Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Leio McLaren on Unsplash

A kutya úgy kötődik gazdájához, mint gyermek az anyjához

Az ELTE etológusainak legújabb kutatása alátámasztja, hogy a kutya hasonlóan kötődik gazdájához, mint egy gyermek az édesanyjához.

Viselkedéses és agyi képalkotó vizsgálatok kombinálásával az ELTE etológusai megállapították, hogy a gondozóhoz való kötődés a gyerekekhez hasonlóan, a kutyáknál is agyi jutalomválaszhoz kapcsolódik.  Kutatásuk a Neurolmage tudományos folyóiratban jelent meg augusztusban és egyértelmű hasonlóságokat tár fel a kutya-gazdi és a gyerek-anya kötődés között.

A kutyák szoros kapcsolatot alakítanak ki gazdáikkal: nemcsak szeretik, hanem kötődnek is hozzájuk, biztonságot nyújtanak számukra ismeretlen helyen, és menedéket veszélyes helyzetekben, épp úgy, mint az anya a kisgyereknek – olvasható az ELTE TTK közleményben.

Embereknél egyértelmű, kutyáknál eddig csak sejtettük

A kutatók azt már tudták, hogy a gyerekeknél a kötődési kapcsolat hátterében jutalomválasszal összefüggő agyi folyamatok állnak, azt azonban még nem, hogy a kutyáknál is összefügg-e a kötődés és az agyi jutalomválasz. Erre a kérdésre a viselkedés és az agyműködés párhuzamos vizsgálatával keresték a választ.  A méréshez egy pszichológusok által kidolgozott, úgynevezett Idegen Helyzet Tesztet használtak, az agyműködést pedig funkcionális. mágneses rezonancia képalkotás (fMRI) segítségével vizsgálták. Az MR-ben a kutyák a gazda és egy ismerős személy dicsérő és semleges (számukra értelmetlen) beszédét hallgatták.

    „Azért különösen izgalmas a kutya-gazda kötődés mögött álló agyi folyamatok vizsgálata, mert a segítségével megérthetjük, mennyire lehet hasonló ez a különleges, két faj egyedeit összekötő kapcsolat más jól ismert, fajtársak közötti kapcsolatokhoz (például a gyerek-anya kötődés). Néhány évvel ezelőtt már kimutattuk, hogy a kutyák agya érzékeny a szóbeli dicséretre, az azonban felderítetlen maradt, hogy a beszélővel való kapcsolat hogyan befolyásolja ezt az érzékenységet” Gábor Anna

Mérhető kötődés

Kimutatták, hogy a kutyák agyának egy jutalomra érzékeny területe erősebben reagál a gazda dicséretére, mint egy ismerősére. A gazda hangját hallva pedig az erősebb kötődés intenzívebb reakciókkal jár a jutalomérzékeny agyterületeken. Az eredmények alapján a kutyák nemcsak képesek felismerni gazdájuk hangját, de annak jutalomértéke nagyobb az erősebben kötődő kutyák számára.

    „A kötődés alapvető funkciója, hogy a függő egyedet (gyerek, kutya) a gondozó közelében tartsa. Eredményeink rámutatnak, hogy a kutyák számára nemcsak a dicséret, de önmagában a gazda hangja is jutalmazó értékű, azaz segít a gazda közelébe vonzani a kutyát. A kutya-gazda és az anya-gyerek kötődés tehát több szempontból is hasonlít egymásra, mint eddig hittük” – Gácsi Márta

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI, ELTE Etológia 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...