Saját KB bal
Saját KB jobb
Image by Alexandra ❤️A life without animals is not worth living❤️ from Pixabay

Ivartalanítási program indul a kóbor kutyák számának csökkentéséért

Ivartalanítási programot indított a Nébih, melynek elsődleges célja, hogy csökkenjen a kóbor és gazdátlan kutyák száma hazánkban.

A Nébih programja elsősorban a kistelepülésekre fog fókuszálni, ahol a legégetőbb a probléma. Terveik szerint 1400 kutya ivartalanítását fogják megszervezni és finanszírozni a jövőben, erre 50 millió forintot szánnak.

Egy éves terv

A programot márciusban indították és előreláthatóan az év végéig tart majd. A kutyákat központilag jelölik ki, a műtéteket pedig a megbízott állatorvosok fogják elvégezni. Nagyrészt (70%) nőstényeket ivartalanítanak majd. Az ivartalanítás jelenleg az egyetlen hosszútávon működő eszköz, mely csökkentheti a kóbor és gazdátlan állatok óriási számát. Ennek ellenére ma Magyarországon egyes becslések szerint a kutyáknak csak nagyjából a 10 százaléka van ivartalanítva. Amíg ez az arány számottevően nem javul, addig nem várható áttörés a kóbor, illetve az állatmenhelyeken és az ebrendészeti telepeken gazdára váró ebek számának alakulásába sem.

Tévhitek és hiedelmek

A márciusban indított program elsősorban az 5000 lélekszám alatti kistelepülésekre koncentrál, ahol a tapasztalatok szerint erősebben élnek még a köztudatban az ivartalanítással szembeni tévhitek. Sokszor a megfelelő szakmai háttér és eszköztár sem áll rendelkezésre az operációk elvégzéséhez. Nem ez az első ivartalanítási program,  az elmúlt években már többször indított az Agrárminisztérium és a Nébih hasonló projekteket. Ezek elsősorban a menhelyi kutyák ivartalanítására fókuszáltak.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kifejtette, beérni látszik az elmúlt évek edukációs munkája, az ivartalanítás mögött ugyanis talán soha nem látott társadalmi támogatottság áll. Ezt támasztja alá a közelmúltban zárult állatvédelmi online kérdőív eredménye is, hiszen a kitöltők 96,4 százaléka erősítette meg egy országos ivartalanítási program szerepének jelentőségét – tette hozzá.

Bognár Lajos országos főállatorvos arról beszélt a közlemény szerint, hogy bár azóta, hogy kötelezően chippel kell megjelölni az ebeket, jelentősen csökkent az ebrendészeti telepekre bekerülő kutyák száma, még így is több mint 17 ezer kutyát fogtak be 2020-ban.

Fontos az edukáció

A program elindításával, a szaporulat csökkentése mellett, fontos cél az ivartalanítással kapcsolatos tévhitek eloszlatása is. A beavatkozás ugyanis többek közt mérsékli az ebek domináns viselkedést, visszafogja szökési hajlamukat, de csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is. A kutyák egészségére nézve tehát sokkal több pozitívuma van az ivartalanításnak, mint azt a legtöbben gondolják – olvasható a közleményben.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...