Saját KB bal
Saját KB jobb

Mi is az a kutyafajta? Rövid ebtörténet

A kutyafajta, mint fogalom, nem is olyan régi múltra tekint vissza. Régebben az emberek inkább az alapján válogatták és tenyésztették a kutyáikat, hogy azok megfelelően el tudták-e látni a rájuk bízott feladatot. Ebből alakult  ki az a gyakorlat, hogy a bizonyos tulajdonságokkal rendelkező egyedeket vonják be a tenyésztésbe, és így, a hasonlóságok alapján alakultak ki a fajták. Az első kennel klubot Angliában alapította 1873-ban S.E. Shirley és 12 másik úriember. Azóta persze a fajták sok változáson mentek keresztül, és számos új fajtával gyarapodott a „választék”. Nem csoda tehát, ha akadnak félreértések.

Faj vagy fajta?

Rendszertani besorolás alapján a kutya, azaz Canis lupus familiaris,  a Canis lupus faj alfaja, más értelmezések szerint a Canis familiaris önálló faj. A kutya ezen felül, a kutyafélék családjába, a ragadozók rendjébe és az emlősök osztályába sorolható. Ezért a „fajtiszta” kifejezés nem helyes, ha azt akarjuk vele kifejezni, hogy például egy rövid szőrű magyar vizsla felmenői között csak rövid szőrű magyar vizslák voltak. Ebben az esetben a fajtatiszta kifejezést kell használnunk. Ez fejezi ki, hogy a kutyánk egy tenyésztői szervezet által elismert kutyafajta képviselője, és erről törzskönyvvel is rendelkezik. A szabályozások értelmében ugyanis csak a törzskönyvvel rendelkező egyedek tekinthetők fajtatisztának.

Hány kutyafajta létezik?

Erre az egyszerűnek tűnő kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni. Ugyanis a különféle kutyatenyésztést szabályozó szervezeteknek eltér az álláspontja arra vonatkozóan, hogy mely fajtákat ismerik el. Az Amerika Kennel Klub (AKC) 190 fajtát sorol fel, míg az FCI nemzetközi szinten 360-at. Ezek a számok folyamatosan változnak, hiszen vannak csoportok, akik például egy adott, történelmi vagy regionális kultúra szempontjából fontos kutyafajta elismeréséért dolgoznak. A mudi például 2022-ben, míg a pumi 2016-ban került csak fel az AKC elismert fajták listájára. Emellett megfigyelhető az új fajták tenyésztése is, illetve az eddig ritka fajták sztenderdesítése és elterjedése.

A mostanában divatos dizájner kutyák is fajtatiszták?

A fajtatisztaság követelménye, hogy az egyed azonos fajtához tartozó felmenőkkel rendelkezzen. Egy „dizájner” kutyafajta esetében azonban éppen arról van szó, hogy két különböző fajtatiszta egyed a két szülő. Ez az eljárás arra hivatott, hogy a két fajta előnyös tulajdonságait ötvözze az utód. Például a labradoodle esetében az uszkár kevésbé hulló, „hipoallergén” szőrét és a labradorok család- és gyermekbarátságát szerették volna összegyúrni. Mivel ebben az esetben még akár egy almon belül is nagy változatosság figyelhető meg, nem beszélhetünk sztenderdről, ahogy önálló fajtáról sem.

Azonban fontos megjegyezni, hogy sok mai fajta története is hasonló gyökerekre vezethető vissza. A mai golden retriever felmenői között például állítólag a sárga labrador, a tweed spániel és az ír szetter is megtalálható. Nem zárhatjuk ki tehát, hogy a mostani dizájner kutyafajta némelyike a jövőben elismert fajta lesz.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.thekennelclub.org.uk/about-us/about-the-kennel-club/history-of-the-kennel-club/; https://www.akc.org/; Photo by Steshka Willems from Pexels: https://www.pexels.com/photo/white-and-red-cavalier-king-charles-spaniel-puppy-close-up-photo-1407718/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...