Saját KB bal
Saját KB jobb

Bécsben a kutyatartást már egy tanfolyam elvégzéséhez kötik

Az osztrák főváros külképviseleti irodájának közleményéből kiderül, hogy tavaly több mint ezer kutyatartó vett részt a város által indított gazdiképző tanfolyamon.

A bécsi kutyásoknak 2019 júliusa óta kötelező részt venni egy négyórás tanfolyamon, amelynek elvégzésével képzett gazdivá válhatnak.

A közlemény szerint, akik kutyát szeretnének tartani Bécsben, egy tanfolyamon kell részt venniük, mely kötelezettséget az új állattartási törvény is előírja.

Korábban már írtunk a bécsi kezdeményezésről, fél évvel a bevezetés után a Bécsi Állatvédelmi Ombudsmani Hivatal első tapasztalatai pozitívak: eddig közel ezer kutyatartó vett részt a tanfolyamon.

Voltak, akik morogtak az elején, hogy nekik erre a tanfolyamra nincs szükségük, mivel így is kiismerik magukat a témában. De aztán éppen ezek az emberek adtak pozitív visszajelzést a tanfolyam után, hogy mégis hasznos volt. Voltak olyanok is, akik szomorúan látták be, hogy nem alkalmasak a kutyatartásra. A kurzusnak éppen ez a lényege” – mondta Eva Persy állatvédelmi ombudsman.

A záróvizsga nem kötelező, a képzés sokkal inkább arról szól, hogy felhívják a figyelmet arra, mit jelent a kutyatartás a városban. Az oktatás csak az újdonsült gazdiknak kötelező, illetve azoknak, akik az elmúlt két évben nem tartottak kutyát.

A gazdiképző tanfolyam a kutyatartás alapjaira készít fel, mely után a bécsi kutyák a „vizsgázott városi kutya” minősítést szerezhetik meg egy elméleti és gyakorlati részből álló oktatás elvégzése után. A vizsga megszerzésével a kutyatartók mentesülnek a következő évi ebadó alól, ami 72 euró.

 

További cikkek a témában:

Kutyajogosítvány – illene végre bevezetni?

Kutyajogosítvány bevezetését tervezik Berlinben

Kössék jogosítványhoz a kutyatartást!

Bécsben kötelező tanfolyamhoz kötik a kutyatartást

 

 

(Kutyabarát.hu)

Index kép: pexels.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...