Katus Attila pályafutása a Pécsi Sasok tagjaként indult az aerobik aranykorában, amikor a csapat Európa- és világbajnoki sikereivel országos ismertséget szerzett. A sport nemcsak hivatás volt számára, hanem életforma is: gyerekkora óta a mindennapjai része a mozgás, a rendszeresség és a fegyelem.

Ez a szemlélet azonban nemcsak a sportból fakadt. Saját elmondása szerint nagyon korán találkozott azzal az értékrenddel, amelyben a rend, a kiszámíthatóság és az alkalmazkodás természetes volt. Ennek gyökerei részben a családi háttérhez és a gyerekkori környezethez nyúlnak vissza.

Az állatok és a természet szeretete már korán belénk ívódott

A kutyákhoz fűződő kapcsolata jóval korábbra nyúlik vissza, mint a sportkarrier. Gyerekkorában sok időt töltött falusi környezetben, nagyszülőknél, Szekszárd környékén. Az állatok jelenléte természetes volt, nem különleges esemény, hanem a mindennapok része. „Ott nem volt kérdés, hogy van-e kutya. Volt. A természet és az állatok szeretete már korán belénk ivódott.”

Ekkoriban azonban Pécsen, egy panellakásban éltek, ezért a saját kutya sokáig csak vágy maradt. Testvérével évekig próbálták rábeszélni a szülőket, de a körülmények nem tették lehetővé a felelős állattartást. A fordulópontot az hozta el, hogy családi házba költöztek, ahol szinte azonnal megjelentek az első saját kutyák – kivétel nélkül német juhászok.

„Nem volt tudatos fajtakiválasztás. Egyszerűen ez a kutya passzolt hozzánk. A német juhász akkor érzi jól magát, ha tudja, mi a dolga. Ha vannak szabályok, keretek, amiken belül mozoghat. Ez neki nem teher, hanem biztonság.”

A kutyák mellet hamar megtapasztalta, hogy ők igazi lelki társak, érzelmi támaszok is. „Voltak kamaszkori mélypontjaim, szerelmi csalódások, bizonytalanságok. Hazamentem, megláttam a kutyát, és egyszerűen kihúzott ebből az egészből. Ott volt, nem kérdezett, nem ítélkezett. Megtapasztaltam, hogy egy gyerek életében a kutya különleges szerepet tölt be. Megtanít gondoskodni, felelősséget vállalni, elfogadni azt is, hogy egyszer vége van. Ez nagyon nehéz, de nagyon fontos tapasztalat. Egy kutya mellett a gyerek hamarabb felnő.”

Kántó, az óriás plüssmackó, aki mindenkit levesz a lábáról

Kántó eredetileg Attila testvéréhez tartozott, élete első éveit vidéken, több kutya és haszonállat között töltötte. Ez a közeg világos hierarchiát, szabályokat és erős szocializációt jelentett számára. Egy műtét miatt került Budapestre, és ekkor vált egyre egyértelműbbé, hogy Attila nem szeretné visszaengedni ebbe az életformába. „Azért nem volt sokáig kutyám, mert nem láttam, hogyan férne bele az életembe. Rengeteget dolgoztam, állandóan úton voltam. Aztán egyszer csak azt éreztem: ezt a kutyát már nem engedem el.” Akkor még nem tudta pontosan, hogyan is fog a sűrű hétköznapokba beilleszteni egy kutyát, de az akarat megvolt, a rendszer pedig szépen összeállt. Kántó ma már szinte mindenhová elkíséri. „Az esetek döntő többségében velem van. Ha hosszabb útra kell mennem, akkor van, aki vigyáz rá, és tudom, hogy jó dolga van. Nem egy bizonytalan kutya. Tudja, hogy visszajövök érte.”

A fotózáson hamar egyértelművé vált, hogy Kántó nemcsak méreteiben figyelemre méltó. A hosszú szőrű német juhász első pillantásra olyan, mint egy óriási, szelíd mackó: nyugodt, kiegyensúlyozott jelenléte azonnal oldja a feszültséget. Miközben körülötte zajlottak az előkészületek, türelmesen várt, figyelt, alkalmazkodott a helyzethez. Rendkívüli fegyelmezettsége és intelligenciája miatt néhány perc alatt tényleg mindenkit levett a lábáról. Ez a kiegyensúlyozott magabiztosság bizonyára Attila következetes, szeretetteljes nevelésének, a keretek és szabályok pontos megteremtésének és a német juhászkutya intelligenciájának köszönhető.

 „A kutya nem ahhoz kötődik, aki többet simogatja, hanem ahhoz, aki mellett biztonságban érzi magát. Ehhez szabályok kellenek. Nem hangos szó, hanem következetesség. Kántó pontosan tudja, hol vannak a határok, érti a rendszert.”

A kutya közelebb hozza egymáshoz az embereket

Kántó jelenléte Attila emberi kapcsolataira is érezhető hatással van. A kutya mellett könnyebben indulnak beszélgetések, gyakrabban szólítják meg az utcán, edzések vagy fellépések alkalmával is. Vidéki gyerekként számára mindig természetes volt, hogy az emberek köszönnek egymásnak, váltanak pár szót, ezért Budapesten eleinte nehezen élte meg a nagyobb távolságtartást. Kántóval ezek a helyzetek sokszor oldottabbá válnak: egy séta közben megállnak beszélgetni, ismeretlenek is könnyebben megszólalnak, kialakul egy-egy rövid, emberi pillanat. Edzőtáborokba és iskolákba is gyakran elkíséri, ilyenkor a kutya nyugodtan fekszik, figyel, jól tűri a gyerekek közeledését, és természetesen illeszkedik a közegbe.

„Az emberek sokkal könnyebben nyitnak egy kutya miatt. Amikor látják, ahogyan a kutyámmal bánok, az rögtön elmond rólam valamit: nemcsak egy ismert sportolót látnak, hanem egy embert, aki figyel, felelősséget vállal, és aki számára fontos, hogy egy ekkora kutyával is nyugodt, biztonságos kapcsolatot lehessen kialakítani – ez pedig mindenkinek tanulás, a gyereknek, a kutyának és nekem is.”

Lassabb tempó, új hangsúlyok

Az elmúlt időszakban Attila tudatosan lassított. Ma már jóval kevesebb feladatot vállal, és csak olyan munkákba megy bele, amelyekben valóban lát értelmet. Edzőtáborokat szervez itthon és külföldön, előadásokat tart, elsősorban életmódról, mozgásról, motivációról és arról, hogyan lehet hosszú távon fenntartható módon élni és dolgozni. Emellett saját márkás étrend-kiegészítőket is fejleszt és forgalmaz, amelyek szintén az általa képviselt tudatos, egészségközpontú szemlélethez kapcsolódnak. Ahogy fogalmaz, korábban folyamatosan hajtotta magát, most viszont már nem akar semmit bizonyítani, sem szakmailag, sem emberileg. Fontosabb lett számára az ideje és az egészsége, ezért megválogatja, mire mond igent. Ebben a nyugodtabb életszakaszban Kántó pedig állandó társa lett, aki talán egy kicsit hozzájárult ahhoz, hogy egyértelműbb legyen, mi az, ami igazán számít az életben.

(Az interjú a Kutyabarát Magazin 2026. tavaszi számában jelent meg)

Bohata Krisztina

Fotók: Chikán Erika Photography 

The post Egy kutya nem ahhoz kötődik, aki simogatja, hanem aki mellett biztonságban érzi magát appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

(Az interjú a Kutyabarát Magazinban 2025 téli számában jelent meg.)

Jordán Adél legendás művészcsaládban nőtt fel: édesapja Jordán Tamás, édesanyja Lázár Kati, mindketten a magyar színházi élet meghatározó alakjai. A színház így gyerekkora óta természetes közeg számára, ma a Katona József Színház társulatának tagjaként dolgozik. A színpadi munka mellett a jóga is fontos része lett az életének, több éve tanít rendszeresen.

Az állatokhoz való kötődése szintén régre nyúlik vissza. Tízéves korában, amikor a család a Tabánba költözött, egy kutya és egy macska került hozzájuk – ettől kezdve az állatok folyamatosan jelen voltak az életében. Bár volt egy időszak, amikor a gyereknevelés és a munka miatt nem vállalt új kutyát, idővel újra szeretett volna maga körül egy négylábút. Ma két kutyával él együtt: Csipesszel, akivel hosszú, sokszor nehéz, de nagyon tanulságos utat jártak be, és Alfie-val, aki egészen más természet, csendesebb és visszahúzódóbb. A történetükről, a közös küzdésekről és arról beszélgettünk, hogy mit adott neki a kutyázás az elmúlt években.

Tabán. Ahol a kutyás évek kezdődtek

Tízéves volt, amikor a család a vár alatti városrészbe költözött, és ezzel együtt érkeztek az első négylábú társai: Tami, a fekete keverék kutya, és Mici, a macska. Ez volt az a pillanat, amikor az állatok végleg a mindennapjai részévé váltak. Tami különleges jelenség volt. „Rendkívül intelligens és okos kutya volt. Magának nyitotta ki az ajtót, felugrott a kilincsre, két lábon bement, és ha megunta a sétát, a kisbolt előtt találtam meg, ahol hanyatt fekve koldult. Ha odaértem, rám nézett, mintha azt mondaná: menj innen, rontod az üzletet.”

Ez a fajta könnyedség sokáig meghatározta azt is, ahogyan a kutyatartásról gondolkodott. „Azt hittem, értek a kutyákhoz. Vele semmit nem kellett csinálni. Mindent magától tudott.” Tami ott volt vele forgatásokon, öltözőkben, és egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy mellette sétáljon. „Emberi szóval beszéltem hozzá, nem parancsszavakkal, és ő értette.”

Később kölykei születtek, és a család úgy döntött, hogy az egyik kiskutya velük marad. Ő azonban már egy egészen más temperamentumú kutya volt: „Pulcsi sokkal hebrencsebb kutya volt, vele már volt meló.” Mégis jól kiegészítették egymást, a két állat külön kis egységet alkotott a család életében.

Mindkét kutya hosszú életet élt, 15 fölött voltak, amikor elmentek. Ez a veszteség egy egész korszak végét jelentette Adélnak. A következő években nem vállalt új kutyát. „Amikor ők meghaltak, akkor született a fiam, és nem volt kapacitásom a munka és a gyereknevelés mellett egy új kutyára” – mondja. De ahogy telt az idő, a kutyák hiánya egyre erősebben jelent meg az életében.

Csipesz bebizonyította, hogy semmit nem tudok a kutyákról

Amikor hat éve örökbefogadta Csipeszt, Adél épp egy nagyon nehéz élethelyzetben volt, később egy tréner mondta el neki, hogy ilyen állapotban nem szerencsés kutyát választani. „Azt mondta: ami bent van, az van kint is. Nem fogsz tudni olyan kutyát választani, amire vágysz, mert nem abban az állapotban vagy. És igaza volt.”

Csipesz ugyanis már az első pillanatoktól kezdve minden volt, csak könnyű nem. „Ő az a kutya, akit csak a szabadban lehet elviselni” – fogalmaz mosolyogva, de a mögötte lévő évek korántsem voltak könnyűek. A kiskutya gyorsan mutatta meg, hogy energikus, domináns, erős akaratú és rendkívül reaktív természet. „Azt hittem, értek a kutyákhoz. Aztán Csipesz bebizonyította, hogy semmit nem értek. Amikor hét–nyolc hónapos lett, a játékból már inkább verekedés, területvédelem vagy ennek kombinációja lett. A Tabánban lyukasztotta a kutyákat – ír szettert, spánielt, briárdot, mindegy volt. Nem lehetett elengedni, de közben meg úgy húzott a pórázon, hogy alig bírtam fogni, és nem figyelt semmire. A várkertben pedig területvédő üzemmódba kapcsolt. Azt gondolta, hogy engem mindentől meg kell védenie. Babakocsit toló anyukától, kapucnis alaktól, spánieltől, német juhásztól… egyszerűen mindentől.”

Volt, aki azt mondta, keressek neki másik gazdát

„Azt mondta az egyik tréner, adjak túl rajta, mert ezzel az időbeosztással és ezzel a lelkülettel ez nem fog menni.” Adél azonban nem tudta elengedni a kutyát. „Nem volt szívem odaadni. Annyira imád engem ez a kutya, hogy egyszerűen nem tudtam.”

Végül a tükörmódszerhez fordult, Kresák Ágnes segítségével, ahol maximális 100 pontot értek el alap- és középfokon is, de amikor visszamentek a várkertbe, minden kezdődött elölről. „Nem bízott bennem, nem hitte el, hogy én majd megoldom a helyzetet.” A valódi fordulat egy olyan pillanatban következett be, amikor egy újabb konfliktus alkalmával Adélnál valami elpattant és nagyon komolyan megbüntette, ledominálta és kizárta a falkából Csipeszt.

„Most már elég, ha halkan annyit mondok: nem. És ő visszafordul, oda jön, és lesüti a fülét… mintha azt mondaná: bocsánat, nem tudom, mire gondoltam.” A viselkedésbeli javulás mellett Adél saját működése is átalakult. „Nekem kellett változni. Megtanulni határt húzni, következetesnek lenni. Ezek nagyon komoly belső munkát igényeltek. Én régen még attól is féltem, hogy ha elküldöm a helyére, azt fogja gondolni, hogy nem szeretem. És ez teljesen összezavarja a kutyát. Most már tudom, mit csinálok vele, és mit kellett megtanulnom hozzá – de ez egy öt évig tartó küzdelem eredménye!

Két teljesen más kutyával élünk. Más a ritmusuk, más a szükségletük

Csipesz mellett él velük egy másik kutya is, Alfie – vagy ahogy Adél hívja: Alfika. A története egészen máshonnan indul, mint Csipeszé. Alfikát Adél párja, Székely Kriszta találta az autópálya mellett, kb. 10 éve. Volt benne chip, megtalálták a tulajdonos számát is, de senki nem jelentkezett érte. Így maradt. Csendben, óvatosan, félve mindentől.

„Amikor hozzánk került, nagyon sokáig csak a falat nézte, vagy elbújt az ágy alá. Egyszerűen nem tudtam, mi történhetett vele előtte.” A mai napig hordoz valamit ebből a bezárkózottságból. „Ő egy autisztikus alkat. Mint egy szobanövény, úgy viselkedik. Nem vesz a szájába semmit, életében nem játszott. Még azt sem sikerült megtanítani neki, hogy leüljön. Kinyílt már valamennyire, de még most is nagyon kevés jelből dolgozik. A saját kis világában él, de ő ilyen. Nem várunk tőle többet. A maga módján kapcsolódik.” És bár Csipesz mellett sokszor háttérbe húzódik, ő is hozzáteszi a maga csendes, finom energiáját a mindennapokhoz. „Két teljesen más kutyával élünk. Más a ritmusuk, más a szükségletük. De így kerek ez a történet.”

A kutyák pontosan mutatják, milyen állapotban vagy

Adél napjaiban a kutyaséták stabil, tervezett pontok. Reggel, még a próba előtt leviszi őket, délután öt körül újra sétálnak egy nagyot, este pedig még belefér egy rövid egészségügyi séta. „Régen ezt is kapkodva csináltam, mintha muszáj lenne rohanni. Mostanra ebben is sokkal nyugodtabb lettem” – mondja.

A két kutya eltérő tempót diktál: „A Csipesz lesétálja magát, amíg én egy kört megyek, ő hármat. Alfikát meg mindig kicsit noszogatni kell hátul. A korábbi évek feszültségéhez képest ma már jóval könnyebben mozgunk együtt. Most már tudom, hogy Csipesz nem fog bántani senkit. Figyelem, de nem kell állandó készültségben lennem.” Különösen szereti amikor jó idő van, mert ilyenkor a szabadban tud jógázni, miközben a kutyák körülötte vannak. Utazni is velük szeretnek. Van egy saját lakóautójuk, amit közösen újítottak fel. „Lakóautózni mindannyian szeretünk. A kutyák is. Az utazás nem mindig egyszerű nekik, de amikor odaérünk valahova, ahol szabadon lehetnek, teljesen lelassulnak.”

Adél számára a kutyatartás nemcsak felelősség, hanem egyfajta kapaszkodó is. Az elmúlt években rengeteget tanult magáról, a határairól, a türelemről és arról, hogyan lehet valóban jelen lenni. „A kutyák mellett nem lehet mellébeszélni. Pontosan mutatják, milyen állapotban vagy. Ha én kaotikus vagyok, ők is azok. Ha rendben vagyok, ők is megnyugszanak” – mondja.

És hogy mi hiányzott legjobban abban a hat évben, amikor nem volt kutyája? „A természet. Az, hogy esik vagy fúj, de te kint vagy. Hogy figyeled, mi változik körülötted. Ez nagyon hiányzott.”

(Bohata Krisztina)

Fotók: Chikán Erika Photography 

Kutyabarát.hu

The post Jordán Adél: A kutyák mellett nem lehet mellébeszélni, pontosan tudják, milyen állapotban vagy appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Clint Eastwood sokak kedvenc színésze mindig is imádta az állatokat. De az élet fintora, hogy a western filmek egyik legnagyobb sztárja allergiás a lovakra, ahogy a kutyákra és a macskákra is. Ezért kígyókat tartott. Nem baj, mi, kutyások attól még szeretjük. Íme 10 kutya, aki hihetetlenül jól hozza azt a híres Clint Eastwood nézést.

# 1

# 2

# 3

# 4

# 5

# 6

# 7

# 8

# 9

# 9+1 – Nem kutya, de nem hagyhattuk ki őt sem. Tehetséges.

The post 10 kutya, aki kiköpött Clint Eastwood appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

John F. Kennedy-t 1961-ben iktatták be elnöki tisztségébe. Ő volt a legfiatalabb elnök, de nem az egyetlen, aki a Fehér Házba nemcsak családjával, hanem számos házikedvencével együtt költözött be. Ráadásul lett egy gyanús orosz kutya is odabent…

A Kennedy család kutyái

Macska és kanári mellett a család legnagyobb kedvence egy Welsh Terrier, Charlie volt. Imádott a medencében úszkálni a fiatal elnök mellett, és természetesen vérbeli falkavezérként viselkedett, ha többi kutya közé került. Minden alkalommal ott várakozott a gyepen, amíg az elnöki helikopter leszállt, de mégsem ő volt a legkülönlegesebb!

Kém kutya?

A legemlékezetesebb kutya Pushinka volt, akit Hruscsov ajándékozott Kennedy-nek. (Neve oroszul „Bolyhos”-t jelent). Saját útlevele szerint keverék kutya volt, de az is kiderült, hogy ő annak a Strelkának a kölyke, aki kutyaként először jutott az űrbe az oroszoktól.

A család azonnal beleszeretett a kutyába, de a kialakult hidegháborús helyzetre való tekintettel először egy katonai egészségügyi központba került, ahol óvatosságból átvizsgálták, nincs-e elrejtve rajta lehallgató készülék, bomba vagy valamilyen baktérium.

Később bekerülhetett az elnöki családba, ahol Charlie-val azonnal egymásra találtak, olyannyira, hogy még kölykeik is születtek, akiket Kennedy egyszerűen csak „pupnik”-oknak hívott. Egy kölyköt megtartott a család, míg két másik kutyára esszé pályázatot írtak ki, melynek témája az volt, hogyan tud egy gyermek megfelelően felnevelni és gondozni egy új négylábú családtagot. Az egész országból összesen 5000 mű érkezett, végül egy 9 éves kisfiú és egy 10 éves kislány kapta meg a két kutyust. 1962-ban még egy fővel bővült a kutyacsalád, hálaadásra érkezett Clipper, a német juhászkutya.

Pushinkáról bővebben ide kattintva olvashattok.

A Kennedy család az összes kedvenccel

Egyébként Teddy Roosevelt elnök is híres volt hatalmas kutyaszeretetéről, Fala nevű kutyája még emlékszobrán is helyet kapott. A Kennedy család kutyái méltán váltak híressé.

(kutyabarát.hu)

Forrás: Americacomesalive
Kezdő fotó: etsy
Fotók: jfklibrary

The post Kém kutya a Fehér Házban – A Kennedy család kedvencei appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

A világ egyik legsikeresebb énekese, zeneszerzője, George Michael karácsony másnapján hunyt el. Megrögzött kutyaimádóként az illegális kutyakereskedelem elleni harcok aktív szereplője volt. Csodálatos zenéje mellett hangja tudott lenni azoknak, akik nem tudnak beszélni.

Karrierje mellett mindig szakított időt arra, hogy kiálljon számára fontos ügyek mellett. Ilyen volt a Kék Kereszt állatvédő szervezet rendszeres támogatása is: novemberben még több hírességgel összefogva eljuttattak egy közleményt a The Times című újsághoz, amelyben a kormányt sürgették a tenyésztőkre és kereskedőkre vonatkozó szabályozások szigorításában, valamint az illegális kutyakereskedelem elleni küzdelem erősítésében. Ismert kutyatulajdonos sztárok élén felvonulást is szervezett.

A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) beszámolója szerint George Michael 2012-es turnéja alatt az énekes és a csapata készített egy fotómontázst a kedvenc kutyáikból. A „Kutya-fal”-nak nevezett kép mindenhova velük utazott, majd később elárverezték, és a befolyt összeget egy kutyamenhely megsegítésére ajánlották fel. A fotók között szerepelt többek között George saját fotója két kutyájával: Meg-el és Abbey-vel.

Köszönjük neki a rengeteg fantasztikus zenét, amit alkotott, a szeretetét a kutyák iránt, és azt, hogy hírnevét olyan élőlények érdekében használta, akik nem tudnak kiállni saját magukért.

(kutyabarát.hu)

Forrás: Pet Rescue Riport

Fotók: George Michael Facebook
The Times
Dfordog

The post George Michael ugyanannyira imádta a kutyákat, mint a zenét appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Trokán Nóra színésznőként régóta ismert név a magyar színházi és filmes világban. Szülei, Papadimitriu Athina és Trokán Péter is színészek, nővére, Trokán Anna szintén ezen a pályán dolgozik. Gyerekként sokáig állatorvos szeretett volna lenni, de amikor egyszer elkísérte a nővérét Földessy Margit drámastúdiójába, eldőlt, hogy végül ő is a színpad mellett marad. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, később szabadúszó lett. Szerepelt több független színházi produkcióban, filmekben, és sokan ismerhetik A Tanár című sorozatból is.

Állatok mindig voltak körülötte – kutyák, lovak, cicák –, és ez a közelség azóta is természetes része az életének. Trokán Nórával a kutyás múltjáról és jelenéről beszélgettünk, a veszteségekről és az újrakezdésekről, az állattartás felelősségéről – és arról is, miért gondolja azt, hogy a pulik sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amit általában kapnak.

Akkor láttam előszőr édesapámat sírni, amikor az első kutyánkat elvesztettük

Trokán Nóra világéletében állatok között élt. Ahogy ő fogalmaz: „Amióta az eszemet tudom, volt kutyánk.” Ötéves korában költöztek kertes házba és rögtön meg is érkezett a családba Dodó, a német juhász, aki élete első meghatározó kutyás élményét jelentette. Egy klasszikus, családi kedvenc volt, aki a ház körül, a kertben mindig ott volt a gyerekek nyomában, és valódi társuk volt a mindennapokban. Dodó halála mélyen megrázta a családot, és az a pillanat, amikor Nóra először látta sírni az édesapját, örökre beégett az emlékezetébe. A kutya elvesztése nemcsak fájdalmat hozott, hanem azt a felismerést is, hogy milyen mély kötődés alakulhat ki egy ember és egy állat között.

Az egyetemi évek alatt azonban ez a világ háttérbe szorult. „Abban az időben olyan volt az életvitelem, hogy tulajdonképpen csak aludni jártam haza. Nem lett volna fair egy állattal szemben, ilyen körülmények között tartani.” Egy nap azonban talált egy kóbor berni pásztorkutyát, akit egyszerűen nem tudott otthagyni az út szélén. Hazavitte, plakátolt, kutatta a gazdát, és közben kiderült, hogy a kutya egy felszámolt szaporítótelepről került ki, beltenyészetből. Ennek sajnos komoly következménye lett. Már fiatalon megvakult, epilepsziás lett, később csontrákot is diagnosztizáltak nála – és mégis, mosolygós, derűs, játékos kutya maradt mindvégig.

„Ő volt a legvidámabb kutya, akivel valaha találkoztam. Elképesztő méltósággal viselte a sorsát. Soha nem nyafogott, soha nem sajnáltatta magát. Csak jelen volt. Teljes természetességgel élte azt az életet, amit kapott – és ettől nekem ő valami egészen különleges maradt.”

Bogyó, az első saját kutya

Az első saját kutyáját, Bogyót, egy vidéki állatorvos házaspártól fogadta örökbe. Apró kölyökként került hozzá, fekete szőrű puli volt, épp olyan, mint Lajos, a mostani kutyája. De teljesen más személyiség.

„Bogyó volt az első, akit már felnőttként választottam. Ő nem csak kutya volt, hanem a társam volt minden értelemben. Jött velem próbára, forgatásra, vidéki turnéra, nyaralni – tényleg mindenhova. Együtt éltük az életünket.”

A kötelék mély volt és természetes, annyira, hogy Bogyó még a filmforgatások ritmusát is megtanulta. Tudta, mikor van jelenet, mikor kell nyugton maradni, mikor van vége. A különleges kutya-gazdi kapcsolatnak egy agresszív vesebetegség vetett véget. Bogyó mindössze öt évet tölthetett gazdájával. „Amikor Bogyó meghalt, azt hittem, nem akarok több kutyát. Nem tudtam elképzelni, hogy ezt újra átéljem.”

Új kapcsolat, új történet, új karakter

Majdnem egy év telt el Bogyó halála után, mire Nóra újra nyitott lett a gondolatra, hogy ismét egy kutyával ossza meg az életét. Abban biztos volt, hogy csakis pulit szeretne, de más színűt, más karakterűt – félt, hogy Bogyót látná egy ugyanolyan kutyában. Egy tenyésztőtől szeretett volna egy ritka, úgynevezett maszkos fakó színű pulit, de mire eljutott hozzá, az alom összes kölykét lefoglalták. Végül felajánlottak neki egy fekete kant. Először tartott tőle, de aztán elmentek a férjével, megnézték – és ott már hamar el is dőlt minden.

„Láttál már kölyök pulit? Áhh nem lehet kibírni, annyira édesek… Amikor beléptem, már tudtam, hogy ő lesz az új kutyám. Egy pillanat alatt eldőlt. Nem Bogyóra hasonlított, nem őt pótolta – ő Lajos volt. Teljesen más. És ez jó volt. Egy új kapcsolat, új karakter, új történet.”

Lajos félős kutya volt. Eleinte rettegett mindentől: a lift hangjától, az ismeretlen lépcsőtől, a városi zajoktól. De Nóra türelemmel, következetesen segített neki, hogy feloldódjon. Ma már határozott, jelenlévő, karakteres kutya – aki mindig figyel, de nem egy bújós típus.

A puli, mint társ

A puliról sokakban még mindig él a kép, hogy kizárólag pásztorkodásra való, nem társasági kutya, nem való városi közegbe, és legfeljebb a kert végében lehet a dolga, ahol megugatja a rókát. A fajta intelligenciáját, alkalmazkodóképességét, mélységét sokan alábecsülik, főleg azért, mert nem tartják elég „könnyen kezelhetőnek” vagy „kompatibilisnek” a modern életformával.

„Sokan mondják, hogy a puli nem való városba. Hogy egy pásztorkutya, aki csak kint tud működni. De szerintem ez egy nagyon leegyszerűsített kép. Édesanyámnak is volt pulija, soha életében nem járt iskolába, nem tanították, nem volt rajta póráz –mégis ő volt a legalkalmazkodóbb kutya, akit valaha ismertem. Olyan érzékenyen tudott reagálni rá, olyan szinten olvasta őt, hogy semmilyen tréning nem pótolta volna azt a kapcsolódást.”

A pulik mélyen kötődnek a gazdához – és rendkívül intelligensek. Ez viszont azt is jelenti, hogy ha nem kapnak figyelmet, feladatot, inger-gazdag környezetet, akkor bezárkózhatnak, neurotikussá válhatnak, vagy agresszívek lehetnek. Nóra azt vallja: a puli akkor érzi magát a legjobban, ha együtt van a gazdájával, közös programokon, emberek között. Nem igényli a napi több órás futást, de az állandó kapcsolódást igen. Jól alkalmazkodik: ha sétára viszik, örül, ha színházba megy, csendben fekszik, viszont ha a lovardába kíséri a gazdáját, előjön belőle terelő kutya.

„Lajos teljesen más a különböző helyzetekben. A lakásban nyugodt, szinte láthatatlan. A lovaknál terel, ösztönösen. A színházban pedig egy kis kedves plüsskutyává válik, aki odamegy mindenkihez, és elbűvöli mindenkit. Olyan, mintha átváltana különböző üzemmódokra – és ez lenyűgöző benne.”

Nem követ, nem tolakszik, de ha történik valami, azonnal ott van

A puli bundája egyedi – és a tartás szempontjából ez sem elhanyagolható tényező. „Nem hullik a szőre, ami óriási előny. Nincsenek tele a ruháim, a kanapé, a konyha a kutyaszőrrel. Inkább kis gyapjúpamacsokat hullat, amit összeszedek. Viszont ha elmegyünk kirándulni, akkor utána fél óráig szedem belőle a toklászt és a bogáncsot. Amikor hazaérünk, már tudja, hogy mi következik, nem nagyon rajong érte. De ez része az együttélésnek.”

Nóra évente kétszer lenyírja Lajos szőrét, saját kezűleg. Egyszer jártak kutyakozmetikában, ahonnan egy „uszkárt” kapott vissza, ezután maga vette kezébe a fazonigazítást Azóta ez náluk közös rituálévá vált: a kertben nyírja meg, Lajos pedig türelmesen tűri, már szinte programként tekint rá. Ami a mozgásigényt illeti, a puli nem bolondul meg, ha nem futhat napi két órát. Inkább alkalmazkodik a gazda ritmusához. Lajos a különböző környezetekben különböző arcait mutatja, és ez – Nóra szerint – lenyűgöző példája annak, mennyire figyeli és követi az embert.

„Amikor lakásban laktunk, akkor is tökéletesen tudott alkalmazkodni. Szinte meg sem mozdult egész nap. Ha kimentünk a lovardába, egy őrült terelőkutya lett belőle. Ha színházba mentünk, akkor csendesen fekszik, figyel. A puli nem csak egy munkakutya. A puli társ. És ezt sokan nem tudják róla.”

Nóra szerint a puli alapvetően olyan kutya, aki nem feltétlenül akar a gazdán lógni, de mindig figyel. Ha otthon kell maradnia, és elhangzik az „itt maradsz” mondat, akkor bemegy a helyére, és türelmesen vár. Ugyanakkor egy idegen helyen, ha egyedül hagyják, sír – de nem rombol, nem pánikol. Ez a kötődés formája, nem a bizonytalanságé.

„Nagyon érdekes, hogy Lajos nem az a bújós típus. Ha leülünk, két-három méterrel odébb fekszik le, és még háttal is. De közben tudom, hogy mindent figyel. Egyszerűen ilyen. Nem követ, nem tolakszik, de ha történik valami, ő már ott van.”

Lajos tehát mindig résen van, de unokaöccse közelében teljesen más lesz. Nóra szerint annyira szereti és védi a kisfiút, hogy még a nevét sem lehet kimondani a közelében, mert azonnal odarohan, mintha hívnák. Éjjelente az ajtaja előtt alszik, sőt, már az ágyába is felmegy hozzá – amit otthon soha nem tenne. Egy hosszabb közösen töltött időszak után két napig csak alszik, annyira elfárad a folyamatos figyelésben. „Imádja a gyerekeket, és brutálisan okos. Érzékeny rájuk, érti őket” – mondja Nóra.

Lovak és kutyák nélkül nem teljes az élet

A kutyák mellett a lovak is fontos szereplői Nóra életének. Néhány éve elvégzett egy kétéves lovas szakirányt is az Állatorvostudományi Egyetemen, amit nem a diploma kedvéért, hanem a tudásért csinált. Nem Lajos tehát az egyetlen négylábú családtag, két lóval osztozik ezen a pozíción.

„A lovak nélkül nem nagyon tudnék már élni. Ők tényleg a mindennapjaim részei. Nem bokszban tartjuk őket, hanem ridegen, ami óriási szabadság – nekik is, nekünk is. Tíz percre vannak tőlünk, megyek hozzájuk, amikor tudok, de ha nem jutok oda, akkor sincs baj, mert szabadon mozoghatnak egész nap. Szerintem ez az egyetlen módja, hogy ez fenntartható legyen.”

Fotó: Chikán Erika Photography

The post A puli több, mint egy munkakutya, igazi családtag – Interjú Trokán Nórával appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post Diane Keaton 5 millió dollárt hagyott imádott kutyájára appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Taylor Swift október 3-án adta ki legújabb albumát, The Life of a Showgirl címmel, és a rajongók ismét lázban égnek. Ahogy minden Swift-korszakban, most is akad bőven inspiráció — még azok számára is, akik nem dalszövegeket elemeznek, hanem épp új kiskedvencüknek keresnek nevet.

Taylor nemcsak a popzene királynője, hanem a kreatív állatnevek mestere is. Saját macskái – Olivia Benson, Meredith Grey és Benjamin Button – már-már sztárstátuszban vannak, a rajongók pedig rajonganak értük. De most a kutyásokon a sor: íme, a legjobb Taylor Swift-ihlette kutyanevek, minden korszakból!

Cowboy

Az evermore „cowboy like me” című számából – tökéletes választás egy igazi szabadlelkű, kalandvágyó kutyának.

Willow

A folklore és evermore rajongóinak: elegáns, nyugodt, kecses kutyáknak illik, akik „árnyékban is ragyognak”.

Lucky

A „The Lucky One” című dalról – mert te vagy a szerencsés, hogy ő a társad, és ő is, hogy ilyen gazdira talált.

Lightning

Az örökmozgó, „villám mozgású” kutyáknak, akik úgy száguldanak, mint Taylor a táncparketten: „I’m lightning on my feet.”

Champagne

Elegáns, de mégis játékos választás – ráadásul a becenév (Champ) igazán menő.

Bolter

A The Tortured Poets Department bővített kiadásából – tökéletes a gyors, mindenfelé szaladgáló ebeknek. És talán könnyebben betűzhető az állatorvosi rendelőben, mint a Lightning.

Clyde

A „Getaway Car” egyik utalása, emberi hangzású név, ami különösen jól áll a magabiztos kutyáknak. Ha két kutyád van, jöhet mellé Bonnie is.

Apollo

A Lover „The Archer” című dalából merít – egy fényhozó, karizmatikus kutyához illik, aki mindig középpontban van.

Romeo

Az OG Swiftie-k kedvence, a „Love Story” hőse. Egy romantikus, hűséges kutyusnak, aki igazi szívrabló.

Rebel

A „Mine” című dalból: tökéletes egy kissé rakoncátlan, de imádnivaló kutyának. „You are the best thing that’s ever been mine.”

August

A folklore nosztalgikus dala ihlette, aranyos és meleg hangzású név, ugyanakkor van egy nosztalgikus, öreguras bája.

Dorothea

Egy igazi vintage név, elegáns, klasszikus kutyáknak – becenevek: Dottie vagy Thea.

Betty

A folklore szerelmi háromszögének ikonikus alakja. Egy bájos, „jó kislány” kutyának, akinek mindig megbocsátunk, még ha épp ki is túrta a virágágyást.

Honey

A The Life of a Showgirl 11. számáról – édes, barátságos, szeretettel teli kutyáknak, akik minden napot bearanyoznak.

Akár egy kis „Swiftverse” nosztalgiát keresel, akár most csatlakozol a rajongók táborához, ezek a nevek biztosan megadják a kellő csillogást a kedvenced személyiségéhez.
Egy biztos: ha Taylor Swift-ihlette nevet választasz, biztosan összehoz a többi kutyás Swiftie-vel a parkban vagy a séta során.

Szalay Adél / Kutyabarát.hu

Forrás: https://www.kinship.com/uk/pet-lifestyle/taylor-swift-inspired-pet-names?utm_source=instagram&utm_medium=social-organic&utm_campaign=linkinbio&utm_content=www.instagram.com/p/DPVF3c7AY66; Kép: Készítette: minds-eye – Taylor Swift, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3214601

The post Taylor Swift-ihlette kutyanevek minden érából appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

(Az interjú a Kutyabarát Magazin 2025. nyári számában jelent meg.)

Több mint húsz éve osztja meg életét négylábú társaival, és a közösségi médiában, jótékonysági kampányokban vagy menhelyi akciókban is mindig következetesen kiáll az állatvédelem mellett. Számára a kutyatartás nem hobbi, hanem életforma, amely összefonódik a színpadon túli mindennapjaival is. A Kutyabarát Magazinnak adott interjújában őszintén mesélt első kutyájáról, gyászról, örökbefogadásról és jelenlegi hű társáról, Terkáról, a komondor keverékről.

Az ikonikus vizsla, Károly

Bár Patrícia kutyával nőtt fel, a családi puli a kertben élt, így nem volt vele túl szoros a kapcsolata. Az igazi kutyás lét felnőttkorban találta meg. Első saját kutyája, Soma, egy golden retriever volt, Kulka János Morzsa kutyájának egyik kölyke. „Sajnos egy autoimmun betegség miatt négyévesen elveszítettük. Akkor úgy éreztem, hogy a gyászból valamit át kell adni, nem mehet el a levegőbe az a sok érzelem, ezért jönnie kell gyorsan egy másik kutyának.”

Soma halála után alig egy héttel egy vizslakölyök gazdája lett. „Károly volt az ikonikus kutyám. Vele lettem igazán felnőtt. 14 évet éltünk le együtt. Kéthónapos korától járt velem szinkronba, forgatásra, színházba. Igazi társ volt. Reggeltől estig együtt voltunk, szinte mindig. A vizsla hihetetlenül társaságkedvelő fajta.”

Patrícia már korábban elvégzett egy alapkiképzést Somával, és az ott tanultak Károlynál is működtek. „Igazából nekem kellett inkább tanulnom, nem a kutyának.” Károly kiválóan alkalmazkodott a mozgalmas színészi életformához, gyakorlatilag mindenhová ment a gazdájával. „Azt akartam, hogy a kutyám velem élje az életem. Reggel elindulunk, este hazajövünk, együtt.”

Károly időskorára súlyos epilepsziás rohamokkal küzdött. „Eleinte havonta volt, aztán hetente, végül naponta többször is. Sokáig elhittem magamnak, hogy még jól van. De visszanézve tudom, túlhúztuk. A búcsú nem volt méltó hozzá.”

Egy megtört kutya, aki megtanult újra bízni 

Janka később csatlakozott hozzájuk – egy mélyen traumatizált, menhelyről örökbe fogadott kutya, akit Rónai Egon és gyermekei találtak a Velencei-tó környékén, egy hófödte januári napon. Frissen szült szukaként dobták ki, kimerülten, megverve, kikötve. Jankát nagy részben Károly kutya rehabilitálta. Nélküle Janka talán sosem tanulta volna meg, hogy mit jelent emberrel élni. Kutyák közt ő volt a minta – Janka pedig csendesen követte.  Amikor Patríciáékhoz került, semmit nem tudott a normális emberi érintésről. Rettegett az emberektől, kukázott, nem tudott közlekedni, minden új helyzetben lefagyott. „Egy éves kora körül találták, szülés után, kikötve. Elrágta a kötelet, és menekült. Csoda, hogy életben maradt.” A szocializációja hosszú és fáradságos volt, de Janka szelíd türelemmel tanult. Egy idő után már el tudta viselni a társaságot, de még sokáig nem lehetett egyedül hagyni – különösen Károly halála után. „Egy percet sem bírt egyedül. Amikor Károly meghalt, Janka, mint egy özvegy, várta, hogy a másik kutya hazatérjen. Annyira sírt, hogy nem tudtam itthon hagyni. Ezután két évig mindenhová magammal vittem, vagy szerveztem valakit, aki vele marad.”

A zsákbamacska, aki borította a papírformát: Terka 

Janka halála után határozottan kijelentette: most egy ideig nem lesz kutya. „ Nem akartam még egyszer végigélni azt a fájdalmat.” Ezt a párja és a kislánya is elfogadta. Féléves szünet következett. „Egészen addig nem is gondoltam új kutyára, amíg meg nem éreztem, hogy itt a tavasz. De nem úgy, mint korábban. Egyszer csak benne voltunk az évszakban és én nem vettem észre a változásait, az illatokat, mert nem volt kutyám, akivel folyamatosan sétáltam volna. Akkor értettem meg, hogy a kutya egy olyan társ, aki összeköt természettel.”

Patrícia már korábban is tudta, hogy ha lesz kutya, nem szeretne olyat, aki emlékezteti Károlyra és Jankára. „Valami maszatos, kócos, göndör kutyára vágytam. Ne legyen vizsla, ne legyen hasonló sem.” Így találtak rá Ürömön a menhelyen Terkára, egy különös fehér gombócra, aki a kozmetikai nyírás után egy sovány, hosszúlábú, agárszerű kutyává változott. A megszépített külső mögött azonban egy különösen nehezen szocializálható, érzékeny lélek rejtőzött.

„Az első két hét után azt éreztem, semmi nem működik, amit eddig tudtam. Olyan volt, mintha sosem lett volna kutyám.” DNS-tesztet csináltattak, és meglepő eredmény született: 78% komondor, 16%puli, és egy távoli cane corso ős. „Egy luxi cuki kutyának néz ki, de egy őrző pásztorkutya valójában”

Terkával új szintre lépett a tanulás. „Őt nem lehet megvesztegetni. Nem fogad el csak úgy jutalomfalatot. Lehengerlően makacs és intelligens. Egészen máshogy működik, mint az eddigi kutyáim.”

Ma már jól kijön más kutyákkal, de emberekkel továbbra is nehezen nyit. “De velünk olyan mély és erős bizalmat épített ki, amilyet eddig egyik kutyámnál sem tapasztaltam.”

Komondorral az élet

A komondor, mint fajta is új dimenziót hozott Patríciáék életébe. Részt vettek a Komondor Fajtamentő Alapítvány programján, hogy jobban megismerjék Terka ösztöneit, tulajdonságait. „Ez a fajta túl kevés figyelmet kap, úgy is mondhatnám, hogy rossz a marketingje. Pedig egészen különleges kutya és nem mellesleg nemzeti kincs.”

A család a város közepén él, mégis teljes értékű életet biztosítanak Terkának. „Lakásban élünk, de naponta járunk az erdőbe, futtatókba. Rácáfolunk az állításra, hogy egy komondor nem való lakásba. De ő egy munkakutya, akinek intellektuálisan is le kell fáradnia. Neki nem elég csak a séta. Kell a feladat, kell a közös figyelem. Ha ezt megkapja, akkor nyugodt.”

Terka tanítása

Terka nemcsak új kutya Patrícia életében, hanem egy új tanító is. Az a fajta, aki nem alkalmazkodik gondolkodás nélkül, hanem kérdéseket tesz fel — viselkedésével, reakcióival, elvárásaival. Az együtt töltött idő alatt Patríciának újra kellett gondolnia mindazt, amit korábban biztos tudásnak hitt a kutyákról. Ez a különleges komondor keverék megtanította neki, hogy az igazi kapcsolódás nem a megszokott sémákból születik. Hanem abból, ha hajlandóak vagyunk figyelni, engedni, változni. Terka története nemcsak egy örökbefogadásról szól, hanem arról is, hogyan tud egy kutya tükröt tartani nekünk — hogy jobban lássuk magunkat és a hiányosságainkat.

(Bohata Krisztina)

Kutyabarát.hu

The post Azt hittem, én már mindent tudok a kutyákról. Aztán jött Terka – Interjú Kovács Patríciával appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Október 8-tól látható a Netflixen a brazil film, amit vígjáték és egyben dráma kategóriában jelöltek meg. Az előzetes alapján pedig a pattogatott kukorica mellé, készítsétek elő a zsepiket is!

The post Caramelo – Új megható kutyás film a Netflixen appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Jelenleg a Játékszín társulatának tagja, ahol két vígjátékban látható, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban játszik több darabban, köztük zenés és komikus előadásokban is.

A kutyák mindig is különleges szerepet töltöttek be az életében – gyermekként egy berni pásztorkutya, Beni volt a társa, majd később egy Jack Russell terrier, Phoebe, és jelenlegi mentett kutyája, Bambi a család legújabb tagja. Dia elkötelezett az örökbefogadás és a felelős kutyatartás mellett, amit aktívan képvisel is.

A Kutyabarát Magazin exkluzív interjújában gyerekkori kutyás emlékeiről, a kutyanevelés kihívásairól és a színházi életről is mesélt.

Egyszer kutyás, mindig kutyás

„Igazi kutyás családba születtem – meséli Dia. – Az első kutyánk Beni, egy berni pásztor volt, aki tíz évig volt velünk. Gyerekbarát, intelligens, hűséges kutya volt, akit apukám gyakran vitt magával a munkahelyére. Már akkor azt a példát láttam otthon, hogy egy kutyával foglalkozni kell, nem elég hogy etetem és sétáltatom. Amikor elveszítettük, annyira megrázta a családot, hogy édesanyám kijelentette: többé nem lesz kutyánk. Ez egy tízéves kutyátlan időszakot eredményezett az életemben, ami nagyon megviselt. Azt szoktam mondani, hogy a kutyatartás olyan, mint a függőség – aki egyszer kutyás volt, mindig kutyás marad.”

Beni elvesztése után tehát jópár évvel Diának lett egy saját kutyája, Phoebe, a Jack Russel, aki életének egyik legmeghatározóbb kutyája lett. „Azt mondják, mindenkinek van egy nagy kutyája, az én életemben ez Phoebe volt. Rengeteget tanultam tőle a kutyázásról, de arról is, hogyan kell tiszteletben tartani egy állat személyiségét és igényeit. Phoebe rendkívül intelligens, energikus kutya volt, akivel sok időt töltöttünk együtt. Akkor értettem meg igazán, hogy nem minden kutya igényel egyforma törődést: míg egyeseknek a fizikai fárasztás fontosabb, másoknak a mentális stimuláció. A Jack Russell terrierek hihetetlenül okosak, és ha nincs elég kihívás számukra, könnyen unatkoznak. Phoebe öregkorára egyre türelmetlenebb lett más kutyákkal és gyerekekkel, de a mi kapcsolatunk mindig nagyon erős maradt. Az ő elvesztése rendkívül megviselt – a mai napig elszorul a torkom, ha rá gondolok.”

Dia számára különösen fájdalmas emlék, amikor Phoebe egyszer elszökött a férjétől egy esti séta során. „Egy pillanat alatt eltűnt, és egész éjszaka kerestük. Borzasztó érzés volt nem tudni, hogy hol van, és jól van-e – emlékszik vissza. Szerencsére Phoebe végül előkerült (felszállt egy trolira), de az eset ráébresztette Diát arra, hogy érdemes kutyájára mindig nyomkövetőt tenni. –Bambin mindig van egy GPS-es nyomkövető, így bármikor ellenőrizhetem, hogy merre jár. Ha valami történne, azonnal meg tudnám keresni – mondja.

Egy gyerek és egy kutya együttéléséért a szülő a felelős

Phoebe végigkísérte Dia életének fontos állomásait, köztük kisfia, Zétény születését is. Az összeszokásuk azonban nem volt zökkenőmentes. „Nem viselte jól a kisbabás időszakot – meséli Dia. – Hat évig egyedül volt velem, és amikor megérkezett a fiam, teljesen felfordult az élete. Kezdetben stresszes volt, elvonult, és néha vicsorgott is, ha a gyerek túl közel ment hozzá. A trénerünk mondta, hogy ez teljesen természetes reakció: a kutyák számára egy totyogó, bizonytalan mozgású kisgyerek nem kiszámítható, ezért sokuk tart tőlük.”

Voltak tehát kihívások az elején, például Phoebe nem szerette, ha a gyerek hirtelen mozdulatokat tett felé, vagy ha túl közel ment hozzá. „A trénerünk tanácsára fokozatosan szoktattuk egymáshoz őket, és mindig ügyeltünk rá, hogy a kutya komfortosan érezze magát a jelenlétében. Idővel megtanítottuk Zéténynek is a helyes viselkedést: például hogy ne zavarja a kutyát evés vagy pihenés közben, és ne közelítsen hozzá hirtelen mozdulatokkal. Azt tanultam meg, hogy sosem a kutya hibája, ha konfliktus van. Egy gyerek és egy kutya együttéléséért a szülő a felelős. Nálunk szabály volt, hogy a kutya saját helye szent és sérthetetlen. Bambinak is van egy kennelje, ahova senki nem mehet be, az az ő biztonságos zónája.”

Dia szerint a legfontosabb szabály az, hogy egy kisgyereket sosem lehet egyedül hagyni egy kutyával. „Ezt sokan elfelejtik, pedig egy-egy rosszul sikerült interakció akár komoly következményekkel is járhat. Egy kutya nem érti, hogy egy kisgyerek miért nyúl a szájába vagy miért kapaszkodik bele, és ha megijed, ösztönösen reagálhat.”

A tudatos nevelés végül meghozta az eredményét: „Zétény mostanra már érti és tiszteletben tartja a kutyák határait, és megtanulta, hogyan kell helyesen bánni velük. Ez egy hosszú folyamat volt, de megérte, mert így a gyerekem is felelősségteljes és tudatos kutyatartóvá válhat.”

Nem tudott sokáig kutya nélkül élni

Phoebe elvesztése után Dia számára hamar világossá vált, hogy nem tud sokáig kutya nélkül élni. „Nagyon erős hiányérzetem volt, egyszerűen nem tudtam elképzelni a mindennapjaimat kutya nélkül. Még mindig ott voltak Phoebe dolgai, ösztönösen lehajoltam vizet önteni a táljába, és minden este úgy éreztem, hogy ideje lenne elindulni a sétára. Akkor kezdtem el komolyan foglalkozni az örökbefogadás gondolatával” – meséli Dia.

Ekkor talált rá Bambira, egy menhelyről mentett keverék kutyára, akinek az előéletéről keveset tudni. Az egyetlen biztos információ az volt, hogy eredeti neve Rolex volt, és valószínűleg egy vidéki településen találták. „A Fogd A Mancsom Alapítvány védence volt, és egy ideiglenes befogadóhoz került, akinél meglátogattuk. A férjem eleinte aggódott, mert Phoebe elvesztése után még csak pár hét telt el, de én tudtam, hogy szükségem van egy kutyára. A kisfiam is ott volt velem, és amikor megkérdezte, hogy hazavihetjük-e Bambit, a férjem csak felsóhajtott és azt mondta: ‘Írjátok alá a papírokat, és induljunk.’”

Bambi három hónapos volt, amikor Dia örökbefogadta, és azóta a család elválaszthatatlan tagja lett. Mostanra már két éves, és igazi energiabomba. „Nagyon mozgékony, tele van életkedvvel, és hihetetlenül ragaszkodó. Néha úgy érzem, hogy sokkal jobban figyel ránk, mint Phoebe, és ez azért van, mert mentett kutya. Az ő szeretete teljesen más: ha tehetné, egész nap csak mellettünk lenne.”

Bambi érkezése óta Nyári Dia élete ismét teljessé vált, és szinte mindenhová magával viszi hűséges társát. „Bambi igazi társ, akivel bárhova elindulhatok – meséli. – Ha tehetem, velem jön a színházba, a próbákra és még kisebb forgatásokra is. Szerencsére a Játékszín kutyabarát hely, így a kollégáim is megszerették őt, és mindig nagy örömmel fogadják.”

Nemcsak a munkában, hanem a hétköznapokban is sok időt töltenek együtt. „Rengeteget kirándulunk, szeretem kivinni őt a természetbe, ahol szabadon futhat, és felfedezhet. Mivel energikus kutya, fontos számára a sok mozgás és a mentális kihívások is. Imádjuk a kutyafuttatókat, ahol rengeteg barátja is van már Bambinak.”

„A kutya nem játék” – Örökbefogadás és felelős tartás

Egy mentett kutya esetében mindig fontos, hogy megadjuk neki a szükséges időt és bizalmat, hogy újra megtanuljon bízni az emberekben. „Azt biztosan tudjuk, hogy Bambit vidéken találták, de hogy milyen körülmények között élt, azt nem tudjuk pontosan. Valószínűleg nem bántották, inkább csak elhanyagolták. Egyes dolgoktól – például a szódásszifon hangjától – nagyon megijed, ami arra utalhat, hogy régebben ijesztgették vele” – meséli Dia.

Bambi nevelése nem volt egyszerű, de Dia mindig is tudatos kutyatartóként állt hozzá a feladathoz. „Sokan azt hiszik, hogy a kutya csak egy aranyos kis családtag, aki mellett automatikusan minden szép és idilli lesz. Pedig egy kutya tartása hatalmas felelősség. Egy örökbefogadott kutyánál pedig fokozottan igaz, hogy sokkal több türelem és következetesség kell. Az első időszakban rengeteget tanultam róla és vele együtt. A kutyaiskola és a tréningek rengeteget segítettek abban, hogy jobban megértsük egymást.”

A művészvilág és az állatszeretet kéz a kézben jár

A színházi és filmes világban sokan osztják Nyári Dia kutyák iránti rajongását. A színészek és művészek gyakran hosszú próbákon és előadásokon vesznek részt, így különösen fontos számukra, hogy legyen egy hűséges társuk, aki kikapcsolódást és feltöltődést nyújt a rohanó mindennapokban. „A színészvilágban rengetegen kutyások – meséli Dia. – A kollégáim közül is sokan magukkal hozzák kedvenceiket a színházba vagy forgatásokra. Valahogy a művészvilág és az állatszeretet kéz a kézben jár.”

A Játékszín, ahol Dia játszik, kimondottan kutyabarát hely, és nem ritka, hogy egy-egy próbán a színészek kedvencei is jelen vannak. Ez nemcsak a gazdiknak jelent örömöt, hanem a többi kollégának is, akik számára a kutyák egyfajta stresszoldóként működnek. „Bambi sokszor velem jön a próbákra, és mindenki imádja. A színházban külön kis helye van, ahol pihenhet, amíg dolgozunk” – mondja Dia.

Az örökbefogadás fontossága

Dia hisz az örökbefogadásban, és szívesen buzdít másokat is erre. „Megértem, hogy vannak, akik egy adott fajtát szeretnének, de akkor is érdemes fajtamentő szervezeteken keresztül keresgélni. Egy menhelyi kutya rengeteg szeretetet tud adni, de tisztában kell lenni vele, hogy ez felelősséggel és sok munkával jár.”

Bambi végül tökéletes társsá vált, aki nemcsak családtag, hanem mindennapos társ Dia életében. „Egy kutya soha nem csak egy kutya. Ő egy társ, egy barát, egy családtag, aki mellett az ember minden egyes nap tanulhat valamit. Azt hiszem, ha valaki kutyát fogad örökbe – akár menhelyről, akár fajtamentésből –, az nemcsak egy állatnak ad esélyt egy jobb életre, hanem saját magát is megajándékozza egy óriási élménnyel és egy életre szóló kötelékkel.”

Az interjú a Kutyabarát Magazin 2025 tavaszi számában jelent meg.

(Kutyabarát.hu)

The post Nyári Dia: Nem tudom már elképzelni az életem kutya nélkül appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post Lewis Hamilton őszintén beszélt kutyája betegségéről appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

The post Adrien Brody örökbefogadott kutyája a László nevet kapta appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

2006-ban kezdte publikálni első receptjeit és kalandozásait a gasztronómia világában, miközben éppen kezdett kiutat keresni a reklámszakmából, ahol kommunikációs szakemberként dolgozott.  Igazi, klasszikus „főzős-sütős” családból származik, a nagymama főztjéhez már gyerekként ő vásárolt be a Fény utcai piacon. Az „otthon evés” szigorú elv volt a kétgenerációs ház lakói számára, a nagyi még azt is „kiszagolta” ha a gyerekek elszöktek csalamádés hamburgert enni a városba. Korán megtapasztalta mit jelent a szezonalitás a konyhában, az egyik népszerű tévéműsorának tematikája is erre épül. Az éppen aktuálisan elérhető alapanyagokból készíteni ízletes, változatos ételeket. Tudatos hedonistának vallja magát, mert az ízeket és ételeket szerinte tudatos és fenntartható módon is lehet és kell is élvezni.

A főzés-sütés már fiatalon is kedvenc foglalatosságai közé tartozott, főiskolásként szabadidejében nem a plázába járt csavarogni, hanem élvezte, hogy szabadon garázdálkodhat az óriási konyhájukban. Később pedig a munkahelyén gyakran mesélt az éppen aktuálisan elkészített ételeiről, de úgy vette észre, ez ott, abban az időben nem nagyon hozott lázba senkit. Akkor még nem volt Instagram, nem volt közösségi média, az emberek nem beszélgettek arról, hogy éppen mit főztek és ettek, no meg persze nem fotózták le és nem posztolták ki a vacsorájukat a közösségi profiljukra.

A reklámügynökségnél, bár kreatív szakmában, de nem kifejezetten kreatív alkotóként dolgozott. Azt viszont érezte, tudta, hogy dolgozik benne a kreatív alkotási vágy, ezért elkezdte keresni a megfelelő csatornát, a megfelelő felületet, ahol kiélheti és megvalósíthatja elképzeléseit, ahol önmaga lehet. Az első gasztronómiai blogbejegyzéseit is ezért vetette papírra, akkor még nem is volt szándékában publikálni. Hogy mégiscsak legyen egy hely, ahová gyűjtheti az írásait, létrehozta saját blogoldalát és találomra elnevezte Lila Fügének. A többi pedig már gasztrotörténelem.

Fotózni akkor még nem tudtam, de gyorsan kiderült, hogy a stylinghoz viszont van érzéken. Ezért nagyon gyorsan megtanultam a fotózást, tudtam a kezdetektől, hogy ezekhez a tartalmakhoz nagyon fontos a jó fotó. Az összes képet én magam készítettem az írásaimhoz, sőt az első egy-két könyvemet is én fotóztam. Akkor azonban még nem volt olyan, hogy influenszer és nem terjedtek „maguktól” a tartalmak. Kiderült, hogy van még rajtam kívül egy-két gasztroblogger, velük tartottuk a kapcsolatot. E-mailen küldtük át egymásnak az írásainkat, ma már nagyon viccesnek tűnik az akkori kommunikáció. Az áttörés 2008-ban történt, amikor a Dining Guide szervezett egy „blogkóstoló” rendezvényt, ahová meghívta az ős-bloggereket, köztük engem is. Ekkor figyelt fel ránk a média, és nem sokkal később már az Index címlapjára került az egyik írásom. Ez azt jelentette, hogy a szokásos kb.24 ember helyett nagyjából tízezer ember olvasta a bejegyzésemet. Nagyon furcsa és meghatározó élmény volt– meséli Dóra.

Ma már azonban egész más a környezet, mások a platformok és mások az elvárások. Sokan értenek sok mindenhez, gyorsan lesz valakiből felkapott influenszer, gyakran nem szükséges hozzá tényleges tudás és tapasztalat, viszont a lényegi tartalom helyett inkább a magamutogatás vette át a terepet. A mai környezetben már nem biztos, hogy belevágna a blogolásba, mert számára ez a szerep nem komfortos, sőt, kifejezetten terhes. Azt viszont tudja, hogy ő maga brand meghatározó része, neki is szerepelnie kell a fotókon, de szíve szerint még ma is csak az elkészült ételek fotóit posztolná, ha tehetné. A Lila Füge név mögül azonban viszonylag gyorsan előbújt a Havas Dóra személye, egyrészt a tévés szerepléseknek és az egyre népszerűbb videós tartalmaknak köszönhetően. Aztán egy rossz üzleti döntés miatt a Lila Füge és Havas Dórai útjai végleg kettéváltak.

Egy idő után, amikor már szépen felépült a Lila Füge márka és nagy volt rá az érdeklődés, elérkezett az a pont, amikor úgy gondoltam, hogy egy személyben már nem tudom kiszolgálni az igényeket. Ekkor lett a Lila Fügéből egy gazdasági társaság, ahová üzlettársakat is bevontam. Utólag kiderült, ez rossz döntés volt. Két és fél évig üzemeltünk ebben a formában, mint vállalkozás, de az üzlettársaimmal nem értettünk teljesen egyet abban, hogy a céget milyen tempóban és milyen elvek menténk építsük tovább. És akkor jött a Covid, ami megpecsételte a vállalkozás sorsát. Sajnos nem sikerült békében elválnunk egymástól, a márkanév náluk maradt, így lett a Lila Fügéből mára Havas Dóra.

A Havas Dóra márka portfóliója a social média felületeken túl tévéműsorokból és könyvekből is áll. Bár még ma is úgy érzi, hogy belekényszerül a „technológiai őrületbe” és a platformok sokaságába, ahová tartalmat kell gyártani, természetesen próbál lépést tartani a világgal. Két tinédzser fiú édesanyjaként a legújabb csatornákhoz, például a TikTok –hoz már első kézből kap segítséget családon belül. Tervei között szerepel egy podcast csatorna beindítása, ahol többek között dietetikus szakértőkkel szeretne beszélgetni a tudatos és egészséges étkezésről.

Rátaláltam egy olyan mondanivalóra, amire a podcast tökéletes felület. Számomra mindig az volt a lényeg ebben az egészben, hogy levegyem az emberek válláról azt a nyűgöt, hogy minden nap főzni kell valamit.  Nekem könnyen megy, kikapcsol és inspirál az, hogy minden nap valami más kerül az asztalra, nagyon sok a mondanivalóm ebben a témában és ma már szerencsére sok fiatal dietetikussal lehet tartalmasan és érdekesen beszélgetni ezekről a dolgokról.  Az ősszel megjelenő könyvem is arról fog szólni, hogy az éppen szezonálisan elérhető zöldségekből, gyümölcsökből milyen változatos ételeket lehet készíteni.

Dóra saját maga sem tudja, hogy az elmúlt közel 20 évben mennyi recept került ki a konyhájáról, hiszen ennyi év alatt és ilyen intenzív munka mellet több ezres nagyságrendről beszélhetünk. A kreativitás mellett a megújulási képesség is rendkívül fontos egy ilyen pályán, melynek bizony voltak mélypontjai.  Egy hosszú és rendkívül kellemetlen tünetekkel járó betegség tavaly szinte egy teljes évre megálljt parancsolt Dórának, melyből többek között végül egy új jövevény, egy négylábú családtag segítségével tudott kilábalni.

Saját kutyám soha nem volt, gyerekkoromban két bernáthegyink volt, majd később lett két vizslánk, de ők inkább az anyukám és a testvérem kutyái lettek. Nem egyezett a véleményünk a nevelésüket illetően, így én kivonódtam ebből a történetből.  Aztán ahogy cseperedtek a fiam, egyre többet kampányoltak egy kutya miatt. Én is vágyakoztam egy saját kutya után, de egyrészről tudtam, hogy ha lesz kutyánk, az elsősorban az én felelősségem lesz, másrészről pedig pontos elképzelésem volt arról, hogy én milyen kapcsolatot szeretnék felépíteni egy kutyával, de nem voltam benne biztos, hogy ezt meg tudom csinálni. Azt szerettem volna, hogy bent éljen velünk a lakásban, hogy mindenhova el tudjam vinni magammal, hogy harmonikusan tudjunk együtt élni. 

Amikor már a családnak konkrét elképzelései voltak, hogy milyen kutyát szeretnének, az élet közbeszólt és a kutyaprojekt megállt. Dórának egy súlyos és összetett pajzsmirigy betegséggel kellett megküzdenie, mely felforgatta az életüket és a terveiket. Nyolc hónapig dolgozni is alig tudott, egy új kutya érkezése pedig enyhén szólva sem tűnt túl ideálisnak. Az élet azonban rácáfolt erre, és amikor Dórát felhívta egy jó ismerőse, hogy teljesen váratlanul skót-juhász kutyájuknak egy kölyke született, még nem tudhatta, hogy éppen ez a kiskutya lesz az ő tökéletes választása, aki a betegségből is segít neki kilábalni.

Amikor váratlanul felhívott a barátnőm, hogy a kutyájuknak született egy kölyke úgy, hogy nem is tudták, hogy vemhes, azonnal rávágtam, hogy köszi, de én nem szeretnék skót –juhászt. Letettem a telefont, de aztán eszembe jutatott, hogy én tulajdonképpen egész gyerekkoromban skót-juhász kutyára vágytam. Visszahívtam, hogy ha már így alakult, akkor azért megnézzük a kiskutyát. Két hetes volt, amikor először láttam és onnantól már nem volt kérdés, hogy ő a mi kutyánk lesz. Augusztus 20-án került hozzánk, akkor én már a betegségem miatt nagyon rosszul éreztem magam. A fizikai tünetek mellett depressziós és szinte folyamatosan lehangolt voltam. Shira pedig jött , rengeteget volt az ölemben, sokat babusgattam, simogattam, tanítgattam a szobatisztaságra és azt vettem észre, hogy két hónap elteltével, november végére már teljesen jól lettem. Nem tudom biztosan állítani, hogy Shira segített a gyógyulásban, de abban biztos vagyok, hogy nagyon nagy szerepe volt benne.

Shirával már a kezdetektől készült a tudatos együttélésre, kutyaiskolába kezdtek járni és felállították az együttélés szabályait. Szinte zökkenőmentesen vették az akadályokat, így Dóra félelme, hogy képes-e az általa megálmodott kapcsolatot kialakítani a kutyájával, gyorsan és nyom nélkül köddé vált. Shira azonban nemcsak egy új kapcsolódási formát, hanem egy új életformát is hozott Dóra életébe. Ma már prioritás, hogy meglegyen a napi legalább 5 kilométeres séta, ahová csak lehet, vigye magával a kutyát, de azt is fontosnak tartja, hogy Shira egyedül is töltsön időt.

Sokat dolgozom otthonról, így általában együtt vagyunk. Minden nap otthon hagyom egy kicsit egyedül, nem szeretném, hogy ne tudjon nélkülem létezni, tudatosan intézek dolgokat úgy, hogy nem jön velem, de azért nagyon sok helyre viszem is magammal. Az elején a gyerekekkel nem volt zökkenőmentes a viszony, nekik is meg kellett tanulniuk, hogyan kell a kutyával kommunikálni, viselkedni. Ma már mindkettőjüknek saját kis rituáléjuk van Shirával és a helyes kommunikációt is megtanulták. Nagyon nagy szerencsém van vele, mert ő egy rendkívül érzékeny és okos kutya. Mindenben partner, gyorsan tanul, kétszer-háromszor kell csak ismételni valamit és általában már tudja, mit szeretnék.

Dórának gyakran sokat kell sakkoznia, hogy minden beleférjen egy napba, hogy meglegyen a napi kellő mennyiségű séta és foglalkozás, de nem kérdés, hogy mindig megoldja, meg kell oldania. Saját bőrén érzi, hogy Shira nemcsak a fizikai-és lelki gyógyulásban segítette, de azóta is hozzájárul ahhoz, hogy a gyakran stresszes és kiszámíthatatlan vállalkozói életmód mellett lelkileg kiegyensúlyozottabb, stressz tűrőbb, fizikailag pedig – a sétáknak is köszönhetően – erősebb legyen.

Egy barátom, aki évekig hallgatta, hogy nem tudom eldönteni, legyen-e kutyánk, vagy ne legyen, egyszer azt mondta, hogy hagyjam már abba ezt a vajúdást. Ha lesz kutyám, nem fogom érteni, hogyan élhettem addig kutya nélkül. Akkor azt gondoltam, hogy jó-jó, hát persze… De ma már tudom, hogy teljesen igaza volt. Úgy gondolom, hogy én már soha többé nem akarok kutya nélkül élni.

Az interjú 2024-ben a Kutyabarát Magazin nyári számában jelent meg.

The post Havas Dóra: Shira érkezésének nagy szerepe volt a gyógyulásomban appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.

Élete és karrierje mélyen gyökerezik a színházi világban, hiszen szülei révén már gyermekként megismerkedett a színház varázslatos világával. Édesanyja azonban a színházi élet mellett az állatszeretettel és az állatok iránti rajongással is korán megismertette. Számos elismerést és díjat nyert pályafutása során, köztük a Jászai Mari-díjat is. Számtalan színházi szerepe között olyan igazi klasszikusokban is láthatták a nézők, mint a Bűn és bűnhődés, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Játszd újra Sam, vagy a Kabaré. Edit azonban a színház mellett édesanya és gazdi is, ezek a szerepek pedig mindennél fontosabbak nála.

Egy ízig-vérig színészcsaládban nőttél fel, szüleid már kicsi gyermekkorodban ismert és foglalkoztatott színészek voltak. Hogyan fért bele egy ilyen mozgalmas és hétköznapinak egyáltalán nem mondható életbe bármilyen háziállat?  Belefért egyáltalán?

Gyerekkoromban mindig is voltak körülöttünk állatok, nem csak kutyák, hanem macskák, teknősök, galambok, és más kisállatok is. Anyukám, nagymamám és nagynéném oldaláról hoztam ezt a szemléletet, hogy ha láttunk egy kóbor kutyát vagy macskát az utcán, akkor hazavittük, és megpróbáltunk neki gazdát találni. Akkoriban még nem voltak olyan állatmenhelyek, mint most, így ezeknek a talált állatoknak mi lettünk az átmeneti menedékük. Ha megláttunk például egy kutyát szaladni az autók között, megálltunk, és hazavittük. Fel sem merült, hogy elmegyünk mellette és sorsára hagyjuk. Amikor pedig már nem tudtuk megtartani őket, valahogy mindig találtunk nekik új gazdit. Akkor még nem volt közösségi média, anyukám mindenkit felhívott, vitte a hírét az éppen aktuális mentett cicának vagy kutyának. Ez a hozzáállás teljesen természetes ma is számomra, hiszen ebben nőttem fel. Az állatok iránti szeretet és gondoskodás belém ivódott, és ez az életmód azóta is meghatározza a mindennapjaimat.

A mentett állatokon kívül voltak családi kedvenceink is, mint például Frici, aki öt éves koromtól húsz éves koromig volt velem. Frici egy fekete-fehér, hosszú szőrű kutya volt, kicsit border collie jellegű. Őt egy menhelyről hoztuk el, és teljes jogú családtagként élt velünk. Nem csak egy házőrző volt, hanem társ és barát. Nálunk a kutyák és macskák mindig is családtagok voltak, nem csupán állatok.

Viola az első saját kutyád?

Ha úgy nézzük, igen. Bár gyerekkoromban is voltak kutyáink, Viola az első olyan kutyám, akit teljes felelősséggel én nevelek kölyökkora óta. Őt a fiam találta az interneten, Kecskemétig mentünk érte. Azért is különleges számomra, mert vele minden rezdülést megosztok, és szinte mindig velem van. Az első éjszaka még a saját kis ágyában aludt, de aztán természetesen az én ágyamban kötött ki. Viola nagyon kommunikatív, mindent megért, amit mondok neki, és ez egy nagyon különleges köteléket hozott létre közöttünk.

A Vígszínház oszlopos tagjaként több darabban is játszol folyamatosan. Hogyan tudod beilleszteni a hétköznapokba a kutyatartással kapcsolatos tennivalókat?

Nem volt könnyű, de igyekeztem mindig úgy alakítani az életemet, hogy Viola és a munka között egyensúlyt találjak. Viola nagyon fontos része az életemnek, és igyekszem mindig magammal vinni, ahova csak lehet. Próbákra és előadásokra is sokszor elkísér, bár a színházban nem mindig érzi jól magát. Könnyen átveszi a feszültséget, a stresszt, erre oda kell figyelnem, de ha nem muszáj, inkább nem hagyom otthon hosszabb időre. Ha mégis úgy alakul, hogy nem tudom magammal vinni valahova, akkor szerencsére van olyan ember, akire rá merem bízni nyugodt szívvel több napra is. Ilyenkor mindig tudja, megérzi, hogy mikor jövünk haza, az utolsó nap már nagyon izgatott.

Viola szinte mindig veled van, mi a tapasztalatod, mennyire egyszerű közlekedni vele a városban, végigcsinálni egy napi rutint munkával, bevásárlással és minden egyébbel?

Az utóbbi években sokat javult a helyzet, de még mindig van hova fejlődni. Bevásárolni szinte sehol nem tudok vele együtt, ez például gondot okoz. Nyáron teljesen kizárt, hogy a kocsiban hagyjam, amíg én vásárolok. A strandokon is gondot okoz, hogy sok helyen nem engedik be a kutyákat. Számomra az is bosszantó, hogy a Balaton parton nem tudok vele sétálni este, mert mindenhol le van zárva a part. Egyre több a kutyás strand a Balatonon, de szerintem még mindig nagyon kevés. Jó lenne, ha a legtöbb parti településen lenne kijelölt kutya fürdető hely. Olyan helyzetek is előfordultak, hogy egyszerűen nem értik meg, miért viszem magammal a kutyát és miért nem hagyom otthon. Ezekkel nem nagyon tudok mit kezdeni. Szerencsére azonban egyre több kutyabarát hely van, de még mindig van hova fejlődni ezen a téren.

Említetted, hogy sokat utaztok együtt. Milyen tapasztalataid vannak külföldön a kutyás közlekedéssel és szálláshelyekkel kapcsolatban?

Külföldön sokkal könnyebb dolgom van. Franciaországban voltunk nemrég síelni, és egy ötcsillagos szálloda éttermébe is be tudtam vinni Violát vacsorázni. Ott természetes, hogy a kutyák is jelen vannak, senki sem nézett furcsán. Az itthoni helyzethez képest sokkal lazábbak és elfogadóbbak voltak. Olaszországban is nagyon pozitív tapasztalataim vannak, ott is mindenhol szívesen fogadják a kutyákat. Angliába is szívesen mennénk vele, de a Brexit óta nehézkesebb lett az utazás a kutyával, így ezt még nem próbáltuk ki.

Voltak-e olyan nehézségek, amelyeket kutyásként különösen nehéz volt megoldani?

Az egyik legnagyobb nehézség az, hogy az emberek nem mindig értik meg, hogy Viola nem egy „egyszerű” kutya. Nem minden kutya örül a kérdezés nélküli közeledésnek, a kéretlen figyelemnek és simogatásnak. Sajnos az emberek nem mindig ismerik a sárga szalag jelentését, amely azt jelzi, hogy a kutyának térre van szüksége, ne közelítsenek hozzá. Volt olyan eset is, amikor egy apuka gondolkodás nélkül felemelte Violát, hogy a gyereke megsimogathassa, amitől Viola teljesen kiborult. Ezzel a problémával trénerhez is jártunk, hogy segítsen kezelni ezeket a helyzeteket, de még mindig dolgoznunk kell rajta. Viola egyébként nagyon konok, és néha előfordul, hogy megpróbálja „védeni” a területét, vagy engem. Ilyenkor megesik, hogy odakap valakihez, de mindig próbálok időben közbe lépni, hogy ne legyen gond. Ezen a problémán folyamatosan dolgozom vele.

Hogyan látod a kutyás kultúra fejlődését Magyarországon? Milyen irányba kellene elindulni?

Szerintem van még hova fejlődni. Az iskolákban nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az állatvédelemre, az edukációra. Sokkal több kutyabarát helyre lenne szükség, ahogy korábban is említettem a bevásárlóközpontokban, vagy akár a strandokon. Külföldön sokkal elfogadottabb a kutyákkal való közlekedés, és jó lenne, ha itthon is hasonló irányba fejlődnénk. Fontos lenne az emberek szemléletformálása is, hogy megértsék, a kutyák nem játékszerek, és felelősséggel tartozunk értük. Az állatvédelem terén is nagy hiányosságok vannak, nemcsak a finanszírozás terén. Én magam is próbálok segíteni ahogy tudok, egy miskolci menhelynek állandó támogatója vagyok és igyekszem eleget tenni állatvédelemmel kapcsolatos egyéb felkéréseknek is. Az állatokért való felelősségvállalás hiánya nagy probléma, és ezen mindenképpen változtatni kellene.

Zárásként, hogyan alakul az őszi szezonod a színházban? Milyen szerepek várnak rád?

Ősszel Zsótér Sándorral fogunk egy Esterházy darabot próbálni, ami számomra mindig nagy élmény. Emellett a Vígszínházban a tavalyi darabjaimat is tovább játsszuk. Utána Valló Péterrel egy Büszkeség és balítélet előadást fogunk színre vinni, ami nagy kihívás és egyben nagy öröm is számomra. Ezen kívül még sok minden más is van a levegőben, de ezekről majd később beszélek, ha már konkrétabbak lesznek a tervek. Nagyon várom az új évadot, hiszen mindig izgalmas új kihívások elé nézni, és remélem, hogy a közönség is szeretni fogja, amit az új évadban nyújtani fogunk.

Az interjú a Kutyabarát Magazin 2024. őszi számában jelent meg.

The post Balázsovits Edit: Nálunk a kutyák és a cicák mindig is családtagok voltak appeared first on Kutyabarát életmód magazin - Együtt mindenhová.