Saját KB bal
Saját KB jobb

A retrieverek igazi arca, avagy hogyan tehetjük még boldogabbá kedvencünket

A retriever, mint fajta említésekor szinte mindenki a következőkre asszociál: barátságos, kedves, gyermekszerető családi kutyus. Azonnal beugranak a tv reklámok és jó néhány kutyás film is, melyek főszereplői retrieverek, elsősorban a Golden-, és a Labrador retriever. Rajtuk kívül a retriever fajtát színesítik még a Flat Coated, a Chesapeake Bay, a Nova Scotia Duck Tolling, valamint a Curley Coated retrieverek is, bár hazánkban – egyelőre – kevéssé ismertek.

Sajnos még a retriever tulajdonosok körében is vannak olyanok, akiknek újdonságot jelent, hogy a retriever alapvetően vadászkutya. Fő feladata a sebzett, illetve a lőtt vad, vezetőjéhez történő apportírozása anélkül, hogy kárt tenne a zsákmányban. Csodálatos jelölőképessége révén egyszerre több madár esését is tudja memorizálni és azokat a gazdája által meghatározott sorrendben behozni. Munkáját végezheti vezetője irányítása alatt, de a vadászatok során gyakran adódnak olyan helyzetek is, amikor önállóan kell dolgoznia. Ilyen lehet például, amikor egy sebzett vad nyomát kell követnie, vagy amikor a madarat a sűrű nádból kell összeszednie.

Ahhoz azonban, hogy kiaknázzuk retrieverünk veleszületett képességeit, és mind fizikailag, mind pedig fejben lefárasszuk, nem kell feltétlenül vadászatra járnunk.

Létezik alternatíva is – mely azt gondolom – még mindig nem elég ismert, annak ellenére, hogy már majd' 10 éve jelen van hazánkban is. Természetesen számtalan olyan elfoglaltságot tudunk találni, ami kellő kihívást jelent retrieverünk számára, de talán ez az, amivel leginkább örömet tudunk szerezni kutyánknak, hiszen alapvető képességét az elhozásra (to retrieve = elhozni), itt tudja leginkább kibontakoztatni. (Bizonyára minden retriever tulajdonosnak szereznek vicces pillanatokat azok az esetek, amikor először szembesül azzal, hogy kiskutyája mindent a szájába vesz  – legyen az játék, a kedvenc cipőnk, egy üres műanyagflakon, kis kosárka, vagy bármi egyéb tárgy – és boldogan cipeli.)

Ez a nagyszerű foglalatosság pedig nem más, mint a retrieverek részére rendezett munkaversenyek. Nagyjából 10 éve alakult meg hazánkban a Retriever Munkakutya Sportegyesület, melynek alapító tagjai – a munkavonalú retrieverek elkötelezettjei – e csodálatos „sport” népszerűsítését tűzték ki zászlajukra. Lelkesen kezdtek képzéseket tartani az erre fogékony retrievereseknek, a „szakma” elismert külföldi nagyjait hívták meg szemináriumokat tartani, hogy megismertessenek minket a képzés mikéntjével és hogyanjával. A munkakutyások – akkor még – maroknyi csapata szép lassan bővülni kezdett.

A retrieveres versenyek egy részén, ilyen a  Working Test és a Dummy Trial,  vadat helyettesítő apporttal dolgoznak a kutyák, a Cold Game Test és a Field Trial versenyeken pedig hideg és meleg vadat kell apportírozniuk. Míg a Working Testen kezdők is bátran próbára tehetik felkészültségüket, addig a Field Trial verseny a retrieverképzés csúcsa, ide már csak a legjobbak jutnak el.

Ma már szerencsére ott tartunk, hogy, egy-egy színvonalas versenyért nem kell külföldre utaznunk, hiszen az RMSE rendszeres munkaversenyei mellett a Golden Retriever Kör és a Magyar Labrador Retriever Egyesület is szervez Working Testeket.

Ennek a rövid kedvcsinálónak az apropóját az idei év utolsó Working Testje adta, melyet a Golden Retriever Kör rendezett Debrecenben.

Célom inkább csak a figyelem felkeltése és nem a versenyszabályzat ismertetése, az, hogy minél több retriever gazda megismerje a szabadidő ezen tartalmas, és mind kutyánk, mind pedig saját magunk számára rendkívül kellemes, ugyanakkor hasznos eltöltésének lehetőségét. Ezt nevezhetjük csapatsportnak is, ahol a kutya és vezetője (handler) egy csapatot alkotnak, teljes összhangban kell dolgozniuk azért, hogy a feladatot a lehető legpontosabban és leggyorsabban megoldják. Ezek a versenyek Európában és Amerikában egyaránt nagy népszerűségnek örvendenek, amit a nevezési létszám folyamatos emelkedése is visszaigazol. 

A Working Testeket általában tavasztól őszig rendezik, a kutyák egy vadat imitáló műapporttal, egy 500 grammos műanyag granulátummal töltött vászonzsákkal, un. dummyval dolgoznak. A Test során a bírók általában 4-6, vadászatot imitáló feladatot találnak ki, amelyek figyelembe veszik az adott versenyhelyszín természeti sajátosságait (pl. váltakozó aljnövényzet, sűrű nád, erdős terület, vagy van-e lehetőség vizi elhozásra…stb). 

Felkészültségünket több osztályban mérhetjük össze. Az egyes osztályokban különböző nehézségű feladatokat kell megoldanunk, melyek a kutyák képzettségi szintjének emelkedésével egyenes arányban nehezednek. 

Alacsonyabb osztályokban (E azaz belépő, és L vagyis kezdő) az elhozások még rövidek, és a bírók nagy hangsúlyt fektetnek a láb melletti munka pontosságára. A két magasabb osztályban, az M (intermediate) és S (open) osztályokban a feladatok pontos megoldása már komolyabb felkészülést igényel, egyre nagyobb távolságban kell a kutyának dolgoznia és ezzel együtt egyre nagyobb hangsúlyt kap retrieverünk irányíthatósága. A handlerek a kutyák irányítására kéz-, és sípjeleket használhatnak, illetve néhány vezényszót, amely hozzásegíti a kutyát a feladat megoldásához.

A feladatok egy része a kutyák jelölőképességét teszi próbára, és olyanok is akadnak szép számmal, amikor az irányíthatóság, illetve a vezetőbe vetett bizalom játssza a főszerepet. A bírók pontozzák a feladatok megoldását (általában 20 pont a maximum feladatonként), és a legtöbb pontot gyűjtő kutya-handler páros nyeri meg az adott osztályt. Ezen kívül minden versenyen a bírók különdíjjal (judge’s choice) jutalmazhatják azt a kutyát, amelyik munkája a legjobban tetszett nekik.

Az egyes feladatok végrehajtása során vannak olyan kizáró hibák (pl. a kutya hangadása, vagy ha azelőtt indítjuk el a feladat végrehajtására kutyánkat, mielőtt a bíró azt engedélyezné… stb), amelyeket azonnal 0 ponttal “jutalmaznak”, és ez sajnos azt jelenti, hogy tulajdonképpen kiestünk. A szabály lehetővé teszi, hogy ettől függetlenül a többi feladatot ugyanúgy megoldjuk, és kapjunk rá pontot, de helyezést és minősítést (a szerzett pontok számától függően: kitűnő, nagyon jó, jó, megfelelt) már nem érhetünk el.

De hogyan is juthatunk el arra a szintre, hogy versenyezzünk kutyánkkal?

Természetesen, mint mindent, ezt a sportot is az alapoknál kell kezdeni. Kutyás berkekben köztudottan ez az alapfegyelem. Ennek elsajátítása alapból amúgy is “kötelező tárgy” kellene hogy legyen minden kutyatartó számára. Azaz az ültetés, helyben maradás, behívhatóság, láb melletti haladás pórázon és anélkül, olyan alapok, melyek elengedhetetlenek az “átlagos kutyatartók” számára is. Ezek elsajátítása után foghatunk bele a fajtaspecifikus, jelen esetben retriever-képzésbe. Illetve, ha már tudjuk, hogy vannak ez irányú terveink, akkor kiskutyánkat mindjárt az elején érdemes megismertetni a dummyval (ebből létezik kölyökváltozat is), a síp-, és kézjelekkel, valamint bátorítani retrieverképességei használatára. A későbbi képzés során hangsúlyt kap az irányíthatóság megtanítása, illetve az alapfeladatok különféle természeti viszonyok közötti, és más kutyák társaságában történő gyakorlása. Ahhoz, hogy eredményesen versenyezhessünk, sok tanulásra, gyakorlásra van szükség, de mivel ez retrieverünknek egy testhezálló feladat, örömmel fogja végezni. Így sok időt tölthetünk együtt kutyánkkal, mialatt egyre jobban egymásra hangolódunk, megtanuljuk felismerni ebünk jelzéseit, egy szorosabb kötélék épül ki köztünk, és együtt tudunk örülni az elért sikereknek. 

Persze az sem gond, ha nincs bennünk “versenyszellem”, és úgy gondoljuk, hogy mindez nagyon jó, de a versenyzés nem a mi világunk. Azt gondolom, hogy egy-egy versenyen való indulásnak nem feltétlenül csak az első hely megszerzése lehet a célja, bár valljuk be őszintén, a legtöbben örülnénk bármilyen dobogós helyezésnek és a vele járó elismerésnek.  A megmérettetések során tudjuk lemérni, hol is tartunk a képzésben, mi az, ami már jól megy és mit kell még gyakorolnunk a tréningek során. Emellett sokat tanulhatunk abból is, ha figyelmesen nézzük mások feladatmegoldásait, segítséget, tanácsot kaphatunk nálunk képzettebb kutyavezetőktől.

Véleményem szerint, a képzésbe akkor is érdemes bele fogni, ha nem dédelgetünk „bajnoki” álmokat, hiszen ez egy remek hobbi, amit sosem késő elkezdeni, s amelynek során sokat tanulhatunk a kutyákról, tanításukról, sok hasonló érdeklődésű embert ismerhetünk meg. Gyönyörű környezetben – akár a családdal együtt is – tölthetjük el szabadidőnket, és végül, de nem utolsó sorban meg tudjuk adni kutyánknak azt az örömet, hogy fizikailag és mentálisan is lefáradhasson egy olyan „játékban”, amely a leginkább testhezálló fajtája számára. Összességében egy nyugodt, kiegyensúlyozott, szót fogadó eb válik belőle, akivel öröm lesz együtt élni és bárhová elmenni. 

Visszakanyarodva a cikk apropóját adó debreceni versenyre, szeretném megköszönni a szervezők, a bírók és a segítők munkáját, hiszen ez alkalommal is kitettek magukért és egy remek hangulatú, színvonalas versenyen vehettünk részt. Az E osztályba érkezett rekord számú nevezés igazolja, hogy hazánkban is egyre nagyobb “rajongói tábora” van ennek a versenyformának. Öröm volt nézni a versenyzők lelkesedését, felkészültségét, szép feladatmegoldásokat, gyönyörű elhozásokat láthattunk, és mint mindig, most is nagyon jól éreztük magunkat barátaink és kutyáink társaságában.

Egerszegi Krisztina

(Fotók: S. Regina, és a szerző)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...