Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyás Tavi Party – egy fergeteges hangulatú rendezvény az Ebárvaház javára

Az idei évben is a délegyházi Tavirózsa Kemping, mely a Kutyabarát.hu pályázatán már másodszor nyerte el az „Év Kutyabarát Helye” megtisztelő címet panzió/vendégház kategóriában, ad otthont a Kutyás Tavi Party néven megrendezésre kerülő jótékonysági rendezvénynek, melynek az Ebárvaház támogatása az egyik fő célja.

A rendezvényen mind a kétlábúaknak, mind pedig a velük együtt érkező négylábúaknak számos színes program biztosítja majd, hogy ne kelljen unatkozniuk. Az esemény szervezőjét, Suhai Évát kérdeztük a részletekről.


fotó: Nagy-Németh Péter

Kutyabarát.hu: Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvény szervezésébe fogjál?

Suhai Éva: Mertem egy nagyot álmodni! Az elmúlt években nagyon sok kutyás rendezvényen vettem részt és szerettem volna egy olyan kutyás eseményt szervezni, ami sokkal érdekesebb, színesebb programokkal tarkított, mint az eddigiek.

Kutyabarát.hu: Miért pont Délegyházát, a Tavirózsa Kempinget választottad helyszínül?

Suhai Éva: Varga Gáborral, a Tavirózsa Kutyás Kemping és  Kutyás Strand tulajdonosával szeretnénk segíteni az Ebárvaház munkáját. Összedugtuk a fejünket, hogyan tudnánk támogatni őket és ezt a szuper jó kis bulit találtuk ki, melynek teljes bevételét az Ebárvaház javára ajánljuk fel. A Kemping strand része, ami egy 600 méteres partszakaszt foglal magába, tökéletes helyszínt biztosít egy ilyen stílusú közvetlen vízparti rendezvénynek, ahol kutyák és gazdijaik együtt játszhatnak, fürödhetnek egész nap.


a Tavirózsa Kemping tulajdonosai: Kotlár Andi és Varga Gábor (középen Suhai Éva)

Kutyabarát.hu: Mikor lesz a Kutyás Tavi Party és milyen programok fogják szórakoztatni a két-, és négylábúakat? Nagyjából hány vendégre számítasz?

Suhai Éva: A Kutyás Tavi Party 2016.  június 11.-én kerül megrendezésre, 11 órai kezdettel, kifulladásig. A szombati napi rendezvény a tervek szerint este 7 óráig tart, utána pedig a kempingben szállást foglaló vendégekkel együtt bográcsozunk, vacsorázunk majd. Vacsora után egy meglepetés  fellépő, valamint egy DJ szórakoztatja a jelenlévőket. A rendezvényre minimum 600 embert és nagyon sok kutyát várunk.

Kutyabarát.hu: Milyen programok lesznek, készülsz külön gyerekeknek szóló programmal is?

Suhai Éva: A rendezvényen az alábbi előadások, bemutatók, játékok lesznek:

11.00  A rendezvény megnyitója, napi programok ismertetése
11.15  Divatbemutató az Ebárvaházas örökbe fogadható kutyusokkal
11.30  Nyújts segítő mancsot! Kis Anna kutyaelsősegély bemutatója
12.00  A Kutyabarát.hu (Sziládi-Kovács Tibor) előadása a felelős kutyatartásról
12.15 Csapatjátékok földön-vízen-levegőben, meglepetés csapatkapitányokkal,érdekes, bevállalós, szórakoztató játékokkal
14.00  A Pa-dö-dö fellépése
14.30  Kutyaszépségverseny nem a megszokott módon
15.30  Gyermekeknek a Kalap Jakab együttes fellépése
16.00  A SUPdog különleges vízi bemutatója
16.20  „Fly Dogs” verseny, amennyiben a víz hőfoka és az időjárás megengedi
16.40  Eredményhirdetések
17.00 Tombola sorsolás szuper nyereményekkel

Gyermekeknek rajzversenyt szervezünk és a Kalap Jakab Együttes fellépése szórakoztatja majd őket.

Kutyabarát.hu: Lesz-e valamilyen különleges bemutató?

Suhai Éva: Rendezvényünkön egy egyedülálló, új kutyás sport bemutatásával is készülünk. A  SUPdog csapata megmutatja nekünk, hogyan evezhetünk vizen egy surf deszkán kutyánk társaságában. A jelenlevőknek lehetőségük lesz kipróbálni ezt az újdonságot.

Még egy nagy meglepetéssel készülünk a rendezvényre ellátogatóknak… most itt elárulom nektek: Müller Attila, egy DJ által külön aznapra készített zenére fog szaxofonon játszani!

Mindjárt szeretném megragadni az alkalmat, hogy Attilának és párjának, Larion Zoénak külön köszönetet mondjak, hogy a jó ügyünk mellé álltak. Attila elvállalta a „házigazdi” – műsorvezető szerepet.

Kutyabarát.hu: Nagyon sokan a jó ügy mellé álltak és szponzorálják a rendezvényt. Kik ők, és lesz-e lehetőség megismerkedni velük és a termékeikkel a Kutyás Tavi Party-n?

Suhai Éva: Rengeteg támogató állt mellénk, rendezvényünket kutyatáp forgalmazók, kutyás felszereléseket árusítók, kutyaruhákat és kutyakanapét gyártó cégek támogatják. Van olyan szponzorunk, aki kisállat biztosítással foglalkozik és a kutyaelsősegély támogatását is élvezhetjük. Rajtuk kívül egy borászat, egy hangstúdió, egy DJ, valamint fotósok és a talán leginkább kutyabarát hotel, a Hotel Grante Esztergom is támogatja az eseményt. A rendezvényen jelen lesz Dr. Seregi Tamás állatorvos is, aki kutyáink egészségére vigyáz a nap folyamán. A helyszínen szponzoraink lehetőséget biztosítanak vásárlásra és tanácsadásra is.

Szeretnék még egy embert kiemelni, ő Kiss Krisztina, a Hope Online fotósa, aki csodálatos kutya-gazdi képeket készít majd és az egész napi munkájából befolyt adomány összegét teljes egészében felajánlja az Ebárvaház javára. Köszönjük neki!

Kutyabarát.hu: A rendezvény teljes bevételét az Ebárvaház a gazdátlanokért Nonprofit Egyesület részére ajánlottátok fel. Miért pont őket támogatjátok?

Suhai Éva: Az Ebárvaház a szívem csücske…Többször jártam már náluk és mindig megfogott az ottani légkör. Érezhetően mindent  megtesznek azért, hogy a kutyusok egészségesen, boldogan tudjanak  élni és gazdisodni. Minden tiszteletem Bakos Anikóé (ő az egyesület alapítója és elnöke), aki a saját gyermekeinek tekinti a kis védenceit, és ennek megfelelően mindent próbál számukra biztosítani. De sajnos az ő és az egyesület forrásai  végesek,  így minden segítség jól jön.

Kutyabarát.hu:  A messzebbről érkezőknek van még lehetőségük megszállni a Kempingben? Vannak még szabad helyek?

Suhai Éva: Természetesen  lehet még foglalni faházakat, melyekből 22 áll vendégeink rendelkezésére és sok sátorhelyünk is van még!

A foglalást a : http://tavirozsakemping.hu/foglalas.php címen lehet  megtenni.

Kutyabarát.hu: Aki ott tölti az éjszakát, a már említett esti zenés bográcsozáson kívül, másnap milyen programokra számíthat?

Suhai Éva: Másnap egész napos fürdés és játék szerepel a programban.

Kutyabarát.hu: Gondoltál-e azokra is, akiknek nincs autójuk, de szívesen elmennének a rendezvényre? Ők hogyan tudnak eljutni a Tavirózsa Kempingbe?

Suhai Éva: Sokan kérdeztétek ezt tőlünk. Nagy örömömre szolgál, hogy a napokban erre is találtunk megoldást. A délegyházi vasútállomástól, illetve Budapestről a Walti Taxi szállítja vendégeinket.

Arra kérek mindenkit, aki szeretné igénybe venni ezt a szolgáltatást, hogy a Walti Taxival vegye fel a kapcsolatot privát üzenetben a Facebookon. A délegyházi vasútállomástól a rendezvény helyszínére 1 ember + 1 kutya 500 Ft-ért juthat el (a visszaút költsége ugyanennyi!), ezen felül minden plusz fő 300 Ft. Legkésőbb a rendezvény előtt 1 héttel jelentkezzen náluk, akit érdekel ez a lehetőség.

A Walti Taxi limitált létszámban és előre egyeztetett időpontban Budapestről is biztosítja a rendezvény helyszínére történő eljutást, szintén a Facebookon várják a jelentkezéseket. Mindkét esetben a gazdi (név, elérhetőség) és a kutyus adatait (fajta, méret, súly) várják, valamint az utazás előtt be kell majd mutatni a kutya oltási könyvét is.

A rendezvénnyel kapcsolatban minden aktuális információt megtaláltok az esemény Facebook oldalán.

A szervezők mindenkit nagyon sok szeretettel várnak!

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok