Szolgalelkű óriások. Megrázó dokumentumfilm az elefántos turizmus igazi arcáról

Szolgalelkű óriások címmel július 1-jén debütál online Mátai András, Csapó András és Majoros Kinga dokumentumfilmje, mely a thaiföldi elefántos turizmus kegyetlen és sokszor brutális színfalai mögé kalauzolja el a nézőt. Hogyan lesz egy pár hetes borjúból testileg és lelkileg megtört turistalátványosság és hogyan rejtik el ezt gondosan a turisták szemei elő?  A film testközelből feszegeti az iparág kegyetlen valóságát, rávilágít a komplex problémára valós példákkal és történetekkel. Három különböző programon vehetünk részt az alkotók kameráin keresztül, éles kontrasztba állítva a klasszikus elefántos programokat az etikus elefántparkokkal, amelyek ma már valós alternatívát nyújtanak bármely utazónak ahhoz, hogy testközelből csodálja meg ezeket a csodálatos állatokat a lehető legetikusabb módon.

Az online premier alkalmából Mátai Andrással és Csapó Andrással beszélgettünk.

Hogy született a film ötlete és milyen út vezetett a megvalósulásig?

Mátai András (MA): Állatos témában ez az első filmünk, de korábban már dolgoztunk együtt, ez a harmadik filmes projektünk. Alapvetően mind a ketten utazók vagyunk, András Indonéziában töltött 1 évet és beutazta Délkelet Ázsia számos országát, én pedig már 15 éve járom a világot. Amikor először találkoztunk, csináltunk egy interjúsorozatot utazókkal és ott már tudtuk, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ezután jött egy film Indonéziáról, most pedig az elefántos projektet valósítottuk meg hárman, Majoros Kingával. Az ötlet már korábban megvolt, támogatók is álltak mellénk, de alapvetően saját finanszírozásból készült a produkció. Az első ötlettől egészen az utolsó képkockáig mindent mi csináltunk. Én producerként, műsorvezetőként, Kinga szerkesztőként és asszisztensként, András pedig rendező-operatőrként dolgozott a projekten.

Mi volt az alapvető célotok a film elkészítésével?

Csapó András (CSA): Utazásaink során nagyon sok állatos programmal találkoztunk, bár nem nagyon vettünk benne részt. Mégsem lehet őket kikerülni és egyértelműen látszódik, hogy az állatoknak ez nem jó. Mondjuk ki, ezek az állatok ki vannak használva. Az elefántok témája két apropóból jött. Egyrészt elindult már a világban a „no riding” kampány, vagyis a „ne ülj elefántra” mozgalom, már kapizsgálják az emberek, hogy ez nem túl etikus. Másrészt alapvetően szerettünk volna természethez, állatokhoz köthető témát feldolgozni, amivel vagy nem foglalkoznak eleget, vagy kicsit komplex a téma és magyarázatra szorul.

Mennyire éreztétek az utazásaitok során, hogy azok az emberek, akik felülnek az elefántra, vagy elmennek egy delfináriumba, nem akarnak rosszat az állatoknak, csak egyszerűen nem gondolnak bele, hogy mi van a kirakat mögött?

MA: Nagyon sokszor. Nem gondolnak bele az emberek. Azt gondolják, hogy nem lehet olyan rossz ez a dolog, hiszen akkor nem is működne. Ha annyira rossz lenne, biztosan nem engedélyeznék. Elmennek egy show-ra, mindenki élvezi, akkor én miért ne élvezhetném? Egyszerűbb menni a tömeggel, mint belegondolni, hogy tulajdonképpen mi történik.

CSA: Ez egy nehéz kérdéskör és a filmünkben is kitérünk rá. Tudjuk, hogy az emberek alapvetően nem akarnak rosszat az elefántoknak. Sőt, általában szeretik őket. Nem arról van szó, hogy pálcát akarunk törni a fejük felett. Hanem arról, hogy ha igazán szereted őket, akkor nagyon elgondolkodsz azon, hogy elmész egy ilyen programra és támogatod a belépőd árával, vagy megtalálod azt az utat, amivel tényleg az elefántokat támogatod és nem a rájuk épülő iparágat. Lehet, hogy egy kicsit drágább, több energiát kell rászánni, kisebb a kalandfaktor, de azzal valóban jót teszel nekik.

A filmetekből viszont kiderül, hogy a kalandfaktor sokkal nagyobb egy etikus parkban, mint egy klasszikus kizsákmányolós elefántos programon.

CSA:Igen, ez így van, de kívülről elsőre ez nem így látszik. Az átlagember számára sokkal érdekesebb, hogy ülhet az elefánton, majd az focizik és fest neki egy képet. Az emberek úgy gondolkodnak, hogy ennyi program sokkal jobban megéri az árát, mint egy parkban nézni és megetetni őket sokkal több pénzért. Valóságban viszont ezerszer jobb élmény valódi kapcsolatba kerülni ezekkel az állatokkal.

Kanyarodjunk egy kicsit vissza az etikus park kifejezésre. Mit jelent ez pontosan?

MA: Nagyon leegyszerűsítve ezek olyan parkok, ahol nincs elefánton lovaglás, nincsenek láncok, az állatokat nem bántalmazzák. Betanult feladatok és mutatványok sincsenek, természetes életkörülményeikhez a lehető legközelebbi módon élnek. A látogatók megetethetik, megfürdethetik őket, ezek amúgy is hozzátartoznak a napi rutinjukhoz. Azonban etikus és etikus parkok között is óriási különbségek vannak. A forgatás során kiderült számunkra, hogy sok park csak azért hirdeti, hogy etikus, mert így több pénzt kérhet el a belépőért. Etikusság szempontjából az Elephant Nature Park az etalon, a legrégebbi park, amely valóban az elefántok megmentésére alakult.

Mit gondoltok, ez a film tud hatni azokra az emberekre, akik klasszikus elefántos turista programra szeretnének menni, de nem gondolnak bele a hátterébe?

MA: Alapvetően ez a célja a filmnek. Azt szeretnénk elérni, hogy ha egy család például Thaiföldi nyaralást szervez és a gyerekek alig várják, hogy az elefánt hátán üljenek, akkor nézzék meg a filmet és ismerjék meg, hogy mi van mögötte. Ha oda jutnak, hogy dönteni kell, akkor tudják, hogy van alternatíva. Jusson el hozzájuk az információ. Szerencsére jött már olyan visszajelzés, hogy célba ért az üzenet. Egy embernek köszönhetően 15 másik sem ment el elefántot lovagolni. Ki is tűztük célként, hogy pár év múlva egy magyar turista se legyen, aki felül elefántra.

CSA : Fontos megjegyezni, hogy ez nem csak az elefántokra vonatkozik, hanem minden olyan állatra, akit kizsákmányolnak szórakoztatás céljából.

Egy ilyen érzékeny témájú filmet sokan azért nem akarnak megnézni, mert félnek attól, hogy olyan brutális és kegyetlen képkockákat fognak látni, amivel nem akarnak találkozni. Bennem is voltak hasonló gondolatok és vannak is a filmben olyan felvételek, amitől összeszorul az ember gyomra, de szerencsére nagyon jól megtaláltátok az egyensúlyt.  A valóságot be kell mutatni, de hol húztátok meg azt a határt, ami még belefér egy alapvetően edukációs filmbe?

MA: Ez egy nehéz kérdés, semmiképpen nem akartuk elvinni ezt sokkoló irányba, hiszen akkor nagyon sok embert kizártunk volna. Ez a rossz érzés ne riasszon el senkit a film megnézésétől, tényleg nem arra mentünk rá, hogy lesokkoljuk az embereket. Csak a valóban szükséges képsorokat használtuk, melyek viszont fontosak a megértés szempontjából.

CSA: Rendezőként alapvetően azt kellett megvizsgálnom, hogy mi az az összetétel arány, ami a legtöbb emberhez eljut. Lehet, hogy ha egy fokkal radikálisabb lenne, jobban hatna, de valószínű, hogy akkor kevesebb emberhez jutna el. Nekünk nagyon fontos volt, hogy ne mondjunk ítéletet a thai emberek kultúrája felett. Mi azt mondjuk el, amit láttunk, tapasztaltunk. Ezt odaadjuk a nézőnek és rábízzuk, hogy döntse el, ő mit fog csinálni egy ilyen helyzetben. Tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat és be kell mutatni minden fázisát, hogy érthető legyen. Ha holnaptól például senki nem menne elefántos programra, vagy kevésbé etikus parkba, akkor több ezer elefánt éhezne bevétel híján. Ez tehát egy nagyon hosszú folyamat és bonyolult kérdéskör.  Egyébként nagyon sokat dolgoztunk a megfelelő arányok beállításán, szakértőket is vontunk be.

MA: korábban négy filmen dolgoztunk ennyi időt, annyira komplex volt a téma. Úgy raktuk össze, hogy nem nagyon tudtuk, mi lesz a végeredmény. Az volt a cél, hogy mindenkihez szóljon a film. Azokhoz is, akik már ismerik a témát, és azokhoz is, akiknek ez teljesen új.

A film elején elhangzik, hogy az elefántok szent állatok Thaiföldön, majd nem sokkal később egy gondozó elmeséli az egyik mentett elefánt brutális, kegyetlen, sokkoló történetét. Sikerült megfejtenetek, hogy lehetséges ez a kettősség, ez az óriási ellentmondás egy országon belül?

CSA: Erre nincs jó válasz, nem tudtuk megfejteni. Szerintem ők sem tudják. Az említett történet egy nagyon radikális példa. Többségükben jól bánnak az elefántokkal. Egyébként alapvetően nincs kimondva, hogy az elefánt szent állat Thaiföldön. Inkább csak a kultúrkörben van, nagyjából úgy, mint ahogy mi lovas nemzet vagyunk.

MA: Nézd, Indiában a tehén a szent állat, de a pakisztáni határnál már simán pénzzé teszik őket, mert van rá kereslet. Amint van rá vevő eladják és pénzt keresnek vele.

Meséljetek az elefántokról, mi az, amit nem tudunk róluk?

MA: Nagyon érdekes velük kapcsolatban és egyelőre nincs tudományos magyarázata, de az elefántok elmennek társaik temetésére, visszajárnak a sírhoz és gyászolnak is. Nem tudják megmagyarázni a tudósok, hogy miért. Órákig állnak halott társaik mellett.

CSA: Van két szólás-mondás az elefántokról, az egyik igaz, a másik teljesen hamis. Az első, hogy az elefánt nem felejt. Ez tökéletesen igaz. Megtörtént eset, hogy két elefánt 23 év után találkozott és megismerték egymást. Embereket is megismernek, jókat, rosszakat egyaránt. Az „elefánt a porcelánboltban” viszont egyáltalán nem igaz. Kecses balerinaként tudnak végigmenni egy szűk ösvényen, ahol mi csak botladoztunk. Nagyon odafigyelnek, hogy ne lépjenek rá semmire. Sok mindent nem tudunk róluk, mert a kommunikációjuk 90 %-át nem is halljuk, hiszen az infrahangon zajlik közöttük. Szociális lények és pont ezért nagyon káros, hogy a fiatal borjúkat pár hetes korukban elszakítják a szülőktől. Életképtelenek lesznek, ha a csorda nélkül nőnek fel, ezért sem lehet őket visszaengedni a vadonba később.

A film nézése közben hamar felmerül az emberben a kérdés, hogy miért van szükség elefánt parkokra, miért nem lehet őket egyszerűen visszaengedni a vadonba, miután kimentették őket a turizmusból?

MA: Erre a kérdésre kitérünk a filmben is. Van biológiai oka, nem alakulnak ki a túlélési ösztöneik például, de a legnagyobb baj az, hogy nincs hova visszaengedni őket. Az erdők 2/3-át kiirtották az elmúlt évtizedekben. Folyamatos a konfliktus a helyi földművesek és az elefántok között. Mivel az elefántok élőhelyét elkezdték megművelni, így azok sokszor dézsmálják meg a termést, élelmet keresve, ami persze folyamatos feszültséghez vezet. Bántják őket, elüldözik őket, vadásznak rájuk.

A filmben három helyre látogattok el, egy klasszikus turista programra, egy etikusnak nevezett parkba és egy valóban – talán ez egyetlen – etikus parkba, amit egy mára már legendássá vált hölgy, Lek (Sangdeaun Lek Chailert) alapított és vezet. Hogyan sikerült vele forgatni? 

MA: Mindenképpen hozzá szerettünk volna elmenni. Sokat dolgoztunk azon, hogy végre bejussunk hozzá. Minden nap ott voltunk az iroda előtt, mire egy nap fogadott bennünket. Egy 10 perces interjúban reménykedtünk, de végül szinte az egész napot vele tölthettük. Óriási élmény volt.

Mi alapján válasszon parkot valaki, aki elindul Thaiföldre és szeretne elefántokkal találkozni?

CSA: Most már nagyon sok blogon utána lehet olvasni és a google értékeléseket, kommenteket is érdemes átnézni. Általában el lehet mondani, hogy ha valahol van a programban elefántlovaglás, az már intő jel. Ne legyen produkció, minél kevesebben legyenek egyszerre körülöttük és minél kevesebb legyen a kontaktus. Ha pedig véletlenül eljutunk egy rossz parkba, nem kell ottmaradni csak azért, mert befizettük a pénzt. Fontos az is, hogy utána pedig értékeljünk az online felületeken.

MA: Fontos felismerni, hogy ebben a témában tényleg rajtunk múlik a változás. Minden megvásárolt belépőjeggyel lerakjuk a voksunkat. Kezünkben van a döntés, hogy mit támogatunk. De már az is óriási jelentőséggel bír és képes elindítani a változást, ha beszélünk róla, ha felhívjuk mások figyelmét a lehetséges alternatívákra.

Július 1-jén debütál online a filmetek, egy hétig bárki számára megtekinthető ingyenesen és ha jól tudom, a nemzetközi fogadtatás is igen kedvező.

MA: Igen, több fesztiválra is beválasztották már. Egy cseh, egy lengyel, egy magyar és egy kínai fesztiválon már biztosan benne vagyunk a programban. Reméljük, hogy ennél még több is lesz.

A filmet mától tehát ITT nézhetitek meg. Etikus parkokat pedig ezen a linken keressetek. Csapó András videóblogját ITT találjátok, Mátai András blogját pedig ITT.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Fotók: Szolga lelkű óriások produkció /elefantosfilm.hu