Saját KB bal
Saját KB jobb

Végre bezárták a világ egyik legkegyetlenebb delfines cirkuszát Indonéziában

Állatvédelmi aktivisták hosszú évek óta tiltakoztak már az indonéz delfines utazó cirkusz miatt, ahol borzasztó körülmények között tartották és utaztatták az állatokat.

Belföldi és nemzetközi állatvédelmi aktivisták és szervezetek is hosszú évek óta próbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy a világ egyik legkegyetlenebb delfines cirkuszát végre bezárják és az állatokat kimentsék a rabságból.  Az indonéz utazó cirkusz 2009 óta működik, azóta folyamatosan petíciókkal, tiltakozásokkal, kormányzati egyeztetésekkel, tehát minden eszközzel próbálták az aktivisták elérni, hogy vonják vissza a cirkusz engedélyét, tehát óriási győzelem ez most nem csak nekik, de az összes állatnak is, akik borzasztó körülmények között sínylődtek. Február 5-én a Környezetvédelmi Minisztérium úgy döntött, hogy nem újítja meg a horror-cirkusz működését biztosító engedélyt.

Napokig szűk dobozba zárva

A Dolphin Project vezetője, Cara Sands elmondta, hogy indonéz csapatok régóta megfigyelés alatt tartotta a cirkuszt. Dokumentálták az utazásokat, a bánásmódot és a nem megfelelő tartásukat. A delfinek akár 3-4 napon keresztül utaztak szűk, koporsószerű dobozokban amíg szállították őket egyik helyszínről a másikra. Belegondolni is borzasztó, hogy ezek az intelligens, okos és érzékeny állatok egyáltalán hogyan élték túl ezeket az utazásokat és milyen lelki, fizikai traumát szenvedtek. 

szűk dobozokban szállítják a delfineket
Foto credit: Dolphin Project
Napi öt fellépés

A delfinek szenvedése az utazással azonban nem ért véget. Kicsi, túlságosan klóros vizű medencékben napi 5 fellépésre kényszertették őket. A víz olyan erős vegyi anyagokat tartalmazott, mely szemgyulladást okozott és szó szerint megégette a bőrüket. Azért, hogy motiváltak legyenek a fellépések alatt, alig kaptak enni, csak akkor kaptak egy kis „jutalomfalatot” ha bemutatták a trükköt, vagy a rájuk kiszabott feladatot. Tüzes karikán átugrás, zenére táncolás, integetés és hasonló mutatványok, melyeket a végtelenségig ismételtettek velük. Szerencsére ezt az egy állatkertet most sikerült megfékezni és az ott sínylődő állatokat biztonságos helyre vinni. Azonban Indonéziában még nagyon sok állatos, delfines cirkusz működik, melyeket az állatvédők folyamatosan megfigyelés alatt tartanak és ezek végleges bezárásáért is küzdenek. Ennek a petíciónak az aláírásával segítheted a munkájukat.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás/Fotók: dolphinproject.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...