Saját KB bal
Saját KB jobb

Így ismerd fel időben kutyád rákos megbetegedését

Kutyáink esetében is az egyik vezető halálozási oknak számítanak a különböző rákos megbetegedések – nem kímélve sem a keverék, sem a fajtatiszta ebeket sem. Adunk pár hasznos tanácsot, hogy mire figyeljünk, hogyan ismerjük fel, mit tehetünk a gyógyulás érdekében és hogyan tudjuk néhány megbetegedés előfordulását csökkenteni.

A National Canine Cancer Foundation (Nemzetközi Kutya Rák Alapítvány) kutatásai szerint háromból egy kutyánál diagnosztizálnak valamilyen rákos eredetű elváltozást. Néhány fajta ugyan hajlamosabb bizonyos betegségekre és nagyobb náluk a kockázati tényező, ilyen a német dog, a bernáthegyi, a boxer, a boston terrier és a golden retriever, de a rák fajtától függetlenül pusztít.

idősebb kutyáknál gyakrabban előfordul, mivel az ebek élettartama megnőtt az évtizedek során, de fiatalabb állatokban is rendszeresen diagnosztizálják.

Mi egyáltalán a rák?

A sejtek kikerülnek a szervezet kontrollja alól, ellenőrizetlen szaporodásba kezdenek, a rosszindulatú elváltozások esetében pedig megtámadják a körülöttük lévő egészséges szöveteket, sőt, távolabbi pontokon is képesek áttéteket létrehozni. Egyelőre nem fedeztek fel egyetlen kiváltó okot, inkább öröklődő és környezeti tényezők lehetnek érte felelősek. Ahogy az emberek esetében is, kutyáknál is számos fajtája előfordulhat.

Melyek a leggyakoribbak?

Az Amerikai Kennel Klub adatai szerint ezek a kutyákban leggyakrabban előforduló rákos betegségek:

# Hemangioszarkóma (vérerek daganata)

# Lymphoma (nyirokrendszer megbetegedése)

# Malignus hisztiocitosis (a nyirok-, a vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú daganatai)

# Emlődaganat

# Emésztőrendszeri daganatok

# Melanóma (a bőr festék tartalmú sejtjeinek rosszindulatú burjánzása)

# Osteosarcoma (csontrák)

# Prosztata rák

# Átmeneti sejtkarcinóma (hólyagrák leggyakoribb fajtája)

Ismerd fel időben!

Ha minél előbb behatároljuk a betegséget, ugyanúgy léteznek kezelési eljárások, mint az embereknél: gyógyszeres kezelés, műtét, kemoterápia, sugárkezelés vagy immunterápia. A korai felismerés itt is életmentő lehet. Ha későn ismerjük fel, onnantól kezdve inkább már csak a fájdalom enyhítésével lehet könnyíteni kutyánk állapotán.

A legárulkodóbb jelek

A leggyakoribb jele lehet egy kitapintható csomó, amit azonnal mutassunk meg állatorvosnak, de ne felejtsük: nem minden csomó jelent egyből rákos elváltozást.

1. Rendellenes duzzanatok, amelyek megmaradnak vagy tovább növekednek

2. Olyan fájdalmak, amelyek nem múlnak el

3. Fogyás

4. Étvágytalanság

5. Vérzés vagy ürítés bármely testnyílásból

6. Erős testszag

7. Evési vagy nyelési nehézség

8. Állóképesség elvesztése, testmozgással szembeni hezitálás

9. Tartós sántaság vagy merevség

10. Légzési nehézség, akaratlan bevizelés vagy székletürítés

Meg lehet-e előzni a rákot?

Bár nem minden rákos megbetegedés előzhető meg, a kutyatulajdonosok még így is sokat tehetnek annak érdekében, hogy bizonyos betegségek előfordulási kockázatát csökkentsék. Az első számú ilyen lehetőség az ivartalanítás. További lehetőségek az állatorvosi javaslatra kiegészítésként szedett antioxidánsok, mint az A, C és E vitamin, béta karotin és a szelén. Az egészséges, a kutya korához, testméretéhez és aktivitásához igazított táplálkozás és mozgás szintén csökkenti a kialakulás kockázatát.

 

Cikkajánló:

A kutyák fertőző rákjának útját térképezték fel

Így válassz megfelelő állatorvost

15 intő jel, mikor aznnal látogassuk meg állatorvosunkat

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: dogtime
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...