Fantasztikus kezdőlépés: megnyílt Egyiptom első kutyabarát kávézója

Fantasztikus kezdőlépés: megnyílt Egyiptom első kutyabarát kávézója

2018 FEB 02  |  Hírek

Hatalmas dolog a tulajdonostól, hogy tűzön – vízen át keresztülvitte elhatározását. Az országban nincs még egy hely, ahová beengednének kutyát, itt pedig még speciális kényeztetésben is részük van a négylábú vendégeknek. 

Egyiptomban cseppet sem elterjedt a kutyatartás, sőt – az érintésüktől is tartózkodik. Egy eltökélt gazdi azonban máshogy gondolja, és tett is érte, hogy a hozzá hasonló gondolkodásúaknak is legyen egy helye, ahol nyugodtan és békében együtt lehessenek kedvencükkel, megigyanak egy jó kávét, és új barátságokat kössenek.

Így nyithatott meg Alexandriában Egyiptom első kutyabarát kávézója. Nem csak a gazdik kapcsolódhatnak ki, de a tulajdonos ugyanannyira kiszolgálja a négylábú vendégeit, mint a kísérőiket. Finom ételekkel, kutyakozmetikussal kényezteti a hozzá látogató ebeket, miközben a gazdik végre kicsit elengedhetik magukat a pórázzal a kezükben. Ami különösen kiemelendő, hogy a kutyák még orvosi ellátást is kaphatnak, hiszen nincs sok lehetőségük erre az országban.

A hely tulaja, Mohamed Al Kok szerint sehol máshol Egyiptomban nincs még egy hely, ahova egyáltalán beengedik a kutyákat a tulajdonosokkal, így pontosan ezzel a céllal nyitotta meg saját üzletét, a Pets Corner-t, ahol azóta minden nap teltház van.

A hatalmas érdeklődés ellenére is volt, aki egészen addig nem hitte el a kutyabarát kávézó létezését és működési elvét, amíg el nem látogatott oda. Amint azonban megissza az első kávéját ott, rájön, hogy páran ráléptek arra az útra, amit annyira szeretünk itthon is.

Képesnek kell lennünk elfogadni, hogy minden országban más állatoknak magas vagy épp alacsonyabb az értéke. A marha, ami nálunk fogyasztási cikk, más országban szent állat. A kutyák abszolút értéke sem mindenhol elterjedt a világon. Azonban ezekben az országokban is a fiatalabb nemzedék már sokkal nyitottabb a kutyákra és a kutyatartásra, így reméljük, egyre többen megismerik majd az ebek mellettünk betöltött szerepének hatalmas előnyeit.

 

Ezek is érdekelhetnek:

Egy iráni állatorvos csak azért állt politikusnak, hogy kiharcolja az állatok jogait

Irán első menhelye 700 kutyával üzemel

Qindao városa meghirdette az egy kutya irányelvet

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: BBC
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a kutyabarát.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Hozzászólás