Saját KB bal
Saját KB jobb
Sven Lachmann képe a Pixabay -en.

Tudomány: a kutyák empatikusak és felismerik az alapvető érzelmeket

Egy új tanulmány mutatott rá arra a tényre, hogy a kutyák bizony felismerik az érzelmeket és kifejezetten empatikusak az emberekkel. Mindez pedig nem az evolúció műve.

Noha a legtöbb gazdi ezt tanulmány nélkül is tudja, a tudomány számára nem volt teljesen világos ez a tényállás. A kutya kötődését ugyanis evolúciós okokra vezették vissza. Nem gondolták, hogy kifejezetten empatikusak, inkább csak rá vannak utalva az emberre.

Amióta a kutya háziállattá vált, túlélése az embertől kezdett fel függeni. A gazda nyújtott ételt és biztonságot, ennek tulajdonították a kutya kötődésének kialakulását az ember iránt.  A legújabb kutatások azonban sorra döntik le ezt az elméletet és egyre érdekesebb bizonyítékokat gyártanak arról, hogyan ismerik fel a kutyák az ember érzéseit, hogyan reagálnak akár egy arckifejezés változására is.

Sírsz? Majd én megvigasztallak

A Canadian Journal of Experimental Psychology című folyóiratban megjelent, 2020-as tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen empatikusak a kutyák, milyen viselkedési válaszokat adnak például sírásra és  nevetésre. Mindezt a gazdával és idegennel is tesztelve. A tesztek eredménye szerint a kutyák ugyanúgy reagáltak arra, ha a gazdi vagy egy idegen ember sírt. A reakcióját tehát nem a gazdihoz való kötődés, hanem az érzelem felismerése váltotta ki.

Egy korábbi, 2019-es kutatás, mely a Frontiers in Psychology folyóiratban jelent meg, egyértelműen megállapította, hogy a kutyák megértik az emberi gesztusokat és arckifejezéseket. A tesztek során nemcsak a reakciókat, de a kutyákban zajló kémiai folyamatokat is vizsgálták. Az érzelmeket vezérlő két legfontosabb hormon, a kortizol és az oxitocin nagyjából ugyanúgy szabadul fel a kutyákban, mint az emberekben. Stressz hatására emelkedik a kortizol szint, fizikai közelség vagy szemkontaktus alatt pedig nő az oxitocin.

Mit jelent mindez?

Egy gazdinak csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a kutyája és közte lévő kötelék igazán különleges és valós érzelmeken alapszik. Amikor a kutyád hozzád bújik, mert szomorú vagy, az nem az evolúció során kialakult kötődésnek, hanem kedvenced empátiájának és törődésének köszönhető.

Bohata Krisztina

(Kutyabarat.hu)

Forrás: TheAnimalRescueSite

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...