A Zala megyei Reziből érkezett a hír a kerek számról és a túra állásáról. Már csak 170 kilométer hiányzik a teljes Kéktúra megtételéhez. Ferenc, aki napokban ünnepelte 75. születésnapját, április 24-én indult el a nagy kutyasétáltatásra a Kéktúrán. A tapasztalt túrázó és természetkedvelő férfi készült a kalandra, de semmi különösebb felszereléssel nem vágott neki a távnak. Még térképet sem vittek magukkal. A terv az volt, hogy egy huzamban, minden holmijukkal együtt, jó időben a szabad ég alatt megpihenve járják végig az Országos Kéktúrát.

Ahogy Ferenc és Forint haladtak a kilométerekkel, egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. A Kéktúra szeretetreméltó hírességeivé váltak, akikért nagyon sokan szorítanak. Bármelyik település közelében felbukkantak, mindig üdvözölték őket, érdeklődtek, hogy szükségük van-e bármilyen segítségre. A Kéktúrán sok túrázó csatlakozott hozzájuk, örömmel sétáltak együtt egy-egy szakaszon. Ferencnek fiatalabb korában nem volt lehetősége hosszú túrákra, de mindig szeretett sétálni. A Kéktúra bakancslistás volt számára.  Végül egy elhunyt barátjának emléke indított el, hogy megvalósítsa álmát. Naplót vezet az élményeiről és tapasztalatairól, amelyekből rengeteg van. Bár az időjárás nem mindig kedvezett nekik, a túrázás és az éjszakák a szabadban igazi kalandnak bizonyultak.

Feri bácsi arra bátorítja a fiatalokat, hogy mozogjanak rendszeresen és minél többet. Legyen az túrázás, séta vagy bármi más, amit szeretünk csinálni. Története inspiráló, és példaként szolgál mindannyiunk számára, hogy soha nem késő megvalósítani az álmainkat és felfedezni a világot, akár egy hűséges kutyatársunk mellett.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: sokszinuvidek

Keszthely városa az elmúlt évben elsősorban a Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert miatt volt vonzó úticél a kutyások számára. A Balaton fővárosa azonban számos élményt, érdekességet tartogat a kutyájukkal utazni vágyók számára. Ilyen például a Fenyves allé, amely a helyi kutyás közösség körében is kedvelt kutyasétáltató hely.

A Keszthelytől Balatonszentgyörgyre kivezető 71-es úttal párhuzamosan futó kocsizó–lovagló földutat szegélyezi ez a kettős feketefenyő-fasor, amely a Festetics-kastély parkját kötötte össze a fenékpusztai uradalommal.

Az egykori kastélypark délnyugati végéből kiinduló, gróf (majd később herceg) Festetics II. Tasziló által ültettetett feketefenyő-fasor, a Fenyves allé az egykori majoron keresztül vezet a fenékpusztai kiskastélyhoz és a római kori romokhoz. Hazánk legidősebb és leghosszabb kettős feketefenyő fasora.

A 6 km hosszú védett fasor állományának 95%-át ma is a feketefenyő alkotja, de erdei fenyők, vadgesztenyék, vadkörték és egy öreg tölgy is színesíti azt.

Valószínűleg azért esett egykor a gróf választása a feketefenyőre – melyből 900 darabot ültettek el –, mert idős korára ez a fa ernyő formájúra változtatja meg lombkoronáját. Így toszkán hatást tükröz, ami nagy kedvence volt Festetics Taszilónak és skót feleségének, Mary Hamiltonnak.

A fasor áthalad a Szendrey-telepnek vagy Újmajornak nevezett városrészen. Itt született Szendrey Júlia 1828. december 28-án (vagy 29-én), aki általában, mint Petőfi Sándor múzsája és felesége ismert, pedig maga is alkotó irodalmár, író, költő és műfordító volt. Szendrey Júlia a fasort még nem láthatta, mivel az csak a század végén, az 1880-as években került telepítésre. Jelentősége 1894 után nőtt meg, amikor Kossuth Lajos halálát követően Keszthely fő utcáját Kossuth után nevezték el. Innentől kezdve a császári szimpatizáns gróf a fenéki méneshez vezető úttal párhuzamosan kialakított fasoron közlekedett.

Az allé Szendrey majortól északra eső szakasza, illetve déli, Újmajor és Fenékpuszta közötti része eltérő karakterű és hangulatú.

Ideális kutyás kirándulóhely a Balaton észak-nyugati részén.

A cikk eredeti formájában és terjedelemben a Kutyabarát Magazin 2020 téli számában jelent meg.

Fotó: Kulics Gábor

A Börzsöny talán legnépszerűbb kirándulóhelye a kisvasúttal is megközelíthető Királyrét, Szokolya szomszédságában. Mi is gyakran járunk ide, ha egy rövid sétára, kirándulásra támad kedvünk, hiszen számos hosszabb-rövidebb túraútvonal indul innen. A négy patak találkozásánál található Királyrét autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. A parkoló mellett, az elágazásban remek büfé és helyi élelmiszereket értékesítő üzlet nyílt, ahol a kutyásokat is örömmel látják.

Az ideérkező turista választhat, hogy hosszabb túrára indul a Magas-Börzsönybe, vagy rövidebb sétával térképezi fel a környéket. Eddigi tapasztalataink alapján egyik sem fog csalódást okozni. Sétáljatok el a Hiúz-ház felé, és a patakvölgyben élvezzétek az erdő illatát, a csodás őszi színeket. Vagy kalandozzatok a tanösvény irányába, ahol a ködbe burkolózó tó kísérteties látványában lesz részetek.

Vagy, ahogy mi is tettük legutóbb, keressétek fel a Börzsöny legújabb kilátóját, a nemrég átadott Várhegy-kilátót!

A kereszteződésből induló piros háromszög, illetve a kisvasút végállomásánál kezdődő sárga és zöld háromszög jelzéseken is elérhető a kilátó épülete, ezek közül a zöld/sárga végig erdei ösvény, bár talán egy kicsit meredekebb, mint a piros. Összességében egy kellemes, körülbelül 20-30 perces sétára számítsatok, amíg eléritek a nagyrészt fenyőfából épült, húsz méter magas kilátót.

Három emeletet kell megmászni ahhoz, hogy elénk táruljon a Börzsöny egészét elénk táró panoráma. Izgalmas játék a csúcsok azonosítása! Mi is jót nosztalgiáztunk, ahogy felidéztük az eddigi túráinkat, mikor, melyik csúcsot másztuk meg. Tiszta időben a Börzsöny csúcsain kívül a Karancs és a Szlovák Paradicsom domborulatait is kivehetjük.

További információ: Duna-Ipoly Nemzeti Park

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / tatyiandme.blog.hu

Visszatérés a Csarna-völgybe

Az egyik kedvenc kutyás kirándulóhelyünkre, a Kemence mellett található Csarna-völgybe látogattunk el ismét. Miért kedvenc? Egyrészt azért, mert a patak által kivájt völgyben mindig csörgedezik a víz, ezért még nagy melegben sem kell állandóan megállni, hogy megitassuk a kutyákat. Aztán itt van a kalandos ösvény, a fakultatívan választható számú – de minimum három – patakátkelés, a vadregényes környezet és az egykori kisvasút kitekert-kifordult sínjei.

Régen a Börzsönyben kitermelt fa szállítására építették meg a keskeny-nyomtávú vasútvonalat, amelyet 1994-ben a megáradt patak – igen, az a patak, amelyen kényelmesen átugrálunk – elmosott. Voltak kezdeményezések az újjáépítésre, de időközben olyan különleges élőhely alakult ki itt, amelyet kár lenne az építkezéssel háborgatni, így a kisvasút vonalát Kemence és a Fekete-völgy Panzió között újítják csak fel. Addig is marad nekünk a poszt-apokaliptikus hangulat és az érintetlen patakvölgy.

Völgyön át, hegyre fel

A Fekete-völgy Panziótól a Börzsönyi Kéktúra kék sáv jelzését követve ereszkedjünk alá tehát a völgybe, és a jelzést követve, vagy legalábbis nagyjából a völgyben maradva körülbelül két kilométeres sétával és érkezünk a Hamuházhoz. Az egykor használt csille és a kis ház melletti padokon pihenjünk egy kicsit, mielőtt belevágnánk a Salgóvár felé tartó emelkedőnek. A combos kaptató megéri a fáradságot, hiszen innentől a gerincen haladunk tovább, követve a piros sáv jelzést.

Utunk során sorra gyönyörködhetünk a szebbnél szebb kilátásban, gyönyörű sziklaalakzatokban és ha szerencsénk van, meghallhatjuk a Börzsönyben élő szarvasbikák bőgését is.

Szarvasbőgés

A szarvasbőgés a gímszarvasok párzási időszakának jellegzetessége. Ilyenkor az akár 200 kilogrammos hímek öblös, bőgő hangot hallatnak, ezzel tudatják, hogy ők az urak a háznál, azaz a saját háremükben. Egy bika háremébe akár húsz tehén is tartozhat, akiket a bika szerencsés esetben mind megtermékenyít. Természetesen, ehhez a fiatal, agilis bikáknak is van egy-két szava, az ő bőgésük kihívás. Sokszor már a bőgés maga is elég, hogy eldöntse az versenyt, de előfordul, hogy a bikák ölre – pontosabban: agancsra – mennek.

A gímszarvasok párzási időszakában zeng az erdő, a mély bőgést az agancsok csattogása töri meg. Bár nem láthatjuk, szinte a szemünk elé képzelhetjük az eseményeket.

A gerincen végighaladva akkor sem fogunk unatkozni, ha éppen nem szeptemberben járunk itt. A magaslatokról érdemes összevetni a panorámát, beazonosítani a Börzsöny kalderájának csúcsait. Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos szögből csalóka a látkép, és a valójában magasabb csúcsok alacsonyabbnak tűnhetnek.

A csipkés gerincen lassan ereszkedünk lefelé, hogy végül egy könnyed ereszkedéssel váratlanul ismét a Csarna-völgy bejáratánál találjuk magunkat.

Fontos információk:

Fontos: Az erdőben tartsd pórázon kutyádat, az ő biztonsága érdekében is. Ne hagyj magad után szemetet, beleértve a kutyakakit is, mivel megzavarhatja a vadállatokat. Mielőtt útnak indulnál, nézz utána az aktuális erdőlátogatási korlátozásnak, vadászati rendnek.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / tatyiandme.blog.hu

A Bozótmíves-tanösvény Gödöllőtől nem messze, Mogyoród és Kerepes között, a Szár-hegyen fekszik, a régi 3-as főúton szempillantás alatt elérhető Budapestről és a keleti agglomerációból.

Bozótmíves? Hát az meg mi?

A bozótmívesség az angol bushcraft vitathatóan frappáns magyarítása, amely arra utal, hogy a természeti népek túlélési technikáit felhasználva – azaz, a bozótban található erőforrásokra hagyatkozva – hogyan élhetünk túl a vadonban.

Hazánkban, valószínűleg a településektől távol eső vadonok hiányából és a barátságos terepviszonyokból adódóan a bushcraft kevésbé elterjedt szabadidős tevékenység, bár ez a Magyar Bozótmíves Egyesület tagjainak lelkesedéséből mit sem von le. Nekik köszönhető, hogy Magyarországon meghonosult a bushcraft, számos videóval és cikkel, illetve ezzel a remek tanösvénnyel csinálnak kedvet a laikusok számára.

A bozótmívesség leleményességet, kézügyességet és gyakorlati érzéket fejleszt, közelebb hozza az embert a természethez. Az egy irányban mindössze másfél kilométeres tanösvényt bejárva betekintést nyerhetünk a bushcraft világába, de természetjáróként is hasznosítható ötletekkel is gazdagodhatunk.

Hogyan határozzuk meg a helyzetünket a vadonban? Hogyan állapítsuk meg, merre van az északi irány? Milyen tűzgyújtási technikák léteznek? Melyik alkalmas leginkább sütögetéshez? Hogyan készítsünk átmeneti menedéket éjszakára? Ilyen és ehhez hasonló témákat fejtenek ki a bozótmíves tanösvény rendkívül informatív táblái. Ezen felül pedig bepillantást engednek a hazai flóra és fauna életébe.

Könnyed túra, rengeteg hasznos ismeret

Kerepes felől, a Bozótmíves-tanösvény parkolóban álltunk meg, és innen a sárga háromszög jelzést elérve először a Szár-hegy felé vettük az irányt. A rövid kaptatóról hamarosan jobbra, derékszögben nyílik egy ösvény, amely elektromos kerítés mellett (amikor ott jártunk, nem futott benne áram, mivel több helyen kidőlt, megrongálódott) halad felfelé a domboldalban. Innen hátranézve már ízelítőt kaphatunk a később ránk váró kilátásból.

A pihenőpadhoz érve gyönyörködjünk egy kicsit, majd a mögötte nyíló ösvényen uccu be az erdőbe, hogy hamarosan a szépen rendben tartott, padokkal és tűzrakóhellyel beépített Makrai „Ales” Tibor (Gyuricza Lászlóval együtt a bushcraft hazai úttörői – a szerk.) pihenőnél lyukadjunk ki. Ez a tanösvény kezdőpontja, innen a jelöléseket követve haladhatunk végig az állomáshelyeken.

A jól jelzett ösvény kellemes, dimbes-dombos, könnyen járható, többször szép kilátás nyílik Budapestre, a Budai-hegyekre.

Mielőtt elfeledkeznénk a civilizációról, hol az autózaj, hol a HÉV zakatolása töri meg a csendet. Mindezzel együtt kellemes és érdekes programot ígér a Bozótmíves-tanösvény, ha éppen akad egy szabad délutánotok. Ha több időtök van, érdemes felkeresni a közeli Gödöllőt, ahol Sissi nyomában sétálgathattok az Erzsébet-parkban, vagy ihattok egy jó kávét valamelyik kutyabarát kávézóban.

Hasznos információk:

Az útvonal térképét és leírását az ingyenesen letölthető Természetjáró alkalmazásban találhatjátok meg. Autóval a Google-térképen Bozótmíves-tanösvény parkoló nevű helyet célozzátok meg. Tömegközlekedéssel a gödöllői HÉV-ről Mogyoródnál szálljatok le (így ellenkező irányban indultok).

A sárga háromszög jelzés halad át a Szár-hegyen, ezt követve juthattok el a tanösvényig.

Könnyed útvonal, minimális szintemelkedés. Kezdőknek is ajánlható. Különösebb felszerelés nem szükséges.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / tatyiandme.blog.hu

Ha máshonnan, nem a középiskolai memoriterek közül biztosan mindenkinek feldereng Drégely várának emléke:

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom…” – írta Arany János, aki egyébként a Szondi emlékbizottság alapító tagja volt. Tinódi Lantos Sebestyénhez és Kölcseyhez hasonlóan ő is tisztelettel adózott Drégely várkapitánya, Szondi György emlékének, aki 1552-ben mindössze maréknyi védőjével haláláig védte az erősséget a 10 – 12 000 fős török csapatok ellen.

Arany verséből viszonylag teljes képet kaphatunk a csata történetéről, Szondi hősiességéről és két apródja – más források szerint két saját fia – továbbá a vár sorsának alakulásáról:

„És pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.”

A Felvidék felé törő török csapatok elfoglalták az utolsó útjukban álló erősséget, és állomáshelyet építettek ki, ahol lovas csapataiknak pihenőt, muníciót biztosítottak. Mivel Drégely várának jelentős hadászati szerepe az ostrom előtt sem volt, csak a Nógrádi vár lerombolása után került át ide a védelem, ezért a török elvonulása után is folyamatosan romlott az állapota. A XVIII. századra a tartószerkezetek szinte mind leomlottak, az egykori vár jórészt elpusztult.

A vár feltárására a szovjet hadsereg kivonulásáig kellett várni – az ő jelenlétükről tanúskodnak a várban látható betonmaradványok. 1989-től azonban folyamatosak a rekonstrukciós törekvések, és az elmúlt években megkezdődött a vár felújítása is.

Drégelyvár azonban romjaiban is lenyűgöző! Sőt, talán így még kézzelfoghatóbbá válik a tragédiája. A 444 méter magasan, zöldellő hegyek között emelkedő várromról minden irányban impozáns kilátást élvezhetünk, és amíg mi gyönyörködünk, a kutyák is kiélvezhetik a romokra mászást vagy a fák árnyékában hűsölhetnek.

Megközelítés

Drégely vára körülbelül egyforma távolságra fekszik Drégelypalánk és Nagyoroszi településektől. Kizárólag gyalogosan közelíthető meg, eleinte lankás, majd a csúcshoz közeledve meredek emelkedőn kell felkapaszkodnunk. A Börzsönyi Kéktúra és a Szondi Emlékút is érinti, de ha egy napos látogatást tervezünk a környéken, akkor a  Nagyorosziból induló zöld sáv jelzést érdemes választani. A vasút szerelmesei pedig hazánk egyik leghangulatosabb vasúti szárnyvonalán, a Vácról Balassagyarmatig, Diósjenő és Drégelypalánk érintésével közlekedő járattal érhetik el. Drégelyvár megállónál kell leszállni, és onnan felgyalogolni a várhegyre.

A vár ingyenesen, kutyával is látogatható. Ha már erre jártok, Drégelypalánkon megtekinthetitek a Szondi emlékszarkofágot, illetve Melocco Miklós szobrát, amely a drégelyi csatának állít emléket. Ha Hont felé indultok a 2-es főúton, akkor pedig az 1896-ban ültetett Szondi hársfasor felé érdemes kitérőt tenni, amely az egykori – a szovjet hadsereg katonái által megbecstelenített, majd lerombolt – Szondi kápolna emlékhelyét láthatjátok.

Szerző és képek: Szalay Adél / @tatyiandme – tatyiandme.blog.hu

Forrás: http://www.dregelyvara.hu/; https://kepmas.hu/arany-hosok-a-poggyaszban-7-dregely-varanak-legendai; https://hu.wikipedia.org/wiki/Dr%C3%A9gely_v%C3%A1ra; http://dregelypalank.hu/dregelypalank/latnivalok/termeszeti-ertekek/#fasor

Videó: Drégelypalánk hivatalos YouTube csatornája – https://www.youtube.com/watch?v=2Gd_mIaAcZQ

A Sebes-patak völgyében

Miskolcot elhagyva már világosan látszott, hogy a csodás, szikrázóan havas túra, csak illúzió marad. Cserébe a havas eső alábbhagyott, mire a Garadna-völgy bejáratához érkeztünk, így viszonylag kellemes, ködös időben indulhattunk útnak Jávorkút felé. Az ösvény mindjárt az elején hamisítatlan bükki kalandpályára vitt minket: a Sebes-patak völgyében kellett felkaptatnunk. A patak megfagyott, jégcsapokká formálódott vize, az avar és az itt-ott előbukkanó mohafoltok változatos alakzatokat rejtettek. Ráadásul az amúgy is meredek emelkedőt jeges, csúszós levelek borították, a haladást pedig kidőlt fatörzsek tették izgalmasabbá.

Magával ragadott a látvány, és szívesen időztünk volna itt, az apró növények, gombák és a jégszobrok tanulmányozásával, de sok látnivaló várt még. Tatyi is hihetetlenül élvezte ezt a felfelé vezető szakaszt, nagyokat ugrált, és minden kiálló tereptárgyra felmászott – szinte incselkedett, hogy kétlábú barátja most bizony alulmarad!

A jégcsapok között el is siklott volna a figyelmem egy különleges képződmény, a cseppkövekkel csipkézett vízesés felett, de szerencsére, a túravezetőnk jóval felkészültebb volt annál, hogy csak hagyjon továbbsétálni. Számomra újdonság volt, hogy cseppköveket nem csak barlangokban láthatunk, és bevallom, keresnem is kellett, hol kezdődik a jégcsap, és mi a valódi cseppkőformáció.

Töbörök, zsombolyok, barlangok

Túránk során később is találkoztunk a bükki karsztvíz munkájának nyomaival. A környékre jellemző mészkő ugyanis nem egységes szerkezetű kőzet, ezért változatos alakzatok képződnek benne a víz erodáló hatására. Töbörök, zsombolyok, víznyelők és barlangok tarkítják a Bükk-fennsík vidékét. Hogy az első kettő között pontosan mi is a különbség, az számunkra még egy kissé homályos, de a lényeg, hogy ezeknek a formációknak a kialakulása mind egyazon jelenséghez kötődik.

A növényzetből a vízbe jutó széndioxid hatására, valamint a mészkőből kioldódó ásványi anyagok révén a csapadékvíz savassá válik. Ez a savas víz képes lesz oldani a mészkövet, ezzel létrehozva az előbb említett formákat. A barlangok és egyéb alakzatok, illetve a cseppkövek keletkezése sok-sok millió vízcsepp munkájának eredménye. Az oldott mésszel telített, szén-dioxidban gazdag víz valamilyen külső körülmény hatására lelassul, nyomása lecsökken, és ilyenkor lerakja a magával szállított mészkövet. Az így – évmilliók alatt – felhalmozódó mészkőből lesznek aztán a cseppkövek.

Az emelkedő tetején búcsút vettünk a völgytől. Elértük a Bükk-fennsíkot, és ezzel magunk mögött hagytuk a térerő nyújtotta komfortot is. Már csak egy hosszabb, bükkösökkel ölelt egyenes volt hátra, hogy elérjük Jávorkutat.

A Szirén-barlang

Nem messze a céltól egy rövid kitérőt tettünk, hogy megnézzük a Szirén-barlangot. Viaszt dugtunk a fülünkbe, és a térképre hagyatkozva elhagytuk az ösvényt a barlang feltételezett helye irányába. Jó húsz métert tettünk meg, amikor a földben kráter-szerű mélyedésre lettünk figyelmesek. Leplezetlen csalódással állapítottuk meg, hogy a nevével ellentétben a Szirén-barlang egyáltalán nem csábító. Szerencsére elidőztünk egy kicsit, és így volt lehetőségünk észrevenni a letörésben megbúvó információs táblát, amely a valódi, látványos és mélyen sötétlő Szirén-barlangot jelezte.

A közel 750 méter hosszúságú barlang cseppkövekben gazdag, de karros formák és kőcsipkék is megfigyelhetők. Számos denevérfajnak ad otthont. Bejárása gyakorlott barlangászoknak, engedéllyel lehetséges.

Jávorkútra érve felfrissítettük magunkat a forrásnál, hiszen hátra volt még egy rövid táv a közeli magaslatig. Napos időben csodás kilátás esett volna innen, de így is felfedezésre méltó élménynek bizonyult. A lenyugvó nap fénye halványan, sárgásan szivárgott át a ködön, kicsalogatva a zúzmarás táj kristályait. Csodálatos befejezése volt ez az első bükk-fennsíki túranapunknak.

Írta és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Köszönet a szuper túráért a TúraBarátok csapatának és Kaszics Bálint túravezetőnek!

A túrázáson belül a teljesítménytúra mondhatni, külön műfaj. Ahogy a neve is mutatja, a teljesítménytúra esetében nem feltétlenül a természetjárás, az új tájak megismerése a fő szempont, hanem a teljesítmény. Adott távot adott szintidőn belül kell a nevezőknek teljesíteni, ami azzal jár, hogy a kijelölt útvonalon haladsz, időre eléred az ellenőrzőpontokat. Az eredményes teljesítők minden ellenőrzőpontot adott időn belül érintenek és a szintidőn belül érnek célba. A szervezőktől függ, hogy mennyire szoros az időhatár, és lényegében a tempódon múlik, hogy mennyi időd marad nézelődni, pihenni.

Gödöllőtől Babatig – 9,1 km

Az útvonal Gödöllő belvárosából a régi 3-as főút mellett vitt. Ez egy elég forgalmas rész, ahol a kertes házak kerítései mögül szinte folyamatos ugatás kísért minket. A máriabesnyői kegytemplom parkjába érve kezdtem el élvezni a túrát. Ahogy a templomtorony fel-felbukkant útközben, hogy végül a fák közül előbújva felragyogjon a napfényben, igazán szép látvány volt, amiért megérte korán kelni. Nem időztünk sokáig, igyekeztünk a nyugodtabb erdős rész és a Pap Miska kút, az első ellenőrzőpont felé. Izgalmas volt megszerezni az első pecsétet, szintidőn belül.

A következő állomásig, a babati romtemplomig ígérkezett a túra legtöbb látnivalója. Először a Babati-tavak mellett vitt az út. A nádassal körülvett élénk kék víztükrök befagyott felszínén megcsillant a délelőtti napfény, aranyszínbe burkolva a környéket. A nád bojtjain cinkék élvezték a napsugarakat.

Hamarosan elértük az Istállókastélyt. A romjaiban is impozáns épületet az első gróf Grassalkovich Antal építtette, aki, azonos nevű fiával ellentétben, fényűző és herdáló életvitel helyett gyönyörű barokk stílusú épületek megrendelésében élte ki úri kedvét. A babatpusztai Istállókastélyt állítólag tüdőbeteg lánya kedvéért építtette, akkoriban ugyanis úgy hitték, hogy a birkavizelettől ammóniadús levegő jó hatással van a gyógyulásra. Így a kastélyban birkaistállók is helyt kaptak, innen ered a név. Sajnos a műemlék épület szörnyen lepusztult állapotban van, pedig mind a története, mint különleges szépsége miatt érdemes lenne a megmentésre.

Babati látnivalók

Az Istállókastélyt elhagyva a Romtemplom – és egyben a második ellenőrzőpont – felé vettük az irányt. Az Árpád-kori templomot Rómer Flórishoz hasonlóan mi sem találtuk, mivel feltehetően az 1400-as években elpusztult. Az 1991 után feltárt romokat pedig nem érintette az útvonal, helyette egy jó meredek emelkedő következett, amelynek csak nem akart vége szakadni. Nagyjából félúton voltunk, és jól álltunk időben, de tudtuk, hogy a túra szintes része még előttünk van. Nem is teketóriáztunk, kaptattunk szépen egyenletesen, de aztán a Lázár Lovastanya szamarai és szarvasmarhái eltérítettek minket. Nem bírtunk ellenállni a kedves állatoknak, és elidőztünk egy keveset.

Boldogan sétáltunk tovább, és egy rövid szakasz után elértük a Mária utat, ahol meleg teával vártak minket. Éppen dél felé járt az idő, és 14,7 km-t tettünk meg eddig – ránk fért egy kis újratöltés.

Vissza Gödöllőre – 21,2 km

A következő szakasz meredek emelkedővel kezdődött, vissza-visszacsúszva araszoltunk felfelé a sáros, csúszós dombon, de itt már csak 6 és fél km van hátra. A dombon túl fenyvesek közt sétáltunk tovább, majd egy újabb sötétkék vizű tó mellett, erdőben vitt az út. Ez volt talán a túra egyetlen hosszabb természetközeli szakasza. Szinte váratlanul ért, hogy egy kanyar után a kertvárosban találtuk magunkat, ahonnan már egyenes út vitt Gödöllő felújított főterén keresztül a célba.

Életünk első teljesítménytúránkon a teljes 21,2 km-es távot 5 óra és 15 perc alatt teljesítettük, így sikerült a szintidőn belül célba érnünk.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél @tatyiandme

A tél…

…a nyugalom, az elcsendesedés időszaka. Ilyenkor nagyobb szükségünk van a pihenésre, és a szervezetünk igényli is a nyugalmat. A nappalok rövidebbek, az időjárás kellemetlenebb – de ez nem ok arra, hogy ne kiránduljunk kutyával télen is!

A következő túrát jó szívvel ajánlom akkor is, ha nem vagytok az a kimondott outdoor típus, mivel a mindössze 3,5 km-es tanösvény könnyű, de változatos terepen visz, néhány helyen igazán lenyűgöző kilátást tartogatva. Remek délelőtti vagy délutáni séta, ami pont elég, hogy átmozgasd magad és a kutyádat egy fárasztó hét után!

Egy ködös vasárnapon…

…határoztuk el, hogy télen is megnézzük a Fóti Somlyót. Tavasszal és nyáron, futva és gyalogosan is túráztunk már itt, és tudtam, hogy ez a táv éppen ideális lesz, hogy kényelmesen, még sötétedés előtt teljesítsük. A Fóti Somlyóra általában a kilátás és a változatos flóra és fauna miatt érkeznek a látogatók. A Gödöllői-dombság előőrseként a síkságból kimagasló domb otthont ad közel 650 lepkefajnak, hazánk majdnem összes gyíkfajának és a harkályok közül is szép számmal képviseltetik magukat a területen. A Fóti Somlyó egy kis sziget, ahol az agglomeráció fejlődése és a földművelés miatt lepusztult tájban még otthonra lelhetnek az állatok és a növények.

Télen, a csendes, alvó erdőben lépten-nyomon hallhatjuk a harkályok kopácsolását, láthatjuk az odúkat és megfigyelhetjük a madarakat. Ha csendben maradunk, az erdő ezer zaja felel. Sajnos a kies tájon látszik, hogy a quadosok és terepmotorosok nem tartják tiszteletben ezt a menedéket, és folyamatosan karcolják a sebeket a tájba. A terület természetvédelmi terület, és bár kínálkoznak az ösvények, a jelölt útról ne térjetek le, kövessétek a felfestést!

A Fáy présház parkolójából…

…indul a tanösvény, amelyet kék lepke felfestés jelez. Ez egy körtúra, amely körülbelül két és fél óra alatt kényelmesen bejárható, és több kilátópontot is érint. Érdemes mindjárt a parkoló melletti kerítéstől szemrevételezni a környéket, tiszta időben Budapest körvonala, a budai hegyek és a citadella is látható innen.

Kezdetben az ösvény földúton halad, majd innen egy kis kaptatóval érhetünk fel a Fóti Somlyó 288 méter magas csúcsára, ahonnan szintén csodás panoráma tárulhat elénk. Ha szerencsések vagyunk és kifogunk egy napfényes téli délutánt, a nyugatra néző teraszos rétről elképesztő naplementében lehet részünk! Innen utunk hamarosan fákkal ölelt ösvényen vezet tovább, a környéket egykor borító tölgyerdők egy még megmaradt foltja ez, amely ellenáll a változásnak, és a jégkorszak utáni felmelegedés időszakára jellemző növénytársulásokat őriz.

A lassan lejtő ösvényen hamarosan elérjük az üdülőövezet határát, és utunk a hátralévő pár száz méteren már lakott területen vezet vissza a parkolóba.

Szöveg és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Térkép és szakmai információk: Duna-Ipoly Nemzeti Park /Google Earth/

Augusztus végén mindig egyfajta szomorú, nosztalgikus érzés fog el. Vége a nyárnak, reggelente már harmatos a fű, gyülekeznek a fecskék a dróton, megváltoznak a fények. Azt hiszem, a nyári szünetek vége ivódott belém ennyire, hogy hamarosan kezdődik az iskola, és ami eddig volt, az önfeledt, gondtalan, forró nyár, a semmittevés, a főtt kukorica, a zöldborsó a nagymamámék kertjéből, a cseresznye fülbevalók… szóval ez mind elmúlt és nem lesz soha többé már. Aztán jön az ősz, a szikrázó színeivel, a lombokon átragyogó napsugarakkal, és vigasztal. Egyszerűen nem tudok betelni vele, nem bírom ki, hogy egyetlen napsütéses napot is eltékozoljak és ne mozduljak ki legalább egy parkba. Ilyenkor érzem, hogy élek, hogy minden nap ajándék, és meg kell élnem, el kell raktároznom minden percet. Télen aztán majd ezekből a lekvár-pillanatokból gazdálkodom.

Azt olvastam nemrég, hogy az őszi erdei séták segítenek felkészíteni a lelkünket a téli borongós hónapok megélésére, és erre szerencsére még novemberben is akad lehetőség. Az erdők, mezők hívogatnak, a színek pedig meseszépek, szóval bakancsot és pórázt elő!

Legutóbbi többnapos „elvonulásunk” helyszíne, a Vértes például remek célpontja a novemberi túráknak, kirándulásoknak. Vannak itt várak, kastélyok, barlangok, erdei templomok és tündéri falvak, na meg egész évben nyitva tartó fagyizó. Mindezt úgy írom, hogy először nem is akartam a Vértesbe menni. A Bakony volt a kiszemelt úti cél, de szinte az utolsó pillanatban mindent átvariáltunk és így végül Csákvár felé vettük az irányt. Felkészületlenül is ért ez a hirtelen váltás, mivel jó előre szeretek mindent eltervezni. Kitalálni merre menjünk, melyik ösvényen, ott milyen látnivalók vannak… majdnem annyira élvezem mint magát a túrát. Bedobtam tehát a csomagba a releváns irodalmat és egy térképet, és gondoltam, hogy majd péntek este szépen mindent megtervezek. Aztán másképp alakult, mert kiderült, hogy a  szállásadónk a környék látnivalóinak kiváló ismerője, és így bátran hagyatkozhatunk az ő javaslataira.

Így visszagondolva, nagy szerencsénk volt, mert valahogy a Vértes nem tartozik az agyonpromózott környékek közé, egy kicsit mellőzött területnek érzem, ahol az OKT szakaszai és a Vérkör mellett a többi látnivalóról keveset hallani. Pedig a kies, sziklás dombok, a rendezett falvak, a hősi emlékművek mind titkokat rejtenek. Az volt a benyomásom, hogy itt semmi nem kérkedik. Ott van az a rengeteg érték, de megbújik, mint a gesztenye az avarban. Nekünk kell közelebb hajolni és figyelni, mit mesél a táj. Kiderült, hogy Csákvár, ahol erre a pár napra tábort vertünk, maga is gazdag örökséggel rendelkezik: egy Esterházy kastély, parkkal, egy barokk templom, egy víztorony, egy múzeum, egy református templom, egy megható emlékmű a volt zsinagóga helyén, egy nyári rezidencia tóparton és egy remek fagyizó a mérleg. Azt hiszem, már önmagában is impozáns lista, amiért megéri felkeresni ezt a nyüzsgő kisvárost, de mi mégsem szűkebb pátriánk megismerésével indítottunk, inkább megfogadtuk a tanácsot, és első nap Vérteskozma felé vettük az utat.

Csákvárról a sárga sáv jelzésen indultunk el, és a faluból kiérve először egy szabadidő parkon át vezetett az utunk, majd ligetes erdőkön és mezőkön keresztül bandukoltunk. Csodás időnk volt, és nagyon élveztük, hogy minden kanyar után más kép tárul a szemünk elé. A terep itt egyáltalán nem volt nehéz, a jelzés pedig aránylag könnyen követhető volt. Tempósan baktattunk egyre távolabb a civilizációtól, túl a villanyvezetékeken, az erdő felé, míg elértük a kilátóként is működő vadászkápolnát, ahol rövid szünetet tartottunk.

A kápolna épülete szépen rendben van tartva, mellette fapadok vannak a kis réten, ahol, a fák árnyékában kellemes pihenés esik. Innen visszapillantottunk az eddig megtett utunkra, de a kilátóba nem támadt kedvem felmenni, mert sajnos összevissza volt fújva festékspray-vel… Tatyit teljesen megértem, hogyha talál egy szuper botot, akkor azt megjelöli, de a jelölgető emberek… Egy kicsit bosszankodva indultunk tovább, de a változatos terep, a hol sziklás, hogy kavicsos talaj és némi tájékozódási nehézség hamarosan elterelte a figyelmünket.

Nagyon élvezetes túraterep a Vértes: a táj és a domborzat változatos, leköti az ember figyelmét, de közben nincsenek extremitások, nagy szintkülönbségek, ezért van lehetőség a nézelődésre, az apró szépségek élvezetére. Úton-útfélen csodaszép levelek, gombák, fatörzsek nyújtottak fotótémát, Anyukám pedig szebbnél szebb kavicsokat gyűjtött. Egyedül Tatyi érezte úgy, hogy kutyatársaság nélkül inkább az emberi perspektívát élvezné, és hátizsákra váltott. Hamarosan elértünk egy tájékoztató táblát, ahol a zöld sávra tértünk át, mintegy másfél kilométerrel Vérteskozma előtt.

Innentől egy kicsit dombosabb volt a terep, majd hamarosan elértük az autóval is megközelíthető turistautat, ahol végre más turistákkal is találkoztunk, illetve valami egészen fura performanszba botlottunk: egy csapat fényképezőgépekkel felszerelt lelkes fiatal az úton heverő másik csapat fiatalt fotózott. El sem tudom képzelni, mi lehetett a cél, de nem akartam a kérdésemmel zavarni őket. Viszont jól elbambultam, és túlmentünk a négyzet jelzés leágazásán, pár extra métert begyűjtve. Ez egyébként nem is csoda, mert az aszfaltos útról csak egy kis ösvényke vezet a bokrok közé (ilyeneken pedig, valljuk be, csak akkor megyünk, ha magányra vágyunk), ahol át kell kelni egy árkon, hogy némi aljnövényzettel való birkózás után egy igazán combos emelkedőn kilyukadjunk a dzsungelből Vérteskozma tüneményes erdészháza mellett.

Ha láttatok már igazán kedves és gondozott falucskát, akkor tudjátok mire gondolok, amikor azt mondom, Vérteskozma meseszerű. Hatalmas fenyőfák, borostyánnal befuttatott kerítések, gondozott kertek és bájos, fehérre meszelt parasztházak fogadják az ideérkezőt. Idilli kép, mintha a XX. század elején megállt volna az idő, és azóta elvarázsolt álmát aludná a falu.

Ahogy beljebb sétáltunk, megpillantottunk egy emléktáblát – és rájöttünk, hogy mi az oka ennek az érintetlen csendnek. Vérteskozmában valóban megállt az élet: 1946. május 18-án négy család kivételével a falu teljes lakosságát kitelepítették. A 381 németajkú lakos a keresztnél, ahol ma az emléktábla áll, intett búcsút az otthonának, a hagyományainak és az addigi életének. A kollektív bűnösség elvének nevében ezen férfiak, nők és gyermekek számára nem volt maradás, el kellett hagyniuk azt a helyet, ahol családjaik 1744 óta éltek, és mindezt azért, mert ápolták az örökségüket és anyanyelvükként a németet beszélték. A temetőben a régi sírokon láthatók még az eredeti, német nyelvű feliratok, az árnyas fák alatt békében nyugszanak itt az egykori lakosok a megszálló hadseregek katonáival.

Mielőtt visszaindultunk volna, elidőztünk egy keveset a templomnál kialakított pihenőben. Vérteskozmán még egy kis boltocska vagy kávézó, sőt térerő sincs: ma a nyugalomra vágyók menedéke, üdülőfalu, amely sok turistát vonz. A pihenőben kerékpárosok és bakancsosok töltötték fel kulacsaikat, mielőtt újra útrakeltek a környék számos túraútvonalának egyikén.

Az igazat megvallva, úgy terveztem, hogy Csákvárra visszafelé majd a hosszabb úton megyünk (zöld sáv), de mivel a vadászidény miatt erdőlátogatási korlátozás volt érvényben. Igyekeznünk kellett, ezért a járt (és egyben rövidebb) utat választottuk, oda-vissza így 19 km-t tettünk meg. Visszafelé Tatyi úgy döntött, hogy nem veszi igénybe a serpaszolgáltatást és saját lábait koptatja, amit nem is bántam, mivel kellett a kapacitás Anyukám egyre terjedelmesebb kőgyűjteményének. Felszedtünk még két hegyeset, két laposat és egy csomag kavicsot, és szedtük is a lábunkat, hogy mielőbb visszaérjünk Csákvárra.

Mire a városba értünk, már úgy éreztük, hogy nagyon rászolgáltunk egy erős kávéra, és mivel volt még egy kis időnk sötétedésig, ezért a központ felé vettük az utat, ahol megnéztük a gyönyörű homlokzatú barokk templomot és hozzájutottunk a megérdemelt koffein és cukoradagunkhoz.

Hazafelé sétálva az I. és II. világháborús emlékművek mellett a volt zsinagóga helyén álló kőre lettünk figyelmesek, amelyen a Csákvárról elhurcolt zsidók neveit olvashatjuk, és elhelyezhetjük az emlékezés köveit. Ezekből nekünk volt bőven, de a kevésbé felkészültek egy fonott kosárban találnak kihelyezve köveket, amelyekkel leróhatják tiszteletüket. Ahogy a kastély mellett található „Megbékélés emlékpark” tábláján olvasható, nagyon sokan veszítették életüket 1944 és 1946 között Csákváron és környékén. Helyi és idemenekült polgárok, a szovjet, a német és a magyar hadsereg katonái. Sok áldozatra név szerint emlékezhetünk, de több száz katona és civil áldozat sírja ismeretlen.

„Oldja békévé a múltat az emlékezés.”

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme