Saját KB bal
Saját KB jobb

Daganatokkal küzdő, vak kutyát fogadott örökbe egy jóságos, idős férfi

A Kentucky-ban élő Bill Baker 3 éve a helyi állatmenhelyen önkéntesként dolgozik. Maga is már több kutyát fogadott örökbe, most pedig egy daganatos, vak négylábút mentett meg az elaltatástól, hogy életének utolsó időszakára szerető otthont biztosítson számára.

Szerelem volt első látásra” – mondta a 71 éves férfi az ABC News-nak. „Marcie fogyatékossága és halálos betegsége ellenére vidám természetű, mindig mosolyog, ha szólok neki, és ha együtt vagyunk.” – tette hozzá Bill. 

A kutyát január végén állatmentők hozták a menhelyre, ahol a férfi dolgozott.  Bundáját ellepték a bolhák, ráadásul vak volt, ami gyakorlatilag – örökbefogadó hiányában –  a biztos altatást jelentette volna számára. Baker saját állatorvosához vitte Marcie-t, aki a meglévő problémái mellett, még a halálos daganatot is diagnosztizálta. A melegszívű idős urat azonban ez sem tántorította el attól, hogy örökbe fogadja a mosolygós négylábút.

Ő egy csodálatos ember, aki úgy érzi, hogy különleges kapcsolatban áll ezzel a kutyával. Feleségével, valamint korábban  – szintén tőlünk –  örökbefogadott kutyáival biztosít meleg otthont a betegnek, és segít Marcie-nak élete hátralévő részében.” – nyilatkozta Elizabeth Cochran, a menhely igazgatója az ABC News-nak. 

 

Az idős kutyák megmentésével kapcsolatos korábbi cikkeinket is olvassátok el:

5 tévhit a menhelyen élő kutyákkal kapcsolatban

Miért fogadj inkább idős kutyát örökbe

Kutyakozmetikával az idős kutyák örökbefogadásáért

Egy aranyszívű fiatalember aki az idős kutyák és a haszonállatok megmentője

Idősek otthona nyílt kutyáknak Japánban

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: abcnews.com, Fotók: Lisa Binns
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...