Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

A kék bálnák a világ legnagyobb műanyagszemét fogyasztói

Egy új tanulmány szerint a kék bálnák emésztőrendszerébe kerül a legtöbb mikroműanyag szemét a világon.

Naponta tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák szervezetébe a legújabb kutatások szerint. Három-négy hónap alatt ez több mint egymilliárd részecskét jelent. Ennek a mennyiségnek a tömege pedig 230 kilogrammtól akár négy tonnáig is terjedhet. A kék bálnák így a legnagyobb műanyag szemét fogyasztók a világon.

Nem a vízben, hanem a táplálékban van

A tanulmányt végző kutatók szerint, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik, akkor hamarosan akár 150 millió részecske is bekerülhet a bálnák szervezetébe naponta. A tanulmányhoz a Kalifornia parti vizekből vettek minták, de a világ más részein ennél még sokkal nagyobb is lehet a szennyezettség. A megadott számok a szennyezésből levont következtetések. A kutatók a kék bálna, a közönséges barázdásbálna, valamint a hosszúszárnyú bálna mikroműanyag fogyasztását vették alapul. Arra is rámutattak, hogy a szervezetbe került műanyag túlnyomó része nem a vízből, hanem az elfogyasztott táplálékból származik.

A hatás még nem tisztázott

A mikroműanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, de a pontos hatást még nem tudják megállapítani. A Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Shirel Kahane-Rapport  elmondta, hogy a következő lépés ennek kiderítése lesz.

A mikroműanyagok ma már a Mount Everest csúcsától az óceánok legmélyéig mindenhol megtalálhatóak. Legalább 1500 vadon élő faj szervezetében találtak már mikroműanyag részecskéket. A szennyezés az emberi szervezetbe is bejut élelmiszeren, vízen és a belélegzett levegőn keresztül. Sőt, ezek a részecskék már az emberi véráramban is kimutathatók.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: TheGuardian, MTI

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...