Saját KB bal
Saját KB jobb

Környezettudatosság a kutyaiskolában

A környezet védelme talán még soha nem volt ilyen fontos. Az éghajlatváltozás következményeit már a bőrünkön érezzük, ezért fontos, hogy ahol lehet, igyekezzünk a környezettudatosság jegyében cselekedni. Szerencsére, ez nem is olyan nehéz. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy hogyan „zöldíthetünk” a kutyaiskolában.

Felszerelés, jutalomfalat

Az első tanfolyam a kutyaiskolában szinte olyan, mint amikor először iskolába mentünk. Szeretnénk, ha nekünk lenne a legjobb felszerelésünk, és esetleg olyan dolgokat is megveszünk, amikre semmi szükségünk.

Először is: csak azt és annyit vegyünk, amennyi szükséges.

Kérdezzük meg az oktatót/trénert, hogy mire lesz szükség. Valószínűleg egy póráz, nyakörv, klikker és jutalomfalat, illetve jutalomfalat tartó mindenképpen kell.

Ezekből igyekezzünk olyan vásárolni, ami tartós, esetleg állítható, többfunkciós. Figyeljünk az alapanyagokra, ha lehet, válasszunk újrahasznosított műanyagból vagy környezetbarát anyagokból készült dolgokat.

Használt cuccok, cserebere, kölcsön

Kérdezzünk körbe az ismeretségi körben, hátha van valakinek használt vagy alig használt felesleges darabja. A kölyökkutyás dolgokat hamar kinövik az ebek. Ha több kutyás ismerősünk van, biztos, hogy akad olyan kisméretű kutyahordozó, nyakörv és póráz, amit átmenetileg használhatunk. Egy jó kutyás háztartásban akad pár klikker is, sőt jutalomfalat tartó is. Nézzünk körül a cserebere oldalakon, sokszor szinte új dolgok kerülnek a piactérre. Ezzel nemcsak a környezetnek, de a pénztárcánknak is jót teszünk.

Ha vásárolunk, csak tartós, jó minőségű dolgot vegyünk! Megvenni valamit, ami nem lesz tartós, és hamarosan szemétre kerül, a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Vásároljunk olyan terméket, amely kiállja az idő próbáját, és az élettartama végén újrahasznosítható. Ha jó minőségű terméket veszünk, azt könnyen eladhatjuk vagy továbbadhatjuk ha nekünk már nem kell. Ezzel újabb felesleges vásárlást előzünk meg.

Saját kézzel

A kutyaiskolában használt felszerelések jó része (pl. klikkerpálca, akadályok, bóják) elkészíthetők otthon is fellelhető vagy legalábbis környezetbarát alapanyagokból. A boltban megvehető műanyag cuccoknál ezek általában tartósabbak is, ha nem is feltétlenül olyan csecsebecsék. Szervezhetünk közös akadálykészítést, de kényelmes ülőalkalmatosságokat is készíthetünk például raklapból.

Jutalomfalat

Egyszerű és gyors megoldás a boltban kapható jutalomfalat, azonban ezek több szempontból sem ideálisak a kutyaiskolában. Először is, általában, túl nagyok. Másodszor, nem igazán tudjuk, mi van bennük. Harmadszor pedig: műanyagba vannak csomagolva.

Ma már kapható olyan jutalomfalat, amely mind a gyártás, mind az összetevők, mind pedig a csomagolás szempontjából megfelel a legmagasabb elvárásoknak is. Ezek azonban többnyire elég drágák is. Jó alternatíva lehet az otthon készített jutalomfalat, hiszen ez esetben tudjuk, mi kerül bele, nincs szállítás és csomagolás sem.

Számos házi receptet talász az oldalon, például ezt is: Jutalomfalat házilag „zacskóból”

Illetve, számos olyan élelmiszer van, ami megfelel a jutalomfalat céljára. A házilag szárított marha- vagy csirkehús csíkok, a sárgarépa, az alma, a sütőtök, a kemény sajtok, például kellően apróra darabolható ínyencségek.

A kevesebb több: Mekkora az ideális jutalomfalat?
A nagydolog

Ahogy a hétköznapokban, úgy a kutyaiskolában is, az egyik legnagyobb probléma a kutyakaki környezetbarát elhelyezése. Jó megoldás lehet, ha nejlonzacskó helyett egy kislapáttal gyűjtjük a kakit, és egy erre megfelelő konténerbe helyezzük. Így rengeteg műanyag-hulladékot spórolunk meg.

Az ürülék környezetbarátabb elhelyezésének alternatíváiról korábbi cikkünkben olvashatsz: Hogyan szabaduljak meg a kutyakakitól a kertben?

Utazás

Nemcsak a kutyaiskolában töltött idő, de az oda- és visszaút is lehet környezetbarátabb. Ha teheted, válassz olyan kutyaiskolát, ahová gyalog vagy tömegközlekedéssel, esetleg biciklivel (szállítókosárral vagy utánfutóval) is eljuthatsz. Ha ez nem megoldható, akkor szervezz rá a fuvarra – menjetek többen egy autóval a sulira. Így legalább lesz idő egy kis beszélgetésre, ismerkedésre is.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://blueandgreentomorrow.com/features/eco-friendly-dog-training-tips-you-should-start-doing/; Kép:
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...