Saját KB bal
Saját KB jobb

Túrázókkal találkozott Gallér, a medve

Az elmúlt hetekben több vadkamerás medveészlelést is jelentettek a Bükkben. A hazánkban turistáskodó mackó nyakán jellegzetes, világos folt található, ezért Gallér néven emlegetik. Valószínűleg őt láthatták a hétvégén a Bükk-fennsíkon túrázók is a Bánya-hegy és a Kis-kőháti-zsomboly közötti turistaúton.

A túrázó csapat azonnal jelentette a találkozást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságán. Az igazgatóság továbbra is arra kéri a túrázókat, kirándulókat, hogy ha medvével találkoznak, mielőbb jelentsék be az esetet. Erre a 30/861-3808-as ügyeleti telefonszámon van lehetőség. A bejelentéskor lehetőleg minél pontosabban próbáljuk megadni a helyszínt. A turistaút jelzését és a szakaszt, valamint bármely jellegzetességet, ami pontosan azonosíthatja a helyet, jegyezzünk meg. Ha van rá lehetőségünk, a pontos koordinátákat is megadhatjuk.

A nemzeti park igazgatósága a bejelentés fontossága mellett, felhívja a figyelmet a medvékkel való találkozás során betartandó szabályokra is. Ezeket ITT lehet megtekinteni.

Úgy tűnik, hogy hazánkban, elsősorban az északi, erdős területeken egyre inkább számíthatunk medvék megjelenésére. Ezért fontos, hogy csak a kijelölt turista utakon közlekedjünk, és ne hagyjunk magunk után ételmaradékot, szemetet. A kutyás túrázók esetében ezek a szabályok a kutyákra is vonatkoznak. A kutyákra figyeljünk kiemelten!

  • Ne hagyjuk, hogy a kutyánk letérjen az ösvényről, elcsatangoljon, netán elinduljon vadat űzni. (Egyébként sem, nem csak a medvék miatt!)
  • Ha olyan helyen túrázunk, ahol medve is jár, tegyünk egy apró csengőt a kutya nyakörvére. Ezzel zajt csapva jelezhetjük a medvének, hogy jövünk.
  • Fontos: ha hagyjuk, hogy a kutyánk elcsatangoljon, és medvével találkozik, akkor egyenesen hozzánk fog visszaszaladni – nyomában a macival. Ez a forgatókönyv rendkívül veszélyes, ezért tartsuk be az első szabályt. Ezzel megelőzhető a nagyobb baj!
Bővebben: A medve nem játék! Mit tegyél, ha túrázás közben medvével találkozol?

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Turista Magazin; BNPI; Kép: Photo by Simone Cappellari: https://www.pexels.com/photo/little-bear-in-the-woods-17993079/;
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...