Reaktivitás – mit jelent és miben különbözik az agresszivitástól?
Egyre gyakrabban találozhatunk blogokon, kutyás oldalakon a „reaktivitás” kifejezéssel. Elsőre úgy tűnhet, hogy ez az agresszivitás szinonimája, színes papírba csomagolt megnevezése. Holott, nem ilyen egyszerű a helyzet.
A gyökerektől
Ahogy a tudományos eredmények hatására változik a kutyákhoz való hozzáállás, úgy változnak azok a címkék is, amelyeket eddig bizonyos viselkedésekre alkalmaztak. A dominancia-elmélet hívei szerint egy kutya, ha nem úgy viselkedik, ahogy az adott helyzetben elvárható lenne, az a rosszindulat, az agresszió, ne adj’ Isten a gazdi gyengeségének jele. A tudomány azonban rávilágított, hogy a kutyáknál korántsem csak két „mód” létezik. Egy kutya nem domináns vagy engedelmes, hanem számos érzelmet élhet meg, melyeket folyamatosan kommunikál felénk és a külvilág felé.
A reaktivitás kifejezés nem címke, nem negatív és nem is az agresszivitás, dominancia szinonimája. Egyrészt, mivel teljesen más nézőpontot tükröz, mint a korábbi dominancia-elvű módszerek. Itt arról van szó, hogy a kutyánkat értelmes, tanulékony és gondolkodó lényként fogadjuk el, és ott segítünk neki beilleszkedni a világba, ahol neki szüksége van rá. Segítjük és támogatjuk, nem pedig lenyomjuk.
A kutyák között is vannak hevesebb, hangosabb és erőteljesebb egyéniségek. Vannak, akik szívesen hallatják a hangjukat, míg mások csendesebbek. Egyesek ezerrel vetik magukat a játékba, másoknak idő kell. Néhányan nem félnek semmitől, míg mások igen. Egyesek ingerlékenyek – na, ők a reaktív kutyák.
A definíció
A reaktivitás pusztán annyit takar, hogy egy kutya intenzívebben, hevesebben reagál egy adott környezeti ingerre. Úgy is fogalmazhatunk, hogy bizonyos helyzetekben magasabb az arousal-szintje, és gyorsabban, intenzívebben ad választ egy ingerre.
A reakció gyakran ugatás vagy morgás, ezért tűnhet a reaktív kutya agresszívnek. Érdekes, hogy gyakran láthatjuk, hogy a gazdik mindenfajta hangadást korlátoznak a kutyáiknál. Az ugatást elsősorban, még olyan helyzetekben is, ahol ez nem zavaró. Illetve, sajnos, az is gyakori, hogy a gazdik helytelenül ítélik meg a saját kutyájuk szándékát. Nem tudják megkülönböztetni a félelmet, az agressziót, a frusztrációt és a segítségkérést a kutya részéről.
Pedig ez rendkívül fontos lenne, hogy a társadalomban megfelelően funkcionáló kutyákat neveljünk.
Az agressziónak ugyanis nincs helye a kutyafuttatón, a parkban póráz nélkül, a gyerekekkel a kertben. Van helye azonban szakértő tréner kezében, aki segít, hogy a megfelelő eszközökkel biztonságosan élhető körülményeket biztosítsunk és dolgozzunk az agresszió kezelésén. Ilyen esetben nyilván fontos a többi kutya, ember és állat védelme.
A reaktivitás esetében nem feltétlenül itt keresendő a megoldás, bár egy hozzáértő oktató itt is sokat segíthet. Reaktív kutyával élni sokszor nem egyszerű, ezért érdemes lehet segítséget kérni olyan személytől, aki támogat minket.
Mi áll a háttérben?
A reaktivitás hátterében több ok húzódhat meg, melyek közül a múltbeli rossz élmények, a szocializáció hiánya és az abúzus talán a leggyakoribbak. Ha ilyenről tudunk, érdemes lehet a mélyére ásni. A félelemből fakadó reaktivitás kezelhető és normalizálható, de ehhez az kell, hogy a kutyánkkal együtt dolgozzunk rajta. A félelemből fakadó reaktivitás tipikus példája egy adott tárgyra, hangra, személyre, szituációra adott túlzó válasz. Például, ha a kutyánk minden férfit megugat.
A félelem mellett a reaktivitás másik oka lehet a frusztráció is. Itt általában egy korlátozó tényező (póráz, kerítés, a gazdi szorítása, stb.) gerjeszti az ugatást. Ennek példája az a kutya, aki pórázon megugat mindenkit, de ha nincs pórázon, vidáman elvan. Persze itt sem az a megoldás, hogy akkor nem tesszük pórázra! Inkább keressük meg az okot, és kezeljük azt, így segíthetünk a kutyánknak a legtöbbet.
„Üljél rendesen!”
A kutyánk reakciói, cselekedetei számos üzenetet hordoznak. Például a reaktivitás arról, hogy hogyan érzi magát egy adott helyzetben. Mindig ott van a lehetőség, hogy értelmezzük, „meghallgassuk”, mit szeretne közölni. Dönthetünk úgy is, hogy minden ilyen jellegű próbálkozását sárba tiporjuk, mert „engedetlen”, „rossz”. Ez olyan, mint amikor a gyerek kérdéseire a szülő rendre utasítja: a klasszikus „üljélrendesen!”. Ha kutyánk ugat valamire, és mi pórázt rántunk és lábnál vonszoljuk szerencsétlent, az nem fog előre vinni. A következő hasonló szituációban ugyanúgy fog reagálni.
Annyit érünk el, hogy kutyánk nem fog hozzánk segítségért fordulni, ha nem tud megoldani egy helyzetet, hiszen mi nem segítünk, csak megbüntetjük ezért. Ráadásul, nem fogja megtanulni, hogy mi a helyes viselkedés abban a szituációban.
A reaktivitás nem a kutya „hibája”. De nem is a gazdié. Nem azért van, mert nem vagyunk elég kemények vagy nincs tekintélyünk. Van rá megoldás, amellyel tökéletesen lehet „kezelni”, és szerencsére vannak olyan szakemberek, akik tudnak segíteni, ha egyedül nem boldogulunk.