SHVETS production fotója a Pexels oldaláról

A kutyák agya képes különbséget tenni a nyelvek között

Az ELTE etológusai legújabb kutatásukban bizonyították, hogy a kutyák agya képes különbséget tenni a nyelvek között.

Az ELTE Természettudományi Karának etológusai legújabb agyi képalkotásos vizsgálatuk során jöttek rá arra, hogy a kutyák agya nemcsak hogy érzékeli, ha emberi beszédet hall, de más-más mintázatot mutat egy ismeretlen és egy ismert nyelv hallatán, tehát képes megkülönböztetni a különböző nyelveket egymástól.

A kis herceg, mint teszt szöveg

A vizsgálatban összesen 18 kutya vett részt, őket először arra kellett kiképezni, hogy mozdulatlanul tudjanak feküdni az MRI vizsgálat során. A kutyák életük során csak egy nyelvet hallottak gazdájuktól, egy részük a magyart, másik részük a spanyolt. A kísérlet során “A kis herceg” című könyvből játszottak le a kutyáknak egy-egy szövegrészletet magyarul és spanyolul. A cél az volt, hogy összehasonlítsák az agyi válaszokat az általuk ismert és a nem ismert nyelvre. Azt is szerették volna kideríteni, hogy a kutyák felismerik-e a különbséget értelmes beszéd és nem-beszéd között. Ezért a szövegeket rövid részekre darabolták és összekeverték, hogy természetellenes ingereket állítsanak elő.

Felismerik a beszédet

A vizsgálat során kiderült, hogy a kutyák beszédre és nem-beszédre adott agyi válaszainak mintázata különbséget mutat az elsődleges hallókéregben. Ezt az sem befolyásolta, hogy a nyelvet ismerték, vagy nem. Arra viszont nem találtak bizonyítékot, hogy az értelmes beszédet előnyben részesítenék.

A kutyaagy, hasonlóan az emberek agyához, képes elkülöníteni a beszédet a nem-beszédtől. Ugyanakkor a beszédszerűség érzékelésének mechanizmusa más lehet, mint emberek esetében: míg az emberi agy különös becsben tartja a beszédet, addig a kutyák agya feltehetően egyszerűen a hanginger természetességét érzékeli.

(Raúl Hernández-Pérez, a publikáció társszerzője)

Megkülönböztetik a magyart a spanyoltól

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a kutyák agya képes megkülönböztetni a spanyol és a magyar nyelvet egymástól. A  másodlagos hallókéregben ugyanis egyértelműen eltérő mintázatokat találtak az agyi válaszokban a két nyelvre. Minél idősebb volt egy kutya, az agya annál jobban el tudta különíteni a két nyelvet. Ez arra enged következtetni, hogy a kutyák életük során egyre jobban megtanulják gazdájuk nyelvét.

Először sikerült kimutatnunk, hogy egy nem emberi agy is képes megkülönböztetni egymástól az emberi nyelveket. Ez a felfedezés azért izgalmas, mert megmutatja, hogy nem csak az ember tudja számon tartani a nyelvek hangzásbeli sajátosságait. Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy minderre csak a kutyák képesek-e, vagy más fajok is. Vajon az ember közelében töltött több tízezer év során lezajlott agyi változások hozzájárultak ahhoz, hogy a kutyák ma értőbb füllel hallgassák a beszédet? Ennek megválaszolására további kísérletekre van szükség. 

(Andics Attila, az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport vezetője.)

A kutatás az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Európai Kutatási Tanács és a Mexikói Tudományos és Technológiai Nemzeti Tanács támogatásával készült.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI, ELTE Etológia 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...