Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Gema Saputera on Unsplash

Koronavírus fertőzés miatt háziállatokat altatnak el Kínában

Óriási felháborodást keltett egy nyilvánosságra hozott eset, miszerint a COVID-19 fertőzött háziállatok elaltatása bevett gyakorlattá vált Kínában.

Három macskát altatott el egy kínai városban a helyi járványvédelmi hivatal, miután gazdájuk elkapta a koronavírus fertőzést és a macskák tesztje is pozitív lett. Miután az állatok a második tesztelés során is fertőzöttnek bizonyultak, a hivatal munkatársai úgy döntöttek, hogy el kell altatni őket.

A járványvédelmi hivatal egyik önkéntese interjút adott a Beijing News című napilapnak, melyben kifejtette, hogy jelenleg nincs professzionális kezelés a koronavírusos háziállatok számára. Azt is hozzátette, hogy azért döntöttek az eutanázia mellett, mert a macskák továbbra is fertőzhetnek. Véleményük szerint van rá esély, hogy ha nem is közvetlenül, de valamilyen hordozó tárgyon, felületen keresztül visszafertőzzék az embereket.

Ellenérvek is felsorakoztak

Az eset kapcsán Rachael Tarlinton a brit Nottinghami Egyetem virológiai professzora kifejtette, hogy nem tűnik reálisnak, amit a kínai járványügyesek állítanak, vagy amitől tartanak. Szerinte a macskák és más háziállatok nem jelentenek nagy kockázatot, nincs nagy esély arra, hogy visszafertőzzék a gazdit. Ennek pedig az az oka, hogy a koronavírus fő terjedésének útja nem a tárgyak és különböző felületek. Rengetegen reagáltak social media felületeken is, sokak szerint a hivatal ilyen durva és leegyszerűsített módon próbálja minimalizálni a felelősséget.

Kezelési protokoll az háziállatoknak is

Civilek és állatvédő szervezetek kérik, hogy a hatóságok hozzanak létre egy protokollt és egy kezelési tervet a fertőzött háziállatok esetére is. A tömeges teszteknek és az azonnali lezárásoknak köszönhetően Kínában az elmúlt időszakban sikerült féken tartani a vírust. A korlátozó intézkedéseket már alacsony, akár néhány eset jelentkezésekor bevezetik. A háziállatok eutanizálása ennek a nagyon szigorú védekezésnek a részét képezik. Az álláspontok és a vélemények még a tudósok, kutatók körében is nagyon eltérnek egymástól.

Feng Zijian, a Kínai Betegségmegelőzési Központ kutatója szerint a kedvtelésből tartott macskákat el kell altatni, ha második tesztjük is pozitív és hetekkel tovább hordozzák a vírust, mint az emberek.

Vanessa Barrs, a Hong Kong -i Városi Egyetem professzora szerint a fertőzött háziállatokról az emberekre való átvitel kockázata viszont sokkal alacsonyabb annál, mintsem azonnal az elaltatás legyen a megoldás. Véleménye szerint a járvány kitörése óta nem erősítettek meg olyan egyértelmű esetet, melyben bizonyítottan macska fertőzte volna meg az embert. Egyedül az európai nyérctelepen bizonyult be, hogy nyércről emberre terjedt a vírus. A háziállatok helyzete azonban merőben más és fertőzés esetén más megoldást kell nekik találni.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Reuters

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...