Kiránduljunk kutyával! – Bar(l)angolás a Bükkalján – I. rész
Hirtelen szállt meg a felismerés, amikor a következő túrázós hétvégénket tervezgettem: „márpedig, Cserépfalura megyünk!”. Ültem magamban, és elképzeltem, ahogy a lágy, kora őszi napsütésben sétálunk az ezerszínű erdőben, miközben körülölel minket fenséges domborulataival a Bükk. Cserépfalu békés, elszigetelt nyugalom szigetének tűnt, ahol már csak lenni és létezni is öröm lesz, ahol magával ragad a táj és végre kikapcsolódhatunk.
Eljött a kirándulás ideje
Egy határidőkkel telezsúfolt hét után péntek este berohantam a szupermarketbe, bevásároltam, összepakoltam, tankoltunk és matricát vettünk és már száguldottunk is négyesben – a férjem és Kata barátnőm társaságában – Mezőkövesd felé. Szállásadóink megnyugtattak, hogy bármikor érkezünk is, a kapu nyitva áll, szeretettel várnak minket, bár ők másnap korán kelnek a szüret miatt, ezért nem várnak ébren minket. Későn érkeztünk meg, de bíztunk benne, hogy a rohanás kifizetődik és másnap reggel már egy teljes bükkaljai napot élvezhetünk. Ahogy Cserépfalu felé tartottunk, egyre biztosabb lettem benne, hogy jó helyen járunk: rendezett utcák, szépen ápolt porták mellett hajtottunk el, mindenhol apró díszek, szalmabála babák, igényesen felújított házak és úgy általánosságban rend és nyugalom.
A vendégház kertjében Beni, a golden retriever üdvözölt minket, aki Tatyival azonnal barátságot kötött. Gyors vacsora után nyugovóra tértünk, hogy szombaton kipihenten vághassunk neki első napra tervezett túránknak a Hór-völgyön keresztül a Bükkalja legszebb kilátását ígérő Ódorvárhoz.
Irány Cserépfalu
Szombaton – a kirándulás napján – csodás, napfényes, kora őszi időre ébredtünk. Pontosan ilyesmi lehet az „ideális őszi kirándulóidő” definíciója. A szőlőlugasokkal és gyümölcsfákkal körülvett teraszon kávéztunk, aztán reggeli, szendvicsek és irány az Ódorvár! Nem csak kis csapatunk, de Beni is lelkes volt, úgy tűnt, ő sem szeretne kimaradni a mókából, így öten vágtunk neki a faluból kivezető útnak.
Cserépfalu főutcáján a hegyek felé vettük az irányt, majd kb. másfél kilométer aszfaltos főúton elértük a Suba-lyuk Múzeumot és Látogatóközpontot, és ezzel a Hór-völgy bejáratát, a Bükk déli kapuját.
A „kapu” ebben az esetben nem csupán képletesen értendő: a síksági tájat elhagyva, a völgy bejáratán keresztül beléphetünk a Bükk magaslatai közé, mint egy rejtett, titkos világba. A Hór-patak Répáshután ered, majd Cserépfalun és Bogácson keresztül éri el Mezőkövesdet, ahol víztározóvá avanzsál, majd belefolyik a Kánya-patakba. A kis patak évezredes munkájának az eredménye a völgy, amely régen kereskedelmi útvonalként funkcionált: ezen keresztül szállítottak Egerből terményt és bort Gömörre és Kassára. A hazánk egyik legszebb kirándulóhelyeként számon tartott völgy ma már természetvédelmi terület, ahol minduntalan vaddisznók és őzek nyomaira bukkanhatunk.
Hór-völgy
A Hór-völgybe befelé haladván hamarosan elértük a Subalyuk-barlangot, ahol Magyarországon az első neandervölgyi leletet találták. A nagyjából 60-70 000 évvel ezelőtt élt nő és gyermek maradványai az 1930-as években kerültek elő, és olyan jó állapotúak voltak, hogy csak hosszas vizsgálatok után derült ki, hogy az elsőre becsültnél jóval régebbi, neandervölgyi korú leletről van szó. Az egykori Mussolini-barlang (igen, ez volt a neve a huszadik század kevésbé dicsőséges hajnalán) egyébként már 279 méterrel helyezkedik el a tengerszint felett, amely a Hór-völgy talajszintjéhez képest is 40 méteres kaptatót jelent, ráadásul a palás, erodált talaj miatt az ösvény csúszós, rögös. Újdonsült barátunkat, a fáradtság jeleit mutató Benit nem is mertük felvinni magunkkal, így két etapban másztunk fel a barlanghoz – Tatyi persze mindkét csapattal megtette az utat, neki láthatóan nem okozott gondot sem a szintkülönbség, sem pedig a talaj egyenetlenségei. A barlang maga egyébként, mondjuk úgy, hogy pusztán történeti jelentősége miatt érdekes, a felfelé és lefelé vezető ösvény viszont remek erőpróba. A kirándulás itt még korántsem ért véget.
A pihenés ideje
A Subalyuk-barlangot elhagyva, az őszi színekben pompázó fák árkádja alatt egyáltalán nem volt hegyvidéki, de még dombsági érzésem sem, nehezen tudtam elképzelni, hogy hamarosan a Bükkalja legszebb kilátása tárul majd elénk – és igaz, ami igaz, erre nem is került sor. Benin ugyanis már látszott, hogy sajnos nem fogja tudni tartani velünk a lépést: egyre többször feküdt le, látszott, hogy nagyon elfáradt szegény. Így úgy döntöttünk, hogy inkább visszafordulunk, és másnap vágunk neki az Ódorvár meghódításának. Szépen, komótosan visszasétáltunk a szállásunkra, majd egy kis pihenő után, a kertben érő friss szőlőt majszolgatva úgy döntöttünk, hogy Cserépfalu látnivalóit vesszük inkább sorra. A teraszon elhelyezett tábla szerint minden fontosabb látványosság körülbelül 2 km-es távolságra volt a háztól, ami kiváló délutáni sétának ígérkezett.
Cserépfalu látványosságai
Először a Kossuth és Petőfi utcák hagyományos parasztházait vettük szemügyre, majd a faluközpontba érve megnéztük a templomot és a középületeket. Nagyon tetszett a „könyvmegálló”, ami gyakorlatilag egy buszmegálló és egy kölcsönkönyvtár hibridje, és rengeteg igényes kötetnek ad otthont, amelyeket a buszra várva vagy utazás közben bárki szabadon olvasgathat. A központtól Cserépfalu határában álló, kaptárkövet mintázó kilátó felé vettük az irányt, ahonnan a falura és a Hór-völgyre ígérkezett panoráma. Ahogy a főbb utcákat elhagytuk, hamarosan pincék között vezetett tovább az utunk, Cserépfalu hat pincesora közül a Berezdaljai pincesoron sétáltunk végig, hogy elérjük az ösvényt, amely a Kisamerika barlanglakásokhoz, a kilátóhoz és majdan a kaptárkőhöz visz.