Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy szúnyogcsípés is akár halálos lehet

Legyünk nagyon elővigyázatosak, és a nyári szezonban még inkább figyeljünk a komoly megbetegedést, egyes esetekben a kutya halálát is okozó, a szúnyogok által terjesztett szívférgesség megelőzésére.

A betegséget okozó fonálféreg, miután bekerül a kutyába, a szív felé haladva a szív környéki erekben telepszik meg, és keringési elégtelenséget, légzési nehézségeket okoz – mondta el Farkas Róbert, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar parazitológia tanszékének vezetője az MTI-nek.

Kezelési mód létezik a betegségre, azonban ez elég költséges, így érdemes már a szúnyogcsípés ellen védekezni, valamint időközönként vérvizsgálatot végeztetni az állatnál – tette hozzá. Farkas Róbert elmondta, az állatorvosok többsége is az utóbbi években szembesült azzal, hogy a szívférgességgel számolni kell Magyarországon, és a rendelőkben a szűrővizsgálatok alkalmával egyre gyakoribb a pozitív egyedek megjelenésének aránya. A szívférgesség országos előfordulásával kell ma már számolni – jegyezte meg az egyetemi tanár.

Ha a kutyába már bekerült a féreg, annak kifejlődését megakadályozó kezelések is léteznek, amelyek a lárvákat pusztítják el – ismertette Farkas Róbert. Az állatorvos megjegyezte, a szívféreg lárvája a fertőzött szúnyog csípésével az emberbe is átkerülhet, azonban a féreg felnőtt alakja nem fejlődik ki az emberi szervezetben, de a lárva a csípési helytől az ember tüdejébe is eljuthat. A szúnyogok ellen májustól szeptemberig kell a kutyákat védeni. A vadászgörények és a macskák esetében is hasonló a helyzet, azzal a kivétellel, hogy a macskák szúnyogok elleni védelme egyelőre nem megoldott.

Dirofilaria immitis, azaz a szívférgesség

A D. immitis, azaz a szívférgesség manapság hazánkban még nem fordul elő rendszeresen, csak kevés esetről tudunk. Sajnos előreláthatólag csak idő kérdése, hogy a betegség hazánkban is nagyobb számban felüsse a fejét, mint ahogy egyes déli országokban is csak az utóbbi években vált gyakorivá a fertőzés. Mindkét mikrofilariára azonos szerek hatnak, így a D. repens elleni megelőző kezelés hat a szívféreg lárva alakjaira is. A szívférgesség egy sokkal veszélyesebb betegség, mivel ebben az esetben a felnőtt alakok a szívben és a tüdőartériákban élnek, és elérik a 18-30 cm-es méretet is (a hím alakok 18, míg a nőstény alakok 30 cm-esek is lehetnek). Ezek után érthető, hogy elpusztításuk milyen veszélyeket rejt magában. Az elhalt férgek embóliát (az erek elzáródását) okozhatják, és ezáltal akár azonnali halált is. A kezelés nagyon bonyolult, azzal párhuzamosan véralvadásgátlók és egyéb gyógyszerek adása szükséges, illetve folyamatos állatorvosi kontroll. Ennél egy fokkal biztonságosabb a sebészi úton történő eltávolítás, amely azonban szintén rendkívül veszélyes. A szívféreg fertőzés tünetei a köhögés, hányás, légzési nehézségek, elfekvés – hívja fel a figyelmet a Szamóca Állatorvosi Rendelő.

A Dirofilaria repens, azaz a bőrférgesség

A Dirofilaria repens egy féreg, amellyel a kutya a szúnyogcsípés során fertőződik. A lárva alakok a szúnyogban élnek, és a csípés során jutnak a kutyába. A vérerekben keringenek, különböző szervek problémáit okozva ezzel. A lárva alakokból többszöri vedlés során kialakul a felnőtt féreg, amely már a kutya bőrébe fészkeli be magát. A szúnyog vérszíváskor a kutya vérében lévő lárva alakokat is felveszi, majd másik kutyára (vagy emberre!) átszállva megfertőzi azt. Sajnos hazánkban egyre gyakoribbá vált a fertőzés, egyre több kutyánál diagnosztizáljuk a problémát.

Amennyiben kutyája dirofilariával fertőzött, ne aludjon vele egy légtérben, mert ha a szúnyog először a kutyát, majd Önt is megcsípi, átviheti a fertőzést!

Tünetek, ha a kutyánk fertőzött

A Dirofilaria fajok több formában fordulnak elő az állat szervezetében. A felnőtt alakok a bőrben, míg a legfiatalabb lárva alakok, az úgynevezett mikrofilariák a vérerekben találhatók. A köztes fejlődési alakok a különböző szervekben vándorolnak. Már ez a pár mondat is jelzi nekünk, hogy milyen sokrétű tünetekkel is járhat Kedvencünknél a fertőzés.

A felnőtt alakok a bőrben okozhatnak 3-6 cm átmérőjű csomót, amely egyes esetekben viszkethet. A lárva alakok, a féreg fejlődési alakjai, aszerint, hogy hol fordulnak elő tömegesen, okozhatnak különböző tüneteket, de akár csak önmagában lesoványodást is. A mikrofilaria alakok kimutatása rendkívül egyszerű, egy csepp vért veszünk a kutyustól, azt tárgylemezre cseppentjük, majd megnézzük mikroszkóp alatt. Amennyiben a vizsgálat eredménye negatív, abban az esetben vagy nem találhatók a vérben mikrofilariák (azaz a féreg lárva alakjai), vagy annyira kis számban, hogy a kezelésre alkalmas spot on készítmény alkalmazása gyakorlatilag veszélytelen. Amennyiben a vizsgálat során férget találunk, abban az esetben sokkal körültekintőben kell eljárni, mert a kezelés során elpusztuló férgek egyrészt a kisebb erek elzáródását okozhatják, másrészt az elhalt férgekből felszabaduló méreganyagok is rendkívüli módon megterhelhetik az állat szervezetét.

Megelőzés

A kezelés hosszas, veszélyes és végül drága voltára tekintettel a kutyának és a gazdájának is sokkal kellemesebb és egyszerűbb, mint minden betegségnél, a hangsúlyt a megelőzésre fektetni!

Megelőzésre két módon van lehetőség. Megakadályozhatjuk a férgek elszaporodását féregellenes készítményekkel,vagy védekezhetünk a szúnyogcsípés ellen.

Férgek ellen léteznek bőrre cseppenthető készítmények, amelyek kiirtják a mikrofilariákat a vérből. Ezek rendszeres használatával megelőzhető a férgek elszaporodása, már a fertőződést követően elpusztítja a lárvákat, amikor azok még csak kis számban fordulnak elő. Szájon át adható tabletta formájában is létezik erre alkalmas készítmény, amely féreghajtó is egyben, célszerű a kutyát kölyök kora óta ezzel a készítménnyel féreghajtani. A féreghajtás javasolt gyakorisága minden esetben 3 hónap! (lásd Féreghajtásról szóló cikk)

A másik lehetőség a szúnyogcsípés, és ezáltal a fertőződés megakadályozása. Hazánkban is kapható olyan spot on (bőrre cseppenthető) készítmény, amely a kullancson és bolhán kívül a szúnyogok ellen is védelmet ad. A gyártó ajánlása szerint 4 hetente kell alkalmazni a készítményt, de tavasztól őszig nyugodtan lehet 3 hetente a kutyára cseppenteni, a nagyobb biztonság érdekében. Ezen felül létezik nyakörv is, amely kullancs és szúnyog elleni védelmet is ad, közel fél évig.

Természetesen a két módszer, a szúnyogok elleni védekezés és a lárva alakok elleni kezelés egyszerre történő alkalmazása tovább növeli a biztonságot.

Diagnózis

A diagnosztizálás rendkívül egyszerű, egy csepp vért tárgylemezre cseppentünk, behelyezzük a mikroszkóp alá, és már látható is a vörösvérsejtek közt az intenzíven mozgó lárva alak. Ehhez természetesen egy adott számú lárvára van szükség, a fertőződés után röviddel, ha van is a kutyában lárva, az korántsem biztos, hogy pont benne lesz az általunk vizsgált vércseppben. Ebben az esetben viszont a kezelés is gyakorlatilag veszélytelen.

Az egyszerű mikroszkópos vizsgálatnál biztosabb, a laborban végzett vizsgálat, amikor egy speciális dúsítás után vizsgálják a férgek jelenlétét, így azok akkor is kimutathatók, ha csak kisebb számban vannak jelen.

A diagnózisnál sokkal bonyolultabb a Dirofilaria Immitis és a Repens lárva alakjának elkülönítése. Mivel Magyarországon ezeddig csak kevés endémiás Dirofilaria Immitis fertőzésről tudunk (azaz amikor a kutya hazánkban fertőződött a szívféreggel), így a kutyákat gyakorlatilag minden esetben a Dirofilaria Repenset feltételezve kezeljük. Lehetőség van az arról való megbizonyosodásáról, hogy az állatorvos által talált lárva alak melyik felnőtt alaknak a lárvája, a bőrben, vagy szívben élőé-e. Azt azért hozzátenném, hogy bár a szívférgesség hazánkban meglehetősen ritka, már megfordult a mi rendelőnkben is szívférges kutya. A vizsla a menhelyről érkezett hozzánk köhögéssel, az antibiotikumos kezelésre sokat javult, de enyhe köhögés visszamaradt nála. Mivel Németországban talált gazdit, és már várták, így a további kezelés már a német Kollégák feladat volt. Utólag érkezett a hír hozzánk, hogy a németországi kollégák a kutyában szívférget találtak.

Kezelése

A kezelés meglehetősen hosszú, hónapokat vesz igénybe a teljes gyógyulás. Mivel nem alkalmazható azonnal olyan készítmény, amely a lárva alakokat és a felnőtt férgeket egyszerre és drasztikusan kiirtja, mert az veszélyeztetné az állat életét, a dirofilaria kezelés esetében a fokozatosság és a türelem a jelszó. Emiatt alkalmazunk olyan készítményt, amely fokozatosan, kevésbé drasztikusan csökkenti a férgek számát, végül a nullára. Először a mikrofilaria (lárva) alakokat kell kiirtani, majd ezután következik a felnőtt alakok elleni kezelés. Saját vizsgálataink szerint a csepp felhelyezése után 1,5 héttel már csak kis számban láttunk lárvákat a vérben, azok is lassan mozogtak, gyakorlatilag „haldokoltak”, míg 3 héttel a kezelés megkezdése után az állat vérében már nem találtunk lárvát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fertőzés le van győzve, mivel a bőrben élő felnőtt alakok még folyamatosan „termelik” az utánpótlást, szaporodnak. Ezért a lárvaellenes kezelést befejezve a következő lépés a felnőtt férgek kiirtása.

Fontos hogy a kezelés megkezdése előtt felmérjük az állat általános állapotát. Erre egy vérvételt szoktunk javasolni, amellyel a főbb elváltozások kiszűrhetőek, és sejthető a kezelés veszélyessége is. Ennek keretében ellenőrizzük a máj és veseparamétereket, és megnézzük a vérképet, hogy van-e gyulladás az állat szervezetében, .. Ezzel együtt fontos tudnivaló a gazdik számára, hogy ha kutyájukat dirofilariosissal kezdjük kezelni, az leköti a kutya immunrendszerét. Ezért, eddigi tapasztalataink szerint ha valami lappang a kutyában, valami betegség, amely eddig esetleg nem tudott elhatalmasodni a kutyán, számítani kell rá, hogy az ebben az esetben fellobbanhat! 

A kezelésre adott reakció kutyánként nagyon változó. Volt már olyan kutyapáciensünk, aki „észre sem vette” a kezelést, semmi problémát nem okozott nála, de volt olyan is, akin elkezdtek jelentkezni a Lyme kór tünetei a kezelés után kb. egy héttel, az amúgy is jelen lévő fertőzés fellobbanásaként. Jellemző reakció lehet még a bágyadtság, levertség, amely az első időkben, a kezelés megkezdését követő napokban jelentkezhet a kutyán. Ez azt jelzi, hogy a kutyában nagy számban voltak jelen a lárvák, és ezért az azok bomlása során felszabadult méreganyagok erősen megterhelték a szervezetét. (Szamóca Állatorvosi Rendelő)

Mielőtt kutyájával külföldre utazna, minden esetben konzultáljon állatorvosával, hogy mik azok a betegségek, élősködők, amik az adott országban előfordulnak, míg hazánkban nem, és hogyan lehet ellenük védekezni!

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: MTI, Szamóca Rendelő

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...