Photo by William Phipps on Unsplash

Kiderült, igazából miért verik a mellüket a gorillák

Egy új tanulmány szerint a gorillák nem azért verik a mellüket, mert éppen diadalmaskodnak valami felett vagy harcra hívják fajtársukat.

A hegyi gorillák többéves megfigyelésén alapuló új kutatás azt mutatja, hogy sok mindent nem értünk, vagy nem jól értelmeztünk a gorillák ikonikus mozdulataival kapcsolatban. A King Kong óta a legtöbb ember úgy gondolja, a gorillák büszkeségükben, diadalittasan verik a mellkasukat vagy éppen egy szembenálló fél kihívására használják ezt a mozdulatsort. A mellkas verése közben a gorillák hangokat is adnak ki, tipikus „dobogó” hangot mely bizony szintén utal valamire. Edward Wright, a Max Planck Intézet primatológusa 2014 és 2016 között 25 különböző ezüsthátú hegyi gorilla 500 mellverését figyelte meg Ruanda nemzeti parkjaiban.

Összetett kommunikációs jelenség

Ő és kollégái akusztikus megfigyelő berendezéssel megállapították, hogy a mellkas dobogás nem más, mint a testméret demonstrációja és a gorillák társas életének több szervezeti aspektusára is utal. A nagyobb állatoknál a mellkas dobogás alacsonyabb frekvenciájú, és jóval messzebbre elhallatszik. A mellkasuk ütögetésével a gégéjük alatti légzsákok visszaverődnek a mozgási energiától, és hangot adnak ki. Minél nagyobb a hím, annál mélyebb a hang. Ezzel a hanggal próbálják távol tartani a rivális hímeket a saját falkájuktól. Az egyes puffanások pedig névjegyként is szolgálhatnak, a falka tagjai képesek azonosítani a domináns hímet mellkas dobogtatása alapján.

Nincs köze a diadalhoz, sem a harcba híváshoz

A tudósok arra jutottak, hogy a mellkas dobogtatását éppen hogy a konfliktusok elkerülésére használják, nem pedig annak kiprovokálására. A kisebb hímek ahogy meghallják a nagy, domináns hím dobogtatását, inkább elkerülik őt, mintsem konfliktusba keveredjenek vele. Sőt, saját, apró mellkasdobogtatásukkal válaszolhatnak is a domináns hímnek. Így adják tudtul neki, hogy bár jelen vannak, nem jelentenek számára veszélyt, nem akarnak konfliktusba keveredni.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: goodnewsnetwork

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...