Saját KB bal
Saját KB jobb

Fő a biztonság! GPS nyakörv kutyáknak

A XXI. század, a technika kora, amikor már az okos telefonokon keresztül elérhető az internet, rengeteg alkalmazás könnyíti meg a mindennapjainkat. Térképen látjuk saját pozíciónkat egy pillanat alatt és mára már ott tartunk, hogy házi kedvencünk nyakába is csatolhatunk egy mini gps készüléket és telefonunkon láthatjuk, hogy éppen merre jár.

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghívtuk a rendezvényre a HaziallatGps-t forgalmazó céget is, akik nagy örömmel fogadták el meghívásunk és minden érdeklődőnek örömmel adtak tájékoztatást a készülék működésével kapcsolatban. Megbeszéltük, hogy próbáljuk ki élesben a készüléket.

Hamar az egyik jelentkező nyakába is került és indult az éles bevetés.

A HaziallatGps felszerelése és működés rendkívül egyszerű. Szükséges hozzá egy internet elérhetőséggel rendelkező SIM kártya (bármelyik szolgáltatónál megvásárolható) Tetszés szerint állíthatjuk be, hogyan szeretnénk pozíciójelentést kapni. Egy sms elküldésével aktiválhatjuk a készüléket. Bővebb technikai leírás itt

Ha aktiváltuk a készüléket nincs más dolgunk, mint telefonunkról vagy bármilyen tablet gépről vagy akár otthon a számítógépünkről belépni a térképrendszerbe, amiről bővebb információk itt olvasható. Első alkalommal szükséges készíteni egy regisztrációt, hogy a későbbi belépések során saját felhasználási felületünket gyorsan elérjük.

A rendszer Google Maps alapú térképet használ, könnyedén átváltható domborzati megjelenítésre (ez vadászok szempontjából közkedvelt) könnyedén használható és beazonosítható a készülék holléte.

Elindul a közel két órás túrázás. A készüléket úgy állítottuk be, hogy 20mp-énk küldjön pozíciójelentést és ezt tegye folyamatosan két órán keresztül. Mivel több beállítási alternatíva is létezik, eldönthetjük, hogy csak szeretnénk meggyőződni arról, hogy otthon tartózkodik-e kedvencünk vagy egy esetleges krízishelyzet bekövetkezése esetén beállíthatjuk úgy, hogy 20 mp-ént folyamatosan küldje a jelet és már indulhatunk is utána, amíg meg nem találjuk.

Vadászok is előszeretettel használják a készüléket, utánkeresésnél, hiszen a GPS-nek nincs korlátozott hatótávolsága csak az a fontos, hogy térerővel lefedett helyen legyen.

Visszatérésünk után kíváncsian várjuk, hogy mit fogunk lát a térképen, hogy mutatja meg az útvonalunkat.

Nagy meglepetéssel látjuk, hogy pontosan jelzi még azt is, ahol megállt a csapat vagy több időt töltöttünk el.

Könnyedén nagyítható a térkép ezért még jobban pontosítható az útvonal, szökés esetén kutyusunk holléte. Jól látható, amikor letértünk a Gyilkos-tóhoz. A térképrendszer tárolja és 30 napig visszamenőleg megtekinthető minden lekérdezés.

Az eszköz 

Fontos szempont a méret, hogy kistestű kutyákra is könnyedén feltehető legyen. A GPS nyakörvre szerelve 35 gramm, és az Android-ból is már jól ismert SIRF3 chippet használja, illetve nem mellékes, hogy 100%-ban vízálló a készülék. Több funkcióval rendelkezik, lehet online követni, illetve passzív használatban SMS-üzenettel lekérdezni az aktuális helyzetét. Nyilván ez feltételezi, hogy SIM kártyát használ, és nem árt hozzá valamilyen adatcsomagot is igénybe venni. Egy hónapra az 50 Mb bőségesen elég arra, hogy kövessük a helyzetét. Az SMS funkcióban pedig a lekérdezés után vissza tudja küldeni az aktuális pozíciót. Természetesen ezen belül számtalan kombinált programozási lehetősége van.

Működése

A rendszernek csak az egyik fele maga az eszköz, ehhez még egy online felület is jár. Itt is két megoldást használhatunk. A GPS regisztrációja után a corvusgps online térkép rendszerén követhetjük a mozgást, itt nagy előny, hogy naplózható, több eszközt tudunk regisztrálni, mozgásukat letölteni, vagy az SMS-ben megkapott koordinátákat közvetlenül a google maps keresőjébe írva láthatjuk az aktuális pozíciót. A corvusgps honlapján látható információk szerint készül az Androidos alkalmazás is. Tabletet használva könnyedén ment az online nyomkövetés, amikor pedig SMS-ben kaptam a koordinátákat, simán másoltam a maps-be a megkaptt üzenetek tartalmát. A megújult google maps akár még 3D-ben is meg tudná mutatni, hol is van a kutyánk.

Az itt használt GPS eszközt a www.haziallatgps.hu oldalról vásárolhatjuk meg. Magyar forgalmazó, minden szükséges garanciával. A Global Sales Kft. által forgalmazott készülék az eredeti, valós idejű (online) GPS nyomkövető. A készülék eredetisége a Corvusgps térképrendszerhez történő csatlakozáskor IMEI szám alapján beazonosításra kerül. 

Aki megnyerte ezt mondta:

„A csomag minden szükséges kiegészítőt tartalmazott, nekem már csak egy regisztrált SIM kártyát kellett bele tennem, majd 4-6 órán át töltenem, hogy utána gond nélkül tudjuk követni a mi kis kóborló felfedezőnket. Az alapműveletek SMS parancsban elvégezhetőek, pl az IMEI szám lekérdezése (ehhez szükség van a regisztrációhoz) valamint az APN beállítása. Korrektül, gyorsan megkapunk minden üzenetet. Innentől mehet a nyomkövetés. Kicsit féltem, mivel a kutyánk alváza elég közel helyezkedik el a földhöz, nehogy a víz, vagy a harmat tönkretegye. A szerelés közben láttam a tömítő gumi gyűrűt, azonban csak akkor nyugodtam meg igazán, amikor Tappancs nem csak a hajnali fűben hemperget meg boldogan, hanem a kert végében futó patakon is átgázolt az erdőbe menet. Mivel az eszközt csak két naponta kell tölteni, elég biztonságot adott, ha alkalmanként rá kellett keresni. A városi használatban, ahol még jobb a térerő, a tornyok lefedettsége, sokkal kedvezőbb az energiafelhasználás, és még pontosabb a találat.”

„Tappancs boldogan viseli, mi pedig aggódó gazdiként még egy eszközzel bővítettük az otthoni kütyüs dobozt, hogy a kis családi kedvencünk biztonságban legyen.”

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...