Kisállat örökbefogadással ünnepel a biatorbágyi outletközpont

Kisállat örökbefogadással ünnepel a biatorbágyi outletközpont

2015 OKT 10  |  Hírek

Hazánkban évente körülbelül 250 – 300.000* kóbor kutya kerül ebrendészeti telepekre, miközben kb. 1.000.000* kutya és macska kóborol szerte az országban. A felelős állattartást nem lehet elégszer hangsúlyozni, így az Országos Állatvédőrség Alapítvány és a biatorbágyi outlet központ összefogott: most szombaton a két szervezet egy rendhagyó kisállat örökbefogadó napot tart.

A Premier Outlet idei születésnapi hétvégéjén a számtalan családi program mellett a felelős állattartás és az állatvédelem is a középpontba kerül. A születésnapi rendezvény október 9-én és 10-én reggel 10 órától este 9-ig tart. Szombaton több állatvédő szervezet is kitelepül az outletközpontba, így az érdeklődők a szakemberektől tájékozódhatnak a felelős állattartásról, valamint az ingyenes állatorvosi tanácsadást is igénybe vehetik. A tájékoztatás mellett az örökbefogadás is nagy hangsúlyt kap: a résztvevő állatmenhelyek jóvoltából számos gazdára váró négylábúval is találkozhatunk a helyszínen.

Az esemény védnöke Tornóczky Anita, az Állatvédőrség ügyvezető igazgatója. A szervezet 2011-es megalakulása óta több tízezer állaton segített már. „Fő célunk az állatkínzás és a természetkárosítás elleni összehangolt, hatékony fellépés” – fejtette ki Anita. – „Az állatvédőrök feladatai között szerepel többek között a felelős állattartásra nevelés is és szívesen veszünk részt minden olyan rendezvényen, amely ezt célozza, így örömmel vállaltam el a Premier Outlet születésnapi rendezvényének védnöki szerepét. Nagyon reméljük, hogy sok négylábú talál majd gazdára most hétvégén.”

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Hozzászólás