Kateryna Babaieva fotója a Pexels oldaláról

Így tedd biztonságossá a lakást kölyökkutyád számára

Rengeteg olyan dolog, tárgy és hely van egy lakásban, mely kölyökkutyád számára veszélyt rejt. Mielőtt megtörténne a baj, gondold végig, milyen óvintézkedésekre van szükség. Segítünk!

Egy kiskutya érkezését mindig nagy várakozás előzi meg, az óriási örömben és előkészületekben pedig érdemes azt is végiggondolni, hogyan tedd biztonságossá kölyökkutyád új otthonát.  Sokkal könnyebb lesz az életed, ha még azelőtt megteszed ezeket a dolgokat, mielőtt megérkezik a kis szeretetgombóc.

Mindent a szájába vesz

A kölyökkutyád egy kisgyerekhez hasonlóan minden elérhető dolgot a szájába fog venni, és meg akar majd rágcsálni. Éppen olyanok, mint a gyerekek. Még azt is lenyeli, amiről el sem tudtad volna képzelni, hogy egyáltalán elfér a szájában.  Ha pedig ez éppen egy távirányító eleme, abból bizony nagy baj lehet. Ezt a tényt tartsd elsődlegesen szem előtt, amikor elkezded a biztonsági-műveletet.

Mit kell beszerezni?

Az első időkben nem tanácsos egyedül hagyni a kutyát a lakásban, hiszen óriási felfedezésben van, a kreativitásuk és találékonyságuk pedig nem ismer határokat. Érdemes beszerezni egy szobakennelt vagy kutyaketrecet, ahová be tudod tenni, amíg nem tudsz rá figyelni.  Hasznos lehet a könnyen elérhető szekrényajtókra és fiókokra egy bébizárat felszerelni, mert bizony hamar rájönnek, hogyan kell nyitni és csukni az érdekes ajtókat. Ha pedig már otthon tudod hagyni egyedül, jó szolgálatot tehet egy kisállat figyelő kamera, így bármikor rá tudsz nézni, hogy minden rendben van-e otthon.

 Indulhat a terepszemle

Mielőtt átadod a terepet kölyökkutyádnak, érdemes nyitott szemmel és a megfelelő pozícióból átfésülni a lakást. Feküdj le a padlóra és nézz körül az ő szemszögéből. Ha elérhető dísztárgyat, szobanövényt, szőnyegrojtot vagy kábeleket látsz, azokat tedd biztonságos helyre.  Az elektromos vezetékekre fordíts különösen nagy gondot, hiszen ezeknek a szétrágásával magában is kárt tehet, nem beszélve az elektromos berendezéseidről.  Fordíts különös gondot a vegyszerek, takarítószerek, tisztítószerek elzárására és mindig tartsd lehajtva a WC tetőt.

Mérd fel a konyhát is. Vannak sajnos olyan élelmiszerek, amik mérgezőek a kutyák számára. Például csokit, kávét, zsírt, olajat ne tarts elérhető helyen. Ugyanitt gondoskodj a konyhai és fürdőszobai szemetes elérhetetlenségéről is. Ezek nemcsak a kidobott élelmiszerek miatt veszélyesek, de ha véletlenül összetört üveget, vagy kidobott borotvát talál meg a kölyökkutyád, nagy baj lehet belőle.  A szennyes kosárról se feledkezz meg, egy zokni vagy egy harisnya pillanatok alatt tűnhet el a szájában, melynek komoly műtét is lehet a vége.

Tiltott zóna

Az alábbi helyiségek és helyek kimondottan tiltott zónának számítanak egy kiskutyának, felügyelet nélkül ne legyen ezeken a helyeken:

  • lépcsőház
  • erkély
  • nyitott ablakok
  • medence, jakuzzi
  • komposztláda környéke
  • garázs, fészer
  • helyiség, ahol a macska alomtálcája van
  • helyiség, ahol működő kandalló vagy kályha van

Macerásnak és talán néhol túlzónak is tűnhet ez az óvatosság, de hidd el, nemcsak a saját életedet fogod megkönnyíteni, de kölyökkutyád biztonságát is így tudod csak szavatolni.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: dogtime

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...