Családi kirándulás

Viszonylag korán indultunk, hogy a nagy meleget megelőzve érjünk a Veszprém megyei városba, ahol virágos utcák, őszi színekben pompázó hatalmas gesztenyefák és élénk forgatag fogadott minket. A templom előtt hatalmas, ünneplőbe öltözött tömeg gyűlt össze  – mint kiderült, Sarlós Boldogasszony ünnepe alkalmából körmenetet és szentmisét tartottak a XVII. század óta zarándokcélként számon tartott templomban. A ferences kegytemplomot és kolostort Széchenyi György püspök építtette, és 1654-es felszentelésének ünnepére a környék földesurai és elöljárói is hivatalosak voltak, akik a mulatozás során 38 hordó bort és közel 500 bárányt fogyasztottak el.

Érdekesség, hogy a püspök nem a kolostorban, hanem a várban élt, egészen 1700-ig, amikor Sümeg lakóházai és a vár is porig égtek. A kolostor sértetlenül átvészelte a tüzet és ezért átmenetileg innen irányította a püspök a veszprémi és a kalocsai egyházmegyéket is. Ez azonban nem bizonyult tartósan jó megoldásnak, mivel attól tartottak, hogy a püspöki palotával való szoros kapcsolat a szigorú rendi szabályok lazulásához vezet, ezért a székhelyet hamarosan áthelyezték. A ferences szerzetesek így zavartalanul élhettek a kolostorban és elláthatták a plébániai teendőket is, egészen 1950-ig, amikor el kellett hagyniuk a rendházat, hogy 1989-ben, elsőként a magyarországi kolostorok közül, újra birtokba vehessék.

Talán az ünnepi hangulat, vagy csak a barátságos hozzáállás tette, de szerencsére alkalmunk nyílt a templom belsejének megtekintésére is. Minket díszes oltárképek, szobrok és szemkápráztató pompa, Tatyit pedig simogatás fogadott. Ha már templombelsők… a sümegiek által csak alsó templomnak hívott, a vártól kicsit távolabb eső barokk szentély is érdekes lehet a téma iránt érdeklődőknek, azt ugyanis a Nyugat-Dunántúlon több helyen alkotott festő, Maulbertsch Antal freskói díszítik.

De térjünk vissza eredeti úti célunkhoz, a várhoz! A vár lábánál tágas parkolókat alakítottak ki, ahol  autók számából láttuk, hogy nem nekünk jutott egyedül eszünkbe, hogy ezt a napos kora őszi vasárnapot Sümegen töltsük. A parkolótól meredek, köves úton lehet felkapaszkodni a domboldalon a vár kapujáig, ahol a jegypénztár található. Amikor megváltottuk a jegyeket, a jegypénztáros tájékoztatott minket, hogy a borozó előtt találunk vizes tálkát, ahol Tatyi tud inni. Ez volt az első a kedves figyelmességek sorában, amelyeknek köszönhetően a délután végére Sümeg belopta magát a szívembe. A várudvar, a kiállítás, a tornyok, a belső terek és a borozó (ahol egyébként kávé, üdítők, jégkrém kapható) is látogatható kutyával.

Az első benyomásom a várról az volt, hogy mennyire élő! Fűszerkertek, zöld növények, hatalmas füves placc, ahol póni legelészett, libák és csirkék élnek itt, megelevenítve a várudvart. Jártam már szebben felújított, lenyűgözőbb kilátást nyújtó és komorabban romos várban is, de ez az emberközeli, otthonos légkör teljesen meglepett. Sokan voltak, nyüzsgött a várudvar, gyerekek játszottak, kecskék mekegtek és kürtőskalács illat szállt – Sümeg nem egy személytelen rom, hanem nagyon is eleven és mai. A vársétát a vártörténeti kiállítással és a filmvetítéssel érdemes kezdeni, majd a falakon körbesétálva, a tornyokba felkapaszkodva csodáljuk meg a kilátást. Körben piros cseréptetők, a Balaton-felvidék tanuhegyei, az Alpok vonulatai és messze nyúló szántóföldek gyönyörködtetik a szemünket, itt-ott felcsillan a Balaton kékeszöld víztükre is.

A sümegi vár háromosztatú. Legrégebbi része a mai Öreg-torony alapja, amely még az 1200-as évek elején épült a 270 méter magas andezitdombon, majd IV. Béla király parancsára ezt erős kővárrá bővítették. Az 1400-as évek végére elkészült a külső fal, ezzel Sümeg a Dunántúl legerősebb várává vált. Ez volt az az időszak, amikor az előretörő török had elől ide húzódott vissza a püspök is. 1553-ban emelték a Kövess-bástyát, amely az akkori kor legfejlettebb védelmi technikájával épült, több emelet magasra, dupla falakkal megerősítve. Mindez azonban mit sem ért Bocskai seregeivel szemben, akik 1605-ben megszállták a várat, meggyilkolták a püspököt, a fejét pedig legurították a hegyoldalon… a felvilágosult reneszánsz alkonyán! Bocskai után jött a Rákóczi szabadságharc, és –ahogy az sajnos számos várunk történetéből ismerősen cseng – a Habsburg várrombolás. Sümeget éppenséggel felgyújtották. Közel negyedszázadon keresztül hagyták a sümegi várat pusztulni, míg 1960-ban elkezdődött feltárása és rekonstrukciója, amelynek köszönhetően ma ez a Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővára.

A fejlesztések a mai napig zajlanak, és, ahogy az előbb is említettem, nagyon kellemes hangulatú és élettel teli a vár. Ami különösen megragadott, azok az apró figyelmességek, például a kutyák számára kihelyezett itatótál vagy az alacsony ajtófélfák kipárnázása. Ezen kívül a várudvarban „lovagi” és ügyességi játékokat helyeztek el, így a kicsik sem unatkoznak és a felnőttek is nyugodtan nézelődhetnek. Vannak árnyékos pihenőhelyek, ahol Tatyi is szívesen megpihent, és kilátópontokból sincs hiány, a zöldterületek karbantartását végző szamarakról és kecskékről pedig még nem is meséltem. Szóval csak bátorítani tudok mindenkit, hogy akár túrázva, akár egy délutáni kiruccanás alkalmával, egy hétvégén keresse fel Sümeget!

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

A mai Keszthely területe hazánk egyik legrégebb óta lakott régiója, bár maradványokat „csak” az újkőkorig visszamenőleg találtak a területen. Feltehetőleg a Kr. e. VI. évezred előtti kultúra nyomait a Balaton lágyan ringatózó hullámai fedik. A mai Fenékpuszta (Valcum) a római korban közlekedési csomóponttá vált, itt keresztezte egymást az Aquincumot Aquileával illetve a Sopianét Treverorummal összekötő főútvonal, aminek köszönhetően a IV. századra a terület sűrűn lakott, pezsgő várossá vált, erődjében egy cohors állomásozott – ami arra enged következtetni, hogy hadi vagy védelmi szempontból is fontos feladatot látott el.

Keszthely a középkorra sem vesztette el a jelentőségét, egy 1247-es oklevél szerint két templommal is rendelkezett (a Várkertben feltárt rotunda ezek egyike). Az 1400-as évek elejére mezővárosi rangot kapott, a század végére pedig a környék legnépesebb településévé vált. A török hódoltság alatt a város mindvégig magyar kézen volt, a vár fontos védelmi feladatokat látott el, ezért a lakosai számos kiváltságot élvezhettek. A várat a szatmári béke után rombolták le a Habsburgok, bosszúból azért, hogy a város a kurucok mellett állt a Rákóczi szabadságharcban.

A XVIII. században Keszthely több földesúr tulajdonában volt, mindaddig, amíg Festetics Kristóf 1739-től elkezdte felvásárolni. Az új úr, és később a fia, Pál, korlátozták a városlakók a török korban megszerzett kiváltságait, sőt még a mezővárosi jogaikat is. Az átalakulás során Keszthely egy hatalmas uradalom központjává vált, ahol fellendült az ipar és megindult a fejlődés. A Festetics család kórházat és gimnáziumot alapított, elkezdődtek a kastély építési munkálatai, és 1797-ben megkezdte működését Európa első mezőgazdasági főiskolája, a Georgikon. Ebben a korszakban kapta a város a „kis magyar Weimar” nevet, amellyel Berzsenyi Dániel az itteni kulturális és szellemi élet magas színvonalára utalt.

A Festetics-kastély Keszthely egyik legfontosabb szimbóluma – és a vasárnapi séták kedvelt helyszíne. Szerencsére az élményből kutyával sem kell kimaradnunk, a kastélypark szabadon látogatható. Kár is lenne kihagyni, a park önmagában is megér egy kiruccanást.

Ahogyan az előbb említettük, a barokk stílusú kastély építése a XVIII. században, 1745-ben kezdődött, és az 1800-as évek elejére készült el az épület. Tulajdonosai azonban nem tudtak ellenállni a változó divatirányzatoknak, és a XX. századig több átalakítást is eszközöltek. Ezek közül talán az 1880-as években épült neobarokk torony és épületrészek tűnnek ki első látásra. A kastély ugyanis más barokk kastélyokhoz hasonlóan eredetileg szimmetrikus, U-alakú alaprajzú épületegyüttes volt, de a neobarokk rész miatt elvesztette a szabályos, szimmetrikus homlokzatot és összképet. Persze ez a szabálytalanság mit sem von le az épület szépségéből, inkább csak közelebb hozza az akkori lakókat a ma emberéhez – ők nem egy jövőbeni műemlék építészeti tökéletességét tartották szem előtt, csak a saját lakhelyüket szerették volna az igényeikhez és a kor divatjához igazítani. Pont emiatt a „tökéletlenség” miatt vált számomra a Festetics kastély sokkal emberibbé, sokkal szerethetőbbé.

A viktoriánus stílusú parkban sétálni minden évszakban varázslatos élmény: nyáron buja zöld pompa, míg ősszel lenyűgöző színkavalkád fogad minket. A park teljes, 42 hektáros területe természetvédelmi terület, és minden „kötelező elemmel” rendelkezik, amely egy főúri kerttől elvárható; az épített elemek és a faritkaságok is képviseltetik magukat. A nemzetközi kerttörténeti jelentőségű park építése Bene Gergely és később Henry Ernest Milner nevéhez fűződik, itt ültettek először hazánkban ginkgo biloba fát, de a sövényszínház és az ültetett napóra is párját ritkította. Az 1945-ös államosítást követően az eredeti parkot felosztották – ma már csak egy töredékében gyönyörködhetünk – majd egy 1980-as „rekonstrukció” végképp betett az egykori pompás kertnek.

Szerencsére 2015-ben az eredeti, Milner által megálmodott tervekhez hűen teljes rekonstrukción esett át a park, így a patak, a tavacska, a híd és a hercegnői kamarakert mind eredeti szépségében csodálható meg. Ne felejtsük el meglátogatni a mindent túlélt, négyszáz éve itt álló kocsányos tölgyet sem.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Indexkép: A Festetics-kastély hivatalos honlapja

Reményteljesen és korán reggel indultunk Szolnokra, ahol engem inkább a belváros és a Tisza-part vonzott, míg a férjem egyértelműen egy céllal volt hajlandó az „órákig tartó és minden emléktáblát elolvasó, 16 000 lépés alatt meg sem állunk!” típusú városnézési tortúrának alávetni magát, mégpedig a RepTár Repülőmúzeum miatt. Indulás előtt a honlapon nem találtam információt arról, hogy kutyával látogatható-e a múzeum, de reméltem, hogy a hordozóhátizsákkal beengednek majd minket, hiszen nagyrészt szabadtéri a kiállítás. Szerencsére semmi gond nem volt, kutyákat is szívesen látnak, pórázon vezetve az étterem és a szimulátorok kivételével mindenhova bejárást kaptunk – mondjuk a 4D mozit kihagytuk, nem hinném, hogy kutyáknak való lenne. A Múzeum épülete gyönyörűen felújított, nagyon igényes és modern. Az egykori Indóházban, amelyet 1847-ben Wilhelm Sprenger tervei alapján építettek, a földszinten étterem, mosdók és ajándékbolt, az emeleten pedig az időszaki kiállítások kaptak helyet.

Egy, teraszon elfogyasztott, kávé után – Tatyit is megkínálták egy hatalmas tál friss vízzel – a szabadtéri kiállítással kezdtünk, ahol restaurált katonai repülőgépeket, vadászrepülőket és helikoptereket vettünk szemügyre. Az udvaron áll egy 100 méter hosszú csarnok, melyben régen a Tiszán szállított sót raktározták és szortírozták vagonokba, hogy innen szállítsák vasúti úton a környező városokba. Ebben az épületben kapott helyet a felnőtteknek (is) szánt akadálypálya, amely leginkább egy hatalmas játszóházra emlékeztet: van mászófal, kötélpálya, és az itt található kiállítási tárgyakra nyugodtan fel lehet mászni, lehet kapcsolgatni és játszani velük. Itt esett meg, hogy Tatyi is kipróbálta milyen lehet a kilátás egy harci járműből. A raktár után ismét a főépület felé vettük az utunkat, ahol újabb csodák vártak ránk. Repülőgép hajtóművek és motorok, repülős ereklyék és emlékek mellett nekem a legjobban az adott háborús korszakot bemutató részek tetszettek. Például egy II. világháborús német Messerschmitt repülőgép mellett állt egy ugyanebből az időszakból származó BMW motorkerékpár és még egyéb használati tárgyak, amelyeket nézegetve szinte megelevenedett előttem a történelem.

Mivel a RepTár 60 000 m2-en terül el, és bátran állíthatom, hogy hihetetlenül sokszínű és gazdag a kiállítási anyag, ezért a kiállítás végére alaposan elfáradtunk. Még beszereztük a kötelező katonai felvarrókat az ajándékboltban, és a belváros felé vettük az utunkat, hogy a szellemi táplálék mellett a testünket is feltöltsük.

A RepTártól kellemes, 10-15 perces sétával elérhető a belváros, útközben a régi ferences rendi templom és a volt zsinagóga épülete mellet, kellemes, fákkal szegélyezett út vezet. Kutyabarát szempontból az éttermek és kávézók tekintetében nem volt okunk panaszra. Több teraszon is blökik hűsöltek, szinte mindenhol vizestálakat is tettek ki a járda mellé az arra sétáló kutyáknak. Mindkét helyen, ahol fogyasztottuk kapott Tatyi friss vizet, sőt egyszer még pogácsát is… Gyors és finom ebéd után a „vizek városának” alaposabb felfedezésére indultunk.

Tiszavirág-híd, Tisza mozi, Tisza Szálló – Szolnokon sétálva le sem lehetne tagadni, hogy a Tisza határozza meg az itt élők életét. Régen megélhetést jelentett a halászat, majd a Tisza szabályozásával és a folyami teherszállítás fejlődésével Szolnok jelentősége is megnőtt. Az országban elsők közt épült ki a várost Pesttel összekötő vasútvonal, amelyen egyébként az 1849-ben az osztrákok elől menekülő magyar kormány is utazott. A szabadságharc után Szolnok elveszítette megyeszékhelyi rangját, amelyet csak a kiegyezés után kapott vissza. Innentől viszont a fejlődés töretlen volt, a lakosok száma a XIX. század második felében közel háromszorosára nőtt. A századfordulón Szolnok pezsgő kereskedelmi, hajózási és vasúti központ volt, valamint sokan éltek állattenyésztésből, mezőgazdaságból és halászatból. Az első világháborúval minden megváltozott, és Szolnokra nehéz idők jöttek. A Tanácsköztársaság idején a román hadsereg 134 napig tartotta megszállás alatt, majd a II. világháborúban az amerikai és brit csapatok is bombázták a várost. A támadások hatalmas károkat okoztak az épületekben, számos emberéletet követeltek, a túlélők pedig tömegesen hagyták el a várost. A bevonuló szovjet csapatok már csak pár ezer embert találtak.

A történelem viharának nyomait mára kiheverte a város. Az utcák rendezettek, az épületek szépen gondozottak. A Tisza jelentősége azonban töretlen, bár a mai Szolnoknak főleg kikapcsolódást és pihenést jelent. A szabadstrand és a folyóparti sétány népszerű a helyiek és a látogatók körében. Kutyás szemmel nézve pedig remek sétákra ad lehetőséget a rengeteg park, a folyópart és a belváros.

Szerző és képek: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Veresegyház rendkívül szerencsés adottságokkal rendelkezik, mivel három tó képez tórendszert, amelyek részben lakóövezetben, részben pedig fenyvesekkel körülvéve csábítják a sétára vágyókat, de futók és természetesen a kutyások körében is kedvelt helyszín a tópart. A három tó körül három különböző hosszúságú útvonalat jelöltek ki, amelyeket a piros szív jelzésen haladva járhatunk be. Ezen kívül térképes tájékoztató táblákat is kihelyeztek, mellettük pedig nyomtatott, térképes szórólapok vannak, amelyeken tájékoztatást olvashatunk a túraösvényekről, illetve megállapíthatjuk a tréningzónánkat, azaz azt az optimális pulzustartományt, amelyet a gyaloglás alatt érdemes megtartani. A szív- és érrendszeri problémákkal élők számára a kezdetben lassú, majd, az edzettség növekedésével, egyre tempósabb séta vagy nordic walking kifejezetten ajánlott az egészség megőrzése vagy újra visszanyerése szempontjából, és szerintem remek, hogy erre egy gyönyörű ösvényen, a természet közelségében kínálkozik lehetőség. 

A legrövidebb útvonal 2,7, a közepes 4,4, míg a leghosszabb 7,1 km hosszú. Tatyi és én is imádunk sétálni, így a leghosszabb távra esett a választásom egyik este munka után. Szerencsére a tópart és a fenyves is árnyékos, homokos a talaj, csak egy rövid szakaszon kell aszfalton haladni, szóval kutyával ideális terep. Bár ebben a melegben mégis a korai és a késői órák a legalkalmasabbak hosszabb sétákra, ráadásul a veresi naplementék igazán gyönyörűek, kár lenne kihagyni az élményt. 

Ivacs vasútállomástól indulva, a tóparton, a szobor előtt kihelyezett pulzusmérő ponton kezdtük a sétát, majd az Ivacsi-tavat megkerülve fűzfák árnyékában ballagtunk. Éppen egy hosszabb sátorozós túrára készülünk, ezért kíváncsi voltam, vajon mennyire vagyunk jó formában, úgyhogy szorgalmasan mértem a pulzusomat és szakaszonként az időnket is. Ez jó viszonyítási alap lesz a későbbiekben, hogy nyomon tudjam követni az edzésünk eredményességét. A kicsivel több, mint hét kilométer alatt 5 pulzusmérő ponton kellett feljegyezni az adatokat, ebből az első az indulásnál, a nyugalmi pulzus volt. Alapvetően alacsony a pulzusom, ezért amikor a második ponthoz értem, és még mindig nem értem el a tréningzónát, begyorsítottam egy kicsit, és végül egészen gyors sétával sikerült feltornáznom az értéket. Mondjuk így az ajánlott 107 perces menetidő helyett nagyjából egy óra alatt tettük meg a kört, jóval gyorsabb sétával, mint amit megszoktunk. Ennek eredményeképp “éreztem az edzést”, ráadásul Tatyi is jobban elfáradt, mint egy sima esti andalgástól. 

A második mérés után tehát már nem volt annyi időm nézelődni, de a zöldben, nádasok mellett, fák alatt sétálva nagyon kellemes környezetben lépdeltünk. A Malom-tó kis hídjáról bekukucskáltunk a strandra, majd egy rövid, forgalmasabb szakaszt követően ismét a víz mellett folytattuk az utunkat. Talán ez a tórendszer legszebb része, ahol a nádasban vízimadarak és szitakötők élnek, a víztükörre benyúló fák és a vadregényes környezet pedig feledteti velünk, hogy egy nyüzsgő kisvárosban sétálunk. A vasútállomáshoz visszaérve a sínek alatt kell átkelni, hogy a Pamut-tavat is megkerülhessük. A fenyves kapujában kellemes, árnyékos parkot alakítottak ki, ahol a két tavat összekötő patakon apró fahíd ível át. Az inspiráció a japán kertépítészet. A Tokióban született, de több mint 30 éven át Veresegyházon alkotó Mitsui Sen Izumi szobrai díszítik a területet. A parkot elhagyva, a tótól kissé eltávolodva, illatos fenyves erdőben vezet az út, majd a szépen gondozott tóparton térhetünk vissza a kiindulási pontra. 

Menet közben láttuk, hogy a parton tai-chi edzés folyik, de találkoztunk más kutyásokkal, futókkal, gyaloglókkal és nordic walkingosokkal is. Látszik, hogy a kezdeményezés jó fogadtatásra talált. Remélem, hogy egyre többen fogják kipróbálni az új túraösvényt, és ezzel – szó szerint – elindulnak az egészséges életmód felé vezető úton. Ezen kívül pedig külön örülök, hogy láthatólag sokan a kutyájuk társaságában teszik ezt!

Mi biztosan gyakori látogatói leszünk az ösvénynek, és rendszeresen fogom mérni és rögzíteni az eredményeinket, egyfajta edzettségi mutatóként. Ráadásul két remek hosszabb gyalogtúra is indul a közelből, az egyik közel 20 km-es körön a Fóti Somlyó lepkékben és ritka növényekben gazdag, gyönyörű panorámával rendelkező csúcsát érhetjük el, míg a II. pulzusmérőponttól nem messze, a fenyves mellett a zöld sáv jelzést követve a mogyoródi Szent László kápolna kilátóhoz túrázhatunk – oda-vissza kb. 22 km.   

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

A mindenhol fülön csíphető történelem és kulturális hagyomány, a Rákócziak hagyatéka, a várromok és felújított várak, Kazinczy Ferenc és Károlyi Gáspár munkássága a régió gondosan ápolt öröksége. A vallási és nemzetiségi sokszínűség, amely évszázadokon át jellemző volt a Zemplénre, és részben most is él, Mádon, Vizsolyban vagy Filkeházán sétálgatva egy olyan világba repít vissza, amelyben a tolerancia nem elvárás, hanem alapvetés volt. Az itteni emberek kedvesek és vendégszeretők, alig várják, hogy mesélhessenek a családjuk, a falujuk vagy éppen a környék történetéről. Szóval igen, szerelem ez nálam, ami újra és újra visszatérésre csábít, és szerintem Tatyi sem bánja, bár a vizsolyi bibliakiállításból valószínűleg neki a lelkész család macskái voltak a legérdekesebbek…. 

A Regéci vár azonban mindkettőnk számára óriási élmény volt. Egy hatalmas, virágos mezőn keresztül vezetett a földút a parkolóig, ahol az autót hagytuk, innen pedig aszfaltos, de erdőben haladó, árnyékos úton tettünk meg két kilométert a vár bejáratáig, ahol a hőségre való tekintettel a büfé teraszán frissítettük fel magunkat, miközben a kilátásban gyönyörködtünk. A Regéci vár felújítás alatt áll, remélhetőleg hamarosan a Füzéri várhoz hasonlóan egy teljesen rekonstruált erősséget látogathatunk majd itt is – és persze remélem, hogy a kutyabarát hozzáállás a felújítás után is megmarad – de el kell mondanom, hogy romjaiban is impozáns. A szláv eredetű regéc szó szarvat jelent, és a toronyból lenézve tökéletesen érthető, hogy miért kapta ezt a nevet a vár. A szarv forma két végén álló toronyból és a romos sziklákról is lenyűgöző a kilátás, középen a reneszánsz stílusú palota egyelőre még romos falai között sétálgathatunk, amelynek építése Zrínyi Ilona nevéhez kötődött. Ő egyébként a középkori mércével is szigorú úrnőnek számított, megválogatta, hogy kik léphetnek be és kik élhetnek a várban, illetve azt, hogy milyen viselkedés elfogadott. A palota falain olvasható a szabályzat, amely jól érzékelteti, milyen lehetett az élet Regécen az XVII. század második felében. A kiállításon további érdekességeket tudhatunk meg a vár életéről, az ott élt emberek munkaköréről, például, hogy mit csinált a cipóhámozó, a konyhasáfár és a borsoló. 

Regéctől nem messze található a már távolról is gyönyörű látványt nyújtó Boldogkői vár, hazánk egyik ikonikus építménye, ahol Balassi Bálint a Borivóknak való című költeményét írta. A vár egy felülről nyeles lábashoz hasonló, vulkáni andezites sziklaalakzatra épült. Egy nagyobb, egybefüggő építményből és a fából épült, nyitott folyosón elérhető, különálló őrbástyából áll. A Regéci várhoz hasonlóan Boldogkő vára is Rákóczi birtok volt, majd a szabadságharc után a többivel együtt ezt az erősséget is felrobbantották a Habsburgok. Bár itt félmunkát végezhettek, mert a többi robbantás áldozatává vált zempléni és felvidéki várral ellentétben, Boldogkő vára az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori váraink egyike. Az Országos Kéktúra 25. és 26. szakaszai találkoznak a várban, így gyalogosan is megközelíthető. Az 1960-as évektől kezdve folyt itt az értékmentés, 2009 óta pedig itt is felújítási munkálatok zajlanak. Tágas kiállítóterek kerültek kialakításra, ahol a XVI. században pénzhamisításra használt eredeti bronz kohó is megtekinthető, de a gönci baracknak és a belőle készült pálinkának is szenteltek egy termet – szerencsére nem csak nézni lehet 🙂 A vár pincéjében ásvány- és szoborkiállítás található, nagy melegben kellemes, hűvös ez a tér, Tatyi élvezte, hogy egy kicsit lehűtheti, kifújhatja magát a padlón. 

A vártól nem messze található a boldogkői tájház, ahova a várban váltott belépőjegy érvényes, illetve Boldogkőváralján áll az egykori Péchy-Zichy kastély is, melynek parkja védett természeti terület, különleges mikroklímája számos növényritkaságnak ad otthont. A kastély parkja a francia és angol kertépítészet egyik legszebb hazai példája, viszont sajnos nem tudtunk megtekinteni, mivel az útikönyvben elfelejtették megemlíteni, hogy szociális otthon működik az épületben, és az itt lakók nyugalma érdekében csak előzetes bejelentkezéssel és vezetővel látogatható. Legközelebb felkészültebbek leszünk! 🙂

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Instagram: @tatyiandme

A Rám-szakadék a Visegrádi-hegységben, Dömös település határában található. A fővároshoz való közelsége és vadregényes szépsége miatt is az egyik legnépszerűbb kirándulóhely. A hegységre jellemző vulkáni andezit kőzet az esővíz és a fagy eróziós munkájának köszönhetően úgynevezett breccsás kőzetté vált, amely gyakorlatilag az éles, szögletes leomlott szikladarabok tudományos neve. A szurdokvölgyben folydogál a Szőke-patak, amely az évezredek alatt tovább mélyítette a völgyet, így az idelátogatók helyenként 30 méteresnél is magasabb sziklafalak, hatalmas sziklaalakzatok és gyönyörű vízesések között barangolhat. A szintemelkedés mindössze 112 méter, de a sokszor meredek falakon fém létrákon lehet csak feljutni.

Kalandos és festői, mondhatnánk – de vajon tényleg jó ötlet kutyával nekivágni? Régóta szerettem volna már itt túrázni, ezért utánaolvasgattam a témának kutyás túrázós csoportokban, de amikor már a sokadik bejegyzést olvastam a témában, egymásnak ellentmondó véleményekkel, rájöttem, hogy csak akkor fog kiderülni, ha belevágunk. 

Nem ijedek meg a kihívásoktól, de szeretek jól felkészülni, így a táskámból nem hiányzott a kutyacipő. Tatyi a biztonsági csatos hámját kapta aznapra (amely hűtőmellényként is használható), és a hosszú, derékra tehető póráz és a kutyahordozó hátizsákot is magunkkal vittük. (Tatyi ebédjét persze otthon felejtettem, így jutalomfalatokon és korpás kekszen kellett túlélnie a napot – mindenkit megnyugtatok: sikerült!) Szóval úgy éreztem, hogy mindenre felkészülten vágok neki az útnak, és legrosszabb esetben Tatyi megy a tatyiba.

Dömösről indultunk Dobogókő felé, ami azt jelenti, hogy felfelé haladtunk, és a szembejövőket elnézve, ez jó ötlet volt és Nektek is ezt javaslom. Igaz, hogy így emelkedő az út végig, ráadásul az elején egy elég erős kaptatóval, a kutyáknak viszont nem olyan megterhelő és nem is olyan veszélyes, mintha a kavicsos lejtőn kellene haladni. A patak völgyében Tatyinak egyáltalán nem okozott gondot megtalálni a számára megfelelő utat, és egyedül a lépcsőkön szorult segítségre – azon a szakaszon a hátizsákban vittem fel. Ez jó megoldásnak bizonyult, mivel közben mindkét kezemmel tudtam kapaszkodni a csúszós terepen.

Összességében ezért is gondolom azt, hogy a Rám-szakadék alapvetően nem kutyás túra terep. Sem a talaj, sem a lépcsők nem ideálisak a kutyák számára, és könnyen sérülésekhez vezethet, ha valaki nem körültekintő és nem reálisan méri fel a saját és kutyája korlátait. Ha ennek ismeretében Ti is úgy döntötök, hogy nekivágtok, biztosan hatalmas élményben lesz részetek. A sziklaalakzatok, a növényvilág és a vízesések csodálatosak. A völgyből felérve pedig szebbnél szebb kilátást ígérő pihenők várnak. Dobogókőre érve két étteremben is szívesen fogadtak minket kutyával – és valljuk be, ránk is fért a pihenés és a finom falatok. 

A túra teljes hossza nyolc és fél kilométer, a lépcsőknél kialakuló “dugók” és a szakadékban az óvatos haladás miatt inkább négy órát szánjatok rá, mint kevesebbet. Víznyerési lehetőség a túra során nincs, bár a kutyák a patakból elég jól megoldják ezt a kérdést. Mindenképpen javaslom, hogy stabilan tartó hámot adjatok az ebekre, hogy ha esetleg megcsúsznak vagy nem tudnak átkelni valahol, ennek segítségével meg tudjátok tartani vagy emelni őket.

Bujdosó-Szalay Adél / Tatyi and Me

Képek: @tatyiandme és @katieraba

Kassa fiatalos, pezsgő város, a belváros minden épülete egy gyöngyszem – és közben olyan polgári miliő hatja át, amelyről azt hittem, Közép-Kelet Európában már kiveszett. A legfőbb nevezetességek a Szent Erzsébet dóm közelében találhatóak, ami megkönnyíti a kiránduló dolgát, de ne essetek abba a hibába, hogy nem szántok elég időt a nézelődésre. Tényleg csak egy sétálóutca, de ettől még a gótikától a szecesszióig szinte minden korszak képviselteti magát, minden háznak, minden épületnek múltja van. A déli órákban érkeztünk meg a városba, amikor a székesegyházban éppen szentmise zajlott, ezért úgy döntöttünk, hogy Márai Sándor, és öccse, Radványi Géza szülőházát keressük fel előbb, amely a sétálóutca melletti egyik mellékutcában található (Mészáros utca), majd onnan visszafelé haladunk a dómig. A Márai házhoz érve láttuk, hogy az épületben múzeum üzemel, és nagy bátran be is mentünk, hátha beengednek minket úgy, hogy Tatyi a hátizsákban nézeget. Az amúgy lakóházként működő épület emeletén kedvesen fogadtak minket, Tatyit vízzel kínálták és mondták, hogy nyugodtan vegyem pórázra. Tatyi ennek örömére hatalmasat hempergett a Kassa térképét ábrázoló szőnyegen, majd a továbbiakban úgy döntött, hogy részéről ez a városnézés téma ki is van merítve, és elnyújtózva hallgatta az amúgy lebilincselő vezetést. A Márai emlékkiállítás januárban nyitotta meg a kapuit, Kassa történetét, a Grosschmid családot és Márai emigrációban töltött éveit mutatja be. Biztos vagyok benne, hogy még az író életének és munkásságának avatott ismerői számára is tartogat érdekességeket a tárlat.

A Mészáros utcából (Mäsiarska) Márai szobrának megtekintése után a Domonkosok temploma felé vettük az irányt, amely a város legrégebbi temploma, és a mellette álló kolostor (ma iskola) épületében illuminátus-műhely működött. Egy hangulatos sikátoron keresztül értünk vissza a Fő utcára (Hlavná), ahol teraszos kávézók és éttermek sokasága várt minket. Ez nem csak nagyon jó hangulatot kölcsönöz a belvárosnak, de kutyával is kényelmes megoldás. A vendéglátóhelyek között van olyan, ahol vizestálat is kitesznek a kutyusoknak, és persze olyan is, ahol csak a teraszon lehet kutyával leülni, de annyi hely van, hogy marad így is választék. A Fő utca egyik meghatározó eleme a Kassai Állami Színház rendkívül gazdagon díszített épülete. A ma is működő és nagy népszerűségnek örvendő teátrum az 1800-as évek végén épült neobarokk stílusban, Láng Adolf tervei alapján. A Színház mellett jobb oldalon áll a Történelmi Városháza, melynek udvarán a volt Fórum mozi ad otthont a kassai Art Film Fest nemzetközi filmfesztivál több eseményének, de itt van a Kassai Látogatóközpont is. A Városháza épülete mellett álló gótikus Lőcsei ház pedig a legrégebbi európai fogadók egyike. Itt jobbra fordulva az Univerzitná utcán juthatunk el a Mesterségek utcájába, amely Kassa egyik legszebb mellékutcája, és hagyományos mesterségeket bemutató műhelyek találhatók itt. 

A Hlavnára visszatérve már alig vártuk, hogy végre alaposan szemügyre vehessük a Szent Erzsébet Székesegyházat és a sétálóutca másik gótikus gyöngyszemét, az Orbán-tornyot. A monumentális katedrális a legkeletebbre eső gótikus templom Európában, ráadásul Szlovákia legnagyobb temploma, itt helyezték örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc fejedelmet. A dóm a Sárospatakról induló Szent Erzsébet zarándokút végpontja. Kutyával a templom belseje sajnos nem látogatható, de a nyitott ajtókon keresztül beleshetünk. Az épület külső fala is tartogat látnivalókat, amelyeket egy jegeskávé mellett vettünk alaposan szemügyre az egyik kávézó teraszáról. Idő hiányában ezzel a képpel búcsúztunk is Kassától, ahova egyszer még biztosan visszatérünk.

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Jó ötletnek tűnt, hogy miután egész délelőtt a kocsiban ültünk, sétáljunk egyet a parkban. Bíztam benne, hogy Tatyival beengednek minket, és szerencsére nem is volt gond. A kastély épülete, ahogy írtam, felújítás alatt áll, így sem kutyával, sem anélkül nem látogatható. Nem hiszem, hogy ez az egyenjogúság fennmarad, ha befejeződnek a munkálatok, de addig is, ott a park.

A park… amikor a bejáratot elhagyva megkerültük az omladozó gazdasági épületeket, alig hittem a szememnek. Gyönyörűen ápolt pázsit, gondosan elrendezett faóriások és varázslatos látvány fogadott. A füzérradványi Károlyi kastély parkja, Magyarország legszebb tájképi angolkertje, 140 hektáron terül el. Itt él hazánk legidősebb platánfája, az 1721-ben ültetett juharlevelű platán, de 250-300 éves tölgyek és gyertyánok is díszítik.

A minden elemében gonddal megtervezett kertben sétálgatva egyik csodaszép kép váltja a másikat, ahogy a tervező szándéka szerint újabb facsoportok és építmények kerülnek fókuszba. Az összbenyomás tökéletességéhez már csak Mr. Darcy hiányzott fehér lovon… Itt már értettem az ismerősök elragadtatását.

Amíg egyik ámulatból a másikba estem, Tatyit sem kellett félteni. Az autóban töltött nap után felszabadultan szaladgált, majd mártózott a patakban és meghempergett a fűben – szerintem ennél már csak akkor lett volna teljesebb az idill, ha a kastély valamelyik vadásztacsija is csatlakozik hozzá. Persze ma már sem lóháton közlekedő úriemberek, sem vadászkutya falka nem lakja Füzérradványt, a régi kor miliője mégis elevenen él. Pedig az elmúlt évtizedekben volt itt szanatórium, kórház és iskola is. Az épületet már az államosítás előtt hasznosítani kezdték, 1936-ban Károlyi László luxusszállót alakított ki benne, ahol a vendégek kényelmét medence, csónakázótó és több kilométernyi sétaút szolgálta. A parkban ma is órákon keresztül lehet úgy sétálgatni, hogy ne érintsük kétszer ugyanazt a pontot. A Károlyi család 1686-ban kapta a birtokot királyi adományként, a kastélyt 1859-ben építették át Ybl Miklós tervei alapján. A romantikus-eklektikus jegyeket mutató épület vadászkastélyként működött, az angolparkot 1906-ban kezdték kialakítani.

Bőven volt időm a kastély történelmén és a múlton töprengeni, amíg a lankás sétautakon és a pázsiton a kilométereket koptattam. Azon gondolkoztam, hogy vajon, ha képesek az emberek ilyen csodálatos kertet létrehozni, hogyan képesek arra, hogy a természeti környezetünket folyamatosan pusztítsák? Bár a füzérradványi kastély parkja védelem alatt áll, a klímaváltozás miatt veszélyben vannak az itt élő erdei és mamutfenyők, páfrányok és tuják. Sajnos a leggondosabb kezek sem óvhatják meg ezt a szépséget, ha nem teszünk mindannyian azért, hogy fennmaradhasson.

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme 

Először is, szögezzük le: nincs olyan, hogy “a kutya miatt”. A kutya tetteiért mindig a gazda a felelős. Ha a kutya odaszalad egy kisgyerekhez és az megijed, az nem a kutya hibája. Sőt, nem a gyereké, hogy miért ijedt meg, nem a szülőé, hogy miért engedi közel a gyereket, és persze a gazdáé. Elfogult kutyásként nehéz lehet elfogadni, hogy valaki nem rajong a kutyákért, sőt esetleg fél tőlük, de mindenki más és más, és ezt tiszteletben kell tartanunk. Mindenki azért indul útnak a természetbe, hogy jól érezze magát, kikapcsolódjon és feltöltődjön – ez a közös bennünk. Hagyjunk teret másoknak is erre!

Erdőben, természetvédelmi területen a póráz használata kötelező! Lehet vitatni a szabályok jogosságát, lehet lázadni ellenük, de senki nem kötelez, hogy túrázni menj az erdőbe a kutyáddal. Az erdő nem a miénk. A szabályok értünk és a vadvilág, a természet védelmében születtek. Ha a kutyádat minden helyzetben be tudod hívni, vagy lábnál követ és tényleg egy szupereb, és senkit nem zavar, akkor is a Te felelősséged, hogy tényleg ne történjen semmi baj. Vannak olyan hétvégék, amikor szinte mozdulni sem lehet a felkapottabb túraútvonalak mentén, biciklisek, terepfutók, kisgyermekes családok, lovasok és más kutyások között mozgunk, ez a helyzet az, amikor nemcsak illik, de mindannyiunk jól felfogott érdeke a póráz használata.

Ha kerékpáros, lovas vagy futó jön az ösvényen, akkor húzódj le, és adj utat. Ha lovakkal találkoztok, célszerű az ösvénytől kb. 2-3 méterre húzódni és csendben maradni. A lovak érzékeny állatok, könnyen megijedhetnek és megtorpanhatnak, esetleg megugorhatnak, ami balesetveszélyes.

Semmit ne hagyj hátra! Sokan azt hiszik, hogy a kutyakaki a természet része, és a vadállatok ürüléke mellett elfér ez is az erdőben. A vadállatok élettere az erdő, mi és a kutyáink csak látogatók vagyunk ott. Nemcsak a “szemetelés” kérdése számít,  – bár sajnos a népszerűbb ösvények parkoló környéki részei hamar “elaknásodnak” – hanem az is, hogy a kutyaürülék szaga megzavarhatja a vadállatokat, elriaszthatja őket a megszokott útvonalaiktól. Ráadásul a kutyapiszok antibiotikumokat és egyéb méreganyagokat tartalmaz. Egy szó, mint száz, szedd össze! Ha hosszabb vándortúrán vesztek részt együtt, akkor pedig ugye jól jöhet a kis ásó.

Azt gondolom, hogy az alapvető tapintat és odafigyelés a másikra jó iránymutató lehet, még akkor is, ha úgy érezzük, velünk szemben nem gyakorolják. Sokan nem szeretjük, ha kéretlenül simogatják a kutyánkat, vagy úton-útfélen megállítanak minket és kutyás anekdotákkal szórakoztatnak… Van, aki a nyugalomért, van, aki a tökéletes képért, más a testmozgásért megy az erdőbe, ne mi legyünk azok, akik miatt kellemetlen élménnyel távoznak!

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Képek: flickr

Autóval Sárospatakról a 37-esen kell menni pár kilométert, majd ha nem téveszti el az ember, akkor a szőlőhegy felé lekanyarodva egy földúton elérheti a parkolót, ahonnan egy 15-20 perces sétával, a piros sáv jelzésen lehet eljutni a tengerszemig, de a Sárospatak belvárosából induló Malomkő turistautat (piros sáv) is követhetitek, ha hosszabb túrához van kedvetek.

A főútról letérve utunk a turistatérképen Tehéntánc néven futó terület mellett halad… ne kérdezzétek honnan ered a név, valójában egy szőlőhegyen vagyunk.

A régi iskola romjainál válik ketté a piros sáv és a piros kereszt, a Tengerszemhez ez utóbbit követve jutunk el.

A Megyer-hegyi Tengerszem valójában nem is tengerszem, hanem egy régi malomkőbánya vízzel feltelt ürege. Már a középkorban folyt itt a malomkövek kitermelése, majd a XX. század elején, a malomipar visszaesésének következtében a termelés csökkent, majd a bánya bezárásra került. A természet több mint száz év alatt visszafoglalta a területet, és változatos ökoszisztéma alakult ki. A bányászat során kialakult hatalmas mélyedés feltelt vízzel, és így alakult ki a mai csodálatos látvány. A tengerszemet a kövek elszállítására használt “kanyonon” keresztül közelről is megcsodálhatjuk, de a 70 méterrel a vízszint fölé magasodó sziklafal peremén körben haladva is lenyűgöző a látvány. A Malomkő tanösvény tábláiról megtudhatjuk, hogyan alakult ki a hegy, hogyan zajlott a bányászati tevékenység és minek köszönhető a mostani látvány.

A talaj a peremen csúszós és köves, szóval maradjatok a korlátokon belül és figyeljetek a kutyákra, a biztonságuk érdekében használjatok pórázt! Bár “csak egy tanösvény”, túracipő vagy más bordázott talpú lábbeli jól jöhet. Maga a tengerszem körülbelül egy-másfél óra alatt bejárható, de ha kedvetek van, akkor hosszabb körtúrát tehettek a piros T jelzésen haladva, először a Megyer-hegyre, majd a Ciróka-tetőn található kilátóra – már a neve miatt is kötelező – felmászva csodás panorámában gyönyörködhettek, majd a Király-hegy felé lassan visszaballaghattok a parkoló felé vezető, dűlők között haladó földútra. Erre a hosszabb sétára szánjatok jó két órát.

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

A párizsi Versailles és a bécsi Schönbrunn méltó párja, az Esterházy-kastély 1768-tól 1790-ig élte fénykorát, amikor az arisztokrácia és a magyar kulturális élet központja volt. Fényes Esterházy Miklós herceg döntött úgy, hogy az egyik vidéki vadászkastélyát újabb szintre emeli, és nagyrészt saját tervei alapján, az akkor divatos és fényűző barokk stílusban főúri kastélyt építtet. Így született meg a lenyűgöző épületegyüttes, amelynek falai között Haydn alkotott, vagy éppen Mária Terézia vendégeskedett. A második világháborút követően a kastélyra, a melléképületekre és a csodálatos parkra nehéz idők jártak: az épületek állaga leromlott, a park – gondos kezek ápolása híján – lepusztult. A romjaiban is fenséges lépcsősorok és a míves kapu emlékeztettek csak a kastély egykori pompás napjaira. Szerencsére pár évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy nem hagyják, hogy az Esterházy kastély az enyészeté legyen, és felújítási munkálatok kezdődtek, amelyek során az épületek és a park is megújul.

Kutyabarátság tekintetében az  Esterházy-kastély is hozza az elvárásokat, az épület és a belső udvar csak kívülről csodálható – bár ebben az esetben ez sem lebecsülendő, mivel a homlokzat és a főbejárathoz vezető úgynevezett lebegő lépcsősor és a főkapu, amely önmagában véve is mestermű, valóban lenyűgöző látványt nyújtanak. Az eredetileg francia mintára épült parkba az oldalsó bejáratokon keresztül juthatunk el, a park kutyával pórázon, ingyenesen látogatható. Először a díszudvarba érkezünk, amely jellemző példája a barokk korban divatos franciakertnek: a kertek alaprajzait mértani formák (körök, négyzetek, három-, hat- és nyolcszögek) és ezeket a szigorú szabályok szerint létrehozott alakzatokat határolták a sokszor sövénnyel szegélyezett utak, amelyek a kert látnivalóihoz vezettek. Egy főúri kertben volt teaház, bábszínház, lovarda, de titkos találkahelyek is. Időzzünk el egy keveset a kastély mellett, csodáljuk meg a szépen felújított homlokzatot, majd a parkot az óramutató járásával megegyező irányban kerülve induljunk el a Muzsikaház felé, amely egykor Haydn lakhelyéül szolgált. Az itt elhelyezett bronzszobortól nyílik talán a legszebb kilátás a kastélyra.

A Lés-erdő felé sétálva megkerülhetjük a francia parkot, ettől távolabb már a régi Mulatóerdő és Fácános találhatóak. A külső területeken és a Kemeten patak mentén felfedezőútra indulva a Diana templom, a Régi Vízmű épülete, vagy az Elíziumi mezők várnak. A közel 200 hektár alapterületű park hatalmas sétákra hívogat! Ne feledkezzünk meg a Muzsikaházzal átellenben található rózsakertről, amely virágzás közben nem csak látványával, de a különböző rózsafajták mesés illatával varázsolja el a nézelődőket. Ezt a kertrészt, amelyet Cziráky Margit hercegné kérésére alakítottak át konyhakertből rózsakertté, egykor 20 000 rózsatő díszítette. Ahogy minden mást, úgy a rózsakertet sem kímélte a pusztulás, de hamarosan talán újra eredeti pompájában csodálhatjuk majd meg.

Bujdosó-Szalay Adél / tatyiandme
Képek: tatyiandme, Eszterháza Központ (Batár Zsolt)

További információ a kastélytól és a parkról: Eszterháza.hu

Az Andrássy út, a Hősök tere és a Városliget

Ennyi csodálatos épület között élve a szürke hétköznapokat, könnyen elsiklunk a gyönyörű homlokzatok és struktúrák felett, amelyek okán az Andrássy út és a Hősök tere méltán érdemelte ki az UNESCO világörökségi védelmét. A Deák tér felől indulva először az Anker palota homlokzatát csodálhatjuk meg, amely az 1900-as évek elején épült, eklektikus stílusban, és az Anker biztosító székházaként működött egészen a II. Világháborút követő államosításáig. Az Anker köz is az épület része volt, nyitott bazársorán mindenféle portékát kínáltak eladásra.

Az Andrássy útra fordulva álljunk meg egy pillanatra, és csodáljuk meg a több mint 2 km hosszan elnyúló sugárutat és két oldalán a fasort. Kevesen tudják, hogy az épületek egységes stílusa nem csak annak köszönhető, hogy egyazon időszakban (5 éven belül) épültek, hanem annak is, hogy mindegyiket Ybl Miklós és Linczbauer István tervezte, az egységes városképet tartva szem előtt. Az Andrássy út egyik legfontosabb épülete a most éppen felújítás alatt álló Operaház, amelynek helyén régen egy „kétes hírű létesítmény” állt, szinte átellenben pedig a Párizsi Nagyáruház fényűző épületét láthatjuk. A Hősök tere felé ballagva egyre szellősebbé, nyitottabbá válik az Andrássy út, így vezetve a szemet a monumentális szoborcsoport felé.

A Hősök tere a bécsi Maria-Theresien-Platz mintájára épült, két múzeumépület fogja közre a teret, ahol eredetileg ivókút állt. A 970 méter mély hévizes kutat ma a Hősök emlékműve rejti. Ha egyenként végignézzük a szobrokat, elgondolkodhatunk, hogy vajon ki-mivel érdemelte ki, hogy helyt kapott a pantheonban. Thököly, Bocskai, Bethlen, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth szobrai mit is keresnek egy, a Habsburg-korban emelt emlékművön? Eredetileg ők bizony nem kerülhettek volna be ebbe az exkluzív társaságba, helyettük Mária Terézia, Ferenc József és más Habsburg nagyságok szobrai álltak a téren, de a Rákosi rendszerben ez már kiütötte a biztosítékot, ezért a forradalmi eszméknek jobban megfelelő nagyságok szobrait helyezték el. Nem sokon múlt egyébként, hogy az egész szoborcsoportot lebontsák, és most egy grandiózus Sztálin emlékműben gyönyörködhessünk.

A Hősök tere mögött terül el Budapest legismertebb közparkja, a Városliget, amelyben most éppen időszakosan van nyitva a kutyafuttató és élménypark. Az egykori Batthyány birtok homokos területén Rumbach Sebestyén vásárolta meg 1800-ban, szőlőtermesztés céljából, de gyógyvizet talált, így inkább gyógyfürdőt és szállodát építtetett. Ettől az első próbálkozástól még hosszú út vezetett a mai Széchenyi gyógyfürdőig, amelyet csak a XX. században kezdtek el építeni. A Városligetben a Milleniumi kiállításra több fontos magyar emlék mását építették meg, itt látható a Vajdahunyad várának és a Jáki templomnak is a reprója, ezzel egy kis Disneyland hangulatot kölcsönözve a parknak.

A Ligetben szuper kutyás kávézók és éttermek várnak Titeket, hogy kipihenhessétek az eddig megtett körülbelül 4 kilométert. Érdemes egy kis kitérőt tenni az Ajtósi Dürer sor felé, és aprólékosan szemügyre venni a Vakok Intézete szecessziós stílusú épületét, majd az 56-osok tere felé véve az irányt a Városligeti fasoron sétálhatunk a belváros irányába. A Király utcába érve mindig eszembe jut, hogy ez a keskeny utca látta el régen azt a feladatot, amelyet most az Andrássy út, sőt, régen még villamos is közlekedett itt. Az egykori Königgasse épületei is megérdemlik a figyelmünket – a kutyánk pedig élvezettel fogja szaglászni a házak szögleteit, a bulinegyedhez közeledve ugyanis már sűrűsödnek az impulzusok és a szagminták. Az eklektikus, romantikus és klasszicista épületekben élt Erkel Ferenc, Kabos Gyula, Wigner Jenő és Weiner Leó is, illetve az Intel egyik alapítója, Andrew S. Grove (Gróf András).

A Király utca forgataga sétánk kiindulási pontjához, az Anker-házhoz sodor minket. Remélem, élveztétek a budapesti turistáskodást és kellemesen elfáradtatok a sok látnivaló és a megtett körülbelül 8 kilométer után.

Szerző: Bujdosó-Szalay Adél / tatyiandme

Képek: tatyiandme, @flickr

Tavasszal még nagyobb kedvvel megyünk kirándulni négylábúnk társaságában! Nem csak a mi kedvünk lesz jobb tavasszal, hiszen ha rohangálnak, szaglásznak, ismerkednek, hegyet másznak, patakban csobbannak, akkor kutyáink boldogok lesznek, és emellett bónuszként, még el is fáradnak. Tökéletes terep egy ilyen kis túrára a Pomáz határában található Kő-hegy.

Ha autóval érkezünk, érdemes a navigációs rendszerben a Vércse utcát megjelölni célpontként. Itt leparkolva azonnal megtaláljuk a zöld sáv jelzést, amelyet követve feljuthatunk a hegy tetejére. Fontos információ, hogy a lakott övezet szélén lévő házak egyikénél több nagytestű kutyát is tartanak, akik ki tudnak szökni a kerítésen. Itt legyetek óvatosak!

Bemelegítésként kellemes, széles sétaút vezet tölgyeseken, majd bükkösökön át, el a János-forrás mellett. Kicsivel később ugyan meredekebb kaptatók izzasztják meg a kirándulókat, de nincsenek leküzdhetetlen akadályok, kisgyermekes családok is feljutottak a hegycsúcsra, igaz, nem babakocsival. Senkit ne riasszon meg az, hogy Petőfi Sándor a Kő-hegy „iszonyúan magas” szikláiról emlékezett meg, az itt tett kirándulás után! Ő mégiscsak az Alföld gyermeke volt.

Mintegy háromnegyed órás gyaloglással elérhetjük a Kő-hegy fennsíkját. Innen tényleg fantasztikus a panoráma Szentendrére, Pomázra, a Duna szalagjára, a Lupa-tóra!

Tovább követve a zöld sáv jelzést, pár perc séta után egy nagy tisztáson találjuk a Kőhegyi menedékházat, amely most büféként funkcionál (mosdó lehetőség is van itt). A kiszolgálás kedves, a választék meglepően nagy (a zsíros kenyeret, meleg teát, házi szörpöt és a palacsintát teszteltük, bejött ).

Az épületbe a kutyusok is követhetik gazdijukat, és így segíthetnek is nekik a megfelelő ételek-italok kiválasztásában. A büfé előtti tisztáson padok és asztalok mellett is meg lehet pihenni. Kedvenceinket legfeljebb az intenzív illatok zavarhatják meg egymás kergetésében. Mi innen visszafordulva, mintegy 2 óra alatt megjártuk a Kő-hegyet.

Ajánljuk mindenkinek ezt a kellemes túrát!

Laura, Narancs és Andris

Gelencsér András
(Kutyabarát.hu)

Fotók: Gelencsér András