Gyógynövények kutyáknak: Máriatövis

Szerencsére ma már egyre több állatorvosi rendelőben javasol az állatorvos májregeneráló máriatövist a gyógyszerekkel kezelt kutyáknak utókezelésre. Minden egyes féreghajtás és vakcina után is indokoltnak tartom a májvédelmet, nem csak gyógyszerek, szteroidok és nem-szteroid gyulladáscsökkentők után! 

A rendelőkben alkalmazott szintetikus készítmények olyan vegyi anyagok, melyek terhelik a májat (és a veséket, stb.). Ha már indokolt az alkalmazásuk, akkor legalább az esetleges mellékhatásaikat csökkenteni kell. Erre a gyógynövények nagyon beváltak. Csak használni kell egy meglévő és hatékony módszert! Körülbelül annyira kellene ennek rutinná válnia, mint amikor bejön a gyerek a homokozóból, és elküldjük kezet mosni.

A májvédő jelzőt e csodás növény onnan kapta, hogy a magjában található ún. szilimarin-komplex a méregtelenítő folyamatokat végző máj védelmét látja el. Egyrészt a májsejtek szaporodását és a károsodott májsejtek regenerálódását gyorsítja, mert elősegíti a fehérjeszintézist, amely a sejtosztódás alapja. Másrészt a májsejtek védelmi vonalát erősíti azzal, hogy stabilizálja a sejtmembránokat. Fontos hatása még, hogy semlegesíti a káros szabadgyököket, mivel kiváló antioxidáns. Antioxidáns hatása többszöröse az E-vitaminénak. Mellékhatása nem ismert, kutyákkal biztonságosan etethető. Etethetjük porítva, teaként főzve, de akár kivonatát is adhatjuk a kutyáknak. Saját véleményem, hogy a kivonatok nem hatásosabbak a pornál, de időnként olyan vivőanyagot is alkalmaznak (pl, cukrok, alkohol), ami megint csak nem a máj barátja.

Mi az, hogy antioxidáns?

A káros szabadgyökök nagyon reakcióképes molekulák, melyek a sejtekhez kapcsolódnak, és azok molekuláival kémiai reakcióba lépnek. Ezzel nagy zavart és kárt okoznak a sejtek működésében. Az agresszivitásuk oka az, hogy rendelkeznek egy „ragadozó”, szabad oxigénatommal, ami csak arra vár, hogy reakcióba léphessen valamivel. Az antioxidánsok ezt az oxigénatomot „kapják el” és semlegesítik. Nagyon leegyszerűsítve.

Mikor adjunk a kutyánknak feltétlenül máriatövist?

Ha a kutya viszketéssel járó bőrallergiával és/vagy fülgyulladással küzd, és szteroidokat kapott gyulladáscsökkentés céljából, akkor ez sajnos hosszú távon a májat még inkább megterheli. Márpedig ma már jól tudjuk, hogy a máj méregtelenítő képességének csökkenése nagyban hozzájárul a dermatitisz, ekcéma és bőrallergia kialakulásához. Gyógynövényekkel azért is kezelhető nagyon hatékonyan a fenti problémakör, mert a herbákkal a tüneti kezelés (gyulladáscsökkentés) mellett nagy hangsúly van a máj és vese támogatásán (pl. FitoCanini EKCE recept).

Ha az állat bármilyen gyógyszeres kezelésen átesett, akkor mindenképpen javasolt egy kb. 3 hónapos máriatövis-kúrát beiktatni az étrendjébe. Idősebb kutyáknak több idő kell ehhez.

Mivel a stresszhormonok jelenlétében a máj működése tökéletlen, ezért versenyekre, bemutatókra vitt kutyáknak évente több rövid kúra javasolt (pl. tavaszi-őszi méregtelenítés után 1-1 hónap májregeneráció).

Ha kutyánk eledelében van szintetikus (nem természetes eredetű) anyag, mint a legtöbb adalékanyag, illetve rendszeresen kap féreghajtást, vakcinákat, akkor minden tavasz elején (február-március) javasolt egy gyógynövényes méregtelenítő-májregeneráló kúrát végigcsinálni (1-1 hónapig), és ugyanezt ősszel. Ez segít megelőzni a bűzmiriggyel, emésztőrendszeri gyulladásokkal és allergiákkal kapcsolatos bajokat.

Ha Ön jó viszonyban van állatorvosával, nyugodtan hívja fel a figyelmét arra, hogy a máriatövis mag pora eledelhez keveréssel etetve hatékonynak bizonyul az alábbiak kezelésében (3-6 hónapos kúrával):

– ekcémás bőr, pikkelysömör, táplálék-allergia, talpgyulladás, fülgyulladás

– domináns, agresszív, hiperaktív viselkedés (különösen, ha a szem bevörösödik)

– akut, toxikus eredetű májbántalmak

–  hosszan tartó gyógyszeres kezelés mellett a májkárosodás megelőzésére!!

– krónikus májgyulladás, májcirrózis, zsírmáj

Hatékonyabb a kezelés, ha megfelelő étrendre kerül a kutya, és olyan speciális gyógynövény-keveréket kap, mely többedmagával tartalmazza a máriatövis gyógynövényt, mint például a FitoCanini HEPA recept. Így javul a hatóanyagok felszívódása, hasznosulása.

Felhasznált részek: etetve az őrölt mag (egészben nem emésztődik), kivonat, olaj (epetermelési zavaroknál ez meggondolandó)

Fő összetevők: szlimarin komplex (flavoglikán keverék: szilimarin, szilibinin, szilikrisztin, szilidianin), zsíros olaj, olajsav, arachidonsav észter, szterolok

Gyógyhatások: májvédő hatású, májkárosító anyagokkal szemben hatástalanít, májregenerációt, májsejtek újraképződését segíti, antioxidáns.

Felhasználása: A szilimarin nem oldódik vízben, por formában etetve azonban felszívódik az emésztőrendszerből. Napi adagja súlyos májzavaroknál 4-8 g naponta (közepes testméret), májregeneráláshoz kb. 3-5 g.

Figyelmeztetés: Egyes embereknél megfigyeltek enyhe puffadást és hasmenést. Elvileg az arra érzékenyeknél allergiás reakciókat válthat ki (fészkesvirágzatú). Ha a máriatövis gyomorpanaszt, bélgázt, vagy enyhe hasmenést okoz kutyánknak, egyszerűen csökkentsük az adagot. Őrölt pora tovább eltartható, de hidegen sajtolt olaja fénytől védve, hűvös helyen, maximum fél évig tartva őrzi meg hatóanyagait, máskülönben könnyen avasodik.

 

Marton Zsófia állatfitoterápia 

FitoCanini, gyógynövények kutyáknak, macskáknak

Kutya-fitoterápia szaktanácsadás

 

Olvassátok el a sorozat korábbi cikkeit is:

Gyógynövények kutyáknak: Kamilla

Gyógynövények kutyáknak: Galagonya

Gyógynövények kutyáknak: Csalán

Gyógynövények kutyáknak: Bojtorján

Gyógynövények kutyáknak: Aloe vera

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Indexkép: www.netherbarium.hu
 
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...