Saját KB bal
Saját KB jobb

Kirándulj kutyával! – A Budai Zöld

Sokan talán nem is hinnék, hogy a városban is futnak túraútvonalak, ráadásul ezek nem csupán zöld ösvények! A Budai zöld jelzés bel-budai szakaszának mottója akár az is lehetne, hogy Budapest nevezetességei fél napban.

A Budai zöld jelzés a Gellért-térről indul, 44,5 km-en keresztül kanyarog a Budai-hegyekben, hogy végül Nagykovácsin keresztül Telkibe érjen. Mindezt szinte végig a zöldben, olyan lenyűgöző kilátással, hogy akit eddig – valamilyen érthetetlen okból – nem érintett meg a főváros látképe, itt garantáltan szerelembe esik. A mostani időszak pedig éppen ideális, hiszen a fák lombkoronája még nem takarja el a szemünk elől a Duna kék tükrét, a Parlamentet, a Bazilika kupoláját és a Vár látképét. Na meg a hidakat, a sárga villamosokat, a hajókat a Dunán. A virágillat és a madárdal pedig szinte elnyomja a város zaját.

Zöld folyosó a Szabadság-hídtól az Erzsébet-hídig

Mi a bevezető szakaszt tettük meg, a Gellért-térnél először felfelé kaptatni jó kis bemelegítés volt, de az elénk táruló látvány hamar feledtette a fáradságot. (Egyébként ez a túra legnehezebb szakasza, innentől már sétagalopp.)

bz Otis

Hamarosan szintbe értünk, és elénk tárult Budapest látképe, amely aztán szépen lassan bontakozik ki előttünk, mindig kicsit más arcát mutatva, ahogy haladunk a Gellért-hegy oldalában.

bz2

Sajnos a látványba belerondít a rengeteg otthagyott szemét. Soha nem fogom megérteni, hogy ha valaki képes felvinni a Gellért-téri mekitől a hegyre a teli dobozokat, zacskókat, akkor miért esik nehezére lefelé magával vinni az üreset… Ugyanez vonatkozik az elviteles kávézókra és a borozgatókra is.

bz trash

Ha valaki, hozzánk hasonlóan, érez magában motivációt, egy szemetes zacskót és kesztyűt is dobjon a hátizsákba. Nem kell messzire vinni a szemetet, az útvonalon szinte egymást érik a kukák.

Szerencsére a forgalmasabb részre érve már csökken a szeméthegy és bővül a kilátás. A Szent Gellért szoborhoz érve kitágul a tér, és nagyobb szögben foghatjuk be a panorámát.  Annyiszor látjuk ezt a szobrot a városban közlekedve, hogy szinte hihetetlen, hogy most az ő szemszögéből pillanthatunk lefelé az Erzsébet-hídra és az annyira Budapesthez tartozó sárga villamosokra.

Várpanormáma és a Tabán

Továbbhaladva egy igazán kellemes szakasz következik, és hamarosan a Budai Vár látványa tárul a szemünk elé. Egy kis tisztásra érünk, ahol egy érdekes szoborcsoport fogad minket, amelyen Jézus Krisztus Gandhi, Ekhnaton és több ismert gondolkodó társaságában egy gömböt nézeget. A Filozófusok kertje című formációt 2005-ben adták át.

bz filozófusok

Innentől ereszkedünk, majd a forgalmas Hegyalja úton átkelve ismét természetközelibbé válik az élmény, ahogy a Naphegy utca felé vesszük az irányt. A Tabánban a parkban mosdó és pórázmentes kutyás rész is vár minket, ha ismerkednénk és játszanánk egyet a helyi ebekkel.

A Tabánból a Krisztina körút felé fut a jelzés, ahol átmenetileg városi sétává alakult a túránk, majd a Vérmezőre érve zártuk az első etapot. Kellemes, körülbelül 3 és fél kilométert tettünk meg így a Budai zöldből, amely innen a Normafa felé veszi az irányt.

Tipp: Gyerekekkel is remek túra, mivel két szuper játszótér is van útközben. A Tabánban a parkban pórázmentes övezettel várják a kutyásokat, itt ivókutakat és mosdót is találunk.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Képek: a szerző sajátja
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...