Saját KB bal
Saját KB jobb

Sokszínű természet – Már lehet szavazni a 2022-es év madarára

Elindult a szavazás a 2022-es Év Madara pályázat keretében. A Magyar Madártani Egyesület által évente megrendezett pályázat mottója az idén a „Sokszínű természet”, mellyel nem csak a madarak színes változatosságára szeretnék felhívni a figyelmet, hanem a biodiverzitás, a biológiai sokszínűség fontosságára is.

„A biológiai sokféleség azt fejezi ki, mennyire gazdag természeti környezetünk. Az élőlények összessége és fizikai környezetük állandó kölcsönhatásban áll egymással – ez a kölcsönhatás hozza létre az ökoszisztémákat, melyek nélkül az emberi élet is elképzelhetetlen lenne. A biodiverzitást azonban számos veszély fenyegeti világszerte. Több növény- és állatfaj halt ki, illetve kerül ma is a kihalás szélére az emberi tevékenység következtében. A biológiai sokszínűség megszűnése nem csak a ritka állat- és növényfajok eltűnését foglalja magában. Azzal is együtt jár, hogy az egyes ökoszisztémák kevésbé képesek megújulni, és a természeti rendszerek sérülékenyebbé válnak a külső hatásokkal szemben.” – áll a felhívás közleményében.

A változatosság jegyében az idei indulók mezőnye is rendkívül sokszínű.

Szavazhatunk a hazai nádi énekesmadarak között a legszebb tollazattal rendelkező kékbegyre, vagy a ligetes erdőkben sétálva könnyen észrevehető harkályfélére, a zöld küllőre. A harmadik jelölt, a kékbegyhez hasonlóan, szintén csak a nyarat tölti hazánkban. A Nyugat-Afrikában telelő vörös gém a többi gémféléhez hasonlóan gázlómadár, fészkét vízpartokon rakja.

A június végén indult szavazáson jelenleg a zöld küllő vezet. Ez talán annak is köszönhető, hogy ez a madárfaj a legismertebb és biztosan sokan pillantották már meg egy-egy séta során. Természetesen, még van esély fordítani, és leadni szavazatainkat a számunkra legkedvesebb, sokszínű madarakra.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979 óta hirdeti meg pályázatát, melynek célja megismertetni a társadalommal azokat a hazai madárfajokat, melyek védelmében a lakosságnak kiemelt szerepe van. 2021-ben az Év Madara a cigánycsuk lett, a legelők, árokpartok és vadvirágos mezők madara – mely élőhelyek sajnos a mezőgazdasági termelésbe vonás és a civilizáció terjedése miatt visszaszorulni látszanak. A cigánycsuk így nem csak az év madara, hanem ezen különleges és fajgazdag élőhelyek nagykövete is.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület; wikipedia; Kép: pexels.com.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...