Saját KB bal
Saját KB jobb

A szomszédság gondoskodik a kóbor kutyákról Indiában

Dani Redd író, újságíró személyes beszámolója

Bangalore-t az indiai Szilícium-völgyként is emlegetik, mivel számos informatikai cég létesített itt központot a 2000-es évektől kezdve. A környék fejlődése hatalmas ütemben zajlik, és ezzel párhuzamosan a környék kóbor kutyáinak száma is növekszik. 2012 óta nem volt pontos számlálás, de a helyi állatvédő szervezetek becslése szerint jelenleg akár 350 000-nél is több kóbor kutya élhet a városban, akik nem csak agresszívek, de különböző fertőző betegségeket, például veszettséget terjesztenek.

Másfél éve, amikor Bangalore-ba költöztem, én is azt hittem, hogy a kóbor kutyák itt magukra vannak hagyva és senki nem törődik velük. Hamar kiderült, hogy ez nem teljesen igaz: míg sok kóbor kutya szánalmas életet tenget nap mint nap, vannak olyanok is, akikről a helyiek gondoskodnak.  

 

Egy csendes, eldugott utcában élek a belvárosban, ahol 4 kóbor kutya csapat él, akik beosztották maguk között az utcát. A lakásunk előtti járda három kutya területe, akik napjuk nagy részét napozással töltik. Mivel minden nap többször elmegyünk mellettük, a férjemmel egyre jobban megismertük őket, még nevet is adtunk nekik – sajnos, még mielőtt megnéztük volna, hogy milyen neműek. Buster a falkavezér, aki ritkán agresszív, és a többiek felnéznek rá. Ő hasonlít leginkább a klasszikus indiai utcakutyára: vékony testalkata és hegyes fülei vannak. A legfélénkebb kutyát Timmynek neveztük. Ő fél az autóktól, a kerékpároktól és az emberektől, ezért a nap forgalmas időszakait a járda alatt futó csatornába bújva tölti. Mel a három kutya közül a legnyugodtabb, ő egy kecses barna-fehér szuka, aki az utcabeli kanok körében nagy népszerűségnek örvend.

Indiában rendszerint édes keksszel etetik az utcakutyákat, így először mi is ezt vettünk nekik. Megtanítottuk Bustert és Timmyt, hogy a kezünkből egyenek, sőt, el tudják kapni a levegőben a kekszeket. Jobban belegondolva rájöttem, hogy ez az étrend nem kifejezetten egészséges a számukra, azóta száraz eledelt, csirkét és rizst kapnak. Az etetések során is sokat tanultunk a személyiségükről. Kiderült, hogy Timmy a legfalánkabb, ha nem elég gyorsak, eleszi a többiek elől is az ételt. Mel válogatós, és csak akkor eszik, ha hátat fordítunk neki és nem nézzük, de ha más kutya közelít, gyorsan behabzsolja az adagját.

Nemrégiben egy fiatal, energikus kölyköt is elkezdtünk etetni, akit Scootie-nak neveztünk. Szerintem ő a legbarátságosabb kutya az utcánkban, mindenkihez odaszalad egy kis simogatásért. Nagyon népszerű a főiskolai hallgatók körében, akik órák után az utcán beszélgetnek. Scootie odamegy hozzájuk, majd általában az egyikükhöz bújva elalszik. Scootie egyébként nem tartozik egy falkához sem. Amikor etetni kezdtük, Buster, Mel és Timmy először gyanakodva nézték és tartották tőle a tisztes távolságot, de egyre közelebb engedik magukhoz.

Előfordul, hogy a kutyák nem kérik a reggelijüket. Rájöttünk, hogy azért, mert már ettek. Egyszer egy szabadnapunkon találkoztunk egy hölggyel, aki csontokkal közeledett a kutyáinkhoz és kiabált, hogy “gyere, Brownie, gyere!”. Elmagyarázta, hogy ő és a barátja csirke biryanit hoztak a kutyáknak, ami az utca végén várakozó riksában van, ahol a többi kutya már ott van, de hiányolta a mieinket, ezért eljött, hogy odahívja őket.

Nem ő az egyetlen, aki rendszeresen eteti a kutyákat. Sokan hagynak minden kutyának egy-egy adag rizst vagy más ételt az utcán. Az indiaiak hisznek a “szeva” fontosságában, ami önzetlen jócselekedetet jelent Szanszkrit nyelven; szerintük a kóbor kutyákról való gondoskodás a közösség szolgálatának egyik módja.

A kóbor kutyák etetése egy dolog, az egészségügyi kiadások viselése azonban más téma. Bangalore-ban a hatóság finanszírozza a kóbor kutyák születésszabályozását (ABC program). A magán állatorvosi klinikák és a civil állatvédők elvihetik a kutyákat ivartalanításra és veszettség elleni oltásra, és ennek költségét a hatóság viseli. Az ellátásban részesült kutyák fülébe egy kis háromszöget vágnak, ezzel jelezve, hogy átestek már az ivartalanításon. A kutyák a beavatkozás után pár napot a klinikán töltenek, majd visszaviszik őket oda, ahonnan begyűjtötték őket. A program azonban sajnos anyagi nehézségekkel küzd az utóbbi években, de sajnos a férőhelyek száma a klinikákon is véges, ezért sokszor idő előtt visszaengedik a kutyákat az utcára, amely fertőzés- és életveszélyes. A bangalore-i lakosok egy része saját maga fizeti a környékükön lakó kutyák ivartalanítását és oltásait, valamint küzdenek azért, hogy az ABC program megfelelő fejlesztéseket kapjon.

A kóbor kutyák egészségügyi ellátása sem merül ki az ivartalanításban és a veszettség elleni oltásban, és az összes többi felmerülő költség most a lakosokra hárul. Szerencsére a mi utcánkban lakók nem csak etetik, de minden szinten gondoskodnak az itt élő kutyákról. Pár éve Buster lábán egy csúnya seb éktelenkedett, amelyet már a legyek is beköptek, de az utcában lakó egyik hölgy elvitte az állatorvoshoz és a lábadozása alatt gondoskodott róla. Tiszteletreméltó a hölgy tette, főleg úgy, hogy egy egész életében az utcán élő kutyát becsalogatni egy riksába, majd az állatorvoshoz vinni nem kis feladat. Az utcán élő kutyák ritkán bíznak az emberekben és nem tűrik, hogy megérintsék őket.

Tavaly egy Uber elütötte a legidősebb kutyát az utcánkban. A zöldséges azonnal hívta az állatorvost. Amíg az orvosra vártak, a szomszédok figyeltek a kutyára, megpróbálták kényelembe helyezni, ételt és vizet vittek neki. Az állatorvos sajnos nem tudott segíteni, Chandru, a zöldséges fizette a kutya elaltatását. Pár hónapja a férjem munkába indult, mikor meglátta, hogy Scootie fuldoklik. A férjem azonnal a szájába nyúlt és kivette a hatalmas csontdarabot, amely elzárta a levegő útját. Buster pedig nemrég rohamosan fogyni kezdett, és bár nem engedte, hogy mi vagy az állatorvos megvizsgáljuk, az orvos arra gyanakodott, hogy férges lehet. Beadtuk neki a gyógyszert, és szerencsére rohamos javulásnak indult, mára teljesen felépült. Azóta rendszeresen adunk minden kutyának féreghajtót.  

A bangalore-i élményeimnek köszönhetően rájöttem, hogy milyen jó érzés törődni ezekkel az utcán élő kutyákkal, akik nem is a sajátjaink, hiszen ezek az állatok teljes mértékben a környékbeliek jóindulatára, törődésére vannak utalva.

Fordította: Bujdosó-Szalay Adél (kutyabarát.hu)
Forrás: Dani Redd/The Bark; Képek: flickr
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok