Saját KB bal
Saját KB jobb

Hogyan lesz stabil a behívás? – 2. rész

Cikkünk első részében a behívás elméleti hátterével és a kutya-gazdi kapcsolat szerepével foglalkoztunk. Most innen folytatjuk.

A stabil behívást tény, hogy nem lehet napi egy órában elérni.

Ne várjuk, hogy a kutyánk kiismerjen minket, ha meg sem adjuk neki a lehetőséget, hogy találkozzon és minőségi időt töltsön velünk.

A családba érkező kutya többnyire megkapja a neki járó figyelmet és odafigyelést a kezdeti pár hónapban. Onnantól azonban úgy tekintünk rá, hogy már “működik”, megtanult mindent, ezért egyre kevesebb időt szánunk rá. Aztán egyszercsak “leromlik a behívás”…

Ez egyrészt azért van, mert nem ápoljuk a közös kapcsolatunkat, másrészt pedig egyszerű tudományos okai is vannak. Ha egy adott viselkedést szeretnénk megtanítani, akkor többnyire pozitív megerősítéssel dolgozunk: hívom – odajön – jutalom. Ha egy cselekvést 30-szor egymás után megerősítünk, (azaz 30 alkalommal, ha hívom és odajön, jutit kap), majd mindössze 15-ször nem kap megerősítést a cselekvésre, akkor az elkezd kikopni.

Hoppá! Azaz a kutyaiskolában “végzett” kutya korántsem tekinthető “késznek”.

A tanultakat folyamatosan gyakorolni, ismételni kell. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap harmincszor gyakoroljuk és jutalmazzuk a behívást, hanem azt, hogy a való életben vegyük észre, hogy kutyánk reagál rá és alkalmasint jutalmazzuk meg ezért. Falattal, simogatással, dicsérettel, játékkal – ami éppen adódik.

Ezzel is erősítjük a kommunikációnkat felé, hiszen folyamatosan éreztetjük vele, hogy ez egy fontos és jó dolog. Mi sem feledkezünk meg róla, így nagyobb valószínűséggel ő sem fog. Gyakoroljunk a szabadban, erdőn, mezőn, réten, városban – sok helyen. Ülve, fekve, elbújva, állva vagy fejen állva, ha úgy tetszik. Ingerszegény és ingergazdag közegben. Természetesen, amikor úgy adódik.

Ne csépeljük el a behívást, hanem adekvát módon alkalmazzuk – hiszen kutyánk így érti meg a kontextust.

Ha csak nyakra-főre hívogatjuk, nem fogja érteni, mi a lényeg. Csak azt látja majd, hogy “ha hív és megyek, jutalmat kapok”.

Amint valami, a jutalomnál (számára) értékesebb dologtól akarjuk majd elhívni, csődöt fog mondani az agyongyakorolt behívás. A kutyának ugyanis nem éri meg odamenni.

De ne becsüljük alá a kutyák kognitív képességeit! Amint egy kutya megérti, hogy a behívás pontosan mit takar, és tudja, hogy ez fontos nekünk, oda fog menni. Nem a jutalomért, hanem mert érti, hogy ez fontos. Ezt pedig a sok közös kaland, séta, edzés, kirándulás, vásárolgatás – azaz, időtöltés közben tudjuk gyakorolni.

behívás 2 közös időHa sok időt töltünk együtt, sok alkalmunk adódik tényleges helyzetben (kontextusban) gyakorolni. Így összeáll a kutya fejében a kép, amelyet a szó, az adott helyzet, a testbeszédünk és más nonverbális jelek egysége ad. Így tanulja meg, hogy mi is az a behívás-helyzet, amikor oda kell menni.

Ugye? És itt bezárult a kör. Hiszen nem fogjuk tudni elérni ezt, hacsak nem szánunk rá időt és energiát, hogy kapcsolatunk mélyüljön, és sok helyzetben legyünk együtt. Még szerencse, hogy ez a legélvezetesebb az egészben!


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Képek: Photo by cottonbro from Pexels, Photo by cottonbro from Pexels, Photo by Elina Volkova from Pexels; Photo by Blue Bird from Pexels
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...