmourth Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy ezt a bizonyos kis izmot akkor vetik be kutyák, amikor kapcsolatba szeretnének lépni az emberrel, vagy amikor tudják, hogy gazdájuk figyeli őket. Ezzel bizonyították azt, hogy a több ezer év alatt létrejött kis izomcsoport kifejezetten arra szolgál, hogy az ember-kutya kapcsolatot támogassa és megkönnyítse. Azt is bizonyították, hogy a farkasokban nem található meg ez a kis plusz izom.

The post A szomorú kutyaszemet az evolúció során fejlesztették ki a kutyák, nem véletlenül! appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.