Saját KB bal
Saját KB jobb

Undorító körülmények között tartanak madarakat – a Szurkolók az állatkínzás ellen csapata kiment a helyszínre

A Szurkolók az állatkínzás ellen csapata egy bejelentés után érkezett egy Szentendre belterületi ingatlanhoz, ahol a bejelentő szerint az ingatlan tulajdonosa papagájokat és egyéb szárnyast tart undorító és elfogadhatatlan körülmények között - írta Facebook oldalán az állatvédő szervezet.

Az alábbi poszt jelent meg 2021. április 14-én a Szurkolók az állatkínzás ellen Facebook oldalán:

“2021.04.12.-én a délutáni órákban bejelentésre érkeztünk egy Szentendre belterületi ingatlantulajdonoshoz, R. Ferenc-hez. A bejelentő szerint, R. Ferenc ingatlanán papagájokat és egyéb szárnyast tart undorító és elfogadhatatlan körülmények között.

Kiérkezésünk után rövid terepszemlét tartottunk és megállapítottuk, hogy a bejelentés valós. Indokoltnak tartottuk a Rendőrség segítségét, akik nagyon gyorsan a helyszínre érkezetek. Ők az ingatlanra bejutva, jegyzőkönyvet és fotókat készítettek. Mivel a rendőrök nem szakértők „tollas” témában, ezért eseti szakértő segítségét kérték. A szakértő kérésünkre a helyszínre érkezett, így a rendőrség már az eseti szakértő bevonásával kezdte meg a munkáját.

Információink és a kézhez kapott dokumentációk alapján, az ingatlanon ez a botrányos állattartás hosszú évek óta fennálló probléma.

2015-ben, majd 2017-ben is már bejelentéssel éltek szervezetek, és folyamatosan tettek bejelentést magánszemélyek és a szomszédok. Ez az állapot a 21. században méltán elítélhető, ezen állattartási állapotok miatt. Ebben a témában készült „szakvélemény” is készült.

A Papagájvilág Alapítvány tagjait 2015-ben a városházán informális beszélgetés keretében, az akkori birtok és állatvédelemmel megbízott felelős hivatalnok arról informálta, hogy a város, megoldhatatlan bükkösparti probléma miatt egy kerítést tervez felhúzni az ingatlan elé, hogy legalább a látványt – és ezzel együtt az ott szenvedő állatok sorsát- eltakarhassák, mondván amit nem látunk/nem látnak az emberek, az nem is fáj!

Akkor az alapítvány tagjai azt gondolták, hogy mindez csak egy rossz viccnek minősül egy hivatalnok szájából. De nem! Később az emberek azzal szembesültek, hogy sajnos ez nem vicc volt ….. a mintegy 2 m-es zárt kerítést valóban sikerült felhúzni az ingatlan elé. Persze a jólelkű állatbarát embereket és az állatvédőket ez a fal nem igazán nyugtatta meg. SŐT!!!

Dughatja a városvezetés és a hatóságok a homokba a fejüket, mi nem fogjuk!!!

Nem érdekelnek minket az összefonódások, a politikai hovatartozás, a pereputty, a „kinek a kije” kérdése.

NEM TŰRÜNK TOVÁBB!
ELÉG VOLT A TÖKETLENKEDÉSBŐL!

Állatvédő szervezetként elsősorban az állatok védelme és mentése a fő célunk, de nem tudunk elmenni és szemet hunyni, az ott élő emberre valamint a környezetében élő emberekre káros és méltatlan élhetetlen életkörülmények mellett sem!

R. úrnál a papagájok állománya is folyamatosan változik, folyamatos a betegségben és a rossz tartási körülmények miatti elhullás. Nem az a lényeg, hogy egy állat kibírja a tartási körülményeit, hanem az, hogy a kormanyrendeletben szabályozott módon úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, a környezeti viszonyoknak megfelelően! A ketrecek egymásra halmozása, huzatos területen történő elhelyezése, továbbá a védőház nélküli tartás (éjszaka most is fagyhat) valamint a ketrecek alján található ürülékkel szennyezett köles, illetve a már kicsírázott hónapok óta ott álló táplálék, mely a baktériumok melegágya, külön-külön is súlyos egészségkárosodást okozhat a madaraknak.

Ezen kívül a talajon elhelyezett ketrecek előtt sétálgató ragadozók (pl láttunk macskát) folyamatos stressz ezeknek az állatoknak. A papagájok ugyanis zsákmány állatok, mindig a magasban tartózkodnak, kalitkát ezért soha nem helyezünk a talajszintre!

Ezek a szerencsétlen madárkák a -15 fokban is így élnek.

Ellenőrzésünk során is láttuk, hogy mennyire fel volt borzolódva a tollazatuk, ezekben a kis ketrecekben nem tudnak repülni, fáznak mert csak ülnek. Rettenetes az egész, úgy ahogy van!!! A patakba belecsordogáló fekáliáról, vagyis a nettó környezetszennyezésről nem is beszélve!

Tekintve, hogy 2015 óta a sok-sok feljelentés nem vezetett sehova, a „nagytudásúak” engedélyezték R. Ferenc számára a fotókon látható állattartási körülményt, továbbá fejüket elfordítva R. úrnak még a rendrakási kötelezettségnek sem kellett eleget tennie az ingatlanon, ennek egyszer-s mindenkorra véget kell vetnünk!!!

Hatalmas szeméthegyek csak nőnek, és az itt tanyázó esetleges patkányok okozta fertőzés veszélyét, vagy talajszennyezést se hagyjuk ki a felsorolásból. Mivel R. úr időközben még nagyobb kuplerájt generált, ezt a helyzetet most már mindenféle további várakozás nélkül, tényleg meg kell oldani. Úgy gondoljuk, hogy ez az ember teljesen alkalmatlan a felelős állattartásra, ezért a jegyzőnél kérelmeztük R. Ferenc állattartástól való eltiltását. Mivel ez a “jóember” nem mondott le a madarakról, így kénytelen vagyunk mi is és a madárkák is kivárni a Rendőrség és a Jegyző úr határozatát.

NYUGODT SZÍVVEL ÉS LELKIISMERETTEL VALAMINT TELJES SZAKMAI TUDÁSSAL MEGÁLLAPÍTJUK, HOGY A TARTÁSI KÖRÜLMÉNYEK ANNYIRA ROSSZAK, HOGY KIMERÍTIK AZ ÁLLATKÍNZÁS FOGALMÁT!

Nem szeretnénk Titeket száraz és nehezen emészthető jogszabályokkal fárasztani, de higgyétek el nekünk, hogy ez az állattartás az Állatvédelmi Törvény több idevonatkozó paragrafusát is sérti!

Úgy döntöttünk, hogy minden lehetséges portálon, minden médiafelületen, minden eszközt megragadva fogunk harcolni a probléma megszűntetése érdekében! Hogy ennek kezdetét vegyük, a bejelentésre az RTL Klub Házon kívül c. műsor forgatócsoportja is velünk tartott!

Köszönjük az együttműködést a Papagájvilág Alapítvány tagjainak!!!
Együtt megyünk tovább!”

Forrás és fotók: Szurkolók az állatkínzás ellen Facebook

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...