A kutyás élet varázsa Steve Sanderson festményein
Van olyan, hogy egy pillanat éppen attól válik tökéletessé, hogy ott van mellettünk négylábú társunk. A mezei virágok, a naplemente vagy egy tóparti piknik a kutyánk társasága miatt lesz teljes. Van kivel megosztanunk az élményt, és mellettünk van valaki, akivel önmagunk lehetünk. Sokszor olvashatjuk, hogy a kutyák segítenek jelen lenni és lelassulni, megtanítanak minket arra, hogy szemügyre vegyük és értékeljük azt, ami éppen körülvesz minket.
Steve Sanderson festményei erről a varászlatos kapcsolatról mesélnek, amely egységgé kovácsolja a kutyát és a gazdáját. A mindennapi élet apró pillanatait ábrázolja, amelyeket megoszthatunk a kutyánkkal.
A Nagy-Britanniában élő művész a vidéki táj szépségeit, az évszakok és a természet változását mutatja meg a képein.
„A kutya és a gazdája igazából véletlenül kerültek a képekre, úgy éreztem, valami hiányzik a tájból. Az alakok teljessé tették az egészet, és azóta vándorolnak képről képre a munkáimon.” – nyilatkozta Mr. Sanderson – „A képek mélyén édesapám és az agara rejtőzik.”
A festményeken nyomon követhetjük a napok múlását, a hétköznapi helyzeteket, amelyekben az idős ember társa a kutyája. Ahogy együtt sétálnak, megosztják egymással a mindennapokat. Valódi társai egymásnak. Az évszakok múlása, a táj virágba borulása, vagy éppen a havas háttér érzékelteti, hogy ez egy hosszútávú kapcsolat, valódi egység. Szinte megelevenedik előttünk a férfi és a kutya, bár az arcukat nem látjuk, mégis el tudjuk képzelni őket.
Talán éppen ezért szívbemarkolóak a kutya hiányát bemutató képek. Aki veszített már el kutyát, tudja, hogy az a megszokott jóérzés, hogy mindig ott van mellettünk, egyik pillanatról a másikra adja át a helyét a fájdalmas hiányérzetnek. Semmi sem lesz olyan már, mint addig volt.
