Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by akshay sant on Unsplash

Zimbabwe az ország elefántállományának ritkítását tervezi

Zimbabwe az elefántállomány tömeges selejtezését tervezi, melyre 1988 óta nem került sor az országban.

Az elefántállomány ritkítása tulajdonképpen azok tömeges megölését, levadászását, kilövését jelenti. Az országban jelenleg hozzávetőlegesen százezer elefánt él. 1988 óta nem volt arra példa, hogy tömegesen elkezdjék ritkítani az állományt. Zimbabwe a világ második legnagyobb elefántpopulációjával rendelkező országa.

Az első helyen közvetlen szomszédjuk, Botswana áll. A kormány azzal indokolja a ritkítási tervet, hogy az elefántok egyre növekvő jelenléte más fajok élőhelyének pusztulásához vezet, valamint az elefántok egyre több konfliktusba kerülnek az emberekkel. Betérnek a megművelt földterületekre, lelegelik a termést és feltúrják a veteményeseket. A földművesek pedig bármi áron megpróbálják megvédeni birtokukat.

Egy afrikai elefánt naponta összesen 225 kg tömegű táplálékot vesz magához, és egyszerre akár 136 liter vizet is képes meginni. Táplálékuk kizárólag növényekből áll, gyakran a fák kérgeit is lehántják és elfogyasztják, mely a fák pusztuláshoz vezet.

Nincs még végleges döntés

A helyzetet tehát valamilyen módon kezelni kell, az elefántok egyedszámának szabályozása nélkül a probléma egyre súlyosbodik. Az ország vezetői azonban még nem döntöttek a tömeges pusztítás mellett, próbálnak más lehetőségek után is kutatni.  Az elefántok száma a világon egyébként az elmúlt évtizedekben összességében csökkent, egyedül a dél-afrikai nemzetek területein emelkedett.

Már öt alkalommal történt ritkítás

Zimbabwe 1965 és 1988 között összesen öt alkalommal végzett már „selejtezést” az elefánt állományban.  Összesen ötvenezer elefántot pusztítottak el ez alatt az időszak alatt.  A ritkítás során az elefánt családokat egyszerre ölik meg, nem hagynak hátra egy tagot sem. Az elefántok ugyanis rendkívül szociális lények, nagy csoportokban élik életüket, közösen gondoskodnak kicsinyekről és szoros kötelék, összetartás jellemzi a csoportot. Ezért ha egy-egy egyed életben maradna egy ilyen mészárlás után, bizonyára súlyos stresszes állapotba kerülne, előbb-utóbb vélhetően ez okozná a halálát.

A népességszabályozásra azonban már vannak más módszerek is, mint a pusztítás. Fogamzásgátló szerek, vagy az elefántok átszállítása ritkábban lakott térségekbe szintén megoldás lehet.  Zimbabwe kormánya ígérete szerint minden lehetőséget megfontol.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: focusingonwildlife, wikipedia

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...