A szervezet alapítója, Sean McCormak egy Facebook bejegyzésre lett figyelmes, melyben egy kutyához kértek segítséget. Az állat egy vadászok által kihelyezett csapdába sétált bele, mely rendkívül súlyos sérüléseket okozott mindkét mellső lábában. A kutya nem tudott menni, és félő volt, hogy hamarosan elpusztul, ha nem kap gyors segítséget.

Csak gyalog lehetett elindulni érte

McCormak felajánlotta tapasztalatát és segítségét a mentésben, a kutya elhelyezésében, valamint gyógykezelésében. Igen ám, de a kutya egy olyan faluban volt, amit nem lehetett megközelíteni autóval. Csak gyalog, erdőn, hegyen-bokron keresztül. A kutyához vezető út 6 órás túrát igényelt, de ez a tény nem tántorította el az állatmentőket. Hajnali 3 óra körül MCormak és Ross Tweedie, a Thailand Adventures tapasztalt túrázója elindultak, hogy megtalálják a kutyát. Hosszú és nehéz túra után McCormack és Tweedie megérkeztek a faluba, és rá is leletek a kutyusra, akit Sandynek neveztek el.

A sérült kutya kedvesen és barátságosan fogadta őket, pedig láthatóan nagy fájdalmai voltak. Sandy két mellső lába olyan mértékben sérült, hogy alig tudott járni. Egyértelművé vált, hogy gyalog nem tudta megtenni a vissza utat, ezért Sandyt McCormack hátizsákjában vitték le. Az orvosi ellátást követően egyértelművé vált, hogy Sandynak protézisre lesz szüksége a járáshoz. Ahogy egyre jobb lett az állapota, egy férfi jelentkezettk ideiglenes befogadónak.  Ekkor Sandy hozzá költözött, de ideiglenes státusza hamar véglegessé vált. Mire Sandy megkapta gondtalan járást biztosító protézist, már új családjában kezdhette meg annak használatát.

A kalandos túráról  és Sandy megmentéséről pedig a videó is készült, nézzétek meg:

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo

Szeptember közepén érkezett a hír, hogy ismeretlen tettes/tettesek közel 8000 hektáron, a Szent András Dombi Vadásztársaság teljes működési területén mérgezett csalétkeket helyeztek ki. A tömeges mérgezés óriási károkat és veszteségeket okozott.

Az áldozatok között 8 védett állatfaj 93 egyede, 76 barna rétihéja, 7 egerészölyv, 3 holló, 2 barna kánya, 2 erdei pityer, 1-1 hamvas rétihéja, rétisas és aranypettyes bábrabló bogár szerepel. Négy háziállat is áldozatul esett, két kutya és két macska, továbbá három vadászható faj 11 egyede – nyolc róka, két dolmányos varjú, egy szajkó – és hat, a maradványokból meg nem határozható állat.

Azonosították a méreganyagot

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szaklaboratóriumainak vizsgálata szerint az egyik legveszélyesebb méreganyagot, a karbofuránt használták a turai szándékos mérgezéshez.

A most kimutatott koncentrációk sokkolták a szakembereket, hiszen az egyes csalétkekben talált 6000 milligramm per kilogramm értéket meghaladó, és az egyes barna rétihéjákból kimutatott 60 milligramm per kilogramm értéket megközelítő koncentrációk minden eddigi esetet sokszorosan felülmúltak” A méreg „akár 158 ember halálához, 158 ezer barna rétihéja pusztulásához vagy a parlagi sas teljes világállományának megmérgezéséhez elegendő hatóanyag is lehetett azokban a csalétkekben, amelyeket természetvédők távolítottak el az elmúlt hetekben a turai vadászterületről. – MME

A nyomozás folytatódik, a tettesek nem kerültek még elő

A karborufán az egyik legmérgezőbb méreganyag, mezőgazdasági forgalomban volt 2008-ig. Használatát akkor betiltották az egész Európai Unióban. Halálos dózisa különböző emlősfajoknál 3-19 milligramm per testtömeg között változik, de a madarak általában ennél jóval érzékenyebbek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus végén azt közölte, hogy természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt nyomoz a Gödöllői Rendőrkapitányság.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MME, MTI

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, Orbán Zoltán számolt be az MTI-nek arról, hogy a turai tömeges mérgezésben elpusztult állatok és felderített helyszínek száma tovább nőtt a napokban. A természetvédelmi kár meghaladja a 6,5 millió forintot.

Ismeretlen tettes

A mérgezés mögött egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek állnak, akik csaknem 8000 hektáron, a Szent András Dombi Vadásztársaság teljes működési területén helyeztek ki mérgezett csalétkeket. Az áldozatok száma egyre nő, az állatok között 8 védett faj 93 egyedét azonosították eddig. 76 barna rétihéja, 7 egerészölyv, 3 holló, 2 barna kánya, 2 erdei pityer, 1-1 hamvas rétihéja, rétisas és aranypettyes bábrabló bogár esett áldozatul eddig a mérgezésnek. Emellett pedig négy háziállat is elpusztult, két kutya és két macska. A védett fajokon kívül három vadászható faj 11 egyede is áldozatul esett, 8 róka, 2 dolmányos varjú és egy szajkó. Hat további állat maradványát is megtalálták, de őket nem tudták pontosan beazonosítani. Összesen 114 mérgezett állatot találtak és 132 kihelyezett, mérgezett csalétket.

Négy hete folyik a turai mérgezés

Az összehangolt mérgezés négy hete folyik a területen.  Az  MME, a Kiskunság Nemzeti Park Igazgatóság méreg- és tetemkereső kutyás egységei, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagjai és önkéntesei dolgoznak folyamatosan azon, hogy mentsék az állatokat és felderítsék a csalétkeket. A Gödöllői Rendőrkapitányság az MME tudomása szerint eddig hatszor végzett helyszínelést és nyomrögzítést. Több régebbi nyom is arra utal, hogy nemcsak most történt mérgezés a területen, hanem – kisebb intenzitással – valószínűleg néhány hónappal korábban is előfordult már hasonló eset.

Bohata Krisztina

(Kutyabrát.hu)

Forrás: MTI, MME 

A Bozótmíves-tanösvény Gödöllőtől nem messze, Mogyoród és Kerepes között, a Szár-hegyen fekszik, a régi 3-as főúton szempillantás alatt elérhető Budapestről és a keleti agglomerációból.

Bozótmíves? Hát az meg mi?

A bozótmívesség az angol bushcraft vitathatóan frappáns magyarítása, amely arra utal, hogy a természeti népek túlélési technikáit felhasználva – azaz, a bozótban található erőforrásokra hagyatkozva – hogyan élhetünk túl a vadonban.

Hazánkban, valószínűleg a településektől távol eső vadonok hiányából és a barátságos terepviszonyokból adódóan a bushcraft kevésbé elterjedt szabadidős tevékenység, bár ez a Magyar Bozótmíves Egyesület tagjainak lelkesedéséből mit sem von le. Nekik köszönhető, hogy Magyarországon meghonosult a bushcraft, számos videóval és cikkel, illetve ezzel a remek tanösvénnyel csinálnak kedvet a laikusok számára.

A bozótmívesség leleményességet, kézügyességet és gyakorlati érzéket fejleszt, közelebb hozza az embert a természethez. Az egy irányban mindössze másfél kilométeres tanösvényt bejárva betekintést nyerhetünk a bushcraft világába, de természetjáróként is hasznosítható ötletekkel is gazdagodhatunk.

Hogyan határozzuk meg a helyzetünket a vadonban? Hogyan állapítsuk meg, merre van az északi irány? Milyen tűzgyújtási technikák léteznek? Melyik alkalmas leginkább sütögetéshez? Hogyan készítsünk átmeneti menedéket éjszakára? Ilyen és ehhez hasonló témákat fejtenek ki a bozótmíves tanösvény rendkívül informatív táblái. Ezen felül pedig bepillantást engednek a hazai flóra és fauna életébe.

Könnyed túra, rengeteg hasznos ismeret

Kerepes felől, a Bozótmíves-tanösvény parkolóban álltunk meg, és innen a sárga háromszög jelzést elérve először a Szár-hegy felé vettük az irányt. A rövid kaptatóról hamarosan jobbra, derékszögben nyílik egy ösvény, amely elektromos kerítés mellett (amikor ott jártunk, nem futott benne áram, mivel több helyen kidőlt, megrongálódott) halad felfelé a domboldalban. Innen hátranézve már ízelítőt kaphatunk a később ránk váró kilátásból.

A pihenőpadhoz érve gyönyörködjünk egy kicsit, majd a mögötte nyíló ösvényen uccu be az erdőbe, hogy hamarosan a szépen rendben tartott, padokkal és tűzrakóhellyel beépített Makrai „Ales” Tibor (Gyuricza Lászlóval együtt a bushcraft hazai úttörői – a szerk.) pihenőnél lyukadjunk ki. Ez a tanösvény kezdőpontja, innen a jelöléseket követve haladhatunk végig az állomáshelyeken.

A jól jelzett ösvény kellemes, dimbes-dombos, könnyen járható, többször szép kilátás nyílik Budapestre, a Budai-hegyekre.

Mielőtt elfeledkeznénk a civilizációról, hol az autózaj, hol a HÉV zakatolása töri meg a csendet. Mindezzel együtt kellemes és érdekes programot ígér a Bozótmíves-tanösvény, ha éppen akad egy szabad délutánotok. Ha több időtök van, érdemes felkeresni a közeli Gödöllőt, ahol Sissi nyomában sétálgathattok az Erzsébet-parkban, vagy ihattok egy jó kávét valamelyik kutyabarát kávézóban.

Hasznos információk:

Az útvonal térképét és leírását az ingyenesen letölthető Természetjáró alkalmazásban találhatjátok meg. Autóval a Google-térképen Bozótmíves-tanösvény parkoló nevű helyet célozzátok meg. Tömegközlekedéssel a gödöllői HÉV-ről Mogyoródnál szálljatok le (így ellenkező irányban indultok).

A sárga háromszög jelzés halad át a Szár-hegyen, ezt követve juthattok el a tanösvényig.

Könnyed útvonal, minimális szintemelkedés. Kezdőknek is ajánlható. Különösebb felszerelés nem szükséges.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / tatyiandme.blog.hu

Ha máshonnan, nem a középiskolai memoriterek közül biztosan mindenkinek feldereng Drégely várának emléke:

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom…” – írta Arany János, aki egyébként a Szondi emlékbizottság alapító tagja volt. Tinódi Lantos Sebestyénhez és Kölcseyhez hasonlóan ő is tisztelettel adózott Drégely várkapitánya, Szondi György emlékének, aki 1552-ben mindössze maréknyi védőjével haláláig védte az erősséget a 10 – 12 000 fős török csapatok ellen.

Arany verséből viszonylag teljes képet kaphatunk a csata történetéről, Szondi hősiességéről és két apródja – más források szerint két saját fia – továbbá a vár sorsának alakulásáról:

„És pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.”

A Felvidék felé törő török csapatok elfoglalták az utolsó útjukban álló erősséget, és állomáshelyet építettek ki, ahol lovas csapataiknak pihenőt, muníciót biztosítottak. Mivel Drégely várának jelentős hadászati szerepe az ostrom előtt sem volt, csak a Nógrádi vár lerombolása után került át ide a védelem, ezért a török elvonulása után is folyamatosan romlott az állapota. A XVIII. századra a tartószerkezetek szinte mind leomlottak, az egykori vár jórészt elpusztult.

A vár feltárására a szovjet hadsereg kivonulásáig kellett várni – az ő jelenlétükről tanúskodnak a várban látható betonmaradványok. 1989-től azonban folyamatosak a rekonstrukciós törekvések, és az elmúlt években megkezdődött a vár felújítása is.

Drégelyvár azonban romjaiban is lenyűgöző! Sőt, talán így még kézzelfoghatóbbá válik a tragédiája. A 444 méter magasan, zöldellő hegyek között emelkedő várromról minden irányban impozáns kilátást élvezhetünk, és amíg mi gyönyörködünk, a kutyák is kiélvezhetik a romokra mászást vagy a fák árnyékában hűsölhetnek.

Megközelítés

Drégely vára körülbelül egyforma távolságra fekszik Drégelypalánk és Nagyoroszi településektől. Kizárólag gyalogosan közelíthető meg, eleinte lankás, majd a csúcshoz közeledve meredek emelkedőn kell felkapaszkodnunk. A Börzsönyi Kéktúra és a Szondi Emlékút is érinti, de ha egy napos látogatást tervezünk a környéken, akkor a  Nagyorosziból induló zöld sáv jelzést érdemes választani. A vasút szerelmesei pedig hazánk egyik leghangulatosabb vasúti szárnyvonalán, a Vácról Balassagyarmatig, Diósjenő és Drégelypalánk érintésével közlekedő járattal érhetik el. Drégelyvár megállónál kell leszállni, és onnan felgyalogolni a várhegyre.

A vár ingyenesen, kutyával is látogatható. Ha már erre jártok, Drégelypalánkon megtekinthetitek a Szondi emlékszarkofágot, illetve Melocco Miklós szobrát, amely a drégelyi csatának állít emléket. Ha Hont felé indultok a 2-es főúton, akkor pedig az 1896-ban ültetett Szondi hársfasor felé érdemes kitérőt tenni, amely az egykori – a szovjet hadsereg katonái által megbecstelenített, majd lerombolt – Szondi kápolna emlékhelyét láthatjátok.

Szerző és képek: Szalay Adél / @tatyiandme – tatyiandme.blog.hu

Forrás: http://www.dregelyvara.hu/; https://kepmas.hu/arany-hosok-a-poggyaszban-7-dregely-varanak-legendai; https://hu.wikipedia.org/wiki/Dr%C3%A9gely_v%C3%A1ra; http://dregelypalank.hu/dregelypalank/latnivalok/termeszeti-ertekek/#fasor

Videó: Drégelypalánk hivatalos YouTube csatornája – https://www.youtube.com/watch?v=2Gd_mIaAcZQ

A túrázáson belül a teljesítménytúra mondhatni, külön műfaj. Ahogy a neve is mutatja, a teljesítménytúra esetében nem feltétlenül a természetjárás, az új tájak megismerése a fő szempont, hanem a teljesítmény. Adott távot adott szintidőn belül kell a nevezőknek teljesíteni, ami azzal jár, hogy a kijelölt útvonalon haladsz, időre eléred az ellenőrzőpontokat. Az eredményes teljesítők minden ellenőrzőpontot adott időn belül érintenek és a szintidőn belül érnek célba. A szervezőktől függ, hogy mennyire szoros az időhatár, és lényegében a tempódon múlik, hogy mennyi időd marad nézelődni, pihenni.

Gödöllőtől Babatig – 9,1 km

Az útvonal Gödöllő belvárosából a régi 3-as főút mellett vitt. Ez egy elég forgalmas rész, ahol a kertes házak kerítései mögül szinte folyamatos ugatás kísért minket. A máriabesnyői kegytemplom parkjába érve kezdtem el élvezni a túrát. Ahogy a templomtorony fel-felbukkant útközben, hogy végül a fák közül előbújva felragyogjon a napfényben, igazán szép látvány volt, amiért megérte korán kelni. Nem időztünk sokáig, igyekeztünk a nyugodtabb erdős rész és a Pap Miska kút, az első ellenőrzőpont felé. Izgalmas volt megszerezni az első pecsétet, szintidőn belül.

A következő állomásig, a babati romtemplomig ígérkezett a túra legtöbb látnivalója. Először a Babati-tavak mellett vitt az út. A nádassal körülvett élénk kék víztükrök befagyott felszínén megcsillant a délelőtti napfény, aranyszínbe burkolva a környéket. A nád bojtjain cinkék élvezték a napsugarakat.

Hamarosan elértük az Istállókastélyt. A romjaiban is impozáns épületet az első gróf Grassalkovich Antal építtette, aki, azonos nevű fiával ellentétben, fényűző és herdáló életvitel helyett gyönyörű barokk stílusú épületek megrendelésében élte ki úri kedvét. A babatpusztai Istállókastélyt állítólag tüdőbeteg lánya kedvéért építtette, akkoriban ugyanis úgy hitték, hogy a birkavizelettől ammóniadús levegő jó hatással van a gyógyulásra. Így a kastélyban birkaistállók is helyt kaptak, innen ered a név. Sajnos a műemlék épület szörnyen lepusztult állapotban van, pedig mind a története, mint különleges szépsége miatt érdemes lenne a megmentésre.

Babati látnivalók

Az Istállókastélyt elhagyva a Romtemplom – és egyben a második ellenőrzőpont – felé vettük az irányt. Az Árpád-kori templomot Rómer Flórishoz hasonlóan mi sem találtuk, mivel feltehetően az 1400-as években elpusztult. Az 1991 után feltárt romokat pedig nem érintette az útvonal, helyette egy jó meredek emelkedő következett, amelynek csak nem akart vége szakadni. Nagyjából félúton voltunk, és jól álltunk időben, de tudtuk, hogy a túra szintes része még előttünk van. Nem is teketóriáztunk, kaptattunk szépen egyenletesen, de aztán a Lázár Lovastanya szamarai és szarvasmarhái eltérítettek minket. Nem bírtunk ellenállni a kedves állatoknak, és elidőztünk egy keveset.

Boldogan sétáltunk tovább, és egy rövid szakasz után elértük a Mária utat, ahol meleg teával vártak minket. Éppen dél felé járt az idő, és 14,7 km-t tettünk meg eddig – ránk fért egy kis újratöltés.

Vissza Gödöllőre – 21,2 km

A következő szakasz meredek emelkedővel kezdődött, vissza-visszacsúszva araszoltunk felfelé a sáros, csúszós dombon, de itt már csak 6 és fél km van hátra. A dombon túl fenyvesek közt sétáltunk tovább, majd egy újabb sötétkék vizű tó mellett, erdőben vitt az út. Ez volt talán a túra egyetlen hosszabb természetközeli szakasza. Szinte váratlanul ért, hogy egy kanyar után a kertvárosban találtuk magunkat, ahonnan már egyenes út vitt Gödöllő felújított főterén keresztül a célba.

Életünk első teljesítménytúránkon a teljes 21,2 km-es távot 5 óra és 15 perc alatt teljesítettük, így sikerült a szintidőn belül célba érnünk.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél @tatyiandme

A Subalyuk-barlangról, meghiúsult csúcstámadásunkról és Cserépfaluról szerzett első benyomásaimról a cikk első részében olvashatsz: ITT

Borospince és nótaaréna

Cserépfaluban több, mint 400 pince található, amelyek nagy része ma is a helyi családok tulajdonában van, a szüret, a borászat és a gasztronómia összekovácsolja a közösséget. A helyiek nótakört, főzőklubot és női borász klubot is szerveznek – és tényleg mindenki ismer mindenkit. Igazi közösség él itt, akik nem csak őrzik a hagyományokat, hanem meg is élik őket. Sok helyen vidéken sem találunk már „közösségeket” – úgy értem, hogy egyfajta összetartást, családok és szomszédok közötti jó viszonyt, amit a vidéki élettel asszociálunk. Cserépfalun az emberek köszönnek egymásnak, tojást, bort, süteményt visznek a szomszédoknak, együtt szüretelnek – és a kapuk mindig nyitva vannak. A borospincék mellett a közösségi élet fontos helyszíne még a nótaaréna, ahol a jó bor mellett szól a nóta. Cserépen egyébként programokat is szerveznek az idelátogatóknak, többek között nótázással egybekötött pincetúrán is részt vehettek, ami bizonyára feledhetetlen élmény. Mi sajnos ebből kimaradtunk, mivel a szervező és túravezető, aki egyben a szállásadónk is volt, éppen fekvőgipszben lábadozott. Mindenesetre a borokat szerencsénk volt megkóstolni, és meg kell mondjam, hogy vendéglátóink cuvée-je bármelyik hazai borszaküzletben megállná a helyét.

Irány a barlang!

A Berezdaljai pincesorról ágazik le az ösvény, amelyen haladtunk. Innen gyakorlatilag egy karéjra vannak felfűzve a látnivalók, és az ösvényen haladva az alább leírt sorrendben következnek. A Hór-völgy és a Cserépfalu látnivalóit összekötő útvonal is remekül jelzett, szépen karbantartott, ha hozzám hasonlóan csak minimális irányérzékkel is rendelkezel, akkor sem kell félned, hogy eltévedsz.

Balra fordulva,  először a falu melletti dombra – helyesebben: dombba – épült Kisamerika barlanglakásokat lehet megközelíteni. Ez a furcsa név nem egy újabb ősember-leletet takar. Jóval kevésbé kell visszautaznunk a múltba ahhoz, hogy az itt élt emberekkel találkozzunk. A barlanglakások neve onnan ered, hogy a XX. század elején, az I. világháború és a gazdasági világválság elől sokan kivándoroltak Amerikába – a kevésbé szerencsések azonban csak a falu határáig, „Kisamerikáig” jutottak, ahol a mészkőbe vájt barlangokban kialakított lakásokban éltek. Amikor először olvastam a Kisamerikáról, nem tudtam elképzelni, mit várjak – leginkább kivájt odúkra, ideiglenes zugokra gondoltam, hasonlóan mondjuk a remete- vagy betyárbarlangokhoz. Ehhez képest mellbe vágott a Kisamerika. Itt valóban emberek, családok éltek – nagyjából a nagyszüleim gyermek- és fiatalkorával egyidőben. A penészes, dohos barlangokban gyermekek játszottak, anyák szoptatták csecsemőiket, a réten állatok legeltek, kapirgáltak. Egy barlanglakás kialakítása jóval olcsóbb volt, mint egy parasztház építése, ezért akiknek arra nem futotta, azok itt éltek. A környéken több mint 400 családnak adtak otthon a barlangok.

Csodás panoráma

A megmaradt lakásokon látszik, hogy nem holmi remetebarlangok ezek, hanem valódi életterek: a falak ki vannak meszelve, láthatjuk, hogy hol volt a tűzhely, a kémény kürtője. A higiéniai feltételek és a vizesedés miatt a Kisamerika lakói állandó veszélynek voltak kitéve: vérhas, tüdőgyulladás, fertőzések tizedelték az itt élőket. Elképesztő belegondolni, hogy alig 50 éve (a lakások egy része az 1970-es évekig lakott volt) ilyen körülmények között családok éltek Magyarországon, de örülök, hogy nem merül feledésbe ez az életforma, mert ráébreszt, hogy hálásnak kell lennünk azért a komfortért és biztonságért, amelyben most élhetünk.

A Kisamerikától az ösvény kökénybokrok között vezet a kaptárkövet formáló kilátóra. Mióta már az Alföldön is mindenhol kilátókat emelnek, kissé szkeptikus vagyok, bár lehet, hogy csak elkényeztet a sors, hogy gyakorta tényleg lélegzetelállító kilátásokban gyönyörködhetek. Egy kicsit itt is ez volt az érzésem, de amikor a rétre érve megpillantottam a völgyben Cserépfalut, a templomtoronnyal és a vörösben-aranyban tündöklő fákkal, nem tudtam nem megcsodálni. Rögtön le is huppantunk a földre, hogy pihenőt tartsunk a gyönyörű tájban. Megérkeztünk. Itt már tudtam, hogy Cserépfalu beváltotta mindazt a kimondott és kimondatlan reményt, amit ettől a hétvégétől vártam. Lehet, hogy a völgy teszi, de annyira távolinak és elzártnak tűnik ott minden… csend és béke honol mindenhol, de nem steril, mesterséges és élettelen nyugalom ez, mint mondjuk egy wellness-szállodában, hanem valóságos, az itt élők és az ő őseik által megteremtett barátságos béke.

Ördögtorony

Feltöltődve indultunk tovább a kaptárkőről mintázott kilátótól a valódi kaptárkő, az Ördögtorony irányába, és utunk, hogy-hogynem, újabb pincesorok mellett haladt, majd a lakott területet elhagyva szántók között vezetett tovább. Kezdett későre járni, de mivel másnapra már elterveztük, hogy tényleg eljutunk az Ódorvárig, ezért igyekeznünk kellett, hogy még napnyugta előtt elérjük az Ördögtornyot. Eddigre már közel jártunk a 16 kilométerhez, és a férjem el is kezdte szívni a véremet, hogy megint jól kitaláltam, hogy ez csak egy kis délutáni séta lesz a faluban. Végülis az volt, csak erről a fogalmaink jelentősen különböznek. Szóval éppen ezen csörtéztünk, amikor is a távolból dobogás, és egy, a gyerekkoromból ismerős hang ütötte meg a fülemet – BIRKÁK! Hallottam, hogy még távol vannak, de felénk tartanak, ezért Tatyit gyorsan hátizsákba raktam, nehogy valami kerge ötlettől vezérelve birkakergetésbe kezdjen, vagy mondjuk a terelőkutyákkal akarja összemérni az erejét. Éppen időben, mert a hatalmas nyáj cumulonimbus-ként közeledett, bekebelezett minket, majd továbbgomolygott esti szállására; szerencsére komolyabb incidens nélkül.

Kaptárkövek

Utunkat ezután taposóaknákkal nehezítve folytattuk az Ördögtorony felé, amelyet aztán egy csodálatos naplementével szolgáló réttől nem messze, úgy 200 méterre befelé az erdőben találtunk meg. A kaptárkövek alapvetően kúp alakú sziklaalakzatok, amelyeknek az oldalába valamikor, valakik kaptár alakú mélyedéseket vájtak. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi célt szolgáltak, lehet, hogy kultikus helyek voltak, mondjuk mint a mostani épített szentélyek, de az is, hogy méhészek használták – bár, mivel a legtöbb kaptárkő erdőben van, én személy szerint a méhészeti teóriát nem tartom túl reálisnak, mindenesetre, a kaptárkövek titokzatos alakzatok, amelyek a Bükkalján szép számban fordulnak elő, összesen 82 darabot tartanak nyilván.

Ez a környék egyébként nem okoz csalódást a kőzetek iránt érdeklődőknek: nem csak a kaptárkövek, de érdekes mészkőalakzatok, erodált sziklafalak, megcsúszott riolittufa-sziklák és összességében egy remekül szemrevételezhető földtörténeti térkép vár rátok. A kőzetek jelenléte szerves részévé vált a helyiek életének, ahogy az előbb említett, kőfalba vájt borospincék, vagy éppen a Kisamerika barlanglakások példája is mutatja. Ezeken felől a környéken találhatók még kőhodályok, kőszobrok, kőházak és számos más, az elmúlt korok és a jelenkor emberének keze nyomát viselő ritkaság. A Bükkaljai kőkultúra nem véletlenül nyerte el a hungarikum címet. Gazdagsága és szerteágazó kulturális jelentősége miatt leginkább egy szervezett tematikus túra keretében érdemes megismerkedni vele.

A kirándulás még nem ér véget

Az Ördögtoronytól, ha időnk engedte volna, még az Erdész csendélet és a Mész-tető felé vettük volna az irányt, de már így is kezdett ránk esteledni, így a kaptárkő megtekintése után elvágtattunk a naplementébe.

Folytatása következik… 🙂

Szerző: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Képek: Szekeresné Rába Kata, Bujdosó-Szalay Adél

Ha hinni lehet a legendáknak, a Szepességet Gömörtől elválasztó, páratlan szépségű, vadregényes hegységet először a középkorban ide települő, és a Menedékkő-fennsíkon kolostort építő karthauzi barátok hasonlították a földi Paradicsomhoz. Az érintetlen, vad természet, az édenkerti hangulat még ma is fellelhető, annak ellenére, hogy a Szlovák Paradicsom a Magas-Tátra után valószínűleg Szlovákia legkeresettebb turisztikai célpontja.  Talán azért, mert a természeti csodák mellett bónuszként jó adag adrenalinlöketet is nyújt a kalandvágyó turistáknak. A túlzsúfoltságnak persze megvannak a maga hátulütői – egy ilyen gyönyörű helyen az eldobott papír zsebkendő is szemet szúr, és az sem kellemes, ha főszezonban (július-augusztus) csak libasorban, lépésben lehet keresztülhaladni a leglátványosabb, legnépszerűbb túraútvonalakon.

Éppen ezért azoknak, akiknek nincs szívük megfosztani a túrázás élményétől négylábú barátaikat, azt javaslom, hogy hozzánk hasonlóan elő- vagy utószezonban keressék fel a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkot, főképpen annak északi részét. Itt található ugyanis a legtöbb szurdok, melyekben sziklatálcák, doronglétrahidak, sziklahágcsók és vaslétrák tömkelege gondoskodik arról, hogy túránk valóban emlékezetes maradjon. Ezeken biztonságosan csak kutyahordozó hátizsákban vihetjük át kedvencünket, ami azonban jelentősen lassítja a haladást, főleg, ha nagyobb testű kutyust szállítunk, és két vaslétra között ki-bepakoljuk őt. Szurdokvölgyekről lévén szó, a legtöbb szakaszon nagyon szűk a hely, így mindenképpen jobb elkerülni a nyári hónapokra jellemző tömeget.

Irány a Paradicsom

A www.slovenskyraj.eu honlapon szereplő hivatalos tájékoztatás szerint kutya csak pórázon és szájkosárral vihető be a nemzeti park területére. Felco nagyon nem kedveli az utóbbit, így nem is erőltettük rá, szerencsére más sem akarta. A szájkosár hiányát nem tették szóvá a jegyszedők sem. A nemzeti parkba ugyanis belépőjegyet kell váltani, ez szeptemberben 1,50 euróba – nem egész 500 forintba – került. Érdemes balesetbiztosítást is kötni, melynek ára egy napra mindössze 20 eurócent, vagyis nagyjából 60 forint.

Idén két gyalogtúrát abszolváltunk a párommal, Gabival és a kutyánkkal, Felcóval, illetve ellátogattunk a Dobsinai-jégbarlangba is. Ide kutya sajnos nem jöhet, de aznap amúgy is hideg, esős volt az idő, így úgy ítéltük meg, Felco jobban fogja érezni magát az autóban, a száraz, meleg hátsó ülésen. A barlang mintegy 20 perces gyaloglással közelíthető meg, a vezetett barlangtúra pedig 30 perces, így bő egy óra múlva vissza is értünk az autóhoz.

Először jártunk a Szlovák Paradicsomban, így a két leghíresebb célpontot lőttük be: a Hernád-áttörést (illetve annak egy részét), és a Suchá Belá-völgyet. Bár az első túra mintegy nyolc órát vett igénybe, mégis ez volt a könnyebb, hiszen nagy részét Felco a saját lábain tehette meg. Csingó (Čingov) üdülőközpont parkolójából indultunk, majd útba ejtve a híres Tamásfalvi-kilátót (Tomášovský výhľad), és megcsodálva egy hangulatos kőhidat leereszkedtünk a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu) szurdokvölgyébe.

Eddig az út átlagos erdei kaptató volt, de innen már egymást követték a sziklafalra erősített, folyó fölé kinyúló, jellegzetes sziklatálcák és a Hernádon átívelő függőhidak. Volt azonban olyan szakasz is, ahol teljesen kiszélesedett a turistaút, sőt egy helyen Felco le is tudta hűteni magát a folyóban.

A Hernád-áttörésen keresztül vezető kék turistaút nagyjából felénél balra tértünk, és a zöld jelzést követve folytattuk utunkat a Kolostor-szurdokban (Kláštorská roklina), ahol először találkoztunk a Szlovák Paradicsom jelképévé vált, sziklafalakhoz erősített, vízesések mellett futó vaslétrákkal. Felco hajthatatlan volt, és egymaga nekivágott az elsőnek, de a harmadik fok után végül belátta, hogy jobb lesz neki a gazdi hátán feljönni, és a biztonságos hátizsákból élvezni a kilátást.

Miután a negyedik létrát is leküzdöttük, megérkeztünk a Menedékkő-fennsíkra (Kláštorisko), ahol a már említett karthauzi kolostor romjai állnak, a háttérben a Magas-Tátra sejtelmes, gigászi vonulatával. Fenséges látvány, amely rögtön elűz minden fáradtságot!

Persze azért nem árt pihenni is kicsit, és pótolni az energiát. A fennsíkon pihenőhelyek és egy büfé is található. Innen már jobbára erdei úton ereszkedtünk le túránk kiindulópontjához, de azért néhány meredek, sziklás lejtő még itt is megizzasztott minket.

A második túra előtt sokat vacilláltunk, hogy egyáltalán nekivágjunk-e. A Suchá Belá-völgyben ugyanis legalább kétszer annyi terepakadályt kell leküzdeni, mint a fent leírt túra során. Végül rászántuk magunkat, és jól tettük, mert ez a túra tényleg egy életre szóló élmény. Már ha nem csak az előtted haladó tarkóját kell bámulnod egész úton. Szeptember elején azonban már jóval kevesebb kirándulóval találkozni, ami nekünk, kutyás túrázóknak nagyon is megfelelt. A szurdok turistaútja gyakorlatilag Erdőalja (Podlesok) üdülőközpont parkolójából indul. Az első szakaszt doronglétrahidakon egyensúlyozva, szikláról sziklára ugrándozva, vagy a patak vizében taposva járhatjuk végig.

Aztán következik az első komolyabb kihívás: a Tálak-vízesések (Mysové vodopády). A patak itt szédítően magas sziklafalak között kanyarogva zúdul alá, több, egymást követő vízesést alkotva, mi pedig öt – részben megdöntött, részben függőleges – vaslétrát és temérdek sziklatálcát megmászva követhetjük végig az útját visszafelé, a magasba törve.

Két vízesés között egyszerűen muszáj volt megállni, gyönyörködni, fényképezni, a legtetején pedig a fejünket fogni, hogy úristen, hát ide meg hogy mertünk feljönni?! Itt azonban kalandjaink még messze nem értek véget! Továbbhaladva a szurdok egyre szűkült, a sziklafalak már-már összeértek a fejünk felett, és egyre inkább az az érzésünk támadt, mintha egy barlangban sétáltunk volna.

Végül a legkeskenyebb részen, a Szűkületen átpréselve magunkat megérkeztünk a leglátványosabb zuhataghoz, az Ablakos-vízeséshez (Okienkový vodopád). Egy 41 (!) fokos, függőleges létrát megmászva, és a sziklaablakon átbújva aztán végre kifújhattuk magunkat, hiszen a szurdokvölgy legnehezebb szakasza már a hátunk mögött volt.

Persze egy-két, vízesés mellé állított vaslétrát még le kellett küzdenünk a völgy felső szakaszán is, de itt már inkább a doronglétrahidak domináltak, melyeken Felco élvezettel lépegetett át. A szurdok egy meredek, erdei ösvénnyel ért véget. Ezen felkaptatva jutottunk el a forráshoz, amely fölé kis házikót emeltek. Erdőaljára egy másik, erdei úton tértünk vissza. Ne feledjük: a Szlovák Paradicsom szurdokainak többsége egyirányú, visszafelé tilos haladni, ezt a megfelelő helyen táblával is jelzik.

Megfelelő felszereléssel tehát kutyával is bátran nekivághatunk a Szlovák Paradicsom – első ránézésre talán hajmeresztőnek tűnő, de annál izgalmasabb – szurdoktúráinak. A vízhatlan túrabakancs és a biztonságos kutyahordozó hátizsák elengedhetetlen tartozék. És persze nem árt, ha jó kondiban vagyunk, főleg, ha súlyosabb kutyust kell a hátunkon cipelni. A közösen átélt kalandok, a vadregényes táj és az érintetlen természet viszont minden fáradalomért kárpótolnak.

Szerző: Kacsinecz Krisztián

Fotók: Kacsinecz Krisztián

(Kutyabarát.hu)