Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Sergi Ferrete on Unsplash

Különös vándorútra indult Kínában egy elefántcsorda

Több nemzetközi sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy Kínában egy elefántcsorda különös, megmagyarázhatatlan és teljesen szokatlan vándorútra kelt.

Egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy miért keltek útra az elefántok és meddig fog tartani a nagy vándorlás. Az biztos, hogy az elefántcsorda tavaly tavasszal hagyta el először otthonát, a Xishuangbanna Nemzeti Természetvédelmi Területet. Azóta közel 500 kilométert tettek meg szakértők szerint, ez pedig az eddigi leghosszabb elefánt vándorlás Kínában.

Nyomot hagynak maguk után

Az elefántok jelenleg is észak felé haladnak a dél-kínai Yunnan tartományon keresztül. Útjuk során látványos és a helyi gazdáknak igen fájdalmas nyomot is hagynak maguk után. A gazdaságokon és megművelt földterületeken áthaladva eddig több mint egymillió dollár értékű termést ettek meg. A BBC arról számolt be, hogy az erjesztett gabonától a csordából többen is lerészegedtek.

Változik a csorda létszáma

Eredetileg 17 elefánt indult a nagy vándorútra, de ketten már visszafordultak otthonukba, egy borjú pedig útközben született. A napokban eljutottak a 8,5 millió lakosú Kunming város határába. A csordát folyamatosan figyelik a hatóságok, kutatók, de még influenszerek és youtuber-ek is követik az izgalmas és megmagyarázhatatlan vándorlást. A dolog pikantériája, hogy októberben Kunming-ban fogják tartani a biológiai sokféleséggel foglalkozó ENSZ-csúcstalálkozót. Egyesek szerint az elefántok erre a konferenciára érkeztek, hogy felhívják a figyelmet élőhelyük folyamatos és drasztikus csökkenésére. A nagy vándorlásra ugyan senki nem talált pontos okot, de a kutatók úgy vélik, hogy az elefántok élőhelyének pusztulása és az élelem hiánya késztette a csordát erre a szokatlan viselkedési formára.

Az élőhelyek csökkenek, az egyedszám növekszik

Az ázsiai elefántok veszélyeztetett fajok. Élőhelyük csökkenésével párhuzamosan egyedszámuk az elmúlt években növekedett. Ez logikusan azzal jár, hogy egyre többször kerülnek konfliktusba az emberrel, egyre több megművelt területre törnek be és eszik meg a termést. A kormány most élelemmel próbálja elterelni az állatok útját, hogy ne menjenek közelebb a városhoz. Útlezárásokkal és terelésekkel is próbálkoznak, de eddig minden hiába. Az elefántcsorda különös és szokatlan vándorlása tovább folytatódik.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: ecowatch

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...