Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

Bezárták az utolsó agárpályát is Iowa államban

Nagy hír az állatvédőknek és a kizsigerelt agaraknak, hogy az utolsó agárpálya is hivatalosan bezárt az USA-ban, Iowa államban.

Pár nappal ezelőtt az Iowa Greyhound Park, az állam utolsó agár versenypályája is hivatalosan bezárt. A Human Society szervezet évek óta küzd, hogy az aggályos versenyeket szervező pályát szüntessék meg. A park 37 éve rendezett agárversenyeket, melyek az elmúlt években az állatvédelem fókuszába kerültek. Komoly aggodalomra adott ugyanis okot az állatok doppingolása, túlhajtása és kizsákmányolása.

Az agárpálya bezárását ettől függetlenül is tervezték már az üzemeltetők, mert az iparág hanyatlásnak indult, az agarak száma pedig egyre csökkent. A kutyák versenyeztetése már 42 államban tilos az USA-ban. Az Iowai pálya megszűnése után már csak három agárpálya marad az USA egész területén, de azok sem sokáig. Az Arkansasban lévő Southland Greyound Park fokozatosan építi le tevékenységét és még ebben az évben be fog zárni. 2023 elején tehát már csak két versenypálya marad, mindkettő Nyugat-Virginiában.

Miért aggályos az agarak versenyeztetése

A versenyagarak életéről és állapotáról a Human Society szervezet készített felmérést. A versenyekre tartott és tenyésztett agarakat napi 20-23 órán keresztül tartották bezárva ketreceikben. Sétára és játékra az esetek többségében egyáltalán nem volt idő és kapacitás. A ketrecek többsége annyira kicsi volt, hogy a kutyák nem tudtak benne felállni. Télen a fűtés, nyáron a hűtés hiánya okozott szenvedést a kutyáknak. A teljesítmény fokozására a kutyákat gyakran szteroidot kaptak, de számos teszt mutatott ki a kutyák vérében kokaint is.

Csökkent a népszerűsége

Az agárversenyek népszerűsége csökkenni kezdett párhuzamosan azzal, hogy az állatvédők egyre több leleplező anyagot jelentettek meg a pályákról.  A legtöbb embernek fogalma sem volt arról, hogy mit élnek át ezek az állatok a versenyek ideje előtt és alatt. Amint viszont egyre több tréner bukott meg pozitív kokain és szteroid teszttel, egyre több botrány tört ki az agárversenyek közül. Ennek  köszönhetően pedig egy idő után annyira visszaesett a kereslet, hogy az agárpályák szépen lassan elkezdtek maguktól bezárni. Az agárversenyzés azonban még mindig nincs hivatalosan betiltva az USA-ban, így még a mai napig is legálisan űzhető ez a kegyetlen sport.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...