Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Frida Bredesen on Unsplash

Hat oroszlánt találtak holtan, megcsonkítva Ugandában

Egy ugandai nemzeti parkban hat oroszlánt találtak holtan, brutális kegyetlenséggel megcsonkítva.

Az Erzsébet Királyné Nemzeti Parkban megtalált oroszlán tetemeknek levágták a mancsaikat és a fejüket.  A látvány még a sokat látott parkőröket és hatósági embereket is sokkolta. Az Ugandai Vadvédelmi Hivatal (UWA) szakemberi szerint a brutális csonkítás összefüggésben van az illegális vadállat kereskedelemmel. Véleményük szerint hat oroszlánt megmérgezték, majd ezután csonkították meg őket. A mérgezésre az is utal, hogy a közelben nyolc keselyű tetemet is találtak.

Nem ez az első alkalom

A kelet-afrikai országban sajnos nem ez az első eset, hogy oroszlánokat mérgeznek meg. 2018-ban 11 oroszlán lelte halálát ugyanebben a parkban. Akkor kiderült, hogy a közelben lévő falvak lakói mérgezték meg az állatokat, mert féltették a szarvasmarháikat.

Az oroszlánok jóléte azért is fontos az országnak, mert ők adják a parkok legfőbb vonzerejét a turisták számára. A turizmus évente 1,6 milliárd dollárt termel Ugandának, ez az ország GDP-jének közel 10 százaléka. A világjárvány előtt évente általában 1,5 millió ember látogatott el az ország nemzeti parkjaiba.

Több veszély is fenyegeti a megmaradt populációkat

A Nemzetközi Természetvédelmi Egyesület által összeállított fajok listáján az oroszlánt veszélyeztetett státuszba sorolták. Élőhelyük fokozatos elvesztésével párhuzamosan egyre többször kerülnek konfliktusba a földjét és haszonállatait védő emberrel. Ezen kívül az orvvadászat és a trófeavadászat is tizedeli az állományt. Ha ez még nem lenne elég, az illegális vadállat kereskedelem is sújtja őket, mely a világ negyedik legjövedelmezőbb tiltott piaca a kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem után.

Az alábbi videóban az Ugandai Vadvédelmi Hivatal (UWA) képviselője számol be az eseményekről:

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: focusingonwildlife

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...