Saját KB bal
Saját KB jobb

Rák

Alapvető tudnivalók a kutyákat érintő rákos megbetegedések típusairól és kezelési lehetőségeikről

Rák – a hárombetűs szó, amelyet olyan félelem övez, hogy sokszor ki sem merjük mondani. Daganat, daganatos betegség, mondjuk inkább, hiszen a rák túl ijesztő, túl végleges.

Tény, hogy ha gyengélkedő kutyánkat orvoshoz visszük, akkor ez a diagnózis az, amit a lehető legkevésbé szeretnénk hallani. Pedig a struccpolitika a rák esetében nem működik. A legtöbb ráktípus esetében igaz ugyanis, hogy a korai felismerés és kezelés javítja az esélyeket és akár teljes gyógyulást is ígér. Minél tovább halogatjuk tehát a vizsgálatot és a diagnózist, annál rosszabbak az esélyek. Ezért fontos, hogy gyanú esetén mielőbb forduljunk állatorvoshoz.

A kutyák körében a leggyakrabban előforduló rák típusok a melanoma, a limfóma, a hemangioszarkóma, az oszteoszarkóma és a hízósejtes rák (mastocytoma). Ezekről, a felismerésükről és a kezelési lehetőségekről korábbi cikkeinkből tudhatsz meg többet (a linkekre kattintva):

Melanoma – ismerd fel a tüneteket időben!

Mindent a limfómáról

Mindent a hemangioszarkómáról

A daganatból fejlesztett vakcinával sikeresen kezelhető lesz a csontrák?

Mastocytoma kutyáknál – Minden, amit tudnod kell

Azonban az öt gyakori típuson kívül sajnos mások is előfordulhatnak. Az alábbiakban igyekszünk átfogó képet adni a kutyák esetében megjelenő rák típusairól, a kezelési lehetőségekről és a diagnózis értelmezéséről. Az „ellenség” megismerése segíthet a felismerésben, valamint a diagnózis elfogadásában.

Mi az a rák?

A rák gyakorlatilag egy rosszindulatú szövetszaporulat, új növekedés. Fontos, hogy nem minden szövetszaporulat vagy tumor rákos. Léteznek jóindulatú és rosszindulatú növekedések is, ezek közül csak a rosszindulatút hívjuk ráknak.

„A neoplasia (új növekedés) egy biológiai szövet vagy szerv abnormális, kontrollálatlan növekedését jelenti. Az ilyen növekedményt vagy más néven neoplazmát tekintjük tumornak is. A neoplasia és a rák szavakat gyakran helytelenül keverik. A neoplasia mind a jóindulatú, mind a rosszindulatú növekedésre vonatkoznak, míg a rák csak a rosszindulatú, azaz malignus burjánzást írja le.” /wikipedia/

A rosszindulatú neoplazmák növekedése gyors és kiszámíthatatlan. Ezzel együtt pedig megtámadják a környező szöveteket vagy szerveket, illetve metastázisokat (áttéteket) képeznek a szervezet más részein. A jóindulatú tumorokra ezek nem jellemzők, ezért nem okoznak különösebb gondot a szervezet egészére nézve.

A rák típusai

A rák szót magát általánosan alkalmazzuk a különböző fent leírt daganatokra és az általuk okozott megbetegedésre. Azonban a szervtől vagy szövettől függően, ahol a rák megjelenik, különböző típusokat különböztetünk meg:

Carcinoma (karcinóma): a bőrőn vagy a belső szerveket borító szöveteken (epiteliális sejtekből indulva) jelenik meg (ez a leggyakoribb típus, ide tartozik a mell-, a tüdő, a bél-, a bőr-, vagy a prosztatarák is);

Melanoma: a melanociták, a bőr festéksejtjeinek daganata;

Sarcoma (szarkóma): a kötőszövetekből indul ki (pl. csont, ízületek, vérerek, izomszövet, stb.);

Leukémia: a vérképző szervek rákja, amely a csontvelői őssejtekből indul ki;

Lymphoma (limfóma): az immunrendszert érinti, és a nyirokcsomó sejtjeiben képződik.

A rák terjed és áttéteket képez, ha a fő kiindulási tumor sejtjei leválnak és bejutnak a vérkeringésbe vagy a nyirokrendszerbe. Ez a két folyadékot szállító rendszer az egész testet behálózza, és így szinte bárhová képes elszállítani a rosszindulatú sejteket. Minden rák képes áttétet képezni, de nem mindegyik típusra jellemző. Egy bizonyos életkor után csökken a sejtek szaporodásának ritmusa, ami azt jelenti, hogy csökken a rák burjánzásának és terjedésének kockázata is.

Miért alakul ki rák a kutyáknál?

A kutyáknál a rák jellemzően idősebb kori betegség (vannak kivételek, amelyek már kölyökkorban is kialakulhatnak, illetve szinte születéskor). Ami szintén pozitívum és egy újabb indok arra, hogy ne halogassuk az állatorvosi vizsgálatot. Idős korban a gyógyulási esélyek illetve a betegség lefolyása általában kedvezőbb.

Míg bizonyos fajták fogékonyabbak a rákra, nem a genetika az egyetlen faktor, amely szerepet játszik a betegség kialakulásában. Mind a humán tapasztalatok, mind a kutyák esetében rendelkezésre álló információ arra enged következtetni, hogy a rák nem csupán genetikai betegség, de vannak, akik érzékenyebbek bizonyos ráktípusokra. Ugyanakkor az életmód, a táplálkozás, a környezet és a mentális egyensúly is szerepet játszik a rák kialakulásában. Illetve abban, hogy egy adott típusú rák kinél milyen lefolyású lesz.

Kezelési módszerek

Kutyák esetében elsődleges kezelési módszer a sebészeti beavatkozás. Ami azt jelenti, hogy a tumort és a környező szövetet kimetszik, hogy csak egészséges szövet maradjon. Ez a módszer sok esetben teljes gyógyuláshoz vezet, hiszen nem maradnak rákos sejtek a szervezetben.

A kemoterápia során olyan gyógyszereket adnak, amelyek megölik a rákos sejteket vagy lassítják azok növekedését. A kutyák esetében a kemoterápia mellékhatásai kevésbé súlyosak, mint az emberek esetében. Körülbelül 70%-uknál csak enyhe, vagy jelentéktelen mellékhatásról beszélhetünk.

A sugárkezelésnek több fajtája létezik, de közös bennük, hogy célzottan pusztítják el a daganatos sejtek örökítőanyagát.

Ezt a három kezelési módszert egymással kombinálva is alkalmazzák, pl. sebészeti beavatkozás után kemoterápiával szabadulnak meg az esetlegesen még jelenlévő rákos sejtektől. Vagy épp fordítva, kemoterápia és sugárkezelés kombinálásával zsugorítják a daganatot műthető méretűre.

A fenti kezelések sok esetben sikeresek, de sajnos a lehetőségek korlátosak. Éppen ezért folyamatos kutatások folynak az újabb kezelési eljárások után. Az egyik ilyen új gyógymód a cryoterápia, amely során fagyasztással távolítják el a tumort. Elsősorban bőrön és a bőrfelszínhez közeli szövetben található tumorok esetében alkalmazzák. A kezelés önmagában is hatásosnak mondható az ilyen típusú daganatok kezelésében, de nyilvánvalóan korlátozottan alkalmazható és csak az áttétek képződése előtt.

Az immunoterápia célja, hogy a szervezet saját immunrendszerét késztesse támadásra a rákos sejtek ellen. Előnye, hogy nem csak lokális, könnyen hozzáférhető daganatok esetében alkalmazható. Ugyanakkor a kezelési eljárás még viszonylag új, így – különösen a kutyák esetében – egyelőre csak reményteljes lehetőségről beszélhetünk.

Figyelmeztető jelek

A fentiekből is látszik, hogy a rák kezelésében ma már számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, és napról napra jelennek meg újabb módszerek, melyek reményt kelthetnek. Nem szabad azonban elfeledkeznünk a saját felelősségünkről!

Első lépés az életmód, a környezet és a táplálkozás. Sok mindenre nincs ráhatásunk, de ezekre igen. Az egészséges, tiszta alapanyagokkal (tartósítószerek, ízfokozók, mesterséges anyagok, stb. mentes) táplálás, a rendszeres testmozgás, friss levegőn tett séták, kikapcsolódás, a stressz csökkentése vagy a stressz levezetésére alkalmas sport, játék, stb. mind része a rák megelőzésének.

Ezen felül pedig fontos, hogy rendszeresen – például az éves oltások alkalmával – végeztessünk átfogó orvosi vizsgálatot, melynek része a vérvizsgálat is. A korai diagnózis ugyanis kulcsfontosságú a sikeres kezelés szempontjából.

Az alábbi tünetek esetén pedig szintén érdemes mielőbb állatorvoshoz fordulni, mivel ezek utalhatnak rákra (is):
  • duzzadt nyirokcsomók
  • újonnan megjelenő, változó vagy növekedő csomó
  • ok nélkül megjelenő sebek, duzzadt bőrfelület, horzsolások
  • hirtelen puffadás
  • vérzés (száj, fül, genitáliák, orr)
  • légzési nehézségek, fulladás, száraz köhögés
  • nehézség rágás vagy nyelés során
  • széklet- és vizeletürítési problémák
  • visszatérő hányás, hasmenés
  • étvágytalanság, fogyás
  • kedvetlenség, érdektelenség, apátia
  • fájdalom

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: wikipedia ; The Bark.
Kép: Photo by Gustavo Fring from Pexels
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...