Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy aranyszívű fiatalember, aki az idős kutyák és a haszonállatok megmentője

Steve Greig, a coloradoi Denverben élő fiatalember nem nevezhető hétköznapi gazdinak. Rengeteg állat veszi körül, otthonát 10 idős kutyával, néhány macskával, Bikinivel, a magát kutyának képzelő malaccal, egy nyúllal, két csirkével, két kacsával és egy galambbal osztja meg. Steve nem őrült és nem mániákus gyűjtögető. 

Az állatok szeretetét szüleitől kapta örökségül, hiszen már gyermekkorában számtalan háziállat vette körül. Már akkor is szívesen gondoskodott róluk, megtanulta az állatok tiszteletét, a róluk való gondoskodás kötelezettségét, és – ahogyan az lenni szokott – szívét örökre rabul ejtették.

Felnőttként is mindig három – négy kutya vette körül, a többi állat pedig csak az útjába került, befogadta őket. Egyik szeretett kutyája elvesztését sokáig nem tudta feldolgozni, és úgy gondolta, hogy ha öreg kutyáknak segít, azzal legalább az ő életüket megmentheti. A menhelyeket kezdte járni, és a leginkább nem örökbeadható idős kutyákat választotta, sokukat az elaltatástól megmentve.

Steve házában és szívében minden állatnak külön helye van, és természetesnek veszi, hogy az idős kutyák orvosi ellátását is finanszírozni kell.

Reggel 5-kor kel, hogy legyen ideje elkészíteni a diétás menüt idős barátainak, mindenkit megetetni, beadni a gyógyszereket. Délben hazaugrik a munkából, kiengedi az állatait, és még a hétvégék is Kedvenceiről szólnak. Kutyakozmetikus, állatorvos, kinek mire van szüksége.

Természetesen a napi séták sem maradnak ki, bár 10 kutyával ez nem egy egyszerű dolog, ráadásul még ott van a malac is, akit egy kiskocsiban húzva szokott „sétáltatni”.

Greig a sok munka és kötelezettség ellenére minden állatát szereti, és egyiktől sem válna meg. Neki az állattartás szórakozás, és rendkívül hálás az őt körülvevő „jószágoknak”. De persze az idős, szeretetreméltó négylábúakhoz kötődik a leginkább. „Ezek a kutyák könnyen alakítanak ki kapcsolatot az emberrel és más állatokkal. Mindegyik nyugodt, alacsony energiájú. Öröm látni, hogy jól érzik magukat, szeretik egymást és élvezik, hogy gondoskodnak róluk. Nekem ez jelenti a legnagyobb boldogságot.” – mondta a férfi a Dodo-nak.

Mivel a fiatalember „magánmenhelye” most  maximális létszámmal üzemel, új kutyát egyelőre nem tud adoptálni, de amint helyet tud biztosítani egy új megmentettnek, azonnal meg fogja keresni az örökbe nem adható kutyák listáját vezető négylábúját.

 

Korábbi cikkünk az idős kutyák örökbefogadásáról: Miért fogadj inkább idős kutyát örökbe

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

(forrás: The Dodo, fotók: instagram.com/wolfgang2242)
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...