Saját KB jobb

Napi boldogság dózis: kukkants be a madarak életébe!

Elmerülni a természet szemlélésében megnyugtató, testet-lelket relaxáló elfoglaltság. A madarak megfigyelése, különösen a költési időszakban, pedig igazán szívmelengető is. Sőt, már otthonunk kényelmét sem kell elhagynunk, hogy bepillanthassunk tollas kis barátaink életébe. A madárles.hu oldalon keresztül számos kamerával felszerelt fészek és odú életét követhetjük élőben, napról napra. Jobb, mint egy valóságshow, és a madarakat sem zavarjuk meg.

Az oldalon a népszerű fehér gólya mellett olyan ritkán látható madarak is megfigyelhetők, mint például a szalakóta vagy a bagolyfélék. A tiszalöki ládában élő két erdei fülesbagoly fióka például önmagában is imádnivaló látvány. Ma például kifejezetten úgy tűnik, hogy a szeles idő miatt vágnak morcos fejet, de ez csak addig tart, amíg meg nem hallják a szüleik hangját a távolból. Erre azonnal hatalmas borostyán szemeket meresztenek, és látszik rajtuk, hogy már alig várják a finom falatokat. A nagyobb fióka élénken figyel, nyújtogatja a nyakát, szinte tapintható a feszültség: „Mikor jön már? Hol van már?” Persze, nem kell sokáig várniuk.

Mindeközben, Zokni, a rozsdafarkú sem unatkozik. Éppen folyamatban van a fiókák kikelése, már mozgolódnak a csupasz kis apróságok a fészekben. Ha lemaradnánk valamilyen fontos eseményről, az oldal szerkesztői nem hagynak minket cserben. A fontos tartalmakat kiemelik az oldalsó sávban, itt válogathatunk az izgalmas napi események között. Akit érdekelnek a madarak, biztosan nagy örömét leli majd az oldal böngészésében.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: madárles.hu; Kép: Photo by Jean van der Meulen: https://www.pexels.com/photo/close-up-photo-of-owl-with-one-eye-open-1564839/;

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...